Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-01-29 / 4. szám
XIV. évfolyam, 4. saint _ , , 4 . . 1949. január 29. Egyes szám ara I forint. AZ ORSZÁGOS LUTH ER-SZÖ VÉTSÉG LAPJA Vegyesházasság Irta: Gaudy László Hazánk a vegyesházasság klasszikus országa, mondta egy. híres magyar politikus. Kiegészíthető ez az állítás azzal a ténnyel, hogy nincs ország a világon, amelyben a vegyesházasság problémája annyi szenvedést okozott volna, mint éppen nálunk. Nemcsak egyházi újságjaink és az egyház életét irányító férfiak Írásai és beszédei, hanem a magyar irodalom remekeiben is olvashatunk pompás fejezeteiket arról, hogy a vegyesházasság nehézségei hány család életét tették elviselhetetlenné. Azt remélték sokan, hogy az a politikailag és társadalmilag kiérett kor, melynek tanúi vagyunk, elfeledteti ezt a keserű emléket. Sokan vágyódtak a békesség után és sok szív úgy érzi azt, hogy napjainkban a kérdés nem jutott nyugvópontra. .4 protestantizmus egyházai békességben élnek az állammal, a magyar [notestantizmus mindenkar a haladás híve volt, a magyar evangéliumi emberek mindig helyeselték az idők szavát. Otthoni bizalmas körben a túlsó oldalon élők voltak a konzervatívok, a koreszmék ellenzői. A családjainkban élő katolikusok szívós érvekkel igyekeztek minket legyőzni protestáns magatartásunkban. Sőt, ezen túlmenően olyan jrróféciák hangzanak felénk, melytől gyenge idegze- tűek könnyen megijednek. Némi kriptokatolicizmus is felje dezhető a protestáns emberek magatartásában. Ezek tagadják magukról, hogy politizálnának, de jó szívvel hallgatják azt, hogy neveik a túlsó oldalon is feljegyeztettek. Papi családjaink is vannak, amelyekben él a vegyesházasság emléke. csak egyre Jléz: az egyház életére. Annak élnie kell minden áron. Emberek és személyek nem számítanak semmit sem. A túlsó oldalon nem írják alá ezeket az utolsó sorokat. (Bizonyosan nálunk is van néhány ilyen lélek.) De ez nem is baj. Az ilyen kettészakított családi életben, a kétféleképpen gondolkodó házi tűzhely mellé be kell térnünk imádságainkkal, írásainkkal, buzdító szavainkkal: A moszkvai patriarchátus magas- szinvonalú folyóirata — az 1948-as évfolyam hatodik számában —megemlékezik arról, hogy Lukács, Szim- feropol érseke 25 évvel ezelőtt, két évvel pappá szenteltetése után, tette le a szerzetesi fogadalmat. 45 éves volt akkor. Már maga ez a tény is sokat mond. Férfikora delelőjén tette meg ezt a lépést. Semmi sem biztatta azzal, hogy fölfelé ívelő egyházi pálya áll előtte. A tisztelethez azonban, amely önkénytelenül megszólal bennünk ez iránt a személyiség iránt, az álmél- kodás társul, ha megtudjuk — a patriarchátus folyóirata erről is megemlékezik —, hogy Lukács érsek személyének és munkásságának van egy másik oldala is. Az érsek ugyanis — a Lukács név szerzetesi neve — egyben Felikszovics Bálint orvosprofesszor. Orvosi oklevelét 1903-ban a kievi egyetemen szerezte, tehát orvos volt már pappá és szerzetessé lételekor is és az maradt továbbra is. Orvosi pályája is folyton emelkedő. Különösen a hadisebészet terén szerzett nagy érdemeket. A szovjet ezeket jutalmazta, amikor a Sztálin-díj legyen immár vége a . igyesházassá- gok divergáló okoskodásainak. Nincs két hit. Nincs két egyidőben élő helyes gondolat. Egységre teremtettünk s még a matematika sem tanítja azt, hogy a többségnek van igaza. A vegyesházasságban élő evangélikus félhez csak egy szavunk van: álljon szilárdan igazságában. Többi testvéreinkhez pedig az á mondanivalónk: hősi kijelentéseik, „reményt keltő biztatásaik“ minket nem érdekelnek. A magunk útján járunk. A nagy egyházi probléma .