Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-12-25 / 51. szám

gl 8 Evangélikus Elet Rainer A4aría Ríllce: ese k a jo Is tenrőJ (Fiirdltottd: Vidor Miklós) V. Jelenet Velence gettójából De minderről nem esik szó mesémben. Csak az igazi Velencéről, a paloták, kalandok, maszkok, a lagúnák halvány éjszakáinak városáról. Ezek az éjek úgy magukban hordják a titkos románcok hangját, mint sehol, soha más éjszakák. — Velencének abban a városrészében, amelyről beszélek, csak szegényes mindennapi lárma hallatszik, a napok oly egy­hangúan telnek, mintha valamennyi egyetlen egy volna s a dalok, melyeket ott hall az eanber, növekvő panaszok, nem szállnak föl s nem úsznak az utcák fölött hullámzó páraként. Amint bealkonyult, kavargó csőcselék zajlik az utcákon, számtalan gyerek talál otthont az utcákon, a tereken s a szűk hideg kapualjakban, a cserepekkel, fujtüveghulladékkal játszó, ugyanazzal, melyből a mesterek a San Marco nemes mozaikjait összerak­ták.. Nemes ember ritkán kerül a gettóba. Legföljebb abban az időben, mikor a zsidó lányok a kúthoz mennek, akkor pillant meg néha az ember, feketén, kabátban, maszkban. Bizonyos emberek tapasztalatból tudják, hogy ez az alak tört hord ruhájába rejtve. Valaki meglátta egyszer, hold­fénynél, az ifjú arcát s azóta azt beszélik: ez a karcsú, fekete vendég Marcantonio Priuli, Nico'.o Priuli elöljáró s a szép Catharina Minelli fia. Tudják, hogy Isaak Rosso házának kapuja előtt vár, aztán, ha magára marad, keresztülmegy a téren és az öreg Melkizedek, a gazdag ötvös házába tér be. Melkizedeknek sok fia és sok lánya volt s fiaitól s leányai­tól sok unokája. A legfiatalabb unoka Eszter, várja már, ősz nagyapjához bújva, egy alacsony, sötét szobában, ahol minden fénylik, ragyog s selyem, bársony csüng mindenütt a kelyhek körül, lehalkítva az aranylángokat. Itt Marcantonio leült egy aranyhímzésű vánkosra, az öreg zsidó lábához s mesél Velencéről, mint valami álomról, amely soha, sehol sem ragyog­hatott Így másutt. A színielőadásokról mesél, a velencei hadsereg csatáiról, idegen vendégekről, képekről, oszlopokról, a mennybemenetel napján tar­tott „iensa“-ról, a karneválról s anyjának, Catharina Minellinek a szép­ségéről. Mindez számára hasonló értelmű, más kifejezése a hatalomnak, szerelemnek és életnek. S két hallgatójának mindez idegen; hiszen a zsidók szigorúan ki vannak tiltva minden közlekedésből s maga a gazdag Melkizedek sem tette be a lábát a Nagy Tanács területére, pedig ötvös létére s mivel amúgyis általános tiszteletben állt, megtehette volna Hosszú .életében az öreg kieszközölt bizonyos kedvezményeket a tanácstól hitsor- ysosai számára (ezek valamennyien apjuknak érezték), de mindég meglátta a visszahatást is. Mindahányszor valami szerencsétlenség érte az államot, a zsidókon boszulták meg magukat; s a velenceiek maguk is sokkal inkább rokonlelkek voltak, semhogy, mint más államok, kereskedelemre használ­hatták volna a zsidókat, adókkal zaklatták őket, vagyonukat megdézsmál­ták, mindinkább megszükítették a gettó területét, úgy