Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-06-18 / 24. szám
■ iwüiifpélikiis Elet Oh, régi szép idők © © • így ment ez 8—10 családnál, 8—10 délután feláldozása árán. Óh, régi szép idők ... Sokszor sokan emlegetik a régi szép időket. Nyilván nemcsak az idők, hanem az emberek is szépek voltak. Vagy csak a messzeség szépíti őket? Mindenesetre nyugtalanító a múltnak ez a minduntalanul kifestése. Éppen ezért felidéztem a múltat, de csak egyházi szempontból, de csak kisvárosi gyülekezetem szempontjából. A múltat nevezzük így: „tíz évvel ezelőtt“ ... Hamarosan meg kellett látnom, hogy tíz év alatt nemcsak a világban történt egy és más változás, hanem az emberekben is. Tény való, hogy ezek a „maiak“ nem olyanok, mint a régiek voltak. Egyáltalán nem olyanok .. . Lássunk csak néhány egyszerű példán Bizonyosan más is talál hasonlót a maga kis egyházi világában s felsóhajthat velem együtt... * Tíz évvel ezelőtt, elköltözés következtében, megüresedett egy presbiteri tisztség. Tanakodtunk, hát hogy kit tiszteljünk meg a nép bizalmával. Mert nem volt az olyan semmiség presbiternek lenni! Volt olyan presbiterünk, aki megválasztása után új névjegyet csináltatott magának ilyetén ékes szöveggel: „X. J. hentesmester, ipartestületi elnök, ev. egy háztanácsos“. Hát nem szép? Ügy hangzott, majdnem úgy hangzott, S 'it a — kormánytanácsos! De színre leni engedte, hogy most már az is ct belőle ... No, szóval, ilyen lehetőséggel birt a megüresedett tisztség s így két jelölt is akadt. A név ma nem fontos, mert akkor se számítolt, csak a foglalkozás s a vagyoni rang. Az egyik csemege-nagykereskedő volt, a másik részvénytársasági igazgató. Egyik módos, másik gazdag ... Az egyik azért nem járt templomba, mert minden idejét lekötötte a forgalmas üzlet, a másik meg minden ünnepen hol erre, hol arra suhant autójával családostól. Persze, lett is élénk vita. A döntő érvek súlyát mindenki ezer, meg ezer pengővel mérlegelte. Azokkal az ezresekkel, amelyeknek csak igen, igen kicsiny része, csak éppen valamicske jutott később az egyházközségnek. Mert az egyik fukar volt, a másik fösvény. De ez előre sosem tudható, így engedtünk a felülkerekedő bölcsességnek s megválasztottuk — mind a kettőt. Sokat akartunk markolni, de — semmit sem fogtunk. Oh, régi szép időkI Most pedig, amikor legutóbb presbiterválasztásra került a sor, egyhangúlag döntöttünk egy egyszerű munkás mellett, aki tagja az imaközösségnek, komoly erő van az imádságában, szolgálatra mindig ráér s odahza naponta tart csaladjának áhítatot.. . ■VTíz évvel ezelőtt nem sok ülést faltolt a presbitérium. Évente ha négyszer-ötször összejött, de a megnyílás olyan ünnepélyesen történt, mint a genfi népszövetségi ülésé. Másról nem esett szó, mint olyan anyagi gondokról, amelyekről gondtalanul lehetett csevegni. A lényegtelent szellemileg rágcsálta az „egyházi választmány“, ahogyan egyik „tagtárs“ mondani szokta .. . Óh, régi szép idők ... Most pedig évente 10—15 alkalom is van, amikor lelki kérdésekről főijük csendes testvéri beszélgetés. Elhangzik egy-egy jó előadás, beszámoló nyári konferenciáról vagy a családlátogatás tapasztalatairól s előkerül az evangélikus sajtó valamelyik fontos cikke. Egyszer sem hiányzik az Ige magyarázata