éles még mindig. Rajtunk áll az, hogy éleit eltompítsuk: hűséggel, szeretettel, értelemmel és igazságunkba vetett meggyőződésünkkel. első osztályával tüntette ki. Felikszovics professzor természetesen a sebész fehér köpenyében is következetesen keresztyén ember. Amint megkapta a Sztálin-díjja) 4 együttjáró pénzbeli jutalmat, 130.000 rubelt, a hadiözvegyek és árvák segélyezésére ajánlotta föl. Sztálin meleghangú táviratban mondott köszönetét a nagy adományért. A patriarchátus folyóiratának cikke kétségtelenné teszi, hogy a sebészprofesszor számára épp oly kevéssé mellékfoglalkozás az érseki tisztség, mint ahogy az érsek számára sem mellékfoglalkozás a sebészprofesszor- ság. Lukács érsek hűséges pásztora nyájának, így mindenekelőtt pásztor- társainak. Aki két ilyen munkakört és a velük járó felelősséget vállalja és hordozza, csak az átlagon fölül emelkedő, Urának teljesen átadott személyiség lehet. Az orosz egyház ezért állítja 1942 óta egyre felelősségteljesebb helyekre Lukács érseket s megadja neki mindazt a kitüntetést, amit megadhat neki. A patriarchátus folyóirata a teljes főpapi díszbe öltözött érsek arcképét is közli. l’odmaniezky Pál Lukács érsek Vájjon a mi oldalunkon is fo- lyik-e a kútmérgezés a másik oldal felé? Az a magyar protestantizmus, amelyik egymással többfelé szaka- dozottság állapotában a legteljesebb mértékben tartja éts éli a testvéri egységet & nemcsak szájjal, hanem tettekben is híve az ökumenicitás- nak idehaza és külföldön is, nehezen volna megvádolható gyűlölködő szellemmel. Mindig az a fél türelmesebb és megértőbb, amelyiknek nincs sérelmi gondolata. A magyar protestantizmus otthon van országában, egyházi magatartása biblikusán megfontolt, sohasem gondolkozik idegen utasításra. Magyar Bibliával és magyar imádsággal éli életöt s reményű re- ménységét. Problémái napjainkban sem nagyobbak, mint régebbi időkben voltak. Sajnálja azokat, akik talajukat vesztették közöttünk, mert A Magyar Köztársaság negyedik évfordulóján ünnepet ü! egyházunk. Templomaink népes gyülekezetei hálaimádsággal könyörögnek áldást életére és munkájára. Egyházunk szívével, leikével együttérez a Köztársasággal. Ellenemon- dott mindenkor a habsburgi legitimizmusnak. Az első köztársasági folyóirat századeleji megjelenésekor, annak sorait mohón ittuk magunkba. S amikor az álomból valóság lett: szép volt az álom s boldogabb a valóság. Harsonák zengése, népünk öröm- rivalgása emeli ünneppé a nagy napot. Az örvendező haza minden lelke pedig, ha nemesak a boldog érzésben, hanem egymás szereteteken és megbecsülésében is nagy lesz, virágozni fog a Magyar Köztársaság. Hiszünk a Magyar Köztársaság erejében, sorsában és örök jövendőjében. És körüljárta vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsina- gógiában, és hirdetvén az Isten országának eVangyéliu- mát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörii leiességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ö tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Érát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Legyen országos felügyelő"? Lapunk utolsó számában, annak első oldalán ezek a sorok voltak olvashatók: „Az egyház kormányzata tekintetében pedig mindjárt javasolja, hogy a legfelsőbb egyházkormányzati testület ne egyházegyetemnek neveztessék majd, hanem országos egyháznak és ennek is legyen kettős elnöksége, legyen tehát országos püspök és legyen országos leliigyelő, ezek az egyházkerületi püspökök és felügyelők közül választassanak, az egyházközségek szavazatával, hat évre, egymás után legfeljebb kétszer legyenek választhatók.