Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-01-01 / 1. szám

XIV. évfolyam, 1. szám.

1949 január 1.

A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA

a

B. ii. é.

Az egyetemes felügyelő megválasztása

Boldog új évet kívánok: ez a legőszintébb és legbecsületesebb kívánság. Azt kívánja az ember másoknak, amiért maga eseng, ami a legforróbb óhaja, a legbensőbb epekedése.

De jó is lenne boldognak lenni! Ezt dobogja millió és millió emberszív, e körül kergetődznek tarka pillangóseregként színes, bo- hókás ábrándok, szívfájdítóan édes álmok . ..

Mi is hát a boldogság?

Először is maga az élet! Isten éltessen soká: kívánjuk szeretteinknek születésnapjukon, egyéni újesztendejük ünnepén, és Isten éltessen bennünket soká, kívánjuk benső, sóvárgó remegéssel önmagunknak. És amikor a vidám társaság, meg egy-két pohár bor elfelejteti velünk földi vándorlásunk kikerülhetetlen sorompóját, önfeledten kiáltunk bele a világba, amit úgy, — de úgy kívánunk és amit a letagadhatatlan tények ellenére is úgy szeretnénk hinni, valóságként megélni: sohse halunk meg!

De az élet csak. akkor forrása a boldogságnak, ha zavartalan, ha teljes élet. Ezért a hosszú (bár örökké tartana) élethez mindjárt egészséget, erőt kívánunk egymásnak önmagunknak. És hogy ilyenkor jólétre, gondtalan sorsra is gondolunk, ez csak azért van, mert az élet zavartalan áradásának sodrából el akarjuk hárítani annak gátjait és akadályait.

Mert nem munkátlanul tespedö életre vágyunk, hiszen azt megfojtja az unalom, hanem a tevékeny, sikerdús, cselekvő életre. Nemcsak az eredmények miatt, hanem a nélkülözhetetlen örömért, amit az elért eredmények láttán érzünk. Meg önbecsülésünk miatt is fontos, hogy érezzük, tudjuk, hogy nem megtűrt, elszenvedett tagjai vagyunk az emberiség nagy családjának, hanem magunk is építők, megbecsült dolgozók vagyunk.

És ilyenkor a tekintetünk önmagunkról a közönségre siklik. Ó, nem azért, hogy kenetteljes pátosszal kijelentjük, hogy: nem él az, aki önmagának él, hanem mert minden idegsejtünkben benne lüktet és vonaglik az a bizonyosság, hogy nem lehetünk igazán boldogok szenvedő, nyűglődő, elégedetlen és elkeseredett emberek társaságában.

Boldogságvágyunk tehát túlárad önmagunkon és azt szeretnénk, hogy velünk együtt boldog legyen az a család, az a nemzet és az a sok kisebb és nagyobb emberi közösség, melynek tagjai vagyunk, hiszen nélkülük úgy sem tudnánk élni.

Az első pillanatra önzőnek látszó boldogságvágy így ágyazódik bele az egyetemes emberiség örök nagy boldogságvágyába és így váIrta: Reök Iván

lik' erővé, lendületté, kultúrát, civilizációt teremtő munkává, egymás sorsát hordozó, közösséget teremtő felelősséggé!

Minden idők, korok embere, ha meghallgatta saját szíve dobogásában az egyéni élei ritmusát és a rokoni ölelésen, a baráti kézfogáson keresztül átviharzott a lelkén az egyetemes emberi szolidaritás leboríthatatlan benső bizonysága: az intuitív érzést gondolattá formálni, szavakba önteni, cs'ak így, mindörökké így tudja. Mert aki nem így érez, nem így gondolkodik, az beteg, vagy torz, vagy annyira megkeseredett a gyűlölettől, hogy még saját boldogtalansága árán is kész rosszat kívánni másoknak. Ezért tehát, mint ahogy karácsonykor az angyali üdvözlet a jóakaratú embereket köszöntötte, nekik és egyedül csak nekik Ígérve a békességet, úgy az újév jókívánsága is csak boldogságot sóvárgó és másoknak kívánó emberek joga és kötelessége, akik ezt a boldogságot nem értetlenül, varázslatos módon várják, hanem érte dolgozni, fáradni készek. És ennek az egyéni és kollektív boldogság- vágynak és kívánságnak megvan a maga^ törvényszerűen váltakozó, tengeráriioz hasonló apálya és dagálya..

