Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-12-01 / 19-20. szám
4 evangélikus élet 1941 december 1 kezükbe a választások kérdését és lehetetlenné teszik, hogy egyszerű falusi híveink olyan kérdések felett marakodjanak egymással, amelyet nem az ő érdekeik vetettek fel, hanem amit mesterségesen közéjük dobtak. A tatrangi és apácai valamint a krizbai választások megmutatták, hogy lehet békességben és egyhangúlag is választani, ha akarjuk. Rajta leszünk, hogy a jövőben ilyen legyen minden közigazgatási választásunk is. . . Ennek az állapotnak meg kell szűnnie. Nem lehetséges, hogy egy békés gyülekezetbe idegen agitátorok törjenek be és a híveket a lelkészük ellen izgassák s az egyháznak a belső békéjét, valamint a lelkész munkáját hosszú időre tönkretegyék. Ez ellen törvényeink vannak és mi ezeknek a törvényeknek a jövőben teljes mértékben érvényt fogunk szerezni. . .“ Az új szupurintendesnek a kormány általi elismertetése még nem történt meg. A szuperintendens választás következtében megüresedett az arad-bánsági egyházmegye esperesi tiszte, melyre az egyházak egyhangú bizalma Ponyiczky László nagyszentmiklósi lelkész-alesperest hívta meg. „Ennek az egyházmegyének a sorsa ezzel határozott és erélyes ember kezébe került, ami megnyugvással tölt el. . Az aradi gyülekezet Argay György szuperintendenst hívta meg vezető lelkészéül, Dénes Béla püspöki titkárt pedig másodlelkészéül. A megüresedett temesvár vezető lelkészi állást az egyházközség egyelőre nem kívánja betölteni. Az ügyek vitelére Schemmel Viktor másodlelkész kapott megbízást, mint hely Ites lelkész. Egyházaink hitéletéről szólva a jelentés ezeket mondja: „Ez a fontosabb. Ezért erre kell a legtöbb figyelmet szentelnünk és ennek szolgálata érdekében kell minden szellemi és anyagi erőnket összpontosítanunk. Mindennekelőtt tisztázni kell a fogalmakat. Mi anr'dt szoktunk beszélni eleven és lanyha hitéletről, olyan dolgokkal kapcsolatban, melyeknek sokszor semmi közük a hitélevnez. Hogy erről helytálló ítéletet mondhassunk, tisztában kell lennünk: mi is a hitélet? Hitélet ott van, ahol az !sten megragadta az emberek lelkiismeretét, ahol érzik az ő Isten előtt való felelősségüket s e felelősség tudatában végzik minden dolgukat. Állítsuk ezen mérték alá gyülekezeteinket és akkor nézzük meg, hogy hányban van hitélet jele, mert a legjobb templomlátogatás mellett is lehet a gyülekezet halott, ha nem hallja meg az Isten akaratát s közömbös marad azzal szem. ben. És éppen úgy a befolyó önkéntes adományok és befizetett egyházi adók összege sem csalhatatlan jele a hitéletnek, mert ezek sokszor lehetnek ugyanazok a pénzek, mint amiket Luther idejében az emberek a búcsú cédulákért fizettek: pénzek, amelyekkel az Úristen kegyét akarják megvásárolni, vagy nyugtalan lelkiismeretet elcsititani... Valljuk be, semmi sincsen oly megdöbbentően kevés az egyházunkban, mint éppen hitélet. Minden gyülekezetünkben talán az őt ujjunkon megszámolhatnánk azokat az embereket, akik Isten előtt való felelősségük tudatában hordozzák az életüket, akik szerencsétleneknek érzik magukat, mikor Isten ellen vétkeztek, nem mentegetve magukat, hanem alázattal lehajtják fejüket az ítélet alá. Az egyházak pedig csak azért vannak, hogy erre az Isten előtt való felelősségre neveljék az embereket. . Isten mérlegén mérve meg egyházaink életét az elért szomorú megállapítások arra kell kényszerítsenek bennünket, hogy felébredjünk és bünbánatot tartva csak annál nagyobb felelősségtudattal kezdjünk uj munkát. „Szeretném felrázni minden jelenlévő testvérem lelkiismeretét, hogy valamennyien rádöbbenjünk a szomorú valóságra, amelyben vaggunk és mind egytől-egyig rátegyük kezünket arra a munkára, amit haladéktalanul meg kell indítanunk és aminek irányelveit mi vagyunk hivatottak megszabni. Érezze mindenki a maga nagy felelősségét, aki egyszer itt van és vegye fontolóra, hogy Isten nem azért küldte ide, hogy költségvetést segítsen megszavazni és hozzászóljon egy-egy felebbezéshez, vagy jelentéshez, hanem hogy megismerje az egyháza gondját, azt vigye haza, mint a saját terhét, ho >y afelett otthon is gyöt.