s az ének, mert a presbiteri ülés is istentisztelet... * Tíz évvel ezelőtt kellemetlen helyzetbe kerültem. Kihirdettem, hogy mikor tartjuk a templomi hittanvizsgákat. Régi szokás szerint ilyenkor felügyelőnk szép kerek beszédben megköszönte a lelki- pásztor egész, évben végzett fáradozását, buzdította a gyerekeket, hogy nyáron is járjanak istentiszteletre, majd pásztornak és kicsinyek nyájának kellemes nyári pihenést kívánt. A vizsgák megkezdődtek, véget értek, de felügyelőnk nem jött, a beszéd elmaradt s ezzel érvényét vesztette a pihenéssel kapcsolatban táplált mindennemű várakozás. Napok múltán kiderült, hogy jó emberünk sértődötten otthonmaradt, mert elfelejtettem külön is meghívni. Ezek szerint a szószéki hirdetés csak a gyülekezetnek szól, a felügyelőnek külön is szólni kell. Óh, régi szép idők . .. ' Most pedig, a felügyelőnk, amikor csak teheti, megjelenik a hittanórákon, udvariasan megnézi a naplómat, érdeklődik, kinek nincs bibliája, énekeskönyve s év végén előre tudakozza, hogy mikor lesznek a vizsgák, nehogy más munkát állítson be magának akkorra... * Tíz évvel ezelőtt hogy a szeretet vendégséget hívott egybe, de bizonyára felírják valami angyali könyv lapjaira ... * Tíz évvel ezelőtt, karácsony táján gondolni kellett a szegényekre, akidnek sorsa picit összefügg a gazdagok szívével. Készítettem hát egy szépen vonalazott gyüjtőívet, kikeféltem fekete ruhámat s erős fohászkodással elindultam a villák világa felé, vigyázva bizonyos kialakult sorrend megtartására. Szerencsés esetben otthon volt a címzett, persze vizitidő táján. A cseléd elvette a kabátot, kalapot, leültetett a szalonban, bejelentett a nagyságos úrnak s amikor megjelentek, részben „csókolom a kézit“ (majd cuppanó kézcsók) és „alászolgája“ varázsszavak hangzottak el. Órahosszat rendkívül fontos beszélgetés folyt, míg egy felkínált pillanat csöndjében előadhattam jövetelem célját s egyben a gyüjtőívet. Következett az aláírás magasztos szertartása, minekutúnna pedig átvehettem 20—30 pengőket. Még meghallgattam a jó tanácsokat, hogy ha mindenki ennyit adna, mit vegyek, majd elbocsátottak. Most pedig, ki-ki hozza a maga áldozatát, óh, sokkal-sokkal többet s leteszi a láthatatlan oltárra. A kihirdetés névtelenül történik, önkéntes áldozat ez s így van szava az adakozás öröméről, de nem kér dicséretet vagy hálálko- dást. Felsorakoznak az özvegyek, első keresetük egy részéről lemondó tisztviselők, tizedet vállaló családfenntartók, olyan gyülekezeti tagok is, akiket régen segélyezni kellett. Ismeretlen források buzognak fel s áldottan éltető vizek táplálják az egyház sokféle szolgálatát... * Sok-sok ilyen példa van, keressen más is hasonlókat. Sóhajtson fel velem együtt: óh, ti régi szép idők! Mennyi képmutatást, hamisságot, dölyföt takargattatok szépségetekkel ... De lehultt a lepel. Oda van a nagyképű nagyvonalúság és kicsinyesség egyaránt. Nem is érdemes ezért sóhajtani. Ha csak nem az örömtől, hogy csak emlékek maradtak .. . Molnár Árpád az ifjúsági egyesület külön helyiséget bérelt s berendezte. Volt ott könyvtár, ping-pong asztal, biliárd, sakk s társasjátékok tömege. Mindig „eleven élet folyt“, nagy hancúrozással, titkos udvarlásokkal, nyilt veszekedéssel, gyilkos pletykákkal, s