Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-10-23 / 42. szám

Evangélikus Elat Importok ön Spirifizntus és keresziyénség dr. Reok Iván válaszai cikkével kapcsolatban beérkezett kérdésekre El kell mondanom magamról, hogy tíz imádkozással sok küszködésem van. Azt hiszem, ez elég őszinte vallomás cs nyugodtan mellé koc­káztathatom azt a megjegyzést, hogy nem hiszem el azoknak a szavát, akik nem így vallanak magukról. Mert rendszerint azzal nincs küz­delmünk, ami az élet természetes rendjéhez iprtozik. Nincs bajunk az­zal, hogy süt a nap, hogy felhők van­nak az égen, hogy hegyek és völgyek váltakoznak, hogy jobb láb után bal lábbal kell lépni, hogy kézfogással köszönünk s a szemünkkel látni kell, nem hallani. I)e hogy imádkozhatunk, hogy szót válthalunk pz élő Istennel, az nem természetes, nem magától értetődő. Van úgy, hogy nem találjuk hozzá a szavakat s előfordul az is, hogy beleveszünk a szép mondatok szö­vevényébe. Lehet, hogy nagyon üre­sen csengenek szavaink s úgy érez­zük, megh Ihatatlan kongassa! pat­tan vissza. Máskor oly sok benne a magunk mondanivalója, hogy elfe­lejtünk közien választ várni attól, akihez szólunk s monológgá válik imádságunk, hololt dialóg kellene Ki tudná felsorolni imádkozó éle­tünk ezer baját, kísértését, mulasztá­sát és árnyoldalátI Az Űr Jézus s az apostolok gyak­ran tanítottak imádkozni. Ott talá­lunk gyógyszert ezekre a bajokra. Elő is szoktam venni gyakorta, hogy megbillent ima-egyensúlyomat helyre lódítsam. Lustaságomban gyakran kísért — s most erről szeretnék vallani —, hogy a rnegszokottság veszedelmével külön! en is fenyegető imádságokat egyszerűen elhagyjam. Kisfiam taní­tóit meg eziránybnn egy s másra. Kétéves forma lurkó ő s együtt ebédelünk már. Ott ül az asztalnál magas gyermekszékén, halaim s szal­vétával ni nyakában. Feszült izgalom­mal várja, mikor kerül étel az asz­talra. Nem volt neki sem természe­tes, hogy nem ronthat neki azonnal az ’ételnek, hanem meg kell várni, míg apja-tnyja összetett kézzel mon­danak valamit. S mert mindig így látt<, összetette ő is. Történt egyszer, hogy dolgaim sürgetésében sietve ültem asztalhoz. , Feleségem s a kis lurkó már ott ültek s ettek. Sietve kanalaztam bele én is a ki'álalt levesbe. A kis Péter olyan rémült meg­döbbenéssel nézett rám. mintha a vi­lág természetes rendjét rúgtam volna fel. Elszéggeltem magam, letettem a kan lat s imádkoztam. Rájöttem akkor, bong mégis ter­mészetes dolog az imádkozás. De volt eset, hogy még jobban megdöbbentett. Ügy történt, hogy este fáradtan dőltem ágyba, amikor az enyéim már feküdtek. Rövid ol­vasás után jobban fog menni az alvás — gondoltam s kézbe vettem a regényt, amit akkortájt o hmstam. Valahányszor ez a könyv volt a ke­zembe, kicsi Péter mindig mellém furakodott, mert a címlapon őszi úton multszázadbeli hintóv l szaladt két derék konflisló is a „gyi-paci“ Péternek igen jó barátja. Most azonban másképp történt. Rácsos ágya peremén először két pufók kis kéz k paszkodott meg, majd kerek kis kobakja emelke­dett ki. Tágra nyílt, kerek nagy szemmel nézett rám. aztán nem bírta hang nélkül. Szem­rehányó hangon szólalt meg: — Apuszi, még nem imádkoztál. * Azt hiszem, hosszú ideig nem lesz bajom a rendszeres imádkozással. Pár pillanatig csak nézett. De Korén Emil (Folytatás.) ». kérdés: Mégis milyen Száza­lékban szerepel a csalás és mi az oka? Egyáltalán minek csalni, ha tényleg meg van a túl-világ és a médium valóban kapcsolatba léphet vele? Válasz: Hát bizony a spiritiszta jelenségeknek túlnyomó része csa­lás! De hogyha elfogulatlanul elgon- dolkozRMik