hogy azok a csalá- - dók, melyek az általános szegénység közepette mégis gyarapodtak, arra kényszerültek, hogy házaikat fölfelé egymás házának tetejére építsék. S az ő városuk, hiszen nem a tenger mellett feküdt, lassan az égbe nőtt, mint egy másik tengerbe s a kutak tere körül mindenfelől meredek épüle­tek emelkedtek, mint valami óriástorony falai. A vén Melkizedek, öreg korának csodavárásában, különös ajánlatot tett polgártársainak, fiainak és unokáinak. A számos egymásratolt emelet­tel megnövesztett házikók legmagasabbikában akart lakni. Ezt a furcsa kívánságot szívesen teljesítették, hiszen amúgysem igen bíztak már az alsó falak teherbírásában s fölülre olyan könnyű köveket raktak, hogy a szél, úgy látszott, észre se veszi a falakat. így költözött az öreg évenkint két-háromszor is följebb s Eszter, mivel nem akart elszakadni tőle, mindig vele. Végül már olyan magasan voltak, hogy, ha szűk szobácskájukból a sík tetőre léptek, homlokmaga’sságban már egy másik ország kezdődött, de ennek a szokásairól az öreg csak homályos szavakkal, félig zsoltározva beszélt. Most már igazán nagyon hosszú volt az út fölfelé hozzájuk; szám­talan idegen életen keresztül, síkos meredek lépcsőkön, szitkozódó asszo­nyokon s rengeteg éhező gyereken át vezetett s akadályai minden köz­lekedést elzártak. Marcantonio se jött már látogatóba s Eszter alig vette észre hiányát. Azokban az órákban, amikor egyedül volt vele, olyan soká és áthatóan nézte, hogy, úgy tűnt neki: már akkor belezuhant mély sze­mébe s olt meghalt — és most kezdi benne új, örök életét, melyben, akár Krisztusban, mégis hitt. Fiatal testében ezzel az új érzéssel állt naphosszat a tetőn s a tengert kereste. De az építkezés olyan magas volt, hogy elő­ször csak a Palazzo Foscari csúcsát ismerte föl az ember, valamelyik tor­nyot, egy templom kupoláját, egy távolibb kupolát, aztán egy árboc- kosarat, gerendákat, rudakat az Izzó, remegő ég szegélyén. Nyár vége felé minden rábeszélés ellenére újra átköltözött az öreg, bár a lépcsőmászás is nehezére esett már; mivel új, mindegyiknél sokkal magasabb házat építettek. Mikor ilyen hosszú idő után, Eszterre támasz­kodva újra átment a téren, sokan köréje gyülekeztek, kezére hajoltak és mindenféle dologban tanácsot kértek tőle; mert olyan volt számukra, mint a halott, ki sírjából fölkel, ha bizonyos idő elmúlt. S valóban így is látszott. A férfiak elmondták neki, hogy 'Velencében fölkelés van s a nemesség veszélybe jutott s hogy a gettó falai nemsokára leomolnak s mindnyájan örülhetnek majd az egyenlő szabadságnak. Az öreg nem felelt, csak bólintott, mintha mindezt már régen tudná, vagy talán ennél sokkal többet is. Belépett Isaak Rosso házába, melynek csúcsán volt az új lakás s félnapig tartott, míg fölért a lépcsőkön. Ott fönn Eszternek törékeny, szőke gyermeke született. Mikor összeszedte magát, karján kivitte a tetőre s először tárta szeme elé az egész arany eget. Leírhatatlanul tiszta, őszi reggel volt. A tárgyak sötétlettek, csaknem minden ragyogás nélkül, csak magányos, lebegő