Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-12-04 / 48. szám
4 Evangélikus Elat I R ainer /Maria Rilke: A4eséh a jó istenről (Furdlloltß: Vidor Miklós) IV. S)cil az igazságról „Igen“ mondta Ewald mosolyogva, “én még a halálnak sem mehetek elébe. Sokan útközben találkoznak vele. Ö restell a házukba bemenni, hát kihívják őkel idegenbe, háborúba, egy meredek toronyba, vagy lebegő hídra, a vadonba, vagy az őrületbe. A legtöbben bizony onnan kintről hozzák el s a vállukon cipelik haaa anélkül, hogy észreven- nék. Mert a halál tunya; ha az emberek nem zavarnák folytonosan, ki tudja, tán már rég elaludt volna.“ A beteg kissé elgondolkozott, aztán bizonyos büszkeséggef folytatta: „De énhozzám el kell jönnie, ha majd engem akar. Ide az én világos szobácskámba, ahol a virágok olyan sokáig élnek, ezen az öreg szőnyegen, ez előtt a szekrény előtt, az asztal s az ágyvég közt (nem is olyan könnyű itt átjönni) egészen idáig, a kedves, széles, öreg székig s ez akkor bizonyára velem együtt hal meg, hiszen úgyszőlván velem együtt élt. S mindezt a legkényelmellenebb módon, zajtalanul kell megtennie, akárcsak egy látogatást, anélkül, hogy valamit is széthányna., vagy bármi szokatlanba kezdene. Ez a gondolat érthetően még közelebb hozza hozzám a szobámat. Minden itt játszódik majd le, ezen a szűk színpadon s eaért ez az utolsó esemény sem nagyon különbözik majd azoktól, amelyek eddig történtek itt és amelyek még történni fognak. Már gyermekkoromban furcsa volt számomra, hogy az emberek a halálról egészen máskép beszélnek, mint a többi dologról s mindezt csak azért, mert arról, ami utána lesz, senki nem tud semmit. De hát miben is különbözik a halott attól az eml>eriöl, aki elkomolyodik, lemond az időről és elhatározza, hogy nyugodtan gondolkozik valamiről, aminek a megoldása már régen gyötri? Az emberek közt még a miatyánkra sem emlékezhetünk, mini valami más, akkor először feltűnő, sötét összefüggésre, hiszen talán nem is szavakból, hanem élményekből van. Az embernek félre kell vonulnia valami megközelíthetetlen sötétségbe és tán a halotlak azok, akik visszahúzódtak, hogy az életükről gondolkozzanak.“ Kis szünet állott be, majd özekkel a szavakkal törtem meg: „Erről egy fiatal lányra kell gondolnom. Mondhatni, vidám életének első tizenhét évében csak szemlélődött. A szemei olyan nagyok és önállóak voltak, hogy amit befogadtak, szinte maguk emésztették meg s az élet, a fiatal teremtés egész ettől függetlenül tiazta, belső hangoktól táplálva folyt tovább.“ Ennek az időnek a végén valami heves megrázkódtatás szétzavarta ezt^ a kettős, alig érintkező életet, és a szempár befelé megtört s a külvilág egész súlya átzuhant rajta a szív sötétjébe s minden nap olyan erővel vágódott bele mély tekintetébe, hogy végül szétroppant szűk keblében, mint egy üvegpohár. A lányka sáppadt lett, betegeskedett, merengővé vált s végül maga kereste fel azt a csöndet, ahol a gondolatokat bizonyára nem zavarta semmi már.“ „Hogy halt meg?“ kérdezte barátom halkan, kissé rekedt hangon. „Vízbefullt. Egy mély, csöndes tóba s a fölszínen apró gyűrűcskék támadtak, lassankint kiszélesedtek s a fehér vízirózsák alá nyúltak, hogy a viráeok mind ringani kezdtek a vizen.“ „Ez is mese?“ kérdezte Ewald, nehogy szavaim mögött elhatalmasodjék a csönd.“ „Nem“ válaszoltam, „ez érzés“. „És nem lehetne ezt is közölni gyerekekkel — ezt az érzést?“ Elgondolkoztam. „Talán.“ „És hogyan?“ „Egy másik mesével.