aa embernek és a szellemi világnak a kapcsolataira, akkor ezt magától értetődőnek kell tartanunk. Az embernek a szellemi világ fe’Jé fordulása: szolgálat! Istent imád­juk és szolgáljuk. Az erkölcsi tör­vényeket, az eszményeket tiszteljük és szolgáljuk. A spiritizmus viszont uralkodni akar. Atapjábanvéve fekete mágia, mert a szellemi világot hatal­ma alá akarja kényszeríteni. „Megidéz“ szellemeket, halottak lelkeit, vizsgáztatja őket, parancsolni akar nekik. Ez természetesen eleve J Fosier Dulles bukása Az Ökuménikus Sajtószolgálat je­lenti Géniből, hogy .1. Foster Dulles lemondott az amerikai egyházak szö­vetsége politikai bizottságának el­nöki tisztségéiről. Lemondó levelében akarja az egyházak szövetségét bele­vinni a politikai viták durva küzdel- azzal indokolja lépését, hogy „nem mcibe“. ,1. F. Dulles szenátornak je­lölteti magát az őszi választásokon a republikánus párt listáján. Az amerikai protestantizmusnak az a része, amelyet a háborús pro­paganda nem vakított el, régóta rossz szemmel nézte és élesen tá­madta .1. F. Duties tevékenységét, amelyet az egyik evangésiumi lap „atomkeresztyénségnek“ nevezett el. Távozásával egyik legkompromit- tálóbb tehertételétől szabadul meg az amerikai protestantizmus. „Te vagy az első ... Valaki meglátogatott egy ame­rikai missziói iskolát, ahol Afri­kába készülő külmisszionáriusokat készítettek fel útjukra. Beszélgetni kezdett az iskolaszolgával, aki né­ger volt. Megkérdezte tőle, ho­gyan jutott hitre. — Én nem vagyok hívő — fe­lelt a szolga. — Hogy lehet az, hiszen itt so­kat hall Krisztusról? — ön az első, aki előttem szóba hozza az ö nevét. balsikerre vau ítélve. Az angyalok Istent szolgálják, szentek, mint azt egyikük Zakariásnaik is megmon­dotta. „És feledvén az angyal monda neki: Én Gábriel vagyok, ki az Is­ten elölt állok és küldettem, hogy szóljak veled! és ez örvendetes dol­gokat jelentsem neked. És ímé meg­nő múlsz és nem szólhatsz mindama napig, aroeüyen ezek meglesznek': mivelhogy nem hittél az én, beszé­demnek, amelyek beteljesednek az 5 idejökbew.“ (L'k. 1:19.) Ezek előnebocsájtása után képzel­jünk magunk elé egy spiritiszta szeánszot. Az érdeklődés középpont­jában van a médium. Egy sereg epvber veszi körük meghívták eset­leg néhány „előkelőséget“ is, van azután néhány ingadozó, aki „hívő“ lesz, ha „tényeket“ kap. Szegény médium rettenetes1 zavarban vara, dirukkol, lámpalázas, se hóik se eleven. Már maga a nyilvánosság előtti szereplés is rendkívül igénybe veszi az embert, még akkor is, ha ez normális körülmények között, hiva­tás szerűen (színészek, előadók lám­palázai) történik. Holott a médium nem is tartozik ezek közé. Leihet, hogy kis szolgáló lány, vagy háztar­tásbéli, aki előtt a hírnév, a dicsőség csábitó képeit csillantották fel. De hiába minden, a »zellernek nem je­lentkeznek! A sátán, a hazugság atyja éppen akkor hagyja cserben elbolon- dított szolgáját, amikor az a legjob­ban cseng utána. A sok türelmetlen, kíváncsi ember között úgy érzi ma­gát a médium, mint a tudatlan diák a vizsgán. Erőlködik, kínlódik, sú­gásra figyel, előveszi az eldugott „pus­kát“, úgy nyomkodja buksi fejét, mint valami szivacsot: a végén aztán csak kiprésel valamit magából saját alkudatából 'vagy a környezetéből. És őszintén szólva, úgy sajnálom ezeket a szegény vergődő médiumokat, hogy kegyetlen „leleplezés“ helyett inkább súgnék nekik .. . GOLIJZIHEK IGNÁC EMLÉKKÖNYV JELENT MEG Figyelemreméltó és érdekes mun­ka hagyta el minap a sajtót. Két éve múlt huszonöt éve, hogy elhunyt Goldzieher Ignác, budapesti egyete­mi tanár, az iszlámludományok