A történelem tanúsága szerint könnyet és vért fakasztó gyűlölethullámok rohannak időnként végig az emberiség fájdalomtól vonagló sorsán, háborút, pusztulást görgetve maguk előtt, de utánuk, mikor „elfárad a vész haragja és a viszály elvérzik a csatán“, erőre kap az építő, gyógyító szeretet, diadalmaskodik a nagy kollektív boldogságvágy.

Legyen ez az Újesztendő a szeretet kiáradásának a korszaka! A romok eltakarítása, a sebek be- gyógyulása után csendüljön fel az öröm szimfóniája, mely az együtt és egymásért dolgozók munkazajának a ritmusa!

Mi, hívő és hitünkről bizonyságot tevő evangélikusok, nem távolból és nem tűnődve nézzük az emberi szenvedés és boldogság árapályát, hanem mindent tűrve és mindent* vállalva, benne vagyunk és benne élünk.

A protestantizmus nem világból kiszakadó, pusztába vonuló, kolostorba megbúvó önmarcangoló aszkézis, hanem Isten akaratának ebben a földi életben vállaló bizonyságtevése. Mi tudjuk és megváltjuk, hogy Isten a mi jóságos mennyei Atyánk, aki bennünket szeretetből boldogságra teremtett es aki olyan testi és lelki kincsekkel ajándékozott meg, hogy a siker tudatában építhetjük önmagunk és egymás boldogságát. Nem állunk tehát értetlenül a saját és minden ember szívét eltöltő boldogságvággyal szemben, hanem

le.

tudjuk, hogy ez az őseredeti indítás és megígért eredmény, hiszen a Teremtő Isten annakidején a paradicsomba helyezte az emberiséget és a világmindenségről, annak minden alkotóeleméről, céljáról és értelméről azt mondotta, hogy: „minden imé igen jó!“

Hogy azután ebbe a jó világba és ebbe a boldog és Ígéretes emberi sorsba betört a baj, nyomorúság, gond és halál, az nem Isten akarata, nem kikerülhetetlen végzet, hanem egyedül a bűn következménye. De azt is tudjuk, hogy bármily nagy is a bűn rontájp, bármily szörnyű is a nyomBan felfakadt átok, mindez nem tudta eltörölni az eredeti célt és annak sóvárgását. Isten Ígéretei meg- liánthatatlanok és megmásíthatat- lanok az ő szándékai! Az emberi- gyali üdvözlet a jóakaratú embe- ség továbbra is, mindörökké a boldogságot sóvárogja és Isten akaratából el is fogja nyerni.

Kiapadhatatlan optimizmussal, töretlen bizakodással nézünk hát a jövő felé. Minden bajról, nyomorúságról tudjuk, hogy ez nem Isten akarata és szándéka szerint van, hanem a bűn következménye. És minden jóról, minden örömről tudjuk, hogy az a szeretet gyümölcse.

Fenntartás nélkül odaállunk tehát, ahol építenek, — hogy, az embereknek hajlékuk legyen, ahol sebeket, betegeket gyógyítanak —, hegy az emberek egészségesek legyenek, ahol javakat termelnek, — hogy az emberek bővelkedjenek és ahol értékeket alkotnak, hogy az emberek gyönyörködjenek!

És nem vizsgáljuk bizalmatlan és irigy szemmel, hogy vájjon az építő, gyógyító, termelő és alkotó ember hányszor és milyen formában hivatkozik Istenre, hogyan és milyen formában emleget bibliai helyeket, szentírási idézeteket! Tudjuk, hogy az ilyerr gáncsosko- dás gyakran nem más, mint leleplezett irigység, rosszul álcázott indulat. Ezeket maga az Úr leplezi le, mondván, hogy aki velem nincs, ellenem van és hogy aki a legkisebb és legelhagyottabb ember sorsán könnyít, azt vele, érte, néki teszi.

Igenis öntudatosan és bátran oda csatlakozunk azokhoz, akik az emberi sorsot jobbá, szebbé, emberhez méltóbbá akarják tenni. Nem a szavakat latolgatjuk, nem az ideológiai elméleteket és felfogásokat vizsgálgatjuk, hanem a gyümölcsökre ügyelünk. A jó gyümölcsről, a békéről, a gyarapodásról, a nyomorúságok enyhítéséből jószándékra, jóakaratra következtetünk és erre Isten áldását kérjük.

És amikor így a világon végigsöprő gyűlölethullám ellankadá- sát és az újraéledő emhpri szoliidőszerűvé vált. Csaknem négy hónapja, hogy Radvánszky Albert egyetemes felügyelő lemondott állásáról. Lemondásával egyidőben üresedtek meg az egyházkerületi felügyelői tisztségek is. Egyházunk alkotmányi'S válsága lassan megoldáshoz iözeledik. Természetes egyházi érdek, hogy egyházközigazgatásunk egész gépezetét újra működésbe hozzuk, s lezárjak a helyettesekkel való kormányzásnak, az intézkedési jog bizonytalanságának s az egyház törvényes képviselete hiányának ezt a korszakát.

159. § szerint az egyházközségek választják, tehát az egyház egész közvéleménye szóhoz jut ebben a demokratikus egyházi aktusban. Épp ezért természetes, hogy az egyház személyi döntése ebben a kérdésben egyben az egész egyház általános magatartását és belső irányzatát is tükrözi. Mivel pedig ez ígyavan, azért ezt a választást a leggondosabban kell előkészítenünk. • A választást az egyetemes presbitérium készíti élő és rendeli el (E. T. 76. §), melynek döntésére különösen a mostani helyzetben elsősorban a püspökök tanácsolása lehet befolyással. Az egyetemes presbitérium ugyanis szinAz E. A. 156. §-a értelmében az egyetemes igyházi és iskolai felügyelő kormányozza és képviseli az evangélikus egyházat, s a 157. § szerint ő felelős az egyház egyetem közgyűlésének, évi jelentés formájában.

A megny tott és első ülésszakát lefolytatott zsinatunk élete és működése is 1( nd irt etet venne, ha az összes megüresedett magas egyházi tisztséj ;eket, s ezek között is elsősorban íz egyetemes felügyelői tisztségeket betöltenék. Vele együtt jár az ugyancsak üresedésben levő egyetemes íőtitkári tisztség betöltésének kérdése is, melynek megoldásától vi ízont az egyetemes egyházi iroda > zavartalan munkamenete függ.

Köztudomású, hogy az egyház tehetetlensége ebben a két egyházi tisztségben volt, s betöltésük elodázása olyan színben tüntetheti fel egyházunkat, mintha nein tudna eltökélten haladni önmaga megtisztítása és belső reformációja útján. Vili gos, hogy az egyház saját kezd íményezése ezekben a személyi kérdésekben nemcsak kívánatos, de egyben’ módja is annak, hog/ sorsunkat hittel és elhatározott in magunk alakítsuk.

Az egyete nes felügyelőt az E. A.

icu csórnia a lemondások folytán, bár az E. T. szerint 12 póttagjának is kell lennie, akik valószínűen elővehetők olyan mértékben, amint reájuk szükség van. Biztosra vesszük persze, hogy ez a presbitérium nem lesz hosszabb életű, mint a legközelebbi egyetemes közgyűlés, amelynek kötelessége lesz a választott tagokat új választás alapján beküldeni egyházkormányzatunk ezen magas testületébe.

Úgy értesülünk, hogy a püspökök már foghdkoznak az egyetemes felügyelői tisztség betöltésének kérdésével, bár van olyan felfogás is a lelkészek között, hogy az egyetemes felügyelői tisztség betöltését halasszák addig, míg a zsinat egyháziközigazgatási törvény- reformja megszületik. Nem hisz- szük, hogy ez a felfogás tartható volna, mert minden jel arra mutat, hogy az egyháznak érdeke, hogy tekintet nélkül a később bekövetkező reformokra, minél hamarabb biztosítsa alkotmányos életének egészét. Ez pedig ma tisztára személyi kérdés. És sürgős kérdés. .

darítás, jós karat és szeretet feléledését észleljük, hisszük, kívánjuk és reméljük, fülünkbe cseng az Űr Ígérete, hogy Ö közel van! És itt van az ö Evangéliuma, a jó hír, a legszebb újévi kívánság, a legjobb a. ándék. A múlt Ígérete, a sóvárgott jövő, mely most a jelenben kezdődik. Szóljon hozzánk ezen a napon .maga az Űr. mint akkor, amikor „elméne Názáretbe, ahol felnev dtetett“. Amikor megígérte és be teljesítette az Úr kedves esztendejét.

Legyen a: a mi újévi kívánságunk Egyházunk és Hazánk számára, amit akkor maga az Úr olvasott fel, £ mikor azon a bizonyos „szombatnál Son a zsinagógában felálla olvasni. És adák neki az

Esaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, ahol ez vala írva: Az Úrnak lelke van rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az Evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívüeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyitását, hogy szabadon bocsássam a le- sujtottakat.

Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.

És behajtván a könyvet átadá a szolgának és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve, ö pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az írás a ti hallástokra.“