Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-01-22 / 3. szám
2 A Evangélikus Elet a Mitcify tqtysítyítol A görög-római kultúra bukása óta, Augusztinus korától kezdve, a középkori krónikásokon keresztül egészen Macchiavelliig, sőt Nietzscheig az európai kultúra az öntudatát kereste. Egyáltalán nem cso- dálnivaló, hogy az európai szellem, amely tulajdonképpen a racionális tudományos felismerési akaratból keletkezett, az antik világot mint utánoznivaló képet tartotta szem előtt. Állandóan felvetették azt a kérdést, hogy milyen komponensekből tevődnek össze a történelemalkotó tényezők. Milyen jelentősége van az emberi öntudatnak, valamint a szabadság gondolatának, melyek azok a funkciók, amelyek a lélektani, szociológiai, gazdasági és politikai törvényszerűségeket átveszik. Mi az értelme a történelmi mozgásnak? Vájjon a történelem sajátos egyéni kultúráknak a története-e, és van-e az egész emberiségnek közös története. Mit jelent a dekadencia? Vájjon a dekadencia biológiai természetű je- lenség-e, amely az embert tudása és akarata nélkül veszi birtokába. A dekadenciát, mint eredeti erkölcsi problémát kell-e felfogni, vagy pedig a dekadenciában a vallásfilozófiai- teológiai problémák elhatározó szerepet játszanak-e és a kulturális dekadenciát összefüggésbe lehet-e hozni a valódi vagy az igazi hit birtoklásával. Arnold Toynbee „A Study of History“ című munkája ezzel a kérdéssel foglalkozik. Toynbee óriási anyagot hordott össze, amely tulajdonképen nem. más, mint azoknak a kultúráknak összehasonlítása, amelyeket a mai napig a Földön meg lehetett állapítani. Mivel a kultúráknak történelmi életük van, megvizsgálta ' azokat a feltételeket, amelyek mellett a kultúrák létrejöttek, de egyúttal megállapítota azokat az okokat is, amelyekért az egyes kultúrák pusztulását és eltűnését felelőssé lehet tenni. A kultúrák egymással összehasonlítására s azokat meghatározására Toynbee ahhoz a módszerhez folyamodott, hogy megpróbálkozott az egyes kultúrák időbeli azonosságához visszatérni. Ez azonban nem vezetett teljes eredményhez. Az első "világháború alatt elhatározta, hogy tanítványaival a peloponnézoszi háborút olvastatta és akkor rájött arra, hogy Thukidides a könyvét akkor kezdte el jrni, amikor a görög történelem éppen olyan kritikus volt, mint az európai nagyhatalmak konfliktusainak áttekinthetetlen és kiszámíthatatlan összeütközése. Azokat a tapasztalatokat, amelyeket a világ a két világháború után szerzett magának, Thukicjjdes már az ő idejében megállapította. Görögország is azelőtt a feladat előtt állott, hogy tartós politikai rendszert teremtsen az önállóan uralkodó városállamok között. Spengler, aki könyveiben a különféle kultúrák egyidőben keletkezése mellett tört lándzsát, végül romantikus szellemének megfelelően, a világtörténelem morfológiáját állította össze, amelyben a történelmi fejlődést a biológiai ritmus eszközeivel akarta megmagyarázni. Szerinte az egyes kultúrák az organikus lényekhez hasonlóak, előre meghatározott pályát futnak be, ezek: a születés, a beérés és a halál útjelzőivel jellemezhetők. Spenglernek a determinizmusával szemben Toynbee erősen állástfoglal és Henry Bergson filozófiáját tette magáévá. Toynbee kijelentette, hogy minden civilizációban az emberiség arra törekszik, hogy önmagát fölemelje és a szellemi életnek egy magasabb fokára jusson el. Szerinte a kultúrák úgy keletkeznek, hogy bizonyos közösségek, amelyek meghatározott külső körülmények között élnek, bizonyos problémákat megoldani kötelesek. Ebben az értelemben véve a mi korszakunknak a civilizációja