Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-03-12 / 10. szám
AI ORSZÁGOS LUTHE R-SZÖ VÉTSÉG LAPJA SZABADSÁG Irta Gaudy László Aki többször hallhatta Beethoven Fidelió operájának előadásában a rabok kórusát, lánccsör- geíéssel színezett énekét s azt megértette, sejti, hogy mi a szabadság. Aki ült a rabok cellájában s meghallgatott igaztalanul elítélt emberek őszinte vallomásaként sok szívből feltörő emberi beszédet, keserűséget, fájdalmat, gyötrelmet s a onártirium hordozásának örömét, az tudja mi a sza- < badság. Aki halálos betegek nyomasztó csendet lehelő ágya mellett látta leülni a legjobb orvost s látta azt, hogy láthatatlan cselekedete nyomán az emiber miként szabadult meg teste és lelke fájdalmaitól, az tudja mi a szabadság. Aki együttélt szegény emberekkel, félreismert tehetségekkel s megvetett értékekkel, akik immár a napvilágra merészkedhetnek, élnek, alkothatnak, dolgozhatnak és beszélgethetnek, az is tudja, hogy mi a szabadság. voltak ebben a hazában, akiknek ez a nap gyűlölt és utálatos volt. De ezek a lelkek sohasem mehettek át a halálból az életbe. S mi az evangéliumnak szabadságra szült népe és gyülekezete elhittük és valljuk, hogy állaimén tünk a halálból az életbe, igazában és teljesen a szolgaságból a szabadságba. ünnep egyházainknak ez a nap. Énekünk, imádságunk és beszédünk neon minden helyen egy és ugyanaz. Történelmi nevek és dicső emlékek helyett csak Egynek a neve említtetik s csak ö előtte hajlik meg a gyülekezet hálája, de amit a száj mond, a szívben és lélekben mégiscsak a szabadság dicsérete. Annak a szabadságnak, amely ezt hirdeti: csak Isten szolgája lehet az ember. Boldogan ünnepel népünk s megnyitja templomait ma is a magyar protestantizmus s az Isten házában s az ő szabad ege alatt végzett lelkesedések és beszédek mind mind bizonyságtevé- sek afelől, hogy e hazával és néppel milyen hatalmasan cselekedett az Űr. Kimentett minket is és szabadságot adott nekünk is. Az elmúlt héten bűnbánó istentiszteletek és könyörgések folytak és végeztettek minden hazai evangélikus templomban. Isten látta a szívek mélyéből feltörő szavakat és megértette azokat. De hallja mindama könyörgéseket, amelyek ezután következnek népünk nagy ünnepén. Könyörög a nép apraja, nagyja: Isten áldd meg a magyart s múltból, jelenből, jövendőből üzen- az Űr az egész népnek. Boldogok azok, akik az ő szavát meghallják és megértik. gélikus lelkész könyve: Fragen an das Luthertum. (Kérdlések az evangélikus egyházhoz.) Miben látja Steck a baj gyökerét? A konfesszio- nutizmusban, a szűkkeblű felekeze- ties gondolkodásban. Ez a gondolkodás bálványt csinál a hitvallási iratokból, amelyek „végső, felülmúlhatatlan és megváltozhatatlan igazságokat tartalmaznak“ (Meiser püspök, 1947 okt.) s lehetetlenné teszi a közeledést a többi evangéliumi felekezetekhez a végső fokon az ökumenikus gondolkodást, mert a hitvallásokat a szentírás fölébe helyezi. Ha tovább elemezzük ezt a felfogást, akkor meglátjuk. Hogy mögötte egy masszív egyházfogalom áll, amely az egyházat mint szervezeti egységet tekinti, élén a püspökkel s körülbástyázva a hitvallásokkal. Elfelejti ez a gondolkodás — mondja Steck — mindazt, amire a hitlerizmus elleni egyházi hare tanított: hogy az egyház csak a gyülekezetben él! Ha most a további híreket figyeljük, feltűnik, hogy a németországi evangélikus (protestáns) egyház zsinatán (Béthel, 1949 jan.) Niemöllert, a hitvalló egyház harcosát, aki maga is lutheránus, kibuktatták a vezetőségből. Nyilván, mert vonakodott a VELKD-ben résztvenni. