Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-08-14 / 32. szám

Evangélikus Elet I Döng a hant Lent a patakhoz közel volt a ház. Nyomorult kis viskó. Kerítése nincs is. A rücskös, köves utcának képzelt kanyargó keréknyom fennakadás nélkül fut egyenesen a konyhaajtó­nak. Különben ez az ajtó a ház be­járata is. Bent a szobában hűvös sötétség terjeng s arcomba lengeti azt a sa­játos áporodott virágillatot, ami a házi ravataloknak oly sajátos vele­járója. Néma, mozdulatlan, komor arcok merednek a nyitott koporsóra. Amint belépek, szótlanul rámnéznek. Rövid fohász a kihűlt test előtt. Legyek dongják körül. A petyhüdten összeaszott arcából markánssá nőit orrcsont hegyesen nyomja ki az ol­csó, vékony szemfedőt. Halkan köszönt valaki, aki a te­metést rendezi. Várja az intézkedést. — Szegezzék le a koporsót s hoz­zák ki. Majd kint megvárom. Kérem a halotti levelet. Ideadják. 42 éves volt. Tüdővész vitte el. Állok az eresz alatt. Szemben az üres Szentmihály-lovával. Lassan gyűlnek az emberek s kifejezéstelen, kiváncsi arccal bámulnak rám. Evan­gélikus papot itt még nem láttak. Igen. Evangélikus pap és itt. Ma­gam is elmerengek rajta. Kerékpá­ron jött 17 km-t. Olt felkapaszko­dott egy fát szállító teherautóra. A postamester segítette fel. Kicsiny hegyi falvak piszkos házsorai között kanyarog a kocsi. Patak mellett, er­dő szélén visz az út fel a hegyeknek. Fenyők hívogatnak a kéklő távol­ban, ahol a nagy sziklacsúcsok fel­hőknek és látóhatárnak mondanak időkbe révedő mesét. A kormánynál marcona, napbarní­tott férfi kezét rázza a kormányke­rék. Mellette szótlan, kisírt szemű, feketeruhás leány. Harmadiknak a pap. Ez én vagyok. A leányról kiderült, hogy az el­haltnak hazatáviratozott leánya. Egy szórványhívem — gondolom. De nem. Ö nem evangélikus — mondja. Csak az apja volt az. Fele­sége, fiai, leánya, mind másvallá- súak. Csak az apja nem. Köp ... Kopp ... Most szögezik bent a koporsót. Egy hívemet teme­tem, aki az egyháza számára sok hosszú éve halott már. Különös. Mintha talán kiföldelt testet temetnék. Idegenek ezek itt mind. Hol vannak az evangélikus halottnak evangélikus ivadékai? Mintha távoli, oldalági, idegen utó­dok állanának a kiföldelt előd friss ravatalánál. Ezért vagyok itt én is olyan ide­gen? Kopp .. . Kopp .. . Csak már sze­geznék gyorsabban azt a koporsót! Hol vannak a híveim? Egyházi feljegyzések mutatják, hogy alig negyedszázada még 30 evangélikus család (!) élt itt. Hol vannak a fiák? Áz unokák? A koporsó már itt van előttem s a gyertyák égnek. — Legyen ez a mi kegyes cseleke­detünk az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében. Mindenki keresztet vet. Mit keresek én itt a Luther-ka- bátban? Talán ők is ezt érzik s idegenül néznek rám. Ök már nem az ón hí­veim. Ahogy a menet élén ballagok, ma­rón fojtogat a gondolat: ebben a gyülekezetben már csak temetni le­het! Mellém lép néhány idősebb ember. Hajlotthátú, barázdált arcú, fáradt lelkek. A helyi evangélikusság. — Vannak még itt híveink? — Ó, még vagyunk néhányan. Felsorolnak vagy 10—12 nevet. Mind idősek, vegyes házasságban, re- verzális a kárunkra. Kihaló gyüleke­zet. Olyasvalamit érzek, mint mikor a tüdőbeteg arcára kiülni látom a ha­lál rózsáit. Hullanak a rögök. Tompán dübörögnek a koporsó fedelén. Mintha az én szívemet döngetnék riasztó döngéssel. Ébredj, hiszen az nralnivaló kalásztengerben elhulla­nak a szemek! Ó, micsoda hallatlan