Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-09-25 / 38. szám
XIV. évfolyam® 38. szám. Egyes szám ára 60 fillér 1949 szeptember 25. HIHBEMmS AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA Vonogatjuk a vállunkat Spirítizvnus és dr. Beök Iván válaszai cikkével kapcsolatban beérkezett kérdésekre Az ifjúság összeült. Kinyitotta a bibliát. Vegyük elő a Lózung ótestá- mentomi igéjét —■ mondtam és felolvastam Zakariás könyve 7. részének 8—14 verseit: „És szóla az Űr, Zakariásnak mondván: Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek és és irgalmasságot és könyörületes- séget gyakoroljon kiki az ő felebarátjával! Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt. De nem akarák meghallani, sőt vadaikat vonagaták és bedugák füleiket, hogy ne halljanak. Szívüket is megkcményíték, hogy ne hallják a törvényt és az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött vala az ő lelke által, az elébbi próféták által. És igen felgerjedt vala a Seregeknek Ura. És lön, hogy amint kiáltottam és mm hallották meg: úgy kiáltottak, de nem hallottam meg: azt mondja a Seregeknek Ura: Hanem szétszórtam őket mindenféle nemzetek közé, akik nem ismerék őket és puszta lön utánok a föld, hogy senki azon sem át nem megy, sem meg nem tér. így tevék pusztává a kívánatos földet.“ Aztán elmondtam, mit jelentett ez akkor: Isten küldte Zakariást, a prófétát, hogy tolmácsolja üzenetét a népnek. Az üzenet,érthető volt, mert konkrét. Nem volt benne semmi elvi. Csupa gyakorlat. A Seregek Ura azt akarja, hogy igaz ítélettel ítéljetek, irgalmasak legyetek, minden elesettet segítselek, egymás ellem ne gondoljatok gonoszt. Még a szívetekben se. Ne ítélgessetek és ne készüljetek bosszúra. Zakariás ezt az üzenetet Isten népének adta át, s amit mondott, az Isten népének szólt. Nem úgy mondta, hogy: figyeljétek csak, a világ nem ítél igaz ítélettel, nem könyörületes, nem karolja fel az elesetteket, bosszút forral, lássátok ezt meg és háborodjatok fel, tiltakozzatok és büntessétek meg ezeket az istenteleneket, hanem azt mondta, hogy nekik, Isten népének kell ebbe a gyakorlati engedelmességbe meg, térniük. Isten únta a sok ceremóniát a zsidó templomban, a sok farizeuskodást, s a vallási kevélységet, amivel a szent nép lenézte a pogányo- kat. Ha az én népem vagytok igazán, éljetek így, ahogy mondóm. És nem vagytok az én népem minden vallásosságotok ellenére sem, ha irgalmatlanok vagytok és nem tudtok megférni egymással és másokkal. Zakariás a közösséghez szólt. Nem egyesekhez beszélt, hanem Isten egész népéhez. Lehet, hogy voltak köztük kegyesek és engedelmesek, de kellett hallaniuk Isten ítéletét, amint a nép viselkedéséről egészben véve nyilatkozott. Persze, hogy voltak ott igazak is. De az Isten népe úgy egészében bizony így festett. Térjenek meg, úgy ahogy vannak. Mint nép. Nemcsak mint egyesek, mert ezzel a dolog el volna intézve: „Én kegyes vagyok már, tellát nem lehet kritizálni az Isten népét“ Nem. Meg kellett térniük abból a bűnükből is, hogy a népüket a szent népet egészében sérthetetlennek tartották a maguk kegyessége miatt. (Ha ugyan volt ilyen egvéni kegyesség!) Ott, akkor talán sokan komolyan vették, hogy engedelmeskedni kell • • • Istennek, de úgy mint nép, mint közösség, nem érezték találva magukat. A kegyesek azt mondták, hogy mi már Istené vagyunk, a többieket meg éppen nem érdekelte a dolog. Váüaikat vonogatták, vagyis úgy tettek, mint akikre nem vonatkozik Isten ilyen „általánosító“ kritikája, bedugták a füleiket, nehogy ennek a nyugtalan Zakariásnak a szava eljusson szíveikig, s ott zavarba