Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-07-09 / 27. szám
1 Evangélikus Élet Luka, Szimferopol és Krim érseke — Valentyin Félixovics Vojna-Jaszenyeeki orvosprofesszor, anatómus-sebész rövid éietraiza — Az orosz görögkeleti egyház részére is nagy öröm, hogy Valentyin Félixovics Vojna-Jaszenyeeki orvos- professzor elnyerte az I. fokú Sztálin-díjat „Gennyes daganatok és sebek chirurgiája“ és „Tűzfegy- ver-okozta inficiált sebek késői izületi reszekciója“ c. tudományos müveiben kidolgozott új sebészeti eljárásáért. Valentyin Félixovics Vojna- Jaszenyecki orvosprofesszor egy negyed század óta az orosz görögkeleti egyház papja és 1923 óta főpapja. Jelenleg Szimferopol és Krim érseke. Nagy érdeklődéssel tölti el a szovjet embert, hogy hogyan párosulnak egy személyijén anatómussebész, a test kiváló ismerője és ugyanakkor lelkész-főpap, aki hirdeti az evangéliumot, bizonyítja csodáit és hiszi Szűz Mária szeplőtelen fogantatását. Valentyin Félixovics Vojna-Jaszc- nyecki 1877-ben született. Apja gyógyszerész voilt. Gyermekéveit és ifjúságát Kievben ' töltötte. Első szenvedélye a rajzolás volt. Gimnáziumi (anulmányait egyszerre végezte el a kievi képzőművészeti iskolában 1896-bain. Ezekben az években nagyon erős volt a népi irányzat, különösképpen vidéken, meily az ifjú intellektuetek nagyobb részében felkeltette az egyszerű nép iránti érdeklődést és a nemzeti öntudatot. Ez a társadalmi szellem, ez az akkori korra jellemző irányzat kétségtelenül befolyásolta az ifjú Jaszenyeckit is. Úgy Játszott, hogy az életútja végérvényesen eldőlt. Valentyin Félixovics Pétervárra megy, hogy a képzőművészeti akadémián megszerezze a diplomát. Azonban csakhamar elkezd kételkedni kiválasztott hivatásában, hogy vájjon eléggé szolgálja-e ezzel népét? A nép szolgalaténak bonyolult elképzelése, melyet L. N. Tolsztoj vallásbölcseletéből merített — az aszketizmus hamis beállítása, mindannak megtagadása, amihez vonzódik, amihez hivatást érez — a rajongó fiatalembert a ‘legnagyobb ellentmondások útjára viszi. Négy félévet hallgatott a péter- vári egyetem orvosi Jíarán s elment felcsernek vidékre. Később beiratkozott a jogra. Két 'félévet ott is végighallgatott. Végül mégis, hűen férfias elhatározásához, 1898-ban ismét beiratkozott a kievi egyetem orvosi fakultására és célját meg is valósította. 1903-ban kitüntetéssel fejezte be tanulmányait a kievi egyetem orvosi karán és 1904 januárjában — a japán háború kezdetén — a kievi kórházzal már Távolkeletre utazott. Csitában a Vöröskereszt-kórház sebészeti osztályának főorvosaként dolgozott. Egy orvos részére, aki alig hagyta el az iskolapadot, nagy megtiszteltetés volt ez, s egyben azt is bizonyította, hogy Vojma-Jaisze- nyecki már ilyen fiatalon kiváló, tehetséges sebész volt. Fényes pályafutás előtt állott. Azonban Valentyin Félixovicsot egy nagy eszme hatotta át — az egyszerű népet akarta szolgálni, melyet úgy értelmezett, hogy közvetlen közösséget kell vállalnia a néppel. Ezért elhatározásától, hogy köror- vo® lesz, nem tágított. Csitában a kórházban ismerkedett meg leendő feleségével, ki mint ápolónő, dolgozott ott. A sebesültek „szent nővér“-nek nevezték — megjelenése annyira nőies és elbájoló volt. Valentyin Félixovics 1904 novemberében megnősült és csakhamar elutazlak Csitából. Hogy szándékát valóra váltsa, vidéken kezdte el praxisát, kezdetben Ardatov körorvosaként Szimbir megyében, később a fatezsi