feladat az evangélikusság morzsolódó, ' ulló szélén állani! Zúg a havasi szél. Elsüllyeszti a gyászoló gyülekezetét s látó szeme­ket nyit. Csak a nagy nyitott sír ma­rad meg. Tágul az üreg, mélyül s amit látok, mind belehull. Távoli falu, messze fent a gerinc­hez közel. Kanyarogva visz hozzá a motorkerékpár s az elejét kiszáradt fa ágahoga jelzi, mint görcsbe mere­vült üszkös tagok. Fiatal segédjegy­ző beszél hozzám az olajbarna iro­dai asztalok, lócák között. — Hárman vagyunk itt evangéli­kusok. Az orvos, egy öreg asszony s én. Kerestem a többit, de nincsenek. Az anyakönyviek mutatnak valamit. Évtizedek során megfordult itt vagy 60 evangélikus lélek. Le is teleped­tek. De he is olvadtak. Nincs ilt se reverzális, se áttérés. Csak simán beházasodtak, gyermekeiket más pap keresztelte — ki is keresztelte volna — s néhány év múlva már a gyermekektől tanulták — a tőlük ide­gen vallási szokásokat. 60 lélek belehull a nagy szórvány- sírba. Döng a hant. . . És zúg a szél. . . Falu a nagyházi hegy alatt. A kas­tély ősi evangélikus család fészke. Élt itt sok szlovák evangélikus csa­lád is. Papjuk nem volt. A kastélyba aztán másvallású asz- szorty került. Fanatikus és bigott. A falu paplakjában pedig nagytu­dású, szelid, ősz pap ült. Ö aztán át­vitte ezt a néhány szlovák családot azzal az ürüggyel, hogy — magyaro­sít. Szívósan és tudatosan. A misztikus nagy sír újra elnyelte a lelkeket. Döng a hant... És zúg a szél... Csípős, téli szelek emlékét hozza, ahogy fagyasztóan végigsüvít a gyö­nyörű völgyön. Sílécen igyekszem föl a hegynek. Valahol erre kell tér­kép szerint a falunak lennie. Nép­számlálási adatok szerint 10 evangé­likus lélek. Az emlékezés rövid. A 10 evangé­likust — nem lehetett megtalálni. Nyoma sem volt. Tisztviseiők voltak s elhelyezték őket? Nem tudom. Ki tudja? Elszínfelenedett hívek, akik egyházi adót szimatolva letagadták hitüket a pap előtt? Nem tudom. Ki tudja? Kilincselés, kérdezősködés, utánjárás -— a 10 lélek nincs. Ropog a hó a lécek alatt. 10 lélek hull a megsemmisítő üres­ségbe. Döng a hant.. . És zúg a szél... Közelről zúg. Innen a sírtól csak három kilométerről. Lent a völgy­ben húzódik meg a szomszéd falu. Az' országúti alatt a patakvölgyben rejtőzik. Az utas szinte észre sem veszi, úgy siklik el fölötte az ország­úton. így siklott el fölötte az egy­ház figyelme is. Pedig egy lelki igényekkel telt, Krisztust-vágyó, sokgyermekes, evan­gélikus erdészcsalád lakik benne. Az evangélikus pap nem vette őket észre. Az adventista prédikátor észre­vette. Amikor én •— régi-régi feljegyzé­sek alapján — felkerestem őket, mar az egész család adventista volt. Nyolc lélek. Amikor az adventista prédikátor kezdett hozzájuk járni — 38 km-ről! — a legnagyobb gyer­mek 23 éves volt s még nem konfir­mált. A többi se. Nyolc lélek hull a megsemmisítő ürességbe. Zúg a szél. .. És döng a hant... Meddig döng még!? Tőletek kérdem, templom tövében élő nagy gyülekezetek! Meddig döng még? Míg ide nem hull a többi is? Három vármegyém­ben a számtalan falu, völgyekben meghúzódó házak ismert és ismeret­len evangélikusai?! És szerte az or­szágban százával a szórvánvfalvak?! Anyakönyvi adatok betűinek fekete boszorkánvtánca? Meg sem született evangélikus utódok .hosszú sora? Meddig döng még rajtatok a szór- vánvsír röge? Miért nem sietnek ezek a sírásók? S az arcok milyen közömbös-szomo­rúnk. Kik ezek itt. akik körülálliák a sírt? Tudjátok