Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-03-26 / 12. szám
Evangélikus Éle* lfjabb közbeszóéás az egyházi adó kérdéséhez Szenvedélyes vita Pilátusról és a Golgotáról Bogija Géza nagytiszteletű úr „Eles közbeszólás az egyházi adó kérdéséhez“ című levelét örömmel olvastam az Evangélikus Élet február 26-i számában. Örömmel olvastam azokat a szeretetteljes sorokat, melyek szerint: „az adakozás készségére a híveket lelkipásztori gondozással és gondoskodással tapintatosan kell ránevelni. Ahogy olvasás közben a sorok fogytak a szemeim előtt, úgy fogyott az örvendezésem is, mely mélypontra esett azon, vastag betűkkel szedett szöveg láttára, hogy: „az adófizetési kötelezettség síkján is könyörtelenül kell alkalmazni a cogite intrare elvét“'. A két mondatban rejlő ellentéten felül, nem tartom szerencsés szövegezésnek az egész elvet, amellyel a kérdést, a fenti közbeszóló megkívánja oldani. Azonfelül még ke- vésbbé tartom szerencsésnek a könyörtelen szó alkalmazását, egy olyan egyház-társadalmi lapban, melyuek hangjából eddig a szeretet csendült ki. Nem éreztem magam hivatottifek, hogy ehhez a témához hozzászóljak, azért vártam a következő lappéldányokat, abban, reménykedve, hogy más, erre illetékesebb teszi ezt szóvá. A várt hozzászólás vagy észrevétel elmaradása késztet arra, hogy világi síkról tegyem meg, a vázolt egyházi adóbehajtáshoz észrevételeimet. Mielőtt saját véleményemet nyilvánítanám, hivatkozom a legmeggyőzőbb érvre, — a Szentírásra. Lássuk, mit ír elő részünkre, e tekintetben az Ige? ^ Máté apostol XVII. 24-ben azt olvashatjuk, hogy amikor az Ur Jézus Kapernaumba ment, a drachma- szedők azt kérdezték az öt kísérő Pétertől, hogy: „a Ti Mesteretek nem fizet-e két drachmát?“ mire az Ur megelőzve Pétert mondá: „tehát a fiák szabadosok.“ Péter apostol levele 5-ik részében arra int, hogy „legeltessük Isten köztünk levő nyáját, gondot fordítván arra, ne kényszerítésből, hanem örömest, se nem rút nyerészkedésből, hanem jó indulattal“, aminthogy ennek következményeként figyelmeztet az- apostol: „ne uralkodjunk a gyülekezetben, hanem, mint példányképei legyünk a nyájnak.“ Tehát a „könyörtelen“ adóbehajtás semmiképen sem lehet a hivatkozott „példánykép.“ Ellentétben az Igehelyekkel, — a könyörtelen behajtási módszer talán helyénvaló a világi adóbehajtás terén, de nem az egyház keretén belül, amikor az egyház még a javasolt vizsgálat után sem láthatja esetleg tisztán, hogy híveinek milyen sajnálatos körülményei okozhatják azt, hogy nem tud eleget tenni adófizetési kötelezettségének. Még az esetben is, ha a példaképpen felhozott renitens adófizetőről van szó, akkor sem vonható meg a lelkészi szolgálat, mert esetleg éppen annak ártatlan hozzátartozóját érinti, a, lelkészi szolgálat megvonása. Gondoljuk csak meg, mit jelent ez a gyakorlatban? Hogy a születésnél kezdjem — adandó esetben a pap ne kereszteljen meg egy újszülöttet, mert a szülőknek adótartozásuk van. De folytathatom a konfirmáción és. az esketésen keresztül, — mely utóbbinál mindenki szívesen és felszólítás nélkül adakozik, — a temetési szertartásig vagy ezt megelőző utolsó Úrvacsora kiosztásig, amiben a javasolt könyörtelen eljárás mellett nem részesülhetne az az utolsó útjára induló, akinek adótartozása van, — mert „Senkinek gonosszal ne fizessetek, hanem ha szomjuhozik, adj innia“, — mondja Péter apostol. Elismerem, hogy a