vasárnaponként — mikor a „nagyok“ elvonultak — tánccal. . . Óh. régi szép idők . ., Most pedig kicsiny szobában iparoslegények, gimnazista fiúk és leányok, tanoncok, nem sokan, csak tíz-tizenöten gyülekeznek, minden játék nélkül. Arról beszélgetnek, amit Jézus Krisztus az ifjúságnak mondott, imádkoznak a gyülekezet ébredéséért s ha lelki szolgálatról van szó, reájuk biztosan lehet számítani... * Tíz évvel ezelőtt a „szer etet vendégség" társadalmi esemény volt. A nagy előadóteremben 400-—-500 vendég is szorongott, az asztalok róskodásig teltek finom ennivalóval, a teához kis üvegekben rum is készen állott s a mellékteremben forrón gőzölgő virstli s habzó sörök várták a szereietre éheseket s szomjazókat. Volt főhely is, már hogy ne lett volna. Ott ült a megjelent „előkelőség“, amely emelte az ünnepély fényét. A legszebb papi feladatok közé tartozott leültetni őket. Mert, ugyebár, az alispánná nem ülhet akárhová? A főszolgabíró feleségéről tudni kellett, hogy félt a huzattól, tehát csakis középen ünnepélyeskedhetett. Az orvosok feleségét csak messze egj'mástól, mert így a másikat csúnyábbnak látták. -Éva nagysám, a nyugdíjas tanárnő ragaszkodott Sallaynéhoz, a városi főmérnök nejéhez, mert ketten mindig sikeresebben tudták a pletykákat elindítani. Ehhez mérten a műsor elsőrangú volt. Művész itt, művész ott, művész mindenütt, óriási hatással valamennyi, még a „Liliomszál“ és a „Für Elis“ ellenére is. Vagy: még inkább. Mindnyájan díjmentesen léptek fel. Csak a taxit, a ruhatisztítást, a szmóking- vasalást és a virágcsokrokat kellett szíves-örömest vállalni. Mellesleg mindig zaj volt s kísérőül az állandó pisszegés. Viszont a helyi napilap keddi száma kéthasábos cikkben „hozza“ a riportot, mondván: „a lutheránus tea mind erkölcsileg, mind anyagilag nagy sikerrel zajlott le“ ... Óh, régi szép idők ... ' Most pedig meghitt csend és szelid várakozás száll le a kisteremre, bizonyságtevő verseket mondanak ifjak, csengve cseng az istenes ének, a gyülekezet maga is énekel, a megjelentek érkezésük sorrendjében ülnek le, az előadás Isten dolgairól szól, nem számol be egyetlen napilap sem arról, Levél egy gazdag asszonyhoz Asszonyom! Egy idő óta hiába kerestem nevét az adakozók között, csak nem találom. Pedig volt idő, amikor a nőegyesület tagjai között páratlan volt, áldozatkészségében és szolgálatkészségében utolérhetetlen. Tudom, hogy mit válaszol erre. Azt, amit mindenki felelni szokott, mert azt hiszi, hogy erre nincs cáfolat: szegény vagyok ... Pedig Asszonyom gazdag! Olyan köpenynyel takaródzik, amely átlátszó. Amióta Jézus közöttünk járt, azóta a szegénység nem mentség. (S a gazdagság nem erény.) Nézze csak: két vasárnapon át virágtalan maradt az oltár. Sohse keresem, hogy miért, sajnos így is szokott lenni. Otthon a kertjükben meg láttam csodás rózsákat, vérvörösen szétha jolva, szellő elől hajladozva s még hozzá olyan sokat, hogy annak nagy része biztosan idő előtt elhervad, mert nincs, aki leszakítsa. Ha akkor. Asszonyom, összegyűjt pár csokorra- valót s az oltárra teszi, gazdagon megajándékozta volna az egész gyülekezetét. Ugy-e semmibe se került volna? De Asszonyom is ott ült a többiek között, szegényes oltár előtt, talán csodálkozott mások hanyagságán