Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-02-26 / 8. szám
1949. február 26. AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZOVETSEG LAPJA Sorkosztos Irta: GAUDY LÁSZLÓ Legyen gyülekezet — mondogatják a hívek s megindul a szervezkedés örömteljes s egyben keserves munkája. Bármilyen kevesen. vannak, mindenkinek van terve és ötlete s a realizálódás józan pillanataiban kerül sor az adakozás összeírására. Nem a legkisebb gond az igehirdető személye. Sorsának és jövendőjének rendje. így merül fel a bevált terv: sorkosztos lesz a papunk. Jelentkeznek a házak rendre. Ki melyik napra, délre vagy es téré vállalja a papot s hamarosan együtt van az igehirdető puszta megélhetésének lehetősége. Hogy ez a pap teológus korában gondolt-e ilyen lelkészi exisztenciára arra senki sem gondol. Együtt van a sorkosztadók serege: jöhet a pap. Szegény egyháznak ilyen szegény papjai szolgálnak hazánkban sokfelé. Öregedő, rang nélkül maradt, kissé megtörött lelkészek és egészen fiatal Timótheusok. Ilyen helyeken van családgondozás keresztyén értelemben és tartalom szerint. Mert a sorkosztos pap em lékszik azokra az igen régi időkre, amikor az udvarok költői, ebédjüket új verseik eléneklésével honorálták s ők is hasonlót csele- kesznek. Az ebédek és vacsorák után előkerül a Biblia s az énekeskönyv s gyülekezetét tart a család. Ha ketten s hárman is vannak együtt csupán. Ebben a keresztyén szeretetszolgálatban jelentéktelen a coeli- bátus veszélye. Lehetséges, hogy a sorkoszt jobban fog izleni sok lelkésznek, mint a feleség szegényesebb főztje s ezért kitói ja a házasság gondolatát, amennyire csak lehet s esetleg önmagában összetöri egészen is a házasság gondolatát, de mit jelent ez a kis veszély ahhoz képest, hogy ön- feláldozásával segít egy gyülekezetét megalapíta ü és felépíteni. Nem lehet titok az sem, hoffv a sorkosztnak veszélyei is vannak. Az elszegényedő családok némelyike mosónőt lát a papban s sorozatosan babfőzeléket helyez a pap asztalára. Idegek és az ön- feláldozás készségének kérdése ez s itt dől el az, hogy pásztor-e valaki, vagy pedig béres. A sorkoszt ma papi életforma, de lehet egyben a jövő előképe is. Ügy alakulhatnak a gyülekezetek anyagi dolgai, hogy a lelkész meg fog elégedni ezzel az egyszerű életlehetőséggel* Sőt, ha szaporodni fog a lelkészek száma s ami még fontosabb, ha ma ismeretlen falvakban és városokban élő evangélikus hívek, akik eddig más egyházak templomaiban imádták az Urat. haza akarnak térni, kiáltás fog hangzani a sorkosztos papok után. így indulhat meg az új egyházszervezés. Üj missziói munka, melynek keretében nemcsak eddig elkallódott evangélikusok verődnek ismét nyájjá össze, hanem házasság vagy könnyelmű áttérés miatt egyházunkból kivált lelkek térnek hazafelé. Egyetlen magyar egyháznak sincs olyan nagy vesztesége, mint az evangélikus egyháznak. Azt is hisszük, hogy semmiféle más egy- háziasságban nem él annyira a visszavágyakozás, mint a mi elszakadt híveinknél. Az egyházat tartó adakozásnak ez a fajtája ma még kevesek által ismert szeretettevékenység. Pedig nagy erő van benne. Szikra ez, mely az alvó papokat, gyülekezeteket, híveket egybeseregeltet- heti. Egyházunk felemelkedésének és újra naggyátételének kijelölt útja. Ennél a mondatnál érezzük a bibliai mondás reánk vonatkozó elkötelezését: az aratnivaló sok, de... Mi, egyházi emberek, akik úgynevezett összkomfortos lakásokban lakunk, s munkánk végezte után otthonunkban békésen meditálhatunk sok kor és egyházi problémáról, vájjon elegendő megértéssel vagyunk-e sorkosztos pályatársainkkal szemben? Fölényesen gondolkodó híveink, akik lelkészük imádatában nem látnak túl szeretett szószékeiken, gondolnak-e arra, hogy a sorkosztos papok előtte járnak a hőn szeretett és agyondícsért papjaiknak? Sokak nevében meghajtjuk az elismerés zászlaját a sorkosztos papok előtt s magunk és minden pályatárs számára kihirdetjük: itt kezdődik az igazi egyházi és papi munka. Ezzel erősödik fel ismét egyházunk. Ugart tört a sorkosztos pap. S ez az ugartörés szebb mindenféle kiilmissziói munkánál. Mert magyar evangélikusokat