legtöbb esetben nem hívő ember az, aki megtagadja az adófizetést, de az még nem jelenti azt, hogy azért a gyermekét is büntessük azzal, hogy esetleg megvonjuk tőle a keresztség szentségét. Római levél XII. 8.: minden kétséget kizáróan kötelességünkké teszi a szolgálatot, sőt int arra, hogy azt „vidámsággal“, tehát ne „könyörtelenül“ műveljük. Lutheri etika szerint jót magáért a jóért cselekedjünk, ebből folyóan a szolgálatot első sorban magáért a szolgálatért és ne „könyörtelenül, az anyagiakért cselekedjük, még akkor sem, ha az anyagiak az egyházat szolgálják. így mutatott nekünk példát az Ür Jézus Krisztus is, amikor arra intette tanítványait, hogy' ne szerezzenek se aranyat, se ezüstöt, se pénzt, az erszényükbe ...“ Ismerem az Ige további útmutatását is ahol figyelmeztet arra, hogy a szolgálatért méltó a munkás az ő jutalmára. De felelek Pál apostollal: „hogy mindenekben úgy viseltem magamat, hogy nektek semmiben sem terhetekre ne lennék.“ Az Ur ingyen adta nekünk a kegyelmet, és mi próbáljuk Öt követni azzal, hogy nem követelünk a szolgálatért ellenszolgáltatást s legfőképpen új törvényeket, — parancsaival szemben — aki az üdvösséget kegyelmi ajgpdékként adta nekünk. Hosszú lenne felsorolni mindazokat az Igehelyeket, amelyek a hivatkozott „könyörtelen“ javaslat ellen szólnak s melyek mindegyike annak ellenkezőjére, a keresztyéni szeretetre tanít bennünket. Nem akarok a kritikusok hibájába esni, akik ellen általában az a vád, hogy könnyebb kritizálni, mint tanácsot adni, azért tanáccsal is kívánok szolgálni, •— ismét csak a Szent- írás alapján, amikor Pál apostolnak a Thimoteusokhoz írt levelére hivatkozom, — „a jól forgolódó presbi terek kettős tisztségre méltassanak“, amikor is a presbitereknek, ezen Igehelyeken kötelességévé tett tanítás nemcsak a lelkek ápolását jelenti hanem az abban való fáradozást is, hogy jókedvű adakozásra ösztönözze a híveket. Azért a presbitereknek szánnám azt a feladatot, hogy, az egyház anyagi kérdéseit s így legfőképpen az adózást a hívekkel való szoros érintkezés kapcsán, elősegítsék, vidáman buzdítván őket azzal, hogy a jókedvű adakozókat szereti az Isten. Végül visszatérve a fenti egyháziadó beszedési javaslatra, nem tudok mást feltételezni a Bibliát olvasó emberről, minthogy a „könyörtelen“ szó alkalmazása csak botlás lehetett és nem lelkészi tanács. Sipkói László Az egyházi iankönyv- bírálo bizottság e hét elején ült össze a célból, hogy az új általános iskolai tanterv alapján készült s javított formában benyújtott tankönyvkéziratok felett a bíráló munkát elvégezze. Minden osztály számára készült kézirat. A bírálóbizottság szakszerűen vizsgálat alá vette az összes pályaműveket. Az általános iskola alsó négy osztálya számára benyújtott pályaművek közül egyet elfogadásra és bevezetésre ajánl, szerzői honoráriummal. Egyet megvásárolni ajánlott annak nagy belső értékei miatt. E második művet is jutalomra terjesztette fel a bizottság. Elfogadásra, bevezetésre javasolja a bizottság az általános iskola 6—7. osztályai számára készült tankönyveket is. E könyvek illusztris szerzője az előzetes bírálat kéréseit a minden elismerést érdemlő álázattal vette tudomásul. A javítások elvégzésével kiváló kéziratot nyújtott be. A 8r osztály számára készült kézirat szerzője nem vette figyelembe a bírálóbizottság javaslatait s ezt a második kéziratát csak az esetben lehet