azelőtt a feladat előtt áll, hogy új politikai világrendet hozzon létre. A mi civilizációnk a próba civilizációja. A civilizáció, mondja a nagy angol tudós, ahogy mi azt megismertük, egy mozgás és nem kikötő. Egyetlenegy általunk ismert kultúra sem érte el a civilizáció célját, a világon még soha sem keletkezett egy olyan állapot, amelyet a Szentek Közösségének lehetett volna nevezni. Ez a történelemfilozófiai koncepció fölveti azt a kérdést, hogy vájjon a vallások, amelyek a különböző kultúrákban keletkeztek, szintén a felemelkedés és a süllyedés processzusával magya- rázhatók-e, s vájjon az egyes vallások minden tekintetben történelmi jelenségek-e. Ezt a kérdést másként is fel lehet vetni: hogy milyen a viszony az egyes világvallások között? Vájjon az egyik vallás a másikkal szemben elsőbbséget élvez-e? Lehet-e a vallások között sorrendet megállapítani. Az összehasonlító kultúrtudomány rámutat arra, hogy a vallások folyamatos kísérletek arravonatkozólag, hogy a folyamatosan keletkező problémákat megoldják. Ezek a problémák vallási, politikai, technikai és gazdasági természetűek. De nem azok kizárólagosan. A kultúráknak az a céljuk, hogy egy magasabb szellemi életet valósítsanak meg. Tonybee filozófiája a teológiába torkollik bele és azt móndja, hogy a civilizáció, a vallásra való tekintettel, csak egy eszköz jellegét viseli magán, viszont a vallások az üncélúság rangját és értelmét adják. Ha egy civilizáció keretében egy bizonyos vallás keletkezett, ez a civilizáció tönkremehet, anélkül azonban", hogy ez maga után vonná a vallás összeomlását is. A kultúrák ciklikus processzusában keletkezik a vallási igazság növekedő patrimoniuma, amely az eljövendő emberiség örökös Az Egyházak Világtanácsa négy testes kötetben angol és német nyelven küldte meg a Világzsinat tárgyalási anyagát a magyarországi egyházak részére is, továbbtanulmá- nyozás céljából. Az ökuménikus Tanulmányi Álosztály már szét is osztotta a köteteket, s megindul a tudományos munka a protestáns egyházakban, hogy feldolgozzák és kiegészítsék Amszterdam eredményeit. Miről tárgyaltak Amszterdamban A világzsinat főtémáját az Egyházak Világtanácsa előkészítő bizottsága ebben a címben szabta meg: „Az ember zűrzavara és Isten terve“. A témát ezután. négy főcsoportra bontották: 1. Az egyetemes egyház Isten tervében. 2. Az egyház bizonyságtétele Isten tervéről. 3. Az egyház és a társadalom zűrzavara. 4. Az egyház és a nemzetközi zűrzavar. Ezeket az alcímeket nem kellett különös ötletességgel megkeresni. Civilizációnk mai válságában minden egyház égető kérdései ezek. Az első téma azt célozta, hogy az egyházak újra felfedezzék Isten tervét az egyházzal és elmélkedjenek az egyházaknak egymással való helyes viszonyán. A másik abból az elkötelezettségből született, ami minden egyházra nézve fennáll, hogy hirdetnie kell Isten igéjét, s be kell jelentenie Krisztus igényét az élet minden területére. Az egyházak világtanácsa kezdeti stádiumában világos volt már, hogy a Világtanács halvaszületne, ha nem az evangélizáció volna az ütőere. A harmadik és negyedik kérdés voltaképpen egyenlő ezzel: Mivel járulhat hozzá az egyház az emberi társadalom nagy kérdéseinek megoldásáig? Hogyan készültek ezek a tanulmányok? A világ minden tájáról összegyülekező delegátusok felkészítését a genfi Tanulmányi Osztályra bízták. Bizottságokat állítottak fel, melyekben a világ minden tájáról kiválasztott lelkészek és világiak a legjobb •mai nem római katolikus teológusok birtokában van. Ha a civilizáció történelmi funkciója—-mondja Toynbee — elősegíti azt, hogy