keres és gyűjt egybe és eltévedt, vagy pásztorolatlanul maradt lelkeket állít az élő Isten elé. Éles közbeszólás az egyházi adó kérdéséhez Kaptuk az alábbi levelet: „Néhány mondattal szeretnék hozzászólni az egyházfenntartás és egyházi adózás ma s a lap hasábjain is sokat vitatott kérdéséhez. In médiás rés. Kétségtelen, hogy az egyházi adó önkéntes fizetésére és az adakozás készségére a híveket lelkipásztori gondozással és gondoskodással, tapintatosan kell ránevelni, illetve ezt a szükségességet és kötelességérzetet bennük ébrentartani. Ezirányú kötelességének minden lelkész, csupán emberi önzésből is bizonyára eleget tesz, megfelelő igehirdetéssel és pasztorális látogatásokkal. Van azonban egy nem megvetendő radikális eljárás is éspedig: a lelkészi szolgálatok megvonása mindazoktól, akik sem adófizetésre, sem adakozásra nem hajlandók. Ezek, a fizetésképtelen szegények kivételéivel, vagy ellenségei az egyháznak, vagy közömböseik az egyház léte vagy nemléte kérdésében. De csak egy bizonyos határvonalig. Ha ugyanis egy családtagjuk kereszteléséről, esketéséről vagy temetéséről van szó, ők is jelentkeznek a szükséges egyházi szolgálatért. Különösképpen temetés esetén. S ilyenkor természetesnek találják, ha a lelkész megfelelő gyászbeszéddel kötelesség- szerűen eltemeti a halottat s a „de mortuis nil, nisi bene“ alapján, a mindenkire kötelező részvéttel s a hivatással járó krisztusi szeretettel eltelve, csak jót mond, örökéletet, üdvösséget és megbocsátást hirdet Krisztus nevében afelett is. aki egész élete folyamán, családostól együtt, magyarán mondva: fütyült az egészre. S ezért közömbös volt számára az egyház is és felháborodottan, gorombáskodásokkal zavarta el minden esetben az egyházi adóért jelentkező egyházi pénzbeszedöt. — Vessük fel a kérdést — tekintet nélkül most az üdvösség kérdésére —: szükséges intézmény az egyház vagy nem? — hasznos vagy nem? — konstruktiv vagy nem? — társadalomalkotó vagy nem? — nevelőjeliegű vagy nem? Ha igen — s ez minden kétségen felül áll, amióta „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs...“ — akkor, tekintet nélkül arra, hogy egyeseknek tetszik vagy nem tetszik, kötelességünk ezt elismertetni s a cogitc intrare elvét az egyházi adófizetési kötelezettség síkján is könyörtelenül alkalmazni! A rendes szülő sem respektálja beteges majomszeretettel gyermeke fi- nyáskodását, ha az, a számára egészséget és fejlődést jelentő spenótot „nem kell“-el utasítja el, hanem megfelelő eréllyel belediktálja azt, „Él- menvén, tegyetek tanítványokká minden népeket!...“ szól kiirthatat- lan és örökérvényű parancsként Krisztus s mivel ezt ma intézményesen, az egyház formájába öltözötten cseleikszi, nem bízhatjuk felelőtlenül emberek kénye-kedvére az egyházat * 2 Az egyetemes egyházi iroda az E. T. II. i. c. 76. §-a c. pontjának 2. bekezdésében meghatározott kötelességéhez híven kihirdeti, hogy az egyetemes presbitérium 1949. évi február hó 2-án tartott ülésében a következő jogegységi döntést hozta: A püspöki szolgálat megszakítása esetén a püspöki szolgálat időtartamának mellapításánál a püspöki szolgálatban eltöltött egész idő együtt számítandó. Az egyetemes presbitérium ezt a jcgegységi határozatot ugyanebben az ülésében az egyházkerületi felügyelői minőségben eltöltött időre vonatkozólag is érvényesnek mondta ki s az egyházi adót. — Szükségesnek találnám tehát, hogy ezt a püspöki kar, megfelelő fogalmazású pásztorlevélben, elkiildené papjainak, szó- széki közlés elrendelésével. A lényege ez a mondat lenne: aki nem járul hozzá az egyház fenntartásához, feleslegesnek minősíti azt, tehát nem igényelhet egyházi szolgálatot sem. Annál kevésbbé, mert a közömbösök kötelességét nem vállalhatja túlterhelésként a gyülekezetnek csak egy része, ugyanakkor, amikor jogait az egész érvényesíteni akarja. Az adófizetés nem csupán kötelesség, de jog és jogszerzés is. Gyakorlati keresztülvitele ennek a fegyelmezésnek rendkívül egyszerű. Az egyháztagok (adófizetők) naplója ott fekszik a lelkész asztalán is s amikor a kazuális funkció igényét bejelenti, a lelkész fellapozza a megfelelő