“ És elkezdtem: „Egy időben Dél-Oroszországban a szabadságért küzdöttek. A lengyel pánok (ezt előre kellett volna bocsátanom), ők voltak az urak Dél-Oroszországban s azokon a csöndes magányos steppéken, melyeket Ukrajna néven ismerünk. S kemény urak voltak. Az ő elnyomásuk s kapzsiságuk — hiszen még a templomkulcs is a kezükben volt s csak fizetségért adták ki az igazhitűeknek — kifárasztotta s gondolkodóba ejtette az ifjú népet Kiev körül s az egész Dnyeppertől fölfelé. Maga a város, Kiev, a szent, ahol Oroszország négyszáz templomtoronnyal mesél magáról, mind jobban elsüllyedt magában s tűzvészekben emésztődött, mint hirtelen, őrült gon- do ato ban, melyek mögött mind parttalanabbá válik az é jszaka. A steppe népe nem tudta mi történik. De különös nyugtalanságtól elfogva az öregek éjjel kiléptek kunyhóikból és hallgatva méregették a magas, örökké szélcsendes eget s nappal a kurganak tetején fölbukkanó alakokat lehetett látni, amint várakozva fölemelkedtek a pusztaságon, mint meredt, alvó hullámcsapás, vonulnak végig. S ebben az országban, ahol a sírok a hegyek, emberek a mélységek. Mély sötét, hallgatag lakosság, szavaik csak gyönge, ingadozó hidak igazi valójuk felett. — Néha sötét madarak emelkednek fel a kurganokon. Nc'ha vad nóták törnek a borongó emberekbe és eltűnnek bennük mélyen, míg az. égen elvesznek a madarak. Mindenfelé határtalannak tűnik itt minden. Maguk a házak sem védhetnek meg ettől a mérhetetlenségtől; ablakocskáik tele vannak vele. Csak a szobák sötétedő sarkában állanak az ikonok, mint Isten mérföldkövei s egy kis fény ragyogása úgy fut át a keretükön, mint eltévedt gyermek a csillagos éjszakában. Ezek az ikonok a támaszték, az egyetlen megbízható jel az úton s egy ház sem lehet meg nélkülük. Újra meg újra szükség van rájuk; lm egyik az avitságtól vagy a szútól széttörik, ha valaki megházasodik és kunyhót ácsol magának, s ha valaki, mint például a vén Ábrahám, azzal a kívánsággal hal meg, hogy szent Miklóst, a csodatevőt, összekulcsolt kezében magával vigye, bizonyára azért, hogy az égben összehasonlítsa a szenteket ezzel a képpel s a különös tiszteletben állókat a többi előtt megismerje. így van aztán, hogy Aldmovics Péter, tulajdonkép varga, ikonokat fest. Ha belefáradt a munkába, háromszor keresztet vet s folytatja a másikat. S varrása, szegecselése fölött ugyanaz a jámborság uralkodik, mintha ikont festene. Most már öreg ember, de még elég friss. Hátát a csizmák fölé görbíti, de a képek előtt ismét kiegyenesedik s így őrzi jó tartását s válla és gerince egyensúllyát. Élete legnagyobb részét teljesen egyedül töltötte, nem keveredve bele a nyugtalanságba, mely onnan eredt, hogy felesége, Akulina, gyerekeket szült neki s ezek elhaltak, vagy megházasodtak. Először hetvenedik évében vett róluk tudomást Péter, már azokról, akik a házban maradlak s akiket először tekintett valóban jelenlévőknek. Ilyen volt Akulina, a felesége, csöndes, alázatos asszony, csaknem teljesen a gyerekeinek adta magát, egy öregedő, csúnya lány és aránytalanul későn született fia, Aljosa, aki most mindössze tizenhétéves volt. Ezt akarta Péter az ikonfestésre kitanítani; mivel belátia, hogy nemsokára képtelen lesz minden megrendelésnek eleget tenni. De csakhamar abbahagyta az oktatást. Aljosa lefestette a szent Szüzet, de a szigorú mintát oly Kevéssé közelítette meg, hogy mázolmánya Mariannához, a kozák golokoptyenko lányához hasonlított leginkább, tehát valami velejéig bür.