érett és magasrendű vallást Segítsen létrehozni, és ennek az aspektusa alatt a mi Krisztus utáni, nVti^ati kultúránk a legjobb esetben Csak egy felesleges ismétlését jelenti a Krisztus előtti görög-római kultúrának, a legrosszabb esetben ez egy romlandó elhajlás volna a szellemi haladás útjáról. Kétségtelenül igaz az is, amint Toynbe mondja, hogy mi több generáción keresztül elfogyasztottuk a szellemi tőkénket, amennyiben mi egy szellemi keresztyén élctgyakoriatra támaszkodunk, anélkül azonban, hogy keresztyén hitünk lenne. Jogunk van-e azonban ezekután a keresztény hitről, mint egy vitathatatlan egységről beszélni? Hogyha a hit valóban kegyelmet is jelent és ez nem áll az ember rendelkezésére, akkor a történelem a vallási elértéktelenedést is megállapíthatja éls kérdésessé tesz minden emberi erőfeszítést abban az irányban, hogy a világ társadalmi viszonyait megváltoztassa. Nem szabad túlbecsülni a dolgokat akkor sem, ha megállapítjuk, hogy Toynbeenek a történelemfilizófiája a nyugati történelemfilozófiai iskolának egyik legnagyobb eredménye. Rendkívül jellemző, hogy Toynbee elutasítja a történelemfilozófia nemzeti aspektusait. A munkáiban egy újNdő öntudatot képvisel, amely nem a relative lezárt kultúrfogalmakkal operál, hanem azáltal, hogy a világ mindig kisebb lett a technika fejlődésével, a Földet egységnek fogja fel, amelyen egy alkotó, általános rendezést létre lehet hozni, amelyet vallás nélkül megvalósítani nem lehet. osztották fel egymás között a témákat. Minden bizottság kétszer gyűlt össze a világzsinat előtt. Elkészítették a kitűzött témák vázlatait. Ezeket a vázlatokat a legjobb teológusok készítették, mégis legtöbbet közülük kétszer, vagy többször is átfogalmaztak, mert minden móndatot egyéni és testületi bírálat tárgyává tettek. A magyar egyházak is részt- vettek ebben az előkészületben, két nagyszabású konferencián tárgyalva meg a feladott kérdéseket. fDebre- cen, Sopron). Azt mondhatjuk, hogy a világzsinat elé már olyan anyag került, ami a legszélesebb ökuménikus gondossággal s a vélemények és meggyőződések legdemokratikusabb összeegyeztetésével készült. Az persze érthető, hogy^ az Egyházak Világtanácsa maga nem köti magát azokhoz a véleményekhez, amelyeket ezek a tanulmányok kifejeznek, mégis, nem becsülhető le az a nevelő és ihlető erő, ami az ökuménikus közös gondolkodásnak ebben a folyamatában kifejeződött. Különösen olyan egyházaknak, amelyek elszigetelve élnek a világban, azok 'a dokumentumok és hozzászólások al kaimat adnak arra, hogv eleven módon kapcsolódjanak • bele más egyházakban élő testvéreik szellemi életébe. Növeli a kötetek ' érdekességét az is, hogy a világ különböző tájain tanulmányi csoportok dolgoznak ugyanezeken a témákon, hozzáadva az eddigi felismerésekhez a maguk táji és felekezeti felfogását. A magyar nemzeti kötél is egyezek közül a tanulmányok közüJ. Tudtunkkal a nemzeti kötetek közül éppen a magyar készült el még a világzsinat előtt, s azóta látóit napvilágot a német és a közös skandináv kötet. Az „Egyház a Világban“ c. magyar kötet jelentős mű,’ a legjobb református és evangélikus teológusaink munkája, s alkalmat fogunk venni arra, hogy az amszter dami kötetek mellett ezt is ismertessük. A keleti ortodoxia valamint ázsiai, afrikai, latinamerikai egyházak teológusainak tudományos közreműködését nem tudták (g) Budapestre érkezett az amszterdami világzsinat anyaga elég széles körben biztosítani. De a világzsinat nem mondott le arról, hogy ezeket a gondolatokat és véleményeket lemérjék az ottani helyzet és körülmények mérlegén is. Amszterdam