kerületben, Kurszk megyében. Valentyin Félixovics munkához látott sajátságos szenvedélyességé- veil, amely nem ismert határt. Már harmadéves orvostanhallgató korában az egyetemen azt beszélték róla, hogy végkimerülésig dolgozott és csak tanárainak nagy rábeszélésére pihent naponta néhány tórát. Mint orvosnak is, kórházi elfoglaltsága, rendelése s a betegek házankénti látogatása a falvakban, kora reggeltől majdnem minden nap éjfélig tartott s ő lelkiismeretesen teljesítette hivatását. „A betegek látogatása és kórházi munkám közben kidolgoztam megfigyeléseimet és 1907—1918-bain a „Chirurgia“ című folyóiratban megjelentek első cikkeim.“ Az 1905.-Í forradalom után feléledt reakció szembetalálta magát az erősen demokratikus gondolkozása fiatal orvossal. Összeütközésbe került a helyi urakkal s mint ahogy maga mondja- „Kikergettek Fa- kerületből.“ A fatezsi összetűzés után Moszkvában találjuk Valentyin Félixovicsot, Gyakonov tanár klinikáján, ahol tudományos munkát folytat. A Moszkvai Sebészeti Társaságban megtartott előadásait a regionális anesztéziáról — melyet sok tanár még ma ils alig ismer — nagy érdeklődést keltenek az orvosi társadalomban. Vojna-Jaszenyeeki doktori disz- szertációjának tárgyköréül is a regionális anesztéziát választotta. Miután nyolc hónapon át Gyakonov tanár klinikáján dolgozott, a Szaratov megyei Valasev kerület Romanov nevű kórházában folytatja gyakorlati tevékenységét, mint sebész-orvos. Néhány év múlva „A regionális anesztézia“ című doktori disszertációjáért elnyeri a Hajnácki nagydíjat. Az első világháború idején Vojna- Jaszenyecki a Peresizlavlj-Zaleszki állami kórház főorvosa. A huszonötágyas sebészeti osztály állandóan tele van. Az orosz sebészek közül elsőnek Valentyin Félixovics végez műtéti beavatkozást az epeutakon, a veséken, a gyomron, a szíven és az agyon... Óriási gyakorlati munkája nem akadályozza tudományos kutatásainak folytatásában és tanulmányainak írásában. Évenként beszámolót adj ki a pereszlavjli kórház munkájáról, a Gyakonov-klinika évi beszámolója mintájára. A háború alatt még ezenkívül a sebesültek kórházának vezetője. A széleskörű sebészeti gyakorlattal és tudományos kutató tevékenységgel eltöltött évek alatt Valentyin- Félixovics távol volt az egyháztól, azonban lelkűidében mindjobban felerősödtek a fiatal éveiből megmaradt vallásos hatások, kiváltképpen a háború utolsó éveiben. A nagy nyomorúság gyakran a hit elmélyü lését, megerősödését vonja maga után. Valentyin Félixovics templomjáró lett, mely megdöbbentette kartársait és megörvendeztette Peresz- lavlj lakosait. 1917-ben pályázati hirdetményre a taskendi városi kórház igazgatófőorvosa és sebésze lett. Valentyin Félixovics családjával együtt üzbé- gisztánba utazott. Ekkor már négy gyermeke volt — három fia és egy lánya. Már költözésük ideje alatt gyanította, hogy felesége, akit mélyen szeretett, gümőkórral meg van fertőzve. A betegség rideg könyörtelenséggel fejlődött ki. Valentyin Félixovics, felesége betegsége és egészségéért vívott állandó, szívós küzdelme ellenére, folytatja buzgó tevékenységét —1 a kórházban a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel végzi munkáját, hogy előkészítse „Gennyes daganatok és sebek chirurgiája“ című tudományos művének anyagát. Tevékeny részt vesz a középázsiai egyetem megállapításában és az anatómia, valamint a chirurgia vezető tanára lesz. 1919-ben meghalt a felesége és habár, mint