hozhassa belső kegyes nyugalmukat, és megkeményítették a szívüket, nehogy meghallják az Isten törvényét. Törvény nem kell, csak vigasztalás. Nehéz történelmi időt éltek, Isten nem mondhat mást, mint kedveset a népének. A törvény most nem ellenük szól, hanem azok ellen, akik között, vagy akik alatt most ők élnek ... De nézzük meg, mi történt? Isten nem hallgatta el üzenetének zordon kilátásait sem. Látva ezt a kegyes keménységet, közölte végzését saját népe felett: Ha ti nem hallgattok rám, én sem fogok rátok hallgatni. Áhogy ti nem hallgatjátok meg a törvényemet, megtérésre hívó beszédemet, én sem hallgatom meg az imádságaitokat! Szétszórlak benneteket, idegenek közé vetlek és pusztává lesz a földetek. Hiába kívánatos föld. így volt ez akkor ... — mondtam. És a történetnek az a tanulsága, hogy Isten nem köteles a népét mindig megsegíteni. Ha a nép nem hallgat rá, ő sem hallgat a népe kiáltására. Isten szent Isten. Megteheti, hogy haragszik, s hogy átadja az ő engedetlen népét a veszélyeknek, a pusztulásnak, a magárahagyatottság- nak ... Hogyan van ez ma? — kérdeztem, így van-e, hogy Isten minket, mint az ő népét hív megtérésre? Ügy van-e, hogy Isten ma is ilyen gyakorlati követelésekkel lép fel? Ügy van-e, hogy Isten megállhatja a ini engedetlenségünket? Elég-e, ha más szemében ' megtaláljuk a szálkát? Van-e jogunk, arra gondolni, hogy Isten mindig köteles megsegíteni az ő népét? Nem történhetik-e meg, hogy Isten nem hallgatja meg a népe imádságát és átadja az ítéletnek, hogy folyjon az ítélet, mint a víz, mivelhogy engedetlenek voltunk? Isten a világra Jéznskát küldött, vagy Ür Jézus Krisztust? ... * A fiatalok lehajtották a fejüket. Gondolkoztak. Egy leány kezdte a bizonyságtételt: „Isten megígérte, hogy meghallgatja az imádságunkat. „Isten Jézus Krisztusban egyszer- smindenkorm elkötelezte magát, hogy szerel minket.“ „Ján. 3:IC mit is mond? — kérdeztem. „Ügy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el: ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ Feltételnélküli ez a szeretet? „Nem — mondták —, a hithez van kötve.“ „A hithez, igen, de nem a cselekedethez — volt a folytatás. — Ha attól függene az üdvösségünk, hogy mit tudunk cselekedni, kétségbeeshetnénk! . . .“ „De mi a hit?“ — kérdeztem. Az előbbi leány felelt: „A konfirmandus kátéban úgy állott: „A hit Istenben való bizodalom. Ha ez nem is teljes, de helyes tanítás.“ „Hadd taivatkozzam akkor Lutherre, aki szerint, a hit örökké tevékeny dolog, olyan valami, ami nem is kér1. Kérdés: A Bibliában az áll, hogy Isten sokfélcképen szólott a próféták által. Miért ne lehetne tehát lehetséges, hogy most a médiumokon keresztül szól hozzánk? Válasz: Ha már a Bibliára hivatkozunk, akkor nézzük még először szó szerint az idézett helyet, azután pedig keressük meg a szavak teljes értelmét, végül pedig illesszük belé a gondolatot az egész Evangélium szellemébe. Amire a kérdező hivatkozik az a Zsidókhoz írott levél 1. részének első verse, „Minekutána az Isién sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk fia által." Vagyis nyilvánvaló, hogy a próféták által történő kinyilatkoztatás a Krisztus előtti korszak jellegzetessége. Mert, amikor János evangéliumának szavai szerint „az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az <3 dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét...“ megszűnt az embereken keresztül történő kinyilatkoztatás. Krisztus a Szentháromság tagja, az istenség teljességé-' nek birtokosa közvetlenül elmondott mindent, ami az üdvösségünk szempontjából fontos. Nincs tehát semmi szüksége annak, hogy az első forrásból származó, abszolút hiteles s érvényes igazság útólagos pótlásokkal egészíttessék ki. De a spiritizmus azért sem lehet isteni Kinyilatkoztatás, mert csökkenteni iparkodik Krisztus döntő fontosságát. Pál apostol Timóteushoz írja: „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus“. Tehát közbenjáró, közvetítő, összekapcsoló, vagyis médium, aki által nekünk Istennel és a szellemi világgal érintkezésünk van. nincs és nem lehet más mint a Krisztus! Aki más közvetítőt keres és médiumok által tudakozódik: fé'.retólja Krisztust! Ha végül az Evangélium szellemét megpróbáljuk átélni, akkor arra kell rádöbbennünk, hogy Isten nem általában véve akar bennünket megmenteni, hanem egyedül és kizárólag Szent Fia által. A prófétáknak sem az volt a feladata és jelentősége, hogy Isten akaratát nyilatkoztassák ki, hanem, hogy a Krisztus útját egyengessék. A hívő embernek a biblia minden lapja Krisztusról szól. Viszont a spiritizmus azon erőlködik, hogy Krisztust félretólja. jelentőségét kisebbítse, egyedül üdvözítő voltát megkerülje. Ha több keresztyén van a szeánszon, akkor hébe-hóba elejtenek egy-egv odavetetett vállveregető megjegyzést a „Krisztus szellemről“, aki valamivel nagyobbrangú a többi dezi, kell-e jót cselekdni, máris cse- lekszi azt. Nem tűnik fel, hogy valahányszor az ige ítéletről beszél, mindig cselekedeteket említ az alapjának? Emberséges magatartást! Igen, hit által igazulunk meg, de ahol nincs gyümölcs, ott nincs is hit! . . .“ Egy másik leány beleszól: „Nekem az tűnik fel, hogy a mai ige előtt arról van szó, hogy (Zak. 7:1—7.) a történelmi nyomorúság negyedik esztendejében a nép megkérdezi Istent, érdemes-e nekik még továbbra is bőjtőlni és tartani a vallást. És erre mondja Zakariás, amit mond, s amit feljebb olvastunk. Ez azt mutatja, hogy a hitünk lehet ilyen közönsé,,szelleminél, de soha sem az Isten egyszülött Fia, aki „egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket“. (Zsid. 10., 14.) 2. Kérdés: Azt hallottuk, hogy a próféták által Isten, a spiritiszta médiumok által a Sátán nyilatkoztatja ki magát. Ezt úgy kell akkor érteni, hogy a médium a Sátán prófétája. Mi különbség van a kétféle próféta között? Válasz.- A próféta és az apostol Isten kegyelme által kiválasztott ember. Az elhívás különböző körülmények között megy ugyan végbe, de mindig döntő fordulatot jelent az illető életében. A fordulat maga elfordulás a hívságos, gyarló, bűnös dolgoktól és odáfordulás Isten országa felé. Szintúgy mint akiket Krisztus szólított meg: otthagytak mindent és követték az Urat. Az út maga pedig a megszehtelődés, a tökéletesedés útja: „Mintahogv azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim — írja Pál a korinlhusbeüekhez — tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi meg- szentelődésífnket.“ (7, 1.) Ezzel szemben a médium útja: a gyarlóságokba, bűnökbe belemeriilés, a kétségbeesés és meghasonlás mélységeibe zuhanás. Kezdetben érzékenykedések, sértődések, azután gyűlölködés és folytonos értékcsökkenés a teljes züllésig, nem ritkán a mesőrütés vagy öngyilkosság tragédiájáig! Még egy párhuzamot szeretnék felvázolni: a növekvő szabadság és a fokozódó megkötöttség ellentétét. Isién embere mindig öntudatosaid) lesz. Nő a felelősségérzete és a szabad döntésekből fakadó öröm fokozza emberi méltóságát. Ezzel szemben a médium hiába való lázongással és keserűséggel észleli testi-lelki romlását, rabságba jutását, zsarnoki letiportságát. A szeánszokon mindennapos jelenség a médium borzalmas vívódása és kínok közötti vonaglása. Szinte szemmellát. hatóvá válik, hogy