nem fejezte be a munkáját s inkább az az általános vélemény, hogy az igazi munka még éppen csak most kezdődik. Biztosra kell vennünk, hogy valóban egy világban élünk s ennek az egy világnak minden táján ugyanaz az ember nyomorúsága és reménysége, ugyanaz az egyház nyomorúsága és dicsősége s egyféleképpen szól az Isten beszéde. Nem kevesebb feladatról van szó, mint arról, hogy biztosítsuk az egész világkeresztyénség tanácskozásait minden keresztyén kérdés felett, s kialakítsuk a keresztyének egyetértését is mindazokban a kérdésekben, amikkel a mai ember szembekerül. Azt hisszük, hogy ezek a kötetek széleskörűen lesznek ismertek és hasznosak, hogy minden gondolkozó ember hozzájuk nyúlhasson és hozzájuk tehesse meggyőződését, vagy ellenük fordíthassa kritikáját az egyházban és az egyházon kívül egyaránt. DA szovjetúnió a fogságból hazaengedte a német tábori lelkészeket A németországi egyházi köröket most különösen két esemény foglalkoztatja. A Szovjetúnió hazaengedte a német tábori lelkészeket a fogságból. Eleinte az volt a felfogás, hogy a német tábori lelkészeket épenolyan- nak tekintik, mint a többi tiszteket. Tudvalevő, hogy a német hadseregben a lelkészek is, fegyveres szolgálatot teljesítettek; s közülük kevés volt, aki lelkészi, vagy szolgálatot teljesített. A lelkészek hazaengedése azonban most nagy örömöt okoz Németországban,_mert igen nagy a lelkészhiány. Az egész vallástanítást, s különösen az ifjúsági munkát női egyházi munkások végzik, sok gyülekezet pedig laikus prédikátorral elégedett meg eddig. A másik esemény hitvallásos iskolák körül hozott örömet a német egyháznak. A hitleri idők felszámolták a német egyházi iskolákat. A háború után az egyház kísérleteket tett alsófokú hitvailásos iskolák alapítására. A berlini városi tanács azonban a múlt év végén ezeket az iskolákat „illegálisoknak“ jelentette ki. Dibéíius püspök legutóbb megállapodást kötött May városi tanácsossal, aki a berlini magisztrátus népnevelési osztályának vezetője, mely szerint ezeket az iskolákat, mint „példaadó kísérleti iskolákat“ engedélyezték, de számukat megszabták. A francia övezetben az egyház egy ilyen iskolát tarthat fenn, a többi három berlini övezetben pedig számuk nem lehet több háromnál. Az általános szabályzatoknak megfelelő iskolákra később a felsőtagozatot is felépítik, s távolabbi terv egy evangélikus gimnázium kiépítése. Tefő aCaff a fanuCo- f örvény A magyar országgyűlés az elmúlt héten rendkívül jelentős törvényt szavazott meg. A magyar inas-, illetve tanulókérdés már évtizedek óta húzódó problémája volt a magyar ipari oktatásnak. A magyar kereskedők és gazdák nagyrésze is örömmel fogadja ennek a problémának » megoldását, bár nagyon, jól tudjuk, hogy hosszú évtizedeken keresztül a munkások mennyit harcoltak azért, hogy az inasok, a „tanoncok“ emberi bánásmódban részesüljenek. Nagyon jól emlékezünk azokra az időkre, amikor a tanítóknak és tanároknak mennyi feljelentést kellett tenniük azért, hogy az ifjúmunkások eljárhassanak az ipariskolai órákra, mert a gazdák közül sokan ennek a kötelességüknek nem akartak eleget tenni. Vége van annak a korszaknak, amikor az ifjúmunkásokat dadáknak, házicselédeknek alkalmazták és az ipari jártasság elsajátítása helyett olyan munkát végeztek, amelyeknek semmi köze sem volt a szakmájukhoz. OSLOI riport Másfél éve már, hogy befejeződött a II. Keresztyén Ifjúsági Világ,konfe- rencia, amely 1947. július 22—31-ig gyűlésezett Ósióban. A keresztyén ifjúság öt nagy világszervezete rendezte egy évi előkészítő munka után és próbálta összegyűjteni csaknem az egész