s nem gondolt arra, hogy Isten a mi templomi oltárunk rózsáit a maguk kertjében színeztette s illatosította. Másban is gazdag: a három gyermekében. Látványnak is szép lenne, ha alkalomról-alkalomra ott ülnének egymás mellett, apa, anya, két hirtelenszőke hajú nagy leány s az a komoly arcú serdülő fiú. Olgán eleven propaganda lenne ez, annyira feltűnő s annyira vonzó, hogy bizonyára sokan kérdeznék meg önmaguktól: vájjon miért ne járhatnánk mi is így, együtt, miért mehetünk csak színházba együtt, vagy a korzóra, vagy kirándulásra. . . Istennek nincsenek propaganda plakátjai, hangosan harsogó autókat se szaladgáltak mert sokszor többet mond és tanít egy család hűségével és áhítatával. Ezt a „többet“ elrejtette maguknál, mint nagyszerű lehetőséget, hogy előadhassák s bizonyságot tehessenek vele Isten mellett . .. Nincsen"szegény ember a teljes értékelés szerint, mert legdrágább kincsünk mindig az élet. Az élet életből él. Sokszor keserű törvény ez, de Isten törvénye. Nem mi tesz- sziik értékessé, hanem mások, az érte szenvedett elődök, a velünk, körülöttünk élő' közösség, de mindenekelőtt az, Aki ezt a törvényt önmagára is vonatkoztatta s vért csorgatott szeretetből. Sokat, mindent adott, hogy kapjon is cserébe. Ugy-e megérti, hogy az adakozásnál nem a pénzére gondoltam, hanem önmagára, egész életére és nem nekünk kértem, hanem Annak, Akinek joga van venni, elvenni is, Aki nem azt nézi, hogy a gyülekezeti adakozók könyvében fel van-e írva? Asszonyom! Gazdagok vagyunk! Szívélyesen köszönti lelkipásztora: Horváth András Bensőséges örömünnepe volt pünkösd II. ünnepén szergényi leány- gyülekezetünknek. Tizenkétévi használhatatlanság után ekkor vette ismét a szent szolgálat használatába gyönyörűen kifestett, renovált, új oltárral és szószékkel ellátott templomát. Igazi testvéri találkozó is volt e nap, mert úgyszólván teljes számban megjelent a marcalgergelyi anya- és a külsővati testvér- leánygyülekezet is. A templomi istentiszteleti szolgálatot Hering János veszprémi esperes végezte, az utcára kiszorult hatalmas tömegnek igehirdetést Bácsi Sándor pápai lelkész tartott, úrvacsorát pedig Siloos Lajos helyi lejkész osztott. A Magyar Evangéliumi Szövetség alcsúti hitmélyítő konferenciájára még lehet jelenkezni a Szövetség irodájában, Budapest, VII., Dohány-utca 36. II. 2. Tájékoztatásul közöljük, hogy a konferencia július 11-én estétől 16-án délig tart. Részvételi díj 40 forint. A vidékiek úgy induljanak el, hogy csatlakozhassanak ahhoz a vonathoz, amellyel a budapestiek mennek Bicskén át Alcsútra. Ez a vonat a keleti pályaudvarról 17 óra 35 perckor, Kelenföldről Dedig 18 óra 05 perckor indul. A jelentkezőknek részletes tájékoztatást küldünk. Egyedülálló (özvegy, stb.) idősebb lelkipásztor figyelmébe ajánlom 45 éves egyházi tisztviselőnő- lelkigondozottamat, aki — meg vagyok győződve — ideális pap- né volna. Házias, kedves modorú, nagyszerűen ért az irodai munkához, stb. Nagy öröm volna számomra, ha segíthetnék két embertársam egymásra-találásában. Válaszokat MISSZIÓI LELKÉSZ 51 jeligére kérek. FILM Csibészek Diákköri élményeinket, az apró kis csínyeket juttatja eszünkbe a kitűnő francia művész; Noel-Noel új filmje, a „Csibészek“, Noel-Noel, aki egy személyben