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a luteránus egyházak jó részének egyházi programja nem a megújulás, az ébredés, az evangélfzáció, a reformáció, hanem a restauráció, a konzerválás. Lehetőleg visszatérni az 1933 előtti állapotokhoz, egyházi vonalon helyreállítani a régi intézményeket és kereteket. Ennek a törekvésnek akar teológiai hátteret adni a hitvallási iratok előtérbe helyezése. Egyházkormányzati vonalon ez a püspöki hatalom megerősödését, általában klerikális és hierarchikus tendenciát jelent (ismét felbukan- nak a szép régi címek: egyházfőtanácsos, prelátus, prépost stb.), s a laikus elem háttérbeszorítását. Mindezt azonban igazán súlyossá az teszi, hogy e mögött az egyházi irányzat mögött politikum húzódik meg. Nyilvánvalóvá vált ez akkor, amikor az új hannoveri alkotmány megállapításánál a lutheránusok a katolikusokkal kezetfogva követelték az alkotmány szövegének vallásos színezetű formulázását és kérésük megtagadása esetén kultúrharccal fenyegetőztek- M. Diem evangélikus lelkész élesen mutatott rá ezzel kapcsolatban, hogy a politikai katolicizmussal való szövetkezés az evangéliumi alapról való letérést jelenti: az evangélium egyházának nem uralkodni keli a világban, hanem bizonyságot tenni! Mindent összevéve: a német nacionalizmus újraéledése, amely német bűntudat helyett német öntudatot hirdet, amely mit sem akar tudni háborús felelősségről, szellemi támaszt nyert elthen a lutherániz- musban. „Ismét nyakig henne vagyunk az önigazolásban“ — írja H. Diem —, az egyház belefáradt a bűn- bánatra való felhívásba és kiszolgálja a nép igényeit. Pedig hunba na t nélkül nincs megújulás. Valami végzetes dolog kísért itt: a németség és a lutheránusság fogalmainak szörnyű összeszövődése. És ez nemcsak németországi probléma, hemem világjelenség! Aki tapasztalatból ismerte a német szórványgondozás -— népi alapon — és az evangélikus szórványgondozás összefonódásét, az megérti, hogy ilyen szempontok hatnak még ma is pl. amerikai evangélikus egyházi alakulatoknál is. Ez az a gonddolkodás, amely Lutherből nemzeti hőst csinált, s a lu- therizmusból német vallást. Itt van a nagy feladata és felelőssége a nem német evangélikus egyházaknak, így a mienknek is, hogy rámutasson: nem ez az igazi lutheri egyház, amely mos világszerte ilyen aggasztó jelenségeket mutat, nem tartozik a lutheri lényeghez a konzervativizmus, a politikai reakcióval való rokonszenvezés, a klerika- lizmus és a merevség! Luther egyháza ma is, a reformátor szellemében a szüntelen reformáció egyháza kell hogy legyen, az ébredés és az evangélizáció, az egyetemes papság, a gyülekezeti megújulás egyháza. Hála Istennek, hogy vannak még őrállói világszerte és Németországban is ennek az igazi lutheri egyháznak. Az előbb említett Steck, Diem, Niemöller és mások, a hitvalló egyház régi harcosai, a nagy laikus igehiirdető B. Thadden v. Trieglaff és mások. Még 1947-ben jelent meg E. Wolf göttingai professzor nagyjelentőségű tanulmánya: Zur Selbstkritik des Luthertums. Erre van szükségünk: állandó önbírálatra, az ige mértékén való megmérettetésre. . Akkor leszünk — és nem maradunk! — a reformáció egyháza. Mert — és talán ez a legalapvetőbb különbség a két tábor között — hitünk szerint az egyház szüntelen születőben van, Isten lelke újra meg újra megteremti közöttünk, ahol és amikor neki tetszik. És ha úgy tetszik, széttöri a régi kereteket és formákat és újakat teremt. Nem kapaszkodhatunk semmibe, ami emberi: alkotmányba, hitvallásokba, kormányzatba, csak Reá kell hagyatkoznunk a hit félelmetes és gyönyörűséges szabadságába. Ez a reformáció útja, a sola fide útja, s ha ismét reátalálunk erre az útra, akkor eloszSlatnak a gondfelhők evüngélikus egyházunk egéről. Groő Gyula líéi>és Zötyög, zötyög az élet szekere. Gazdám, Űristen, mond, mi lesz vele? A kerék-sínje vékonyul, kopott, Negyven év alatt nyolcvanat fűlött. A küllői csorbák, mint vén fogak S a kerékagyban mind csak tátogat. A lőcsei ölelő, bús karok, Es mind a két pár fáradtan inog. A suraglyára zsákban iilt a gond, Széjjelszakadtak, mint a régi rongy. A rúdja hajlott, mint a görbe hát. Fakult fájával ónja már magát. Az egész olyan silány és beteg, Pedig még drága terheket viszek. Apró fiókák fészke e szekér, Ha széjjelesne, megcsípné a dér zsenge életük nyíló bimbaját. — Ezért féltem hát ezt a talyigát. Zötyög, zötyög az élet szekere, Kovácsold össze ű lek istene. Jakus Imre Az Evangélikus Élet minden IBUSz- pavilíonban és p ályaud varon kapható! Aki pedig teológus, vagy lelki és hívő ember s bűneinek s tékozlásainak zsákutcájából emberek millióit tudja felszabadultnak, csendes templomokban éppen úgy látja, mint az élet lüktető zajában felfedezi, hogy Krisztus adta sokaknak, hitünk szerint az egész világnak, a szabadságot. Aki azon a magyar tájon élt, ahol Krisztus ezen ajándéka tökéletesen egybeforrott a nemzeti szabadság boldog érzéseivel, az értékeli a függetlenséget és szereti a szabadságot. Március idusának napján templomaink ajtói mindig örömmel nyíltak meg. Akkor is, amikor e templomok papjai Kufsteinben sínylődtek s akkor is, amikor szabad hazában lelkesedő örömmel lehetett együtt pap és gyülekezel. Beszélni a szabadságról s énekelni a szabadság himnuszát nálunk mindig öröm és áhitat őszinte tette volt. Századokon át élt egyházunk szabadság nélkül. Gyötörtetett gondolatai, látásai és kívánságai miatt. Századok szenvedései után, amikor egészen szabad egyhá’z lettünk, nemzeti ünnepeinken egy kicsit arra is gondolt egyház és gyülekezet, hogy egyformán szenvedett hazánkban és honunkban a nép és az egyház. Feketesárga szivek még mindig Hová visz űz evangélikus egyház útja? A nemzetközi egyházi sajtó- szolgálat kiadványainak és egyéb külföldi lapok híreinek birtokában kell ezt a kérdést felvetnünk. Ahogy ezeknek a híreknek a tükrében a világ cvangélikusságának magatartását szemléljük, szorongó aggodalom vesz erőt rajtunk. íme néhány hír: A Kínában működő missziói társulatok az USA-ban tartott konferenciájukon egyértelinűleg elhatározták, hogy missziói munkájukat a néphadsereg által felszabadított területen is tovább folytatják, annál is inkább, mert az onnan kapott hírek szerint ezt a munkát ott továbbra is folytatni lehet. Így határozott közel egy tucat társulat több mint másfélezer misszionáriusával. Csak — a lutheránus missziók jelentették ki, hogy visszavonulnak Kínából, mert ők csak kommunisták által meg nem szállt területen hajlandók működi. Miért? A legaggásztóbb jelenségek azonban a németországi egyházi életben mutatkoznak. A német protestantizmus háborúutáni — annyira szükséges! — megújulásnak — úgy látszik — legnagyobb kerékkötője az ottani lutheránizmus egy részének magatartása. A nagynehezen megalakult EKID (Németországi Evangélikus Egyház) kebelén belül külön Egyesült Lutheránus Egyházat (VELKL) alkottak. S hogy itt nem pusztán a lutheri drága örökség féltéséről, hanem egészen másról van szó, arra jól rávilágít K. G. Steck bajor evanQuo Vadis Lutheránia?