világ keresztyén ifjúságát. Eredményes volt kitartó munkájuk, mert hetvenegy nemzet és több mint, hétszázhetven egyház s egyesület 'küldte el Oslóba képviselőjét. Erről a világgyűlésről jelent meg most egy kis könyv, nein nagyszabású, részletes, kritikus ismertetés, csak egy eleven, színes (br.) beszámoló, a hivatalos beszámoló egy részének fordítása, ezenkívül a magyar kiküldöttek egyéni benyomásait, tapasztalatait és meglátásait tartalmazza, melyek híven tükrözik vissza a világgyűlés útját é$ munkáját. Leskó Béla, Pósfay György, Vajta ■Vilmos, Csepregi Béla, Molnár Dezső írnak a konferencia eseményeiről és Dezséry László „Oslo után“ című cikkében foglalja össze Oslo eredményeit és jelentőségét. Mert mi is volt Oslo jelentősége? Ha az ember végigolvassa a könv* vet az1 a benyomása, mint annak az embernek, aki völgykatlanból a síkságra? ér és nincs többé akadály a szeme előtt. Az oslói riportban eltörlődnek az emberi élet válaszfalai. Nincsenek fajok, nemzetek, társadalmi osztályok, színesek és fehérek, csak embereket látunk, akik Krisztus nevével érkeznek meg a nagy találkozóra, — „Jézus Krisztus Űri“ — Ez a konferencia jelmondata és benne van a tartalma is. Krisztus nem közömbös fejedelem, hanem a mi Urunk, az egész emberiségé, neve egységbe foglalja, a benne hívő különböző embereket. A görög ortodox egyház egy tagja írja: „Sok ország, faj és feiekezet kiküldötteiként Jézus Krisztussal a mi Urunkkal való egység levegőjében találkozhattunk.“ Egy belga írja: „Mielőtt Oslóba jöttem, szoktam vádolni más keresztyéneket és nem értettem meglátásaikat. Valójában nem is próbáltam megérteni őket. Oslo megérintett engem abban a tekintetben, hogy van út, amin megérthetjük egymást s ez Krisztus személyében van.“ Nem könnyű fejadat számunkra ez a megértés, kik megszoktuk kiskorunktól fogva, hogy az önzés legyen cselekedeteink mozgató erője, s ha érdekeinkkel ellenkezik, meg se kíséreljük megérteni a másik embert. Sokszor kell önmagunkat legyőzve minden akaratunkat összpontosítani, hogy erőnk legyen a közeledéshez. Hogy ez a tudatosság mennyire fontos lés hogy a konferencia résztvevői megértették, az angol-indiai viszony és a ma is nagyon időszerű hollandindonéz háború rá a példa, ami éppen a konferencia első napjaiban töTt ki. Mennyi akaraterőre, szeretette és hitre volt szükségük ezen ellenséges országok kiküldötteinek, hogy barátsággal tudjanak egymáshoz közeledni. Egy indonéz résztvevő így.nyilaikozik a konferencia értékéről: „Néhányan országunkból azzal jöttek ide, hogy elsősorban nemzeti ügyünket fogják szolgálni, de itt Krisztus kinyilatkoztatásának fényében találtuk magunkat. Tíz napig ' kezünkben tartottuk az egész világot, s láttuk, hogy eddig túlságosan elszigeteltek voltunk. Meg kell tanulnunk együtt élni.“ Érdekes még a színesek szerepe a konferencián. Az amerikai és európai fehérek fölényes öntudatossággal kezelték frissen keresztyénné lett szi- nesbőrű embertársaikat és valami enyhe megvetésfélét éreztettek velük. Aztán megszégyenülve és megalázva látták, hogy a hitük erősebb és a szeretetiik nagyobb. Észrevették, hogv a szokás mennyire elkoptatja az Igét, mennyire bizonytalanok és csüggedők vagyunk és megszégyenülve hinni és bízni tanultak a hinduktól és négerektől. Sok-sok élménnyel meggazdagodva tértek hazájukba a kiküldöttek. Otthon mindegyik továbbadja tapasztalatát s egyre szélesebb körben terjednek a Világkonferencia eszméi. Ezzel a könyvvel talán a magyar keresztyénségben is közelebb kerül Oslo és Oslo eredményei egyre több ember érdeklődési körébe jutnak el. Miszlai Marin