ös személyhez s az öreg Péter, miután számtalanszor keresztet vetett, sietve átfestette a megsértett deszkát szent Dimitrijre, akit ismeretlen okból valamennyi szent fölébe helyezett. (Folytatjuk.) fypartok Valaki egyszer azt vitatta előttem, hogy a templomos keresztyéniig lejárt. Meg is magyarázta, mire gondol. Beszélt arról, hogy az egyház lelki munkája a magasztos templomi légkörből kilépett s bent jár a mindennapi élet szövevényes útjain, bibliaórákra gyűjti híveit, magánbeszélgetésekben folytatja a bizonysájtevést s hogy mindez milyen bölcs dolog, hiszen a názáreti Jézus is a napi élet vándora volt s azok a nagy, égető kérdések, melyekre a keresztyénség feleletét várja a világ, nem a templomba összpontosulnak, hanem a napi étet útjain állanak előttünk. Persze ezzel együtt jár, hogy az istentiszteleti kultusz sokak előtt kissé értékét vesztett tett s a vasárnapi istentisztelet egy alkalommá vá j a sok között, amikor ezekre a mindennapokban égő kérdésekre vár feleletet a hajszolt életű hívő. így is tekintik az istentiszteletet s úgy futnak a templomba, hogy lehetőleg a prédikációt „még elérjék“. Prédikáció-hallgatássá vált a templomi óra Isten tisztelete helyett. Figyeld csak meg — mondta a barátom —, hogy amíg az első oltári szolgálat tart, mindig szállingóznak a hívek s ez a „jődögélés“ (ahogy ö mondta) addig tart, amíg fel nem mégy a szószékre. Akkor akár becsukhatod a templomajtót, új hívek már úgy sem jönnek. Már-már kezdtem igazat adni a barátomnak s elgondolkoztam azon, hogy hiszen van ennek sok előnye is s végtére hálát kel! adni azért, hogy áttolódott a hangsúly a vasárnap délelőttre fixirozott keresztyénségről a mindennapi élet gyakorlati keresztyén- ségére, hiszen még prédikálunk is arról, hogy nem elég kifizetni Istent a hétnek egy órájával, hanem a szüntelen munkálkodó és szüntelen imádkozó hívő életre van szükségünk. Nemrégiben azonban igen megszégyenültem egy vasárnapon. Nem keltett prédikálnom s felhasználhattam az időt arra, hogy igehallgatóként elmenjek a templomba. Nyugodt vasárnapi hangulatban ébredtem. Nem siettetett semmi. Tempós nyugalomma! végezhettem el szokásos reggeli tennivalóimat. Nekem is van végre vasárnapom, gondoltam, értvén alatta a pihenés lehetőségéi. Mit szaporítsam a szót: elkéstem az istentiszteletről. Már útközben tudtam, hogy elkéstem, de pillanatig sem zavart, nyugodt léptekkel mentem, hiszen „a prédikációra úgy is odaérek“. llát arra oda is értem, de mielőtt beléptem volna, felettébb megzavart valami. A templomajtóban ez a felirat fogadott: „miért késői?“ így: ö betűvel. Mondhatom, kellemetlenül megzavart ez a kérdés. Tapintatlanság, gondoltam, s még feltűnőbbé is tették ezzel az ö betűvel. A baj csak az volt, hogy kénytelen voltam felelni. Mégpedig magamnak kellett felelni. Mert ha valaki mosolygós, vagy kissé szemrehányó hangon megkérdezi ezt tőlem, még csak-csak mondtam volna valamit, hiszen elvégre is rá lehet fogni villamosra, inggomb-elgurulásra s egyéb bosz- szantó apró dolgokra, de így, hogy egy fehér papírlap kérdezi tőlem, a magam számára keli megfelelnem. így hát kénytelen voltam egy belső, vádló ujjmutatással magam ellen fordulni s beva tani: lusta voltál. Aztán elgondolkoztam azon, hogyan is á lunk azzal az áldásos hangsúlyáttol ód ássál? Jól elkésvén, csak az utolsó padbun jutott számomra hely. De így is jó voll, mert prédikáció végeztével láthattam. hogy néhány időelőtti kifelé siető hívő meghökkent egy másik papírlap láttán, amelyen ez a „iapin- tatlan“ kérdés okvetetlenkedett a szemükbe: „hová sietsz9“ Akkor már befelé mosolyogtam, mert tudtam, hogy tőlem aztán ezek az indiszkrét papírlapocskák nem