fények ereszkedtek le rájuk, mint nagy virágokra, kissé megpihentek rajtuk, aztán aranyos körvonalaikon át kisuhantak az égbe. S ott, ahol elvesztek, megpillantottak erről a magas pontról valami halk, ezüstös fényt, amit ebből a gettóból még senki sem látott: a tengert. S csak most, hogy Eszter szeme hozzászokott ehhez a felséges látványhoz, csak most vette észre a tető szélén, egész elöl, Megkezdőket. Kitárt karral emelkedett föl s fénytelen szemét a napba kényszerítette, mely most tűnt elő. Karjai a magasban maradtak, homloka egyetlen fénylő gondolatot fejezett ki: olyan volt, mintha áldozna. Aztán újra meg újra előreejtegette törzsét s agg fejét a kemény, szögletes kőhöz szorította. A nép lenn állt a téren, egybegyülve és fölnézett. Egyes taglejtések és szavak fölemölkedtek a tömegből, de nem jutottak el a magányosan imádkozó öreghez. S a nép a legöregebbet s a legfiatalabbat mintegy a felhőkben látta. De az öreg újra büszkén fölemelkedett, hogy megint alázatosan összetörjék, még jó ideig. S a tömeg egyre nőtt és szemével kísérte: „A tengert látta, vagy az örökkévaló Istent dicsfényében?“ (Folytatjuk) Az Egyetemes Énekeskönyv próba- füzete kapcsán hallom a hírt, hogy az Egyetemes Énekeskönyv összeál­lításánál a zengedező Mennyei Kart használják alapul s zsinórmértékül. A Zengedező Mennyei Kart lapoz­gatva, mindenekelőtt a „Korátok Ki­rálynőjének“ szövege ragadott meg. Közzéteszem; annak bizonyításaként, hogy a Z. M. K.-ban lellntő szöveg teológijag, zenei.eg, valamint iro­dalmi és. társas-léldktani szemszög­ből milyen kétsigbevonhatatlanul emelkedÍA fölébe a közismtrt „du­nántúli“ szövegnek. Az alább közölt szöveg tehát a Z. M. K.-ban lelhető pompás fordítás­nak az eredeti dallamhoz igazíto.t átdolgozása. A Z. M. K. szövegén igazítást — x szerző lelkiállapotának, a német szövegnek s a Z. M. K. jellegének igyelembevételével — kizáróan oly részeken alkalmaztam, ahol az ere­deti dallam üteme szókezdési köve- -el; vagy ott, ahol nyelvünk „ar.iku- ációs bázisának“ megsértését ta­pasztaltam. Az ének eredeti dallama (a nagy- jetiik félhangot, a kisbe.ük negyed- nangot jelentenek): CGECGa a G g a hCHa aG gA g F e D C :/ G E G E ee d dee ddeede CGAG f e D C 1. Ó, tündöklő hajnalcsillag, Ke­gyelemmel fénylő virág, Jessének aus vesszeje! bzent David király .iiugzutja, Minden királyok királya, .tív leiKem vőlegényei Kedves, he­lyes, Kellemeles, ékességes és íeu- eges, Gazdagsággal dicsőségest 2. Ó, gyöngyös, draga ..orona, Is- ennek áldott szent fia. Menny- s uldnek fejedelmei En szívemnek dioma, édes evangélioma, Bő ked- . ességek kincse. Eggyem, fényem, ■szép violám, égi mannám, mellyel ..ek, 'léged el nem feledhetlek! A. öntsd mélyen az én szívembe, izereímes tüzét lelkembe, Ö, drága .áspiskövem! Végy magadhoz s vi­gasztalj meg, Hogy eleven tagod le-, gyek, Odaadó örömben: Néked nyírei lelki rózsa, — légy orvosa sebhedt szívnek, Nálad nélkül nem élhc.e 1 4. Nagy öröm fénylik, mennyből rám, Midőn szemeiddel reám Kegyel­mesen tekintesz. O, Uram Jézus, ■szent Lelked, Szent Igéd, Tested és leéred Velem közölvén éltetsz. Ilyen níven Tarts öledben, táplálj engem iiiindvégiglen, Mint fogad.ad szent igédben. 