orvos, megértette, 1 hogy ennek így kellett történnie, mégis ez a csapás olyan erősnek bizonyult, hogy egész életútját megváltoztatta. Tizenhárom éjjen és napon át nem csukta le szemét a haldokló ágyánál s amikor látta, hogy már minden tudása hiábavaló, a Zsoltárokat, meg Krisztus csodálatos gyógyításait olvasta az evangéliumokból és kicsiségének érzését a Mindenható akaratával szemben csak imában tud.a levezetni. Reggel, közvetlenül a felesége halála után, elment egy általa alig ismert, de vallásos hírben álló asz- szonyhoz, aki egyedül, imában töltötte éveit. Valentyin Félixovics felkérte, hogy vezesse háztartását és nevelje gyermekeit. Mind a négy gyermeke elvégezte a főiskolát és orvos lett. A legidtősebb már az orvostudományok doktora és tanára. ö pedig mindjobban és jobban, elmerült a hitíudomnáyokban és mindinkább erősödött a hitben. A helyi vallásos társaságokat egyre gyakrabban látogatta. A lelkészekkel mind szorosabb barátságba került és kezdett érdeklődni az egyházi ügyek iránt. Az egyházmegyei ülésen sek így szólt hozzá: — Doktor, önnek papnak kellene lennie. Nézzük, mit ír önéletrajzában Vonja-Jaszenyecki ebből az alkalomból: »Hogy pap legyek, arra még álmomban sem gondoltam. Visszaemlékeztem, hogy amikor a gimnáziumot elvégeztem, megkaptam az érettségi bizonyítványt, amit régi jó szokások szerint az TJjtcs- tamentomba ttettem be és végigolvastam azt a részt, ahova elhelyeztem: Mennyire örvendezett szívem a mi Urunk Jézus Krisztus szavain: „Az araínivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ó aratásába.“ Ezek az igék olyan mélyen bevésődtek tudatomba, hogy az érsek felszólítására villámként lobbantak fel bennem. Arra is visszaemlékeztem, hogy Pereszlavljbam, mikor 1915-ben elkezdtem írni a „Gennyes daganatok és sebek chirur,giájá“-t, hirtelen egy gondolatra döbbentem: „Mire ez a könyv megjelenik, már a szerzetesi nevem lesz rajta.“ Villanásszerűen világosodott meg múltam: most már tisztán láttam, mily csodálatosan vezetett engem az Űr e célhoz. Különös volt feleségem halála is. A mai napig sem tudom, hogyan fertőződött meg gii- mőkorral ez a virágzó egészségnek örvendő középkorú -asszony. Meg értettem, hogy ennek azért kellett így lennie, mert az Űr kizárólag a maga számára akarta fenntartani életemet. Ezekután tétovázás nélkül igennel feleltem Innocent érseknek és 1921- ben, Urunk színeváltozásának napján, — akkor a taskendi egyetem professzora voltam — diakónusnak szenteltek fel. Egy héttel később pres- lvterré és a székesegyház scgédlel- készévé neveztek ki,.“ Most már a számos orvosi és professzori kötelességén kívül vállára nehezedtek a lelkészi feladatok is. Csakhamar egy nagyszabású evan- gélizációs munkát kezdett el s ez az új tevékenység óriási erővel ragadta magával. 1923 májusában Taskend és Turkesztán püspökévé szentelték. Lelkésszé szentelése után felhívást intézett hozzá Tyichon pátriárka, melyet Szergej pátriárka is megerősített, hogy ne hanyagolja el anatómiai és sebészi munkáját, ellenkezőleg. még nagyobb odaadással igyekezzen ezen a téren is az emberiség javát szolgálni, minthogy a lelki és a testi gyógyítás mindig összetartozott, mind a mi Urunk Jézus Krisztus földi küldetésében, mind az őt követő apostolok és evangéliumi munkások küldetésében. Valentyin Félixovics ezt a kettős hivatást a legeszményibben párosította. Rendszeresen, parányt paTányhoz téve, gyűjtötte össze megfigyeléseit s ezeket elemezve, osztályozva, foglalta össze egésszé. Bármilyen feltételek között, a legsúlyosabb akadályok ellenére is, minden ‘lehetőséget kihasznált, hogy megfigyeléseit kiegészítse. 