fognak semmit se kérdezni, mert legközelebb az órámra fogok mutatni s megfenyegetem őket: na-na, ezt most már nem kérdezhetitek! Korén Emil EDGAR POE ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI Összeállítóba K rdes László (Franklin, 1949) A költő halálának 100. évfordulójára jelent meg az első teljes magyar Poe. A szép vállalkozásban a magyar műfordítógárda legjava vett részt. A költő legnagyobb versei (A holló, A harangok, Lee7 Annácska, Ulalume) Tóth Árpád, Babits Mihály közismert remekmívű fordításában kerülnek a magyar közönség elé a gyűjteményben. Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Kardos László, Kálnoky László és Vajda Endre fordításában találkozunk a legtöbb alig, vagy magyarul egyáltalán nem ismert Poe-verssel. A költő egész életműve mintegy félszáz vers — javarészük az érett esztendőkből. Ez utóbbiak a kötet igazi értéke. A versek igen nehéz munkát róttak műfordítóinkra, hiszen Poe káprázatos formaérzéke, lebilincselő rfmtechni- kája alig-alig tolmácsolható. Természetesen a műfordítás már műfajában hordja problémáját; a föltétien megalkuvást. Kosztolányi szerint: műfordítani annyi, mint gúzsbakötöt- ten táncolni. Ha a fordítások nem is mind sikerültek, a kötet egészében mindenesetre alkalmas arra, hogy a költő elmélyült lelkivilágát, álomba- menekülő. lázas vízióit megéreztesse a magyar közönséggel. Kardos László lelkiismeretesen, filológiai alapossággal végezte el a szerkesztő nehéz munkáját. Mutató: V. M. Csonti Van néhány testbe nem rögzült dolog, iker, melynek kettős az élete. Tömörség, mely árnyként is imbolyog, anyag, amely olykor fény gyanánt rezeg. Van Csönd, kétlényegü. Part-tenger, lélek és test: Az egyik hallgató vidékeknek lakója, ahol friss fü alatt nyújtózik el a táj, emlék és ájtatos könny, sóhajok légiója lengi körül; ne reszkess. A neve: Soha már. Ez a Csönd, mely már testesült. A Rossznak nem emeli rád pallosát: ne félj. Ds ha árnyékát — névtelen üdére ez láb-nem-járta földön, — utadba hozza rossz csillagod, keserű rendelés, kapaszkodj Isten végtelen nevébe. Szabó M gda fordítása ISTENTISZTELETI REND: December ho 4*én Deák-tér 4. d. e. 9 (iij.T ifj. Bimár Jenő, d. e. 11 H. Gaudy László dr„ d. e. 12 (úrv.) ifj. Ki„.ár Jenő, d. u. 6 (evang.) Káldy Zoltán. — fasor d. e. Yi 10 (ifj.) Muncz Frigyes, d. e. 11 (úrv.) Kemény Lajos, d. u. 4 Pásztor Pál. — Dózsa Gy.-u. 7. d. e. 'A lü Pásztor Pál. — Ullői-út 24. d. e. AK) Valent Béla, d. e. 11 Gi iinvalszky Károly. — Rákóczi-út 57/b. d. e, 10 (szíov.) Sziládi Jenő ar„ d. e. A12 Ve.lent Béla. — Bécs‘- kapu-tér d. e. 9 Boszik Mihály, d. e. 11 (úrv.) Roszik Mihály, d. u. 6 (evang). — Torockő-tér d. e. 8 (úrv.) Ruttkay Elemér. — Óbuda d. e. 9 Komjáthy Lajos, d. e. 10 (úrv.) Komjá.liy Lajos, d. u. 5 (evang.) Dávid János. — XII. Kiss János ahbn. 43. d. e. 9 Szteh.ó Gábor, d.e. 11 Sztehló Gábor, d. u. 6 Evangéli- záció. — XII. Márvány-u. 23. d. e. 10 Glatz József. — Fóti-út 22. d. e. AlO Benes Miklós dr., d. e. 11 id. Rimái• Jenő, d. e. 12 (úrv.) id. Ri- már Jenő, d. u. Ab (sze etelvend.- evang.) Koren Emil. — Toinori-úti isk. d. e. 8 Benes Miklós dr. — Zugló d. e. 11 (úrv.) Scholz László, d. u, 6 (evang.) Gáncs Aladár. — Gyarmat-u. d. e. 10 Hafenscher Károly. Thaly K.-u. 28. d e. 'A 10 Gádor András, d. e. 11 Halász Ká'mán dr. — Kőbánya d. e. A10 Korén Emil, d. u. 4 Koren Emil. — Simor- utca d. e. 11 (ünnepi istentiszlelet) Majba Vilmos. — Biinfcó-u 51. d. e. A\2 Olt Vilmos, d. u. 6 Olt Vilmos (evang.). — Féké Dia'i.