engedélyezésre felterjeszteni, ha valóban végrehajtja a kézirat szerzője a nélkülözhetetlenül szükséges változtatásokat. Az általános 5. osztályú tankönyv kézirata teljes átdolgozást igényel továbbra is. ■ Ez a munkálat csak munkaközösség által végezhető el. A bírálóbizottság ki is jelölte a munkaközösség tagjait. Régi keletű a történelem tudósainak vitája a világtöri énei legismertebb bírósági tárgyalásáról, melynek vádlottja a Megváltó Jézus Krisztus és bírája Pontius Pilátus volt. Üjab- ban ismét fellángolt a vita az emberiség történelmének e legszomorúbb bírósági drámájáról. Még 1946-ban jelent meg egy C. M. Franzero nevű olasz történész ilytárgyú munkája: „Pilátus emlékiratai“ címen. A szerző e munkában állítja, hogy Pilátus után írásbeli feljegyzések maradlak fenn, ezekben a római helytartó megemlékezik a Jézus Krisztus ellen lefolytatott bíráskodásról is. Most pedig a Megváltó elleni birósági tárgyalást magát bírálja „Jézus Krisztus elleni pereskedés“ címen egy angol szerző, Mr. Frank John Powell, aki a Londoni Central Criminal Court bírája. E legújabb Jézuskönyv körül parázs Vita folyik az angolországi sajtóban, ehhez hozzászólnak teológusok, jogtudósok, sőt világiak is. Powell bíró megállapításai gzerint ugyanis a Jézus ellen lefolytatott bírósági eljárás teljesen törvénytelen volt és semmibe vette az akkor fennállott zsidó és római jogszabályokat. A tárgyalás eredetileg a „Sanhedrin" nevű zsidó-bírósági tanács előtt folyt le. E bíróság tagjai soha nem" vizsgálták meg azt a vádat, vájjon megfelel-e a valóságnak az az állítás, hogy Krisztus magát tényleg a „Messiásának vallotta-e? Eleve feltételezték e vád fennállását és ezzel álcázták az egész „gúny-tárgyalást“, mely nem volt más, mint ösz- szeesküvés arra, hogy a zsidók által üldözött és meggyűlölt Krisztust meggyilkolni lehessen A tulajdonképpeni vád Isten- káromlásra szólott, ilyen vétséget áz akkori zsidó törvény tényleg ismert is, de kifejezetten azzal a megszorítással, hogy ennek fennforgását két hitelt érdemlő tanúval kell bebizonyítani. A „Sanhedrin“-bíróság ezt a törvényes előírást meVő'zte és nem hallgatta meg a jelentkezett négy tanút. Pedig ezek között kettő bizonyára Krisztust mentő vallomást tett volna. így többek között azt is felhozhatták volna, hogy Krisztús so Ilse m támadta a zsidó vallási érzületet és magát azonosította azokkal, akik védelmezték a TcReök Iván dr. az új egyetemes felügyelőnket, megválasztása alkalmából az ország minden részéből elárasztották üdvözlő sürgönyökkel, levelekkel. Az egyik legmegkapóbb levél az alábbi: Kedves Ivánoml Hétfőn délelőtt tudtam meg a szavazatbontás eredményét. Akkor csak egy párszavas sürgönyben próbáltam kifejezést adni megrendülésemnek. A március 15-i ünnepélyrendezések, szolgálatok, stb. sodra azután megakadályozta, hogy hosszabban írjak neked. Most ' jutottam végre hozzá, hogy egy kis csendességet találjak az íráshoz. Amikor táviratomhoz az igét kerestem __ mert nem akartalak a sajá t gondolataimmal köszönteni —, egészen megdöbbentett az Ütmutató- igék sorozata: íme: Márc. 11.: „Csillapodjál le az Ürban és várjad őt“ (Zsolt. 37, 7). Márc. 12: „Én vagyok az Ür, a te Istened ... rajtam kívül nincs más szabadító“ (Hős. 13, h) és: „Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél“ (Lk. 18, 27), Márc. 13: „Az Űr, a mi Istenünk legyen velünk, amiképpen volt a mi atyáinkkal“ (K. Kir. 8, 57) és: „Jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.