ődjék, mint a saját égető nyomorúsága felett és keresse belőle a kivezető utat, mintha a maga szabaditását keresné. . Meg kell teremtenünk a bel- missziói munka összes munkalehetőségeit s Isten előtt való felelősséggel kell elvállalja mindenki az abból reáeső terhet. Szuperintendens ur ezért felszólítja a közgyűlést, hogy mondja ki ennek a munkának kötelező voltát s azt, hogy a jövőben minden egyházi munkás e téren elkövetett mulasztásáért a legszigorúbban fog felelősségre vonatni. Ő a maga részéről már megtette erre vonatkozóan a kezdő lépéseket, amikor a brassói egyházmegye lelkészeivel és tanítóival egy-egy konferenciát tartott s ott programot állított össze. Ennek a programnak keresztülvitele legyen a jövőben mindenki számára kötelező. Az egyházkerületi elnökség elvárja minden egyházi munkástól, hogy energiája javát állítsa az egyház szolgálatába, de viszont az elnökség is teljes mértékben fog őrködni afelett, hogy az egyház munkásainak életlehetősége biztosítva legyen. Elismeréssel említi a jelentés a tanitókarnak munkateljesítményét. „Egy év előtt a felügyelő ur Öméltóságával együtt alkalmunk volt a mi brassómegyei négy evangélikus iskolánkat meglátogatni és a saját tapasztalataink alapján azok munkájáról meggyőződni. Ezen alkalommal felemelő és felejthetetlen benyomásokat szereztünk tanítóink munkájáról s mély megnyugvással állapítottuk meg, hogy a nagy áldozatok, amelyeket felekezeti iskoláink fenntartásáért hozunk, nem hiábavalók s ha valamit sajnálunk, akkor az csak az, hogy nem minden egyházközségünk rendelkezik saját iskolával...“ Felemlíti a két hosszufalusi gyülekezet példás iskolaépítő munkáját. Az egyházi sajtóról szólva igy ir: „Dicsérettel kell szóla- nom a fiatal lelkészi gárda azon kicsi csoportjának az erőfeszítéseiről, akik a sajtó révén igyekeztek egyházunk érdekeit szolgálni. Éveken át tisztán csak a saját lelkiismeretük szavától vezéreltetve, magukra hagyva, nem egyszer félreismerve és kigunyolva, de mindig lankadatlan kitartással végezték ezt a szolgálatot és gondoskodtak róla, hogy legyen egy egyházi lapunk és minden évben megjelenhessék evangc.ikus naptárunk. Ez a munkavállalás nagyon sok áldozatot követelt meg időben és lelki energiában. Jelentősége a normális időben is rendkívüli nagy, a múlt év őszétől fogva azonban felbecsülhetetlen. Hiszen azt jelenti, hogy népünk olvasnivalóhoz jut akkor, amikor az mind nehezebb és problematikusabb lesz. Jelenti, hogy egyházunk ügyeiről tájékoztatást kap akkor, amikor nincs alkalom gyűlések tartására. Jelenti az összekötő kapocs szerepét számunkra, kik nemcsak földrajzilag, hanem sokszor lelkileg is messze állunk egymástól. A kerület vezetősége felismerte ezt a jelentőségét a sajtónak és méltányolta azt a munkát, amit a szerkesztők eddig is önzetlenül végeztek s azt a határozatot hozta, hogy a sajtó ügyét nem tekinti tovább magánvállalkozásnak, hanem az egyházkerület elsőrangú ügyének. Kimor.dotta, hogy úgy a lap mint pedig a naptár kiadását átveszi a kerület, azt a maga tulajdonának és hivatalos lapjának tekinti, a szerkesztéssel pedig megbízza továbbra is az eddigi szerkesztőket. Ezt a rendelkezést a lap utján közöltük a gyülekezetekkel és az egész evangélikus nyilvánossággal. . .“ A kerület vezetősége ezután elvárja azt, hogy mindenki a legteljesebb támogatásban fogja részesíteni az egyház sajtószolgálatát. Ezt a munkát különben is az egyházkerület mindenki számára köteleződé is teszi. Továbbiak során megemlíti a szuperintendensi jelentés azok munkáját, akik töretlen lelkesedéssel dolgoztak egyházunk és gyülekezeteink előmeneteléért. Kiemeli e helyen a hosszufalu-aíszegi gyülekezetben folyó szociális munkát, amelynek vezetője Sipos András esperes-lelkész, segítőtársai pedig a tevékeny nőegylet tagjai és gazdaköri tagok. „Jóleső érzés tájékoztatni a közgyűlés résztvevőit, hogy népünk között és egyházainkban ilyen munka is folyik, mert erre is égetően szükségünk van s az sehol sem hagyható figyelmen kívül...“ Igen dicséretes az ottani nőegylet révén megvalósított tejakció, szegény iskolás gyermekek tízóraival való ellátása. Ehhez hasonló munkásságot fejtett ki a brassói és a csernátfalusi nő- egyiet is. Örömmel tölt el, hogy a nagyszentmiklósi egyházközség uj lelkipásztorának vezetése alatt, a fellendülés képét mutatja. Örvendetes jelenségeink sorába tartozik az is, hogy a simonyi- falvi szórványgyülekezet az elmúlt esztendőben templomot épi- . tett, jelenleg pedig papilakot épit s jelen közgyűléstől anyási- tását kérelmezi. A temesvári gyülekezet pedig félmillió Iejes költséggel megjavittatta templomát. Befejezésül Istenbe vetett hittel azon reményének ad kifejezést, hogy egyházunk a jövőben is sikeres munkát fog végezhetni. Záloga ennek a munkának világi férfiainknak lelkesedése, kik mindig áldozatkész szeretettel álltak egyházunk mellett. E téren példamutató egyházkerületünk felügyelőjének, Purgly László Öméltóságának, önzetlen szolgálata. . . Evangélikus Élet Naptára, Egyházunknak naptára ez évben i'1 megjelenik. Ne vegyünk tehát más naptárt, hanem várjuk meg türelemmel saját egyházunk naptárának megjelenését! Hitünk igazságairól, életűnkről, reménységeinkről ad beszámolót.