írója és főszereplője a filmnek. szembe- szállva a polgári társadalom álhumanizmusával, megpróbálja lerántani a leplet a hírhedt javítóintézetekről, bebizonyítva, hogy a kapitalista társadalom kényszeríti az oda „tolon- colt“, alapjábanvéve jóindulatú gyermekeket az utcára és a bűnözésbe. A kedves és tanulságos filmben Noel- Noel egy fiatal pedagógust alakít, aki a rosszindulatú, helytelen nevelési módszert alkalmazó igazgató ellen fellép'és a megértés, a szeretet és a gyermeki lélek szabadságának jegyében neveli a rábízott fiatalokat. A gyermeki ösztön megérzi a feléje áramló szeretet. A fiatal tanító közelebb jutott ugyan a gyermekek szívéhez, de nem nyeri el igazgatójának jóindulatát... Ott kell hagynia az intézetet .. . Az a társadalom, melyben a „Csibészek“ készült, nem ad alkalmat arra, hogy megmondhassák róla az igazságot. A feltárt valóság utáni következtetések levonása helyett, egy díszes esküvő és egy váratlan karrier fejezi be a filmet. Noel-Noel új filmje, a „Csibészek“ rövidesen bemutatásra kerül. Főszereplői a francia filmművészet legjobb- jaiból kerültek ki, mint Micheliné Francey, René Blancard és a kitűnő alakítást nyújtó gyermekszereplők. Erőssége még a filmnek a csengőhangú gyermekkórus által előadott szebbnél-szebb énekszámok. Rz Országos Luther Szöttaiség új muttkaága Az evangélikus egyetemes iroda közli, hogy az Országos Luther Szövetség, mint az evangélikus egyház átfogó társadalmi szerve, támogatni kívánja az egyetemes egyház által vezetett és irányított zsidómissziót, amelyet az egyház a református test- vérfelekezettel együtt szoros munka- közösségben és_ kölcsönös szeretet- ben végez. Ezért saját kebelén belül megalakította a zsidómisszió barátainak közösségét, melynek elnökévé Somló Endre ny. főmérnököt nevezte ki Reök Iván dr. egyetemes felügyelő. A közösség célja, hogy fehér asztalnál, társadalmi érintkezésben, baráti közösségekben ápolja a szeretetkapcsolatot zsidó származású és nemzsidó származású keresztyének között. Minthogy ez a szolgálat egész embert kíván, Somló Endre lemondott a Luther Szövetségben viselt pénztárosi tisztségéről, valamint a Magyar Evangéliumi Egyházak Jó Pásztor missziói alapítványának igazgatósági tagságáról is A Luther Szövetség pénztárosává Artner Oszkárt bízta meg az egyetemes felügyelő. II lilerüietetlen kérdés A híres psychológus: Jung, a psycho analitika nagy mesterének, Freudnak a tanítványa mondotta: —- Az alatt a 30 esztendő alatt, amíg gyakorló orvos voltam, igen sok beteget kezeltem a legkülönbö zőbb országokból. De egyetlen beteggel sem találkoztam, akinek a végső kérdése ne a hit-kérdés lett volna. Evangélikus Élet Az Országos Luther Szövetség Lapja Szerkesztésért felel: Dezséry László szerkesztő Budapest, III.. Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Telefon: 162—635. Főmunkatársak: Benczúr László, dr. Groó Gyula, dr. Gyimcsy Károly, Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői-út 24. Telefon: 137—886. Felelős kiadó: Dr. Geleji Dezső Előfizetési árak: Negyedévre: 12 Ft Félévre: 24 Ft Egészévre: 48 Ft Poslatakarékpénztári csekkszáma: 20.412. Hirdetések árai milliméter soronként 2.50 forint Független nyomda N. V.. Bpcst, Eötvös-u. 12. Felelős: Földi Vilmos igazgató.