személyi rovatot, ellenőrzi az egyházi adóban kifejezett egyházhűséget, hiány esetén kitölti a megfelelő adófizetési blankettát s az egyházpénztároshoz utasítja az illetőt. A funkciót pedig az egyházpénztáros nyugtájának bemutatásától teszi függővé. Két esetben kellett, hogy alkalmazzam ezt s eredményesen alkalmaztam. Futótűzként terjedt a híre. Évtizedes hátralékról volt az egyik esetben, többévesről a másikban szó. Az előbb említett fél fenyegetőzéssel kísérletezett. Kitéréssel, más lelkész igénybevételével, főjegyzővel, párttal, ési egyebekkel fenye- getelt. Nem rendültem meg. Végül — két órával a temetés előtt —, meg juh ászod va fizetett. Ma már nincs baj a veszedelmes nemfizetőkkel, illetve: nincsenek ilyenek. Meggondolják a renitenskedést. —- Szegények és fizetésképtelenek természetesen mentesülnek az egész vázolt eljárástól. De ennek igazolt, azaz: tényleges, ismert fizetés- képtelenségnek kell lennie. Bogya Géza“ A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni és a tanítást meg- nyujtá éjfélig. Vala pedig elegendő szö- vétnek abban a felházban, ahol egybe valónak gyülekezve. Egy Eutikhus nevű if jú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülvén és mivelhogy Pál sok ideig prédikála. elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik feleházból, és halva véteték fel. Pál pedig alámenvén. reá borula és magához ölelve, monda: Ne háboroe iátok, mert a lelke benne van. Azután főimére és megszegő a kenveret és evék. és sokáig, mind virradatig l>e- szélgetvén. űgv induln el. Felhozák pedig az ifjat elevenen és felette igen meg- vígasztalódának. 1 módit&zá papait aláírású körlevelek futnak evangélikus egyházunkban országszerte. A körlevelek tartalma rövid és átlátszó. Lényegében ennyi van benne: az egyetemes felügyelő- választás alkalmával ne az egyetemes presbitérium által ajánlott férfiú, hanem valamelyik, ma már szolgálatban lévő kerületi felügyelő választassék meg a díszes méltóságra. A már megválasztott kerületi fel ügyelők bármelyikét alkalmasnak tartjuk erre a tisztségre. De sikertelennek, ügyefoqyottnak és károsnak ítéljük azt, hogy az ő nevükben ilyen visszaélések folyjanak egyházunkban. Bizonyosan tudjuk két kerületi felügyelőről, hogy ők a maguk részéről eleve elhárították ezt a megtiszteltetést. Valószínűnek tartható az is, hogy a harmadik álláspontja azonos a másik kettő magatartásával és álláspontjával. Eny választás kimenetele mindig bizonytalan. Lehetségesnek tartjuk azt, hogy az egész egyház minden egyházközsége közül több olyan gyülekezet akad, amelyik a körlevél hatása alatt nem az egyházegyetem ajánlása szerint adja le szavazatát. Még az is megtörténhetik, hogy az első menet eredményeképpen olyan sokfelé oszlanak meg a szavazatok, hogy szükségessé válik egy második szavazati menet beiktatása. Mindez feltételezhető és megtörténhetik. Még talán az is bekövetkezhet, hogy egészen ismeretlen nevek. ill. férfiak tolulnak az előtérbe. S akkor egészen új helyzet elé kerül egyházunk. Ez már távolabbi kérdések lehetőségeit veti fel. Egy azonban világosan bebizonyosodik és ez az egy ebben a mondatban körvonalazható: imádkozó papjaink politizáló papok. Sőt azt is tudjuk, hogy milyen okokból és milyen irányba politizálnak. Erősíteni és fokozni lehet ezt a gyanút. Szinte személy szerint ki lehet jelölni egyházunkban azokat a papi és világi férfiakat, akik ebben az irányban politizálnak. Nehezen hihető el az, hogy imádságaikban és tusakodásaikban ilyen tanácsokat kaptak volna felülről. Eay tanácsunk van mindenesetre az imádkozó papok felé: többet imádkozzanak és kevesebbet politizáljanak. A Luther Társaság február 24-én tartott ülésén elnökévé válaszlotta Darvas József építés- és munkaügyi miniszter, Ihittestvérüonket. Ügyvezető elnök Grünvalszky Károly, főtitkár Ruttkay M. Gyula, az irodalmi szakosztály elnöke dr. H. Gaudy László, a könyvkiadó osztály vezetője pedig dr. Geleji Dezső hittestvérünk lett. FELHÍVÁS. Lapunk eheti számához csekklapot mellékeltünk. Kérjük azokat az olvasóinkat, akik előfizetésüket még nem küldték be, szíveskedjenek beküldeni.