5. Teremtő Atya Űristen, Ki en­gem örök időkben Szent Fiadban sze­reltél! ö engem, bűnöst, eljegyzett, .Szentlélekkel megpecsételt. Megtisz­tított vérével. Ujjong, ujjong, Szí­vem vigad, Istent imád, hogy meny- uyekben Üdvösséget szerzett nékem. 6. lm, szóljon hát az orgona, Gyö­nyörűséges muzsika. Énekszók is zengjenek, — Hogy én édts Megvál­tómnak, Drága-szép kedves Uiumnai Szerelmében örvendjek. Zengjen, pengjen Vigasságos, buzgóságos hál - adó szó! Nagy az Ür, ki erre méltó! 7. Ily kedvvel vigad én szívem, Mert drága kincsem az Isten, Ki kezdet s vég mindenben. Ö engem kies szép helyre, Mennybe viszen nagy örömre, Kin örvendek szívem­ben. Ámen, Ámen, Jövel Uram, szép koronám és ne késs el, Téged várlak buzgó szívvel! Állításom szerint 1. a teológiai mondanivalót illetően, 2. zeneileg. 1. irodalmilag, 4. s a társas-lélektan szempontjából egyaránt értékesebb a fenti szöveg, a Z. M. K. fordítása, a magyar népléleftől szerfelett idi- gen szentimentálizmussal terhelt „közismert“ szövegnél. 1. A „dunántúli“ szabad-fordítás­nak „sikerült“ tökéletesen elsikkasz­tania az ének teológiai üzenetét. A pestisdúlta gyülekezet lelkésze, Ni­colai Fülöp ugyanis ezeket a gondo­latokat fejezte ki az énekben: Bár­miféle megpróbáltatás zúdul is reám — *a pusztító járványok, vrfty Erynnis ádáz lelkéner legtitánibb tombolása —, döbbenetes világka­tasztrófák özöne mit sem változtat a gyönyörű tényen: Jézus az én vő­legényem! A csapások zúdu ása kö­zepeit nem vagyok egyedül! ígéreté­nek megfelelően, Igéje s a Szentsé­gek révén mindenkor vélem van az én „eggyem, fényem, szép violám, égi mannám“: Jézus Krisztus, az én királyi párom, „hív lelkem vőlegé­nye“, ki „engem, bűnöst, eljegyzetL Szentlélekkel megpecsételt s megtisz­tított vérével.“ Az örök-élet fejedelmével való s az Isten állal öröktői-kötött csodá­latos és megfoghatallanul-nagyszerű frigy feletti öröm, — az „tlöbb-sze- releit“ ember Isten felé áradó vi- szontszeretetének üjjongó kicsordu­lása ez az ének. Pompás lehetősé­geit nyújtja az elfáradott lélek meg­újhodásának! Tiszta szívet teremt abban, akinek ajkáról előcsendul, s abban, aki hallja! Mindezt elsikkasztotta az ismert szöveg — s mindezt egészében fel­színre eme.ik a Z. M. K. elfelejtett sorai. Ideje, hogy ismét azzá emel­kedjék a Korárok Kiiálvnöje, ami­nes eredetileg használták eleink: gyönyörűszavú esketési és úrvacso­rái énekünkké, 2. Az énekelhetőséget illetően két­séget kizáróan megállapítható, hogy az eiedeii ritmikus daliamhoz kitű­nően simul a Z. M. K. szövege, — a dunántúli szöveget viszont a lehe­tetlenséggel határos az eredeti dal­iam szerint énekelni. lives kínosan hangzó részle.ekkel találkozunk — a ritmust figyelve — lepten-nyomon: „Te-rem-lő-lste-nema-tyám“ slb. A dallamhoz való alkalmazkodást pe­dig nem csupán a ritmikus, de a ki­egyenlített torma is megkívánná. Azonban csupán bizonyos mértékig. 