“ (Máté 6, 8. — A bizonyságoknak ilyen fellege valóban megdöbbentő. Mégsem ezek közül választottam igét, hanem a karáremtőisten hajlékát, a templomot. A szerző, Powell bíró, folytatja ezután a bírósági eljárás törvénytelenségének bizonyítását. Mindenféle kifogással éltek a tanuk ellen. Így felhozták azt is, hogy ők nem is ml. kszenek Jézusnak szószerinti kijelentéseire, hanem csak „hallomásból“ tudnak a vádról. Ha á „Sanhedrin“ a fennálló törvényes előírásokat betartotta volna, akkor a vádlott Krisztust okvetlenül felmenteni kellett volna, mert a vád kellőképpen nem volt igazolható'. Ehelyett főbizonyítékként elfogadták a Kajafás főpap állal végzett kihallgatást. Ez megkérdezte Jézust, vájjon ő magát tartja-e a „Messiásának? És amikor Jézus válasza „igen“ volt, K a j a f á s ezeket mondotta: „íme Istenkáromlást követett cl, mi szükség van még további tanúságra? Vájjon mi a bíróság véleménye?“ Erre történt a bíróság döntése oly értelemben, hogy Jézus bűnös és halállal büntetendő. Az egész eljárás tehát lörvényte- len volt. Nem hallgatták meg a tanukat és nem bizonyították Jézusra az „Istenkáromlást“, mert az, hogy Kajafás kérdésére magát a „Messiásának vallotta, még nem igazolta a vádat. A folytatólagos eljárás is erőszakos és törvénytelen volt. A zsidó bíróságnak nem volt hatalma arra, hogy a büntetést végrehajtsa, erre a római helytartó Pontius Pilátus engedélyére és hozzájárulására volt szükség. Pilátus vonakodott is, a halálos ítélethez hozzájárulni, hanem azt kívánta, hogy előtte folytassanak le újabb tárgyalást. A zsidók ezt azzal a váddal hiúsították meg, hogy Jézus Cézárnak is ellensége. Pilátus engedett a zsidók ilyen mesterkedésének és amikor Jézus eléje került, nem vizsgálta meg, hogy a római törvény ellen vétett-e Jézus — ami nyilván nem történt meg —, hanem félve a zsidók bosszújától és attól, hogy őt Tiberius császárnál bepanaszolhatnák, engedett a törvénytelen nyomásnak és Jézust halálra engedte hurcolni. Powell bíró könyve szenvedélyes vitát idézett elő a teológiai tudományban és több hittudományi társaság körében1 tárgyalják meg legközelebb a Megváltó halálával kapcsolatos megállapításokat. csonyi evangéliumból, abban minden benne volt, amit éreztem. Megválasztásod Isten műve volt. Talán meglátják ezt azok is, . akik annyira ellene voltak és — hitük szerint — az egyházat féltették tőled. A vakok szemeinek is meg kell nyílnia ilyen nyilvánvaló jelek láttára. Én azt a döntő szolgálatot várom tőled, amit Bereczky végzett a reformátusoknál. Nem rajtad múlt, hogy nem kezdhetted előbb. Isten adjon neked hozzá sok bölcseséget, türelmet, erőt és — munkatársakat. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattunk, nem tegnap és tegnapelőtt óta, hanem tíz év előtt is, a győri Diákszövetségben és egyebütt. Győr, 19i9 március 16. Meleg szeretettel ölel Groó Gyula A hegyaljai evang. egyházmegye újonnan megválasztott esperesét: Moravcsik Sándor diósgyőri lelkészt és egyházmegyei felügyelőjét Becht József tan. képz. int. ny. igazgatói 1949. évi márc. 31-én — csütörtökön — d. e. 9 órakor a diósgyőri evang. templomban iktatja hivatalába Dr. Vető Lajos tiszakerületi evang. püspök. Erre a beiktató ünnepségre szeretettel várjuk és tisztelettel meghívjuk. Egyházmegyei Elnökség Miért és miért nem tartozunk