“ Az indítvány után világos a szándék: egyházegyetemünk egy része meg akarja szüntetni a külön egyetemes felügyelői intézményt. Ez a lényeges változtatás éppen korunkban és napjainkban az egyházunkban lezajlott előzmények után nem szerencsés. Egy indítvány hosszú latolgatás' és megbeszélés anyagát kell képezze. Ki tudja az indítványból, még több ség esetén is, mikor lehet valóság? Az egyházegyetemnek pedig országos felügyelőre van' szüksége. Napjainkban ennek a tisztnek be nem töltése egyházunkra nézve katasz- trófális veszteségeket jelenthet. Budapesten a gyorsan forgó események sodrában kell az a határozott, politikai tekintetekben nagyszerűen iskolázott lórii, evangéliumi meglátásokban megtisztult gondolkodású agy, aki az evangéliumot és egyházat féltőn szereti és mindenek fölé helyezi. Ez a férfiú nem lehet egy egyházkerületi felügyelői sorból kiemelt, „rangidős“ felügyelő, hanem ofyan valaki, akit eddigi közéleti szereplése és az egyház- egyetem területén eddig végzett áldásos munkája után egyedül tart, arra alkalmasnak az egyházegyetem közvéleménye. Mosolyogva néztük és olvastuk az egyetemes egyház jegyzőkönyveit, amelyekben ilyen szövegek voltak olvashatók: egyetemes felügyelő N. N. (életfogytiglan), egyetemes főtitkár N. N. (életfogytiglan). Ugylátszik ezekért az elírásokért akarja az in- dítványttevő testvérünk a középiskolai igazgatói választást és annak hatévi ciklusos gyakorlatát erre a ma is magas közjogi méltóságra átszabni. Igen is választani akarunk. Országos felügyelőt akarunk választani. Nem az egyházkerületi felügyelők közül egyet, hanem az egyházkerületi felügyelők fölé az egyetemes felügyelőt. Megvan az állammal a megegyezés. Ennek a megegyezésnek egyházpolitikai, egy sereg vallásügyi törvény és a már sokak által leszámítolt anyagi kérdés megoldása kell a betetőzője legyen. Ezt a komplikált, rendkívül nehéz feladatot, amely ma minden evangélikus gyülekezet érdekét a legkomolyabban érinti és befolyásolja, csak olyan férfiú valósíthatja meg, aki a mai kormányzat teljes bizalmát élvezi, az egyházban egész leikével benne él. Az ő megválasztása nem késleltethető és nem halasztható. Sürgősen meg kell választani, sürgősen meg fogjuk választani. Egy zsinati atya. Mi lesz apáca-nővéremmel ? Egy bőbeszédű Háry János tartja szóval a imsúti fülkében utazókat. Világcsavargó. Mindent látott és mindent tud. Kijelentései megfellebbezhetetlenek. Hívei szemeikkel tapadnak szájára. S mert ellenkezni senki sem mer vele, két ember amennyire lehet, elreteszeli magát a beszélőtől. Erről a két emberről kiderül, hogy testvérek az Úrban. S az egyik a másikhoz nagy vallomással közeledik. „Nagyapám és apám presbiter a nagy gyülekezetben. Boldogsággal él ma is együtt a nagy család. Csupán egy gondja van az öregnek és gyermeknek: mi lesz az apáca testvérünkkel?“-4 kérdés csak evangélikus lelket foglalkoztathat. Maga az apáca bizonyosan buzgó imádságaiban kér feleletet Urától s a rend fő'nöknőjé- nck is van számára símogatóan vigasztaló szava. De ezt az evangélikus fél, ha tudja is, magától távollévőnek látja, őt az édes testvére érdekliI Próbáltuk elhitetni a kérdezővel hogy a testvér jelen helyzetében sem boldogtalan. Beszéltünk arról a hírről, hogy eddig is áttelepült néhány rendház más vidékekre. Sejtettük azt, hogy pedagógus mivoltában talál foglalkozást és teret hazánkban mindenfelé. A vigasztaló szavak a falrahányt borsó példáit jelenítették meg a kérdező szomorú arcán. S akkor egyszerre egy egész család zaja elevenedett meg a két beszélgető ember köpött. A múlt és jelen egybefolyva jelent meg. Volt olyan múlt, amikor leányaink kis földi keserűségek után elhagyták a világot. Sokan nagyon meggondolatlanul és elhamarkodva s .mert az eke szarvára tették kezüket, hátra immár nem tekinthetnek. Az élet azután dörömbölt az ő életükben is éppen úgy, mint a mi életünkben s kissé színehagyott lett a szép hivatás: ma már többet vár az élet leányainktól is. Az evangélikus férfi apáca-nővére tudja azt, hogy családja mennyit gondol vele. Egy család aggodalma több családban játszódhatik le. De ki nem találhatja meg az utat haza az atyai ház felé? I