3. Irodalmi szempontból vizsgálva a fordítást, két ériekére mulathatunk reá eisórenden. Egyrészt — minden más íordílás-varianssal el.entétben — az eredeti szöveghez való hűsé­ges ragaszkodás ötlik szembe, — másrészt — az előbbi megállapítás­sal dialekti-us ellentétben — huuu- síla.lunut magyar az ének: az e.vont gondolatoknak keletien gazdag, ér­zéki kepekben való, alánnyal cso­portosított, „melitrendeiéses“ elöve- titése alkotja a magyar nép eszejá- rasához szabott szöveg elsőrendű ér­tékét. A dunántúli szöveg viszont t> magyar népiétektöl oly idegen szen- timentálizmus kicsordulásaként hat. A Z. M. K szövegében még a túl­áradó szeretet jeizo-naimozása is mentes ettől a szentimentáu-mustól: „Kedves, kegyes, keilemetes, ékessé­ges és fenséges ...“ Mintha a Kale­vala egy örökragyogású sorát hal.a- nók, amint egy bizonyos fogalmat — térnél dele hasonjelentésű jelző segít­ségével igyekszik minél életesebben az o.vasó elébe fo. mázni. — Más hasonlóan arányos kicsordulása az eilragadtatásnak például: y,Eggyem, ténye,,., szép violám, égi mannám...“ — „Eggyem“: a Tisza íelsöíolyásá- nak vidékén s a Tiszántúl keleti pe­remén ina is gyakran hajihaló bece- szó. Sűrűn reábukkanhatunk népi íróink — minden-kelőtt Móricz Zsigmond — elbeszéléseiben. — lit arra döbbent reá, hogy valóban nem adatott Krisztusén kívül más név, mely által megtartathatunk. Ő az én eggyem! (egyetlenem). 4. A magyar lélek lársaslélek. „A másik valaki“ nélkül képtelen élni, — megbecsüli, magával egyeniangú- nak minősíti, nem nyomja el, nem zsákmányolja ki, nem „gyarmato­sítja" a másik valakit. A magyarság e pompás mentalitásának visszalük- rözője a magyar nyelv, mellérende­lési elvével és artikulációs bázisá­val. — AZ. M. K. szövege társas- lélektanilag is kitünőbbnek minősül a német-szellemű dunántúli szöveg­nél. A németes alárendelések helyeit milyen ízléssel, mily arányosan mel- lérendelésesi gondolat-porciózással zeng a Mennyei Kar szövege: „Ó, tündöklő hajnalcsillag. Kegyelemnél fénylő világ, Jessének dús vesszeje“. A Z. M. K. szövegei tehát magyarul hirdetik az evangéliumot s magya­rul számolnak be annak a magyar népiéi, kben keletkező visszhangjá­ról. Ezért a legérté. esebb énekgyüj- teményünk a Zengedező Mennyei Kar! Az evangéliumot zsidóknak zsidóul, pogányoknak pogányul — magyaroknak magyarul kell szólni I A Szenlírás is a Zengedező Mennyei Kar mellett bizonyít. Dér Endre ISTENTISZTELETI RENO: December hú 25-f'fi Deák-tér d. e. 9 (ifj.) ifj. Rimár o d. e. 10 (úrv.) ifj. Rimár Jenő, cf 11 Galáth György, d. e. 12 (ú Galáth György, d. u. 5 (evang.) G- láth György. — Fasor d. e. K Pásztor Pál, d. e. 11 (úrv.) Kernéiig Lajos, d. e. 11 (párhuzamos a gimn ban) Pásztor Pái, d. u. 4 Gömöry Jó zsef. — Dózca Gy.-u. 7. d. e. 141 Inotuy I-ehel. — Hermina-u. d. e. (úrv.) Pásztor Pál. — Üllői-út d. t 1410 Valent Béla, d. e. 11 (úrv. Grünvalszky Károly. — Rákóczi-ú 57. d. e. 10 (szlov.) Sziládi Jenő dr. d. e. 12 Val nt Béla. — Bécs.kapu tér d. e. 9 (úrv.) Boszik Mihály, d. e. 11 (úrv.) Sréter Ferenc, d. u. € (evang.) — Toroczkó-tér délelőtt 8 (úrv.) StréJer Ferenc. — Óbud.