valami ellenséges idegen akarat uralkodik fölötte, amikor magával tehetetlenül, tágra nyitott szájjal, eltorzult arckifejezéssel, kínos testi vonaglások között teszi meg kijelentéseit. A szeánsz végén meg halálos kimerültséggel roskad össze és napokon keresztül olyan összetört, lehangolt és szenvedő mint valami súlyos balesetet, vagy szörnyű megrázkódtatást elszenvedett ember. És minél tovább folytatja fel- örlő mesterségéi, annál inkább rabja lesz és szenved testben és lélekben. A tények magyarázata egyszerű és a szolgálati természetéből önként köges önámítás is. Azt hisszük, hogy adtunk Istennek, s így ő is köteles adni segítséget. De mit adtunk? Szertartásokat. És nem engedelmességet a konkrét dolgokban. A társas életben. Mindennap...“ Valami világosság kezd derengeni a szobában. De a kemény kobak ú ifjak még jobban nckifesziilnek a kötélnek, nehogy Isten igéje elhúzza őket az álláspontjukról. Igen, igen, ismétlik, Isten köteles segíteni nekünk. Isten fog segíteni nekünk. Isten szeret és könyörül rajtunk. De mind jobban tolul előtérbe az a felis mérés, hogy meg kell térnünk. Engevetkezik. Mert senki sem szolgálhat két úrnak, választania kell közöttük és sorsa olyan lesz, amilyen urat választ magának. Isten szolgálata: a szabadság és az emberi méltóság ki- teljesedése. Jézus me.gmosla tanítványainak lábait és az utolsó vacsorán így szólt hozzájuk: „Nem mondalak többé titeket szolgáknak ... Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselek- szilek, amiket én parancsolok nektek.“ (Jn. 15.) A Sátán viszont „emberölő volt kezdettől fogva“, aki mézes-mázos ígéretekkel csábítja az embereket szolgálatába, hogy kifosz- sza, megkötözze, megalázza és tönkre tegye. Sokat Ígér, de semmit sem tart meg „mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság Atyja“. (Jn. 8„ 44.) 3. Kérdés: Mi különbség van az okkultizmus és a spiritizmus között? Válasz: .Íz okkultizmus tudomány a spiritizmus vallás. Az okultizmust parapsychológiának és paraphvsiká- nak is nevezik, mert tudományos módszerekkel, gondosan ellenőrzött kísérletekkel tanulmányozza, az ismert természettudományos elméletekkel megmagyarázhatatlan tüneményeket. A gondolat átvitel, telepáthia, telekinézis, hipnózis, csodálatos gyógyulások stb. a tárgyai. Londonban 1882-ben tudományos társulat alakult Society for Psychical Research néven, mely azóta szüntelenül munkálkodik. Hírneves természettudósok orvosok, bölcselők foglalkoznak a „rejtett“ dolgok tanulmányozásával Schrenk—Notzing, Hans Driesch, Keyserling. Österreich, Richet, Bergson, Lombroso, Moretti a nevezetesebb okkultisták. A spiritizmus viszont: vallás! Azt hirdeti, hogy új kinyilatkoztatást ajándékoz az emberiségnek, az összejövetelek szertartásos külsőségek között zajlanak le, énekelnek, imádkoznak és ami a legfontosabb: az üdvösség elérését, megszerezhetőségéi sajátos módszereivel ígéri. Felkérjük az igen tisztelt evangélikus lelkészeket, hogy az egyházközségek életében történő ösz- szes eseményekről az ,,Evangélikus Élef“-et levélben azonnal értesítsék! Ne felejtse el, ősszel jelenik' meg a 100 oldalas gyönyörű naptárunk! delmességet kíván Isten. A bibliakör befejezi a beszélgetést. A fő kérdés otl lebeg a fejünk felett: Megteheti, vagy inegteszi-e Isten, hogy éppen úgy ne hallgasson ránk, mint ahogy mi nem hallgattunk rá? Lehajolnak a fejek imádságra. S az első leány egyetlen mondattal felel Isten kérdésére: „Uram, akármi miatt van odakint a mi nyomorúságunk, engedd meg, hogy az ifjúságunk megtérjen és engedelmes legyen hozzád.“ „Ámené' — mondja a többi. Dezséry László