1934-ben jelent meg a „Gennyes daganatok és sebek chirurgiája“-nak első kiadjása. Ez a könyv kiváló helyet foglal el az orvosi irodalomban. V. Sz. Lenit professzor írja az előszóban: „A fiatal orvosok legnagyobb része nem szívesen dolgozik a „gennyes“ osztályon és a kötelező idő elteltével a „tiszta“ osztályra akar jutni. A gennyes megbetegedésiek sebészetét tárgyaló tankönyvekben és kézikönyvekben csakis egyes szervek gyulladásos folyamatának leírásánál utalnak kellőképpen rá.“ A betegség leírásában, minden „eset““-nél az ember kerül előtérbe, fájdalmaival, gyengeségével, legyen bár öreg, fiatal,' orosz, vagy kirgiz... Ezt a könyvet csak egy olyan orvos írhatta, aki mindenekelőtt az ember javára, szenvedéseinek megszüntetésére gondol. Valeintyin Félixovics leírta az esetek sokféleségét és ezáltal könyve a szovjet, tudomány legbecsesebb kincsei közé tartozik. A Nagy Honvédő Háború első napjaiban Luka püspök a kraszno- jarszlu áttelekített kórházak fősebésze és konzultánsa.. Ebben az időben dolgozta át a „Gennyes daganatok és sebek chirurgiájá“-t s majdnem kétszeres terjedelemre bővítette ki. Ez az új kiadás olyan értékes ismereteket, tapasztalatokat, módszereket tartalmaz, hogy a Tudományos Akadémia a legmagasabb kitüntetésre méltatta: elnyerte az L- fokú Sztálin-dlí jat. Abból a felhalmozott anyagból, melyet a kraszno- jarszki kórházakban munkája közben gyűjtött össze, új könyvet írt: a „Tűzfegyver-okozta inficiált sebesülés késői izületi reszekciójá“-t. Az olvasó ismét érzi a könyvből, hogy a szerző nel „esetek“-et lát a betegben, hanem élő embert, mindem sajátságával és gyengeségével. Ebben a könyvben minden szakember megtalálja minden eset pontos diagnózisát és therápiáját, gyszersmind a különbséget a régi hazai, illetve a külföldi sebészek, valamint saját módszerei között. Vojna-Jaszenyeeki professzornak idáig ötvenöt tudományos műve, illetve előadása van csak a sebészet területén,. 1942 őszén Luka püspököt egyházszervezői és evangelizációs munkájának elismeréséül Krasznojarszk érseki méltóságába emelik. 1944 elején átveszi a tambovi érsekséget. 1943—44—45-ben Luka érseknek számos cikke és beszedte jelent meg a „Moszkvai Patriarkátus folyóiratáéban. Honnan meríti ezt az óriási erőt, fáradhatatlan munkájához? Honnan van ilyen mindent átfogó lelkesedése, ami szinte már nem emberi? Szentbeszédeinek szinte megszámlálhatatlan sokaságából egy gondolat emelkedik ki: „A lelki titkok, melyek minden értelmen felül állnak s amelyeket nem érzékelhetünk és nem érthetünk meg, az Istenbevetett igazhitben tárulnak elénk.“ Igen, a hitből meríti erejét és a hit az, amely az igaz élet egyenes útján vezeti. A Mindenhatóba vetett bizalma egyensúlyozza ki a látszó iagos lelki és .szellemi ellentéteket és így bölcsen adja át tehetseget az ernte: ség szolgálatának. Antonina Sapoválova. (Az orosz Patriarchátus folyóiratából.) Fordította: Csorba Lajos. Űj dékán a Theologian A soproni evangélikus teológia professzori kara a következő tanévre dr. Karner Károly, az Isten igazsága, a „Máté Evangéliuma magyarázata“ című teológiai művek szerzője fogja a következő évben irányítani a teológiai fakultás életét. A budapesti evangélikus fiúgimnázium pályázatot hirdet természetrajz-vegytan