az egyházhoz? Finnországban élesek a frontok hívők és hitetlenek között. Nem ellenségeskednek, de bátran hangoztatják álláspontjukat. Finnország, mint sok egyéb keresztyén és egyházi probléma terén is, abban is élenjár, hogy őszinte a felfogások szétválasztásában. Az egyház nem áltatja magát, hogy mindenki hisz neki. Tudja, kik a „szentek“, az „elhivatottak“ és „hívők“. Aki pedig a „nem-egyházhoz“ tartozik, nem hallgat róla. Az emberek túl vannak hitkérdésekben- az álszemérmen, a farizeusságon és türelmetlenségen. Ez mindenütt így van, ahol az evangéliumot igazán ismerik, s ahol az emberek általában adnak arra, hogy szellemi magatartásuk őszinte és határozott legyen. De vannak vitáik is. Persze nyílt mérkőzésekben. A finn egyházi lapok beszámolnak egy vitagyűlésről, amit a finn szabadgondolkodók egyesülete rendezett Helsinkiben a Säästytalo- ban. Akárki felszólalhatott, s a szónokok egymásnak replikázva beszéltek erről a kérdésről; „Miért tartozom, vagy miért nem tartozom az egyházhoz?“ Az egyháziatlanok között volt erdőmérnök, tisztviselő, és földmunkás is. Mintha kis baráti körben lettek volna, olyan őszintén beszéltek hitetlenségükről a kétezer embert szorongatóteremben. Az emberek komolyan hallgatták az érveiket, amik birtokában szembefordultak a vallással. Ogylátszik, nagyobbára a természet- tudományos meggyőződésük, racio- -nalizmusuk, s a, vallásos emberekről, vagy magáról az egyházról szerzett rossz tapasztalataik voltak a fő érveik. De voltak köztük olyanok is, akik végigtanulmányozták a bibliát, s annak üzenetét nem találva, fenn akadtak „hihetetlen“ és „ostoba“ dolgokon, amik megbotránkoztatták őket. A feleletet főleg lelkészek adták meg a szabadgondolkodóknak. Kár. Talán ezek továbbra is azt gondolják, hogy ezek a papok hivatalból védelmezték az „üzletüket“. De úgy látszik, sok őszinteség volt a bizonyság- tételükben. Komolyan kellett venni őket. A beszámolók szerint ők főleg a vallásos és közelebbről, a Krisztus hívő keresztyén tapasztalatokra hivatkoztak. Érdekes meggondolni, hogy ma is inkább lehet elővenni a személyes tapasztalatot, mint a teológia érveit ilyen forró pillanatokban ... Nem győzték meg egymást, De sok ember nyugodtabban ment haza. Hallotta beszélni a magához hasonló embereket őszintén olyan dolgokról,' amiket ő is forgat a fejében, ha hívő, ha nem hívő, de amiket ő sohasem fogalmaz meg magának. Jó volna, ha őszinte beszélgetést tudnánk kezdeni a kiábrándultakkal, a nem hívőkkel... És jó volna, ha ezek valami hasonló formában őszinte beszélgetést kezdenének velünk. Jó volna, ha általában több őszinteséggel tisztáznánk, hogy ki és miért nem tartozik az egyházhoz? Okulhatnánk belőle ... D. A ruszinszkoi protestánsok befejezték a Szovjetúnió Evangéliumi Keresztyénéinek Központi Tanácsával kezdett megbeszéléseiket és beléptek abba a szövetségbe, amely a Szovjetúnió protestánsait közös képviseleti szervben egyesíti. Több mint egy éve látogatta meg a Moszkvában székelő tanács küldöttsége a ruszinszkói magyar gyülekezeteket és a Bratszkij Vesztnyik (Testvéri Hírnök) beszámolója szerint már akkor megvetették az egyesülés alapjait. Az egyes protestáns gyülekezetek megtartják a maguk hitbeli sajátosságaikat és nem új egyházat, hanem csupán egyházszövetséget alkotnak. V . . . a.z Evöngélikus Elet megjelenik minden pénteken! Reök Iván az új egyetemes felügyelő üdvözlése