ti. hogv egy gyü­lekezetei temettem most itt el?! És vele még sok száz kallódó lelket! Mert 'ez a szórványkérdés igazi arra! Igen. Sok, végtelenül sok a keserű kérdés. A fáradt lelkek keserű csa­lódásai. A szórványpapok tompa belefásu- lása. Roskadozó sorsok nyomtalan hul­lása. Nyitóit sebek halálos fájdalma. Feneketlen mély a szórványsír! És hullanak bele a lelkek. . . hulla­nak ... Belepi az avar s a hegyekről fü­tyülve zúg alá a szél. Sok-sok elveszetl szórványhívőről talán csak ez a szél tudna me­sélni. Vagy már az se. Csak a csöndes avar. Imádságot kérünk! ^ Sok hívő, buzgó imádságot, hogy a feladat, a Küzdés tüzet el ne oltsa ez a sokat mesélő, zúgó szél.. . s hogy a még izzó parazsat el ne fojt­sa ez a csöndes avar... És hogy a tűz helyébe toronyma­gasra ne nőjjön a félelmes kísértés, ez a gyötrelmes három szó: már nem érdemes! Élő hitű emberekért kiált ez az emlékem s kiáltunk valamennyien, akik jártuk és járjuk a szórvány- utakat! Elő hitű embereket keresünk gyü­lekezetekben és szórványokban, hogy ilyen vigasztalan temetések során is reménnyel áldottan tudjuk énekelni: „Nincs már Iszívem feleimére Nézni sírom fenekére .. Koren Emil (Mutatvány a szerző: ..Kallódó lelkek nyomán" címen megjelent s e számunkban ismertetett köteléből.) Kallódó lelkek nyomán Koren Emii elbeszélései. Megjelent a Harangszó kiadásában. Kapható a kiadónál: Győr, Ráth Má­tyás-tér 2, valamint evangéliumi könyvkereskedésekben és iratterjesz­tésekben. 56 oldal, ára 3 __Ft. Illusz­tr ált kiadás. Talán sehol sincs annyi giccs, mint az egyházi „szép“-irodalomban. Va­laki elöcibál egy-egy mondvacsinált, lapos „témát“, ráaggat néhány siker­telen kínrímet, végiglöttyinti kenetes szavak generálszószával s azt hiszi, hogy kész a „vallásos“ vers, vagy „vallásos“ elbeszélés. Ezért üdítő él­mény komoly, vallásos szépíró könyvét kézbevenni. Koren Emilt régóta úgy tartjuk számon, mint a vallásos szépiroda­lom jótollú művelőjét. Mélyről fa­kadó, tiszta' csobogást érezni minden írásában. Nincs nagyképű bombasz- tozás, de elcsépelt banalitás sem, nincs szenvelgő fanyalgás, de mester­kélt titánkodás sem, jószagú virág minden elbeszélése. Ilyenek csokra a ,,Kallódó lelkek nyomán“ most megjelent 11 elbeszé­lése is. Nagy, véres témánkat, a szór­ványkérdési mutatja meg lesújtó és felemelő kettős valóságában. A szór­vány dolgában is új eszmélkedésre jutott egyházunknak mindkettőre szüksége van. Köszönjük Koren Emilnek, hogy felsajogtatja az elhanyagolt szórványt s megmutatja benne új missziói lehe­tőségek tág mezejét. írása a diaszpóra drága képeskönyve. Érdemes olvasni és megérdemli az ajánlást. Meleg líra, pedig nem is líra, hanem való­ságok hűvös epikája. Sőt ilt-ott rideg dráma. Olvastán vajha minél löbben indul­nának el a „kallódó lelkek nyomán“, — lelkeket menteni! Sz. J. SaiégyeSíI maga^ Stanley Jones jegyezte fel, hogy egyszer Indiában jogászok tartottak kedélyes gyűlést, ahol sok minden­felől viccelődtek. Egyikük az iste­nekről mondott kacagtató története­ket s nem kímélte a bibliai egy örök Istent sem. Széles kacagással honorálta a hallgatóság a vicceket. Amikor azonban Jézusról is ilyen modorban beszélt s kigúnyolta, mély csönd állt be, az egytől egyig po­gány hallgatóság elkomolyodott, majd az egyikük így szólt: — Arról beszélsz, aki kereszten halt meg? Szégyeld magad. Kiközösítések futószalagon Fenti cím alatt a svájci munkás­párt lapja, a bázeli