és a sémi filológia világhírű művelője; születésének jövőre lesz százéves fordulója. Erre a kettős alkalomra jelent meg bel- és külföldi tanítvál nyai és kartársai tollából a két köl tetre tervezett Gotdziher Ignác Emlékkönyv (Ignace Goldziher Memorial Volume) első kötete; a második kötet jövő év elejére lát napvilágot. Az Emlékkönyv első kötete csak! nem 500 oldal terjedelmű s 33 ha-> zai és külföldi orientalistának an­gol, francia, héber és német nyelven írt cikkeit tartalmazza. A magyar munkatársak sorában Aisleitner Jó­zsef, Németh Gyula, Szabolcsi Béni ce, néhai Löw Immanuel, néhai HeU ler fiernát, Löwinger Sámuel, Schei­ber Sándor és Somogyi József sze-' repelnek; a külföldi munkatársak! között ott látjuk Arthur Jeffery és a hazánkban is hosszabb időt töltött A. S. Yaüuda newyorki, Charles C.1 Torrey new-haveni, William Thom­son Harvard-egyetemi, W. H. Wor­rell michigani egyetemi, H. A. R. Gibb oxfordi, Arthur J. Arberry cambridgei és K. V. Zetlersiéen uppsalai, J. Pedersen kopenhágai, Louis Massignon és G. Vajda- párisi, valamint az Angolországba emigrált P. Kahle egykori bonni orientalista professzorok nevét, továbbá a Jeru­zsálem Héber Egyetem és a ciucin- nati-i Hebrew Union College több professzorának nevét is. Több neves protestáns teológus munkatársa is van az Emlékkönyv első kötetének, így a 00 éves Sa­muel M. Zwemer, nyug. princetoni professzor, aki 40 évet töltött el az arabok között mint misszionárius; továbbá Edwin E. Calwerley, ‘a hart- fordi protestáns misszionáriusképző főiskola igazgatója; Eric F. F. Bű shop, a jeruzsálemi Newman Shoot of Missions igazgatója; s H. Hi Rowley, a manchesteri Victoria- egyetem neves ószövetségi profesz- szora. Magyar szempontból különösen figyelemreméltó, hogy a világhírű princetoni egyetem fennállásának 200-éves évfordulóján elhangzott két orientalista-előadás az Emlékkönyv­ben jelent meg. Az egyikben G. Sar­lón, a Harvard-egyetem nagynevű tudománytörténelmi professzora az arab tudományos irodalom, a niá-i síkban Edwin E. Calveiley hartfordi professzor az arab vallási irodalom jellemzését adja. A munka szerkesztői dr. Löwinger Sámuel, rabbiképző-intézeti igazgató és dr. Somogyi József főiskolai r. tanár hittestvérünk. A munkát megvásárolni óhajlók forduljanak a Goldziher Ignác Em­lékkönyv szerkesztőségéhez, Buda­pest, VIII., József-körút 27. Dr. Gyimcsy Károly Evangélikus Elet Az Országos Luther Szövetség Lapja Szerkesztésírt letel: Dezséry László szerkeszti Budapest, III., Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Telefon: 162—635. Eőmunkalársak: Benczúr László, Groó Gyula, dr. Gyimesy Károly, Korén Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Üllői-út 24. Telelőn: 137—8Ö6- Fclelös kiadó: Dr. Geleti Dezső Előfizetési árak: Negyedévre: 8 Ft Félévre: 16 Ff Egészévre: 32 Ft Postatakarékpénztár: esekkszsma: 20.412. Evangélikus Élet, Budapest. Hirdetések árai milliméter soronként 2.50 torint Független nyomda N. V.. BpesL Eőtvős-u. 12. Felelős: Földi Vilmos igazgató A X. Országos Protestáns Napok főbb eseményei: Október 27-én este 7 órakor a Prot. Helyőrségi templomban tar­tandó ünnepélyen nyitja meg az esemény-sorozatot Kemény Lajos evang. püspökhelyettes. Ünnepi elő­adást tart Kiss Roland egyházkerii- leli főgondnok. —- Október 28-án este fii órakor „Krisztus és a munka“ c. konferencia a tiszifviselő- telepi ref. templomban. Előadó dr. Patay Pál, Morvay István, Groó Gyula. — Október 29,en éste 7 óra­kor „Isten akarata a családban“ c. konferencia a fasori ref. egyházköz­ség nagytermében. Bevezeti Benczúr