- d. e. 9 Dezséry László, d. e. i (úrv.) Dezséry László, d. u. (evang.) Dávid János. — Róm. fürdő délelőtt 349 órakor (úrvac Komjáthy Lajos. — Marg't-kórhfc délután 5 (úrvacs.l Komjá hy Lajos — XII., K'ss J. altb.-út 43 d. e. 2 Danhauser László, d. e. 11 Danhau ser László. — XII., Márvány-u. 2 d. e. 10 Roszik Mihály. — Diana-' d. e. 9 Ruttkay Elemér. — Fői-úti d. e. 1410 Lehel László dr„ d. e. 11 id. Rimár Jenő, d. e. 12 id. Rimái Jenő. d. u. 6 (evang.) Csepr gi Béla — Tomorl-u. tok. d. e. 8 id. Rimái Jenő. — Zugló d. e. 9 Hafensch- Károly, d e. 11 (úrv) Scholz Los d. u. 6 Hafenscher Károly. — TK K.-u. 28 d. e. V-10 Halász Kálmá dr. d e. 11 Ha'rsz Kálmán dr. — Kőhánva d. e. 1410 Ko-en Emil. a. u. 4 Koren Emil. —■ Simor-utca d. c 11 Koren Emil. — Bimbó-út 51 d. e 10 (úrv.) Éliás József, d. u f (evang.) Hajós Emil. — Féké Diák i-ór. d e. 10 Csenoődu László. - Vas-utca 2/c prot. katonai d. e. 1 Szironidesz Lajos dr. December hú 26-áv Deák-tér d. e. 8. (németny. úr Lang János, d. e. 10 (rádió) H. Gai László dr.,*d. e. 11 Ke ény Laj d. e. 12 (úrv.) ifj. Rimár Jenő, d. 5 ifj. Rimár Jenő — Fasor d.e. 'A Kemény Lajos, d. e. 11 (úrv.)Púsz Pál, d. u. 4 Inotay Lehel — Dó: Gy.-u. 7. d. e. 3410 Pásztor Pál. Máv. Kórház d. e. félti Inotay !< hel. — tlllői-út 24. d. e. 1410 Gu'.t valszky Károly, d. e. 11 Valeni Béi — Rákóczi-út 57. d. e. 10 (szlov Sziládi Jenő dr., d. e. 1412 Grünva szky Károly. — Bécsikapu-tér d e. Madocsay Mihály, d. e. 11 (úrv.) R sz k Mihály. — Toroczkó-tér d. Szlehló Gábor. — Óbuda d. e. Komjáthy Lajos, d. e. 10 (úrv) Kői játhy hajós. d. u. 5 (evang.) Dezséi László. — XII., Kiss J. aitb.-út 1 d. e. 9 Ruttkay Elemér, d. e. a Ruttkay Elemé'. — XII., Márvány-u 23. d. e. 10 Danhauser László. — Fóli-út 22. d. e. 1410 id. Rimár Jenő, d. e.-ll Benes Miklós dr., d. e. 12 (úrv.) Benes Miklós dr.. d. u. 6 id. Rimár Jenő. — Zugló d. e. 9 Scholz László, d. e. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, d. u. 6 Hajenscher Károly. — Rákosfalva d. e. 3412 (úrv.) Scholz László. — Thaly Kálmán-u. 28. d. e. 3410 Halász Kálmán dr., d. e. 11 Ha'áiz Kálmán dr. — Kőkánya d. e. Yt 10 Koren Emil, d. u. 4 Koren Emil. — Simor-utca d. e. 11 Korén Emil. — Bimtó-u. 51. d. e. 10 Olt Vilmos. — Fébé Dlak.-ház d. e. IC Csengődi, László. — Vas-u. 2/c. prot. katonai d. e. 11 Szimonidesz Lajos dr. Evangélikus Élet Ai Országos Luther Szövetség Lapja Szerkesztésért felel: Dezséry László szerkesztő Budapest, III., Dévai Biró iMátyós-tér 1. Telefon: 162—635. Főmunkatársak: Benczúr László, Groó Gyula, dr. Gyimesy Károly. Korén Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Üllői-üt 24. Telefon: 142—074 Felelős kiadó: Dr. Geleji Dezső Előfizetési árak: Negyedévre: 8 Ft Félévre: 16 Ft Egészévre: 32 Ft Postatakarékp nztári csekkszámla: 20.412 Evangélikus Élet, Budapest. Hirdetések árai miliin tér soronként 2 ^9 forint 10.441.49. — Független-nvomda N V. Budapest. Eötvös-utca 12. Felelős, böidi Vilmos igazgató. ú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom