Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-09-15 / 14. szám
1942 szeptember 15. EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Sokat írtak, sokat beszéltek azokról a kegyetlenségekről, amikkel a vörös terror pusztította és sanyargatta Szovjetorosz- ország népeit. A vörös paradicsom, inkább pokolhoz hasonlított. Az ismert leírások sötét képet festettek az ottani állapotokról s sokan éppen ezért kétségbevonták azok hitelét. Any- nyira borzalmasnak, annyira lehetetlennek látszott, hogy sokan el sem merték hinni, hanem célzatos túlzást, propagandát láttak benne. Ma, a szövetséges hadseregek sorozatos győzelmei folytán feltárult a titok. Katonáink szemtől-szembe látták a való' ságot. S meggyőződtek róla, hogy a tények borzalmasabbak a leghajmeresztőbb leírásoknál is. Ugyanezt tapasztalták azok a lelkészek is, akik egzházaik megbízásából a felszabadított Transznisztriában végeznek missziói munkát. A nép nemcsak, hogy éhezett, meg hogy elvették minden vagyonát, de életük is állandóan bizonytalanságban volt. Éhségnél, szegénységnél is borzalmasabb volt, hogy állandóan rettegni kellett a titkos rendőrség zsidó ügynökeinek kegyetlen bosszújától. Nappal tes- tet-lelket ölő nehéz munka. A szovjet emberei korbáccsal a kezükben hajszolták az embereket. Éjjel sem volt pihenésük, mert éjszaka jöttek a titkos rendőrség emberei s jaj volt annak a háznak, amelyik előtt megálltak ! vadállati kegyetlenséggel kiragadták családjaik köréből a családapákat, hogy börtönbe, kinpadra, száműzetésbe és halálba hurcolják őket. Le* hetetlen vádakat emeltek ellenük s borzalmas kínzásokkal igyekeztek beismerő vallomásra bírni a vádlottakat. Ezek pedig tudták, hogy beismerésük, a vádnak vállalása nemcsak részükre jelent halált, de vele nyomorba és halálba taszítják övéiket is. Egész falvak férfi lakossága pusztult ki, ismételten találkoznak emberekkel, kiket a szenvedés és kínzás nyomorékká tett és olyanokkal, akik hozzátartozóikat elvesztették s mit sem tudnak sorsukról. Egy nagy temető ez az ország. A legnagyobb pusztítást pedig nem a háború, hanem az eltelt keserű 24 esztendő végezte, amikor ez a nép szabadon volt kiszolgáltatva beteges lelkű, ördögi kegyetlenségü gyilkosoknak. Viszont érthető más oldalról, ha ma ez a nép végtelen hálával és valami számunkra szinte megfoghatatlan erősségű vágyakozással keresi az Istent. Szenvedéseiből Istenhez menekül, hogy vigaszt nyerjen és erőt az uj élethez. Át kellene ezt éreznünk mindnyájunknak, hogy megértsük : mit jelent nekünk hitünk s hogy Isten segítségével győzelmesen visszaverhetjük az emberiség legnagyobb ellenségét, a kommunizmust. _______G1LLICH FÜLÖP ku s egyházát, akinek ezen a kis földdarabon ő a nagykövete, papja, tanítója és prófétája. Háza a hegyen épített erős vár, ahonnan evangéliumi hitének ablakai fénylenek és gyermekei a Krisztus apródserege, akiknek szemében imádságos apák hitének szent tüze ég. Drága és fontos az életük, mint egy kiállított őrszemé, vagy egy erődé, hiszen bukásuk, vagy árulásuk azt jelenti, hogy azt a helyet a halál és a némaság fekete színével kell megjelölni egyházunk legdrágább térképén. De ki mondja el ezt nekik, ha nem a presbiter ? Valamikor ők voltak a gyülekezet koronaőrei, ők vigyáztak a hit égő lángjára. Ma a presbiterek az élő egyház vezérkara és összekötő tisztjei. A szórványok veszélyeztetett pontjai az ő szolgálatuktól függenek. íme dúl a háború és egymás után jönnek a hadijelentések . . . „Valaki valahol messze egyedül — elesett, .„Egy szórványotthonban elnémult az evangélikus szív dobogása...“, „Valaki vegyesesküvői oltár előtt elárulta egyházát:!...“— Ilyenkor valakinek Krisztus kimondja a nevét: és te hol voltál, hogy ez megtörténhetett ? ! ! : És jön a hadijelentés: valahol a sátán és az ellenség megrohamozott egy védtelen testvért. Ki megy el hozzá ? Ki visz néki segítséget ? íme itt van kiterítve a térkép. Krisztus rámutat egy helyre. Talán a szomszéd utcára, talán egy távoli tanyára, ahol elhagyottan, vagy elf eled ten evangélikus testvérek élnek. Ki veszi a kezébe a szórványok térképét és ki k o p o g t a t be hozzá: Testvér! Az én Vezérem és Uram, a Jézus Krisztus küldött engemet, hogy elmondjam néked, hogy hozzánk tartozol, hogy mi t,udunk rólad, hogy imádkozunk érted. íme, nézz a szemembe, hozom neked a templomi oltárunk gyertyafényét. Nézz a szivembe, hozom az Isten beszédét és hozom a testvéreid szeretetét. Tarts ki, légy erős és légy hős ! Légy hű evangélikus szórvány testvér! Ha ezt megteszed, valahol csatát nyertél és ezen a térképen egy drága pontot a diadal zászlójával jeleznek meg az angyalok. Ha ott lettél volna akkor e térkép előtt, neked is ezt mondtam volna kedves Testvérem, evangélikus Presbiter! FRIEDRICH LAJOS. Luther és a nép. Azt hiszem, hogy nincsen a földön olyan ember, aki azt mondaná, hogy ő nem szereti azt a fajt, azt a népet, amelybe beleszületett, amelynek a keretébe tartozik. Még kevésbbé képzelhető el olyan népvezér, olyan pap, vagy olyan király, aki ezt elmondhatná magáról. Mindenki szereti a saját népét, de ez a szeretet nagyon különböző, mert a legtöbb ember elfogult a saját népével szemben, nem látja meg, hogy az ő népe sem tökéletes, hogy az ő népének is vannak hibái és igy előbb-utóbb fajgőgössé válik. A fajimádat pedig nem népszeretet. Hogyan kell hát helyesen szeretni a népet? Erre olyan példát nyújt nekünk Luther Márton, amelynél jobbat aligha találnánk. Az 1500-as éveket Írjuk. A német nép nem tudja tovább elviselni a földes urainak és az elhatalmasodott papjainak zsarnokságát; a parasztság fellázad és követeli kéréseinek teljesítését, majd mikor ez nem történik meg, rabolni, ölni, pusztítani kezd. Ezt Luther nem nézheti tétlenül. Két iratot intéz a néphez: „Intés békére, feleletül a sváb keresztyénség 12 pontjára" és a ,,Gyilkos és rabló parasztbandák ellen“ cimek alatt. Ez a két irat mutatja meg, hogy hogyan kell a népet igazán szeretni. Luther szereti népét, de nem imádja azt. Ő csak az Istent imádja és az isteni szereteten át nézi a népet. Védelmébe veszi a parasztságot a földesurak zsarnoksága ellen, de ugyanakkor kegyetlenül ostorozza azt, ha igazságtalan dolgot követelnek. Félti a reformációt, félti az evangéliumot, melynek ta* nitásait a lázongó parasztok lábukkal tiporták, mikor magukat keresztyén csapatoknak nevezték és az Isten neve alatt törtek, zúztak és gyilkoltak. Először atyai jósággal szól a néphez, figyelmezteti őket, hogy az Isten haragja lebeg a fejük felett; majd mikor ez nem használ, büntet, kéri az Istent, hogy sújtson le a népre és úgy térítse észre őket. Luther féltette a reformációt és féltette a hazáját. Ezért teljes odaadással vállalja a küzdelmet, állandóan utazik, ir, prédikál, pedig mindenütt a hálátlansággal és a hitetlenséggel találkozik. Közben saját magát is védenie kell az ellene indított rágalmakkal szemben, de ezt csak azért teszi, mert tudja, hogy ha ő is elvész, akkor nem marad senki, aki ismét érvényre juttassa a Szentirás igazságainak a tisztaságát. Luther nem volt forradalmár, mint ahogy azt róla sokan állították, hanem az igazság, az Ige, az Isten országának a harcosa, aki védelmére kelt a legegyszerűbb parasztnak is, ha úgy látta, hogy annak van igaza. Luthernek éppen ez az igazságszeretete volt szálka a főurak és a fejedelmek szemében és ennek köszönhette azt a sok akadályt, amit,, munkája elé görditettek. Nem kíméli a népet, mikor látja, hogy az a végzetes összeomlás felé viszi az országot. Sohasem feledkezik meg Istenéről; mikor arra kéri a főurakat, hogy fegyverrel is vessenek véget a lázadásnak, még akkor is istenes irgalomra inti őket, a megtérő bűnösökkel szemben. A népe iránti ilyen szeretet tette képessé Luthert arra, hogy Isten segítségét kérve, minden akadályt le tudjon győzni, egyik leghasznosabb polgárává válva nemzetének. Elekes Zoltán I. éves teológus. Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó apánk, id. Bálint András elhunyta alkalmából részvétüknek kifejezést adtak, ravatalát virággal elhalmozták és utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetünket fejezzük ki Sipos András főesperes, Gillich Fülöp, Mátyás Béla és Kiss Béla lelkész uraknak, Ferenc Antal nyugalmazott jegyző urnák, kik élete munkásságát olyan elismerő szavakkal méltatták. A gyászoló család. Segits magadon, az Isten is megsegít! Jegyezz Hangya-Ágisz részjegyet!