László, előadó dr. Gyökössy Endre. — Este 7 órakor színpadi evangéli- záció a kelenföldi ref. egyházközség gyülekezeti termében. — 7 órakor Hegyi Géza zongoraestje a Ref. Teo­lógián. — Okt. 30-án d. e. 9—-^12 óráig gyülekezetek ifjúsági konfe­renciája Kálvin-tér 8. sz. a. Utána ifjúsági istentisztelet a Kálvin-téri templomban. — Délután 5 órakor prot crvos-konferencia Reviczky-u- 4. sz. a. — Este 7 órakor színpadi evangélizáció a kelenföldi ref. egy­ház gyülekezeti termében. -— Októ­ber 31-én este 6 órakor Reformációi Emlékünnepély a Zeneakadémia nagytermében. Ünnepi beszédet mond Szabó József ev. püspök. Éne­kel a bpesti ref. kollégiumok ének­kara. — November 1-én d. e. 9 órakor szórványkonferencia, este 7 órakor szórványünnepély a Szabad­ság-téri ref. templomban. — Novem­ber 2-án „Az írás és az írások“ c. vita-est a Kálvin-teremben. Előadók dr. Dómján János, Vajthó László, Török Sándor. — November 3-án Reviczky-utca 4. sz. alatt délután fi5 órakor kántorok oszágos érte­kezlete. 7 órakor Csomasz Tóth Kálmán előadása az új Énekes­könyvről. — November 4-én este 7 órakor egyházi kórus-est' a Deák­téri ev. templomban. Megnyitja Ádám Jenő, előadó dr. Lajtha László, az Orsz. Prot. Napokat be­zárja Szabó Imre esperes. Közremű­ködnek prot. egyházi énekkarok, or­gonisták. — Minden napon délelőtt 10—5 óráig prot. könyvkiállítás és vásár a Reviczky-utca 4. sz. a. — Részletes tájékoztató kapható az Orsz. Bethlen Gábor Szöv. irodájá­tól: VIII., Reviczky-utca 4. Telefon: 142-864. — Vidékiek féláron utaz­hatnak fel az eseményekre. Utazási igazolvány 6.— forintért az IBUSz irodáknál és bizományosaknál kap­ható, valamint a fenti Szövetségtől az összeg egyidejű beküldésével. — Az Orsz. Prot. Napokra előzeteseik jelentkezni nem kell, részvételi díj és belépődíj nincs! — Minden pro­testáns testvért szeretettel hívunk és várunk! Istentiszteleti rend 1949 október 23-án Deák-tér 4. d. e. 9 (ifj.) Deák-tér 4. d. e. 10 (úrv.) Deák-tér 4. d. e. 11 Deák-tér 4. d. u. 5 (evang.) Fasor d. e. fél 10 (ifj.) Fasor d. e. 11 Dózsa György-út 7. d. e. fél 10 Üllői-út 24. d. e. félt 10 Üllői-út 24. d. e. 11 Rákóczi-út 57. d. e. 10 (szlov.) Rákóczi-út 57. d. e. fél 12 Bécsikapu-tér d. e. 9 Bécsikapu-tér d. e. 11 (úrv.) Bécsikapu-tér d. u. 6 (evang.) Torockó-tér d. e. fé! 9 Óbuda d. e. 9 (ifj.) Óbuda d. e. 10 Óbuda d. u. 5 (evang.) Óbuda d. u. 6 (szeretetvend) Böszörményi-út 2/a, d, e. 9 Böszörményi-út 2/a. d. e. 11 Böszörményi-út 2/a. d. u. 6 (evang.) Diana-uti iskola d. e. 9 Fóti-út 22. d. e. fél 10 (ifj.) Fóti-út 22. d. e. 11 Fóti-út 22. d. u. 4 Tomori-uti iskola, d. e. 8 Zugló d. c. 11 Zugló d. u. 5 (vang.) Rákosfalva d. e. fél 12 Thaly Kálmáu-u. 28. d. e. fél 10 Tha y Kálmán-u. 28. d. e. 11 Kőbánya d. e. fél 10 Kőbánya d. u. 4 Simor-utca d. e. 11 Fébé Diák-ház. Báthory-u. d. e. 10 Vas-utca 2/c. prot. katonai d. e. lt Jó Pásztor. Bimbó-utca d. e. fél 12 Bimbó-utca d. u. 6 (evang.) ifj. Rimár Jenő. ifj. Rimár Jenő. Sülé Károly, ifj. Rimár Jenő. Virág Jenő. Pásztor Pál. Pásztor Pál. Valent Béla. Grünvalszky Károly. Sziládi Jenő dr. Vcdent Béla. Ruttkay Elemér. Sréter Ferenc. Sréter Ferenc. Roszik Mihály. Komjáthy Lajos. Dezséry László. Dezséry László. Benczúr László. Kádár Gyula. Danhauser László. Csepregi Béla. Glotz József. Lehel László dr. id. Rimár Jenő. Benes Miklós dr. id. Rimár Jenő. Szabó Aladár. Rabovszkg Gyula. Szuhovszky Gyula. Hcdász Kálmán dr. Hcdász Kálmán dr. Koren Emil. Koren Emil. Bandi István. Olt Vilmos. Csengődy László. Még hat hét és megjelenik a Családi Naptár!

Next

/
Oldalképek
Tartalom