szakos tanári állásra. A pályázati kérvényeket július 20-ig a gimnázium igazgatóságának kell beküldeni. Az. Evangélikus Élet mindenütt kaphatói Keresztyén arc vonal? Hermann Diem, az ismert würfen,bergi lelkész, a német hitvalló evangélikus egyház egyik vezéralakja a közelmúltban előadást tartott a keres,ztyénség és a szo- ciálizmus viszonyáról. Ebben foglalkozott többek közt azzal a kérdéssel is, miért nem vállalhatja a protestantizmus a katolicizmussal közös arcvonalat. Ebből az előadásból idézünk néhány gondolatot. „Amikor 1934 ben a római egyház a harmadik birodalommal konkordátumát megkötötte és ezzel Hitlert hozzásegítette első külpolitikai sikeréhez, az a szóbeszéd terjedt el a római papi körökben, hogy a pápa, saját nyilatkozata szerint, az ördöggel is hajlandó konkordátumot kölni, ha az a római egyháznak hasznára van. Akár igaz ez a szóbeszéd, akár nem, minden esetre jellemző a helyzetre. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a római egyház felfogása szerint a konkordátum nem két egyenrangú félnek: az egyháznak és az államnak megegyezése, hanem csupán az egyház tesz benne bizonyos engedményeket jogaiból az állam felé. Katolikus felfogás szerint ugyanis minden jog és hatalom az egyházat illeti. Az egyház azonban persze a lehetőségekhez és a körülményekhez mérten igyekszik érvényesíteni jogait és hatalmát. Csak annyit enged belőlük, amennyit feltétlenül engednie kell. Ilyen körülmények között a katolikus egyház valóban minden elképzelhető állammal köthet konkordátumot, h aezzel egyházi jogait biztosíthatja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a katolikus egyház elismeri azt az államot. Mert katolikus felfogás szerint csak rossz, vagy esetleg kevésbbé rossz államok vannak. A katolikus egyház politikai céljait nemcsak pártokon keresztül igyekszik elérni, hanem a társadalom klerikálizálása által megfelelő egyesületek és szervezeteken keresztül. Miután a katolikus társadalmi eszmény a rendi tagozású társadalom, ennek a kialakítását kíséreli meg ,az egyház rendi jellegű szervezeteinek, politikai, szociális, karitatív, kulturális tevékenysége révén. Tisztára csak az erőviszonyoktól függ, hogy ezzel járó részvételt kötelezővé teszi-e tagjai számára, s ugyanakkor meg- tilthatja-e nekik, ,a nem katolikus szervekben való közreműködést. Mindezeknek ismeretében nyilvánvaló, hogy akkor, amikor a katolikus egyház közös keresztyén arcvonalba hívja saját céljai elérése érdekében a protestantizmust, nem egyébről van szó, mint arról, hogy ez utóbbiak kerüljenek a katolicizmus járszalagjára és adják fel önmagát lényegét. Nem szabad ugyanis elfeledni, hogy katolikus felfogás szerint szó sem lehet egyenlőségről és egyenjogúságról ebben az együttműködésben. Akkor, amikor a közös keresztyén értékek, úgymint „keresztyén család, keresztyén iskola1“, „keresztyén állam“ stb., van szó itt katolikus felfogás szerint a keresztyén alatt mindig katolikus értendő. Ezt talán nehéz belátni azoknak a protestánsoknak, akiket Németország keleti zónájában a keresztyén iskoláért való küzdelemre hívnak fel katolikus részről. Sokkal kézenfekvőbb azonban ez a tényállás a spanyol protestánsok számára, akik azért nem küldhetik gyermeküket egyetemre, mert oda csak katolikusokat vesznek fel. Mindebből nyilvánvaló, hogy az evangélium szabadságát fel nem adó protestantizmus számára nincs közös út és közös arcvonal a római egyházzal.“