-ház d. e 10 Csengőiig László. — Vas-utca 2 c. prot. katonai d. e. 11 Szimoniclesz Lajos dr. — Val.’ásos félóra a Stúdióban d. e. 9.30—10-ig Dcz-éry László. Külföldi egyházi hírek Csehszlovákia Fenti cím alatt J. L. Hromádka prágai professzor, a cseh reformátusok vezetője, cikket ír a Krestanska Oi>íie-ben az egyházi élet új szabályozásáról. „A most elfogadott törvények — írja — új alapra helyezték az egyház és az állam viszonyának épületét. Az új keretet állandóan ki kel tölteni élő és termékeny tartalommal. Az állam tényezői ünnepélyes biztosítékot adtak, hogy a törvények általi az egyházak szabad fejlődését lehetővé kívánják tenni. Cepicky miniszter a tárgyalások során ke jelentette: „Mi élő egyháztt akarunkí Azt akarjuk, hogy növekedjenek!“ S nem minden irónia nélkül jegyezte meg a miniszter: „Néha úgy látszik, mintha a szocialista államférfiak jobban hinnének a keresztyénség jövőjében, mint azok a gyanakvó egyházi emberek, akik félelemmel tekintenek az új rendre, a kormányra és a törvényekre.“ U. S. A. A The Nation című amerikai folyóirat 1949 szeptember 10,-i cikke szerint a 19. század óta alig volt Olaszországban a szabadságnak és a függetlenségnek olyan harcosa, akit a pápa ki ne közösített volna. Mazzani, Garibaldi, Cavour, Cadorna, d‘Azeglio, Umberto, stb. tartoztak a kiközösítettek közé. A nevezetesebb olasz vezető politikusok közül az utolsó száz esztendőben csak Mussolini nem volt kiközösítve. Ezért aztán Olaszországban sem veszik komolyan a vatikáni átkokat. Nekünk protestánsoknak pedig a politizáló katolicizmussal szemben egészen gyökeres, alapvetően más magatartást kell elfoglalnunk. Űj korszak küszöbén állunk, az egyházakon múlik elsősorban, hogy ez valóban a megújulás korszaka lesz-e? New-York Most jelent meg az egyházak évkönyve. Az USA 148 millió lakosából mintegy 77 millió tartozik valamilyen vallási közösséghez, a többi felekezetnélküli. Az egyháztanács becslése szerint a 77 millió egyháztag közül legfeljebb 30 százalék jár templomba. A beírt és túlnyomóan csak névleges keresztyének L őzül 46 millió protestáns, 25 millió katolikus, 5 millió izraelita, 1 millió ortodox. Varsó A bíboros érsek rendeletet adott ki, amely megtiltja a lublini „köny- nyezö Mária-képhez“ vezetett zarándoklatom folytatását. Néhány héten keresztül mintegy félmillió ember érkezett az ország minden részéből Lublinba, hogy az állítólagos csodát lássa. Piotr Iiaiwa lublini püspök egyházi bizottságot küldött ki, amely megállapította, hogy „a katedrális- ban semmiféle tgrmészetfölötti tünemény nem mutatkozott és a Mária- kép könnyezéséről szóló híresztelés merő kitalálás.“ Ennek ellenére a körmenetek tovább érkeztek Lublinba. Egy tumultus alkalmával a tömeg egy asszonyt halálra taposott, tizenkilencen pedig többé-’ evésfcbé súlyosan megsebesüllek. Erre következett a bíboros érsek tilalma. \z Evangélikus Elet merj i*-len i le minden pénteken! Evangélikus Élet Az Országos Luther Szövetség Lapja Szerkesztésért fele!: Dezséry László szerkesztő Budapest, III., Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Telefon: 1G2—635. Fömunkatársak: Benczúr László, Groó Gyula, dr. Gyimesy Károly. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.« ÜHŐi-út 24. Telefon: 142—074 Felelős kiadó: Dr. Geleji Dezső Előfizetési árak: Negyed vre: 8 Ft Félévre: 16 Ft Egészévre: 32 Ft Posialakarékp nztári csekkszámla: 20.412. Evangélikus Budapest. Hirdetések árai nulim tér soronként 2.50 forint 1013^4$ Függ.'^en-nyomd’a N. V. Budapest. Eötvös-utca 12. FeiexOs. rcudi Vumos igazgató.