Vorwärts írja: „A Vatikán kiközösítő dekrétuma csupán levegőt vagdos. Magyarorszá­gon, Lengyelországban és Csehszlo­vákiában nincs egyház és va'lásüldö- zés, mint ezt a reakciós lapok állít­ják, hanem csak arról van szó, hogy a népi demokráciák elutasítják a ka­tolikus hierarchia elavult és túlhaj­tott hatalmi igényeit. A szocialista katolikusok milliói számára fájdal­mas a mostani helyzet, de valágosan és józanul meg kell állapítani, hogy az erőszakos csíny végeredményben csak az egyházra fog kellemetlenül visszahatni. A vatikáni diplomácia megfeledke­zett róla, hogy már nem élünk a 15. vagy 16. században és ezek a futó­szalagon történt kiközösítések csak még jobban meg fogják erősíteni azokat, akik Jézus evangéliumában az igazságosságot hangsúlyozzák, úgy amint az a kommunizmusban reál- politiikai alakot öltött. Es a nagy Ágoston mondása ma újra aktuális: „Sokan, akik látszólag az egyházban vannak, igazában véve kívüle van­nak. És sokan, akik látszólag kívüle vannak, igazában véve benne van­nak. Az egyház végzetesen meg fogja sínyleni azoknak a kitaszítását, akik­nek egyetlen bűnük, hogy életükben és politikai törekvéseikben meg akarják valósítani Jézus szellemét, amely megalkuvás nélküli felebaráti szeretetet követel. Igazság.szerető em­ber inkább azt várta vo’na, hogy a pápa a nép nagytőkés kizsákmányo- lóit és uzsorásait zárja ki az egy­házból. Erről azonban szó sincs. 50 éves papi jubileuma alkalmával a pápa néhány millióval megkisebbí- tette a katolikus hivők számát. A Vatikán szovjeteilenes propagandája jelenleg túlszárnyalja tárgyszerűtlen- ségében és ízléstelenségében a har­madik birodalom nemzeti szocialista propagandáját is. Barth Károly, a nagy református teológus legutóbbi előadásában arról beszélt, hogy meg kellene menteni a józan észnek azt a maradványát, amely Nyugaton a Ke­let világtörténelmi folyamatának megítélésében még megmaradt. Meg­mutatta Barth, hogy a nyugati szel­lemi és erkölcsi felfogás a vak és a névtelen töke uralmán alapszik, s valójában ez a Mammon uralkodik azokon, akik őt igazolják. A nyugati népesség nagy többsége annak a sze­kérnek a kerekei alatt vergődik, amelyen az ő valójában kapitalista istene trónol, mondotta Barlh Ká­roly, aki a maga egyházában is gyakran kellemetlen őrálló. És ő fájdalmas igazságokat mond a kato­likus egyház felé is, amelyből most annyira hiányzik egy hozzá hasonló megvesztegethetetlen szellem. Ámde ezeket az igazságokat figyelmen kí­vül hagyni annyit jelent, mint vét­kezni a történelem ellen“ — fejezi be a bázeli lap. „Amerikai szabadság és katolikus haialoau“ Az amerikai könyvpiac nagy szen­zációja dr. Paul Blanshard newyorki jogász fenti című könyve. A szerző egész sereg adatot dolgoz fel annak bizonyítására, hogy az amerikai ka­tolikus politika jelszava ma: „Ame­rikát katolikussá kell tenni.“ Legtöbbet foglalkozik a sajtó Blanshard könyvének, azzal ,a. részé­vel, amely szerint a katolikus egyház semmisnek minősít és felbont a vi­lági törvények szerint érvényes há­zasságokat. Blanshard szerint az Egyesült Államokban ma az a hely­zet, hogy „alig van olyan házasság, amely katolikus egyházi törvények bonyolult jogszabályai alapján ne volna megsemmisíthető.“ Legtöbb esetben nem is kell a Vatikánhoz fordulni, az illetékes püspök is sem­misnek minősítheti a házasságot. Ilyen módon számtalan házasságot bontottak fel az utóbbi években. Az amerikai katolikus ember az egyházi hatóság előtt megsemmisít­heti azt a házasságot, amelyet nem­katolikus házasféllel kötött, ha ez nem hajlandó hozzájárulni összes gyermekeik katolikus hitben való ne­veléséhez. Megsemmisítheti a kato­likus házasfél a házasságot akkor is, ha azt nemkatolikus lelkész, vagy csupán a világi hatóság előtt kötöt­ték. Nagy feltűnést keltett tavaly a katolikus vallású Tyrone Power film­színész esete, aki Rómában nagy pompával házasságot kötött egy ka­tolikus nővel, holott előző házassága az állami törvények értelmében még nem volt felbontva. A katolikus egyházi törvényszékek sok olyan házasságot is felbontanak, amelyben az egyik házastárs — gyakran évek óta tartó házasság után — azzal az ötlettel áll elő, hogy ő „bensőleg“ sohasem adta beleegyezé­sét ehhez a fennálló házassághoz. Blanshard felhoz egy olyan esetet is, ahol 25 éve tartó házasságot bon­tottak fel ezen a jogcímen. Ugyan­csak felbontanak a katolikus tör­vényszékek olyan házasságokat is, ahol az egyik házastárs állítólag az­zal a fenntartással kötött házasságot, hogy a házasságból ne szülessék gyermek. Természetes, hogy ez az eljárás sok gyenge embert csábít a katolikus vallásra való áttérésre, azzal a céllal, hogy így szabaduljon kellemetlenné vált házastársától. Blanshard könyve további részében erőteljesen szembeszáll a felekezeti iskolák intézményével, amelyek által a katolikus egyház Amerika kato­likussá tételének munkáját végzi. Főleg emialt támadják Blanshard könyvét a katolikus lapok oly szen­vedélyesen. »Józan középút« Németországban „A reakció teljes üzem­ben" cím ala t <j Svájci Református Sajtószolgálat az Egyetemes Egyház­tanács alábbi közleményét hozza, amely Paul S c h e m p p németor­szági jelentését ismerteti: „Bámulatos, hogy az egyházban — akár csak az állami és gazdasági életben — milyen gyorsam újra nye­regbe jutottak az úgynevezett ,józan középút’ emberei. Elsősorban a lu­theránus hierarchia súlyának lehet 'ezt köszönni. Az egyház népének érdektelenségére jellemző, hogy az úgynevezett egyházi kulcspozíciók betöltésével álig tör&dik valaki. így aztán a nyugati zónákban lassanként sterilizálják a Hitvalló Egyház mun­káját. Pedig tudni kell, hogy a Né­metországi Evangéliumi Egyház köz­ponti irodájának most megválasztott elnöke, aki egyben a Lutheránus Egyházszövetség vezetője, ugyanaz a Brunotte, aki a Harmadik Biroda­lom vallásügyi minisztériumának végrehajtó hatalmát az evangéliumi egyházzal szembein gyakorolta! A Tanács elnökének, Lilje püsnöknek személyi titkára pedig dr. Buppel, miniszteri tanácsos volt ugyanebben a hitleri vallásügyi minisztériumban és az ő feladata volt az egyházi el­lenállás megtörése. A göttingeni ka­tedrán az a dr. Werner Weber üt, aki Himmler egyházellenes rendele­téinek hitéles magyarázója volt. Ügy látszik, hogy a német egyházak már egészen elfeledték a barmeni hitvallást és gyorsan megérnek a Hit valló Egyház likvidálásának gyü­mölcsei az Egyesült Németországi Evangéliumi Egyházban. örvendetes jelnek kelt mondani, hogy az északnémet református egy­ház erre a reakciós egyházpolitikai tájékozódásra hivatkozva megta­gadta a további részvételt az egyesült egyház zsinatain és ülésein. A Hit­valló Egyháznak tisztáznia kell a maga helyzetét az egyesült egyhá­zon belül és ez remélhetőleg mielőbb meg is fog történni." A.z Evangélikus Élet megjelenik minden pénteken!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom