Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-09-15 / 16. szám
1941 szeptember 15 EVANGÉLIKUS ÉLET 3 XI. A gyónásról. „A gyónásról azt tanítjuk, hogy az egyházban a bűn alóli magánfeloldozás fenntartandó, ámbár gyónás alkalmával az összes vétkek névszerinti elősorolása nem szükséges. Ami különben lehetetlen is, mert a Zsoltár mondja: (19:13) Kicsoda tudhatja a vétkeket7“ ____ Ab ból a körülményből, hogy Luther hevesen támadta a katolikusoknál szokásos fülbegyónást, vagy talán inkább az ebből támadt ferdeségeket, az evangélikus egyházban a gyónást egyszerűen eltörölték. Pedig, hogy ez helytelen dolog, mutatja az, hogy az Ágostai Hitvallás ime fenntartja és Luther is bevette a Kis Kátéba. Itt előre kell bocsátanom azt, hogy „gyónás“ alatt a mi népünk az urvacsoraosztáskor szokásos bűnvallást érti. Itt azonban magános gyónásról van szó, vagyis amikor valaki felkeresi lelkipásztorát, kiönti szivét előtte, elmondja bűneit és a lelkésztől feloldozást nyer. A gyónás ilyen formája valahogy természeti szükségen alapszik. Amikor az ember lelkét valami nyomja, szükségét érzi annak, hogy valakinek elmondja. Ez az elmondás olyan, mintha ezzel átadta volna valakinek, megszabadul — bár részben — a súlyától. Amikor valakinek egy súlyos bűn nyomja a lelkiismeretét, ha máskor nem, halála óráján elmondja, szükségét érzi annak, hogy elmondja. Ez a szükségérzet eredményezi, hogy gondjaink, bánatunk egy részét elmondjuk barátoknak, bizalmas köröknek stb. De itt az a nehézség támad, hogy résztvevő, megértő sziveket ritkán találunk. Hányszor csalódtunk barátainkban ! Itt jön a gyónás áldása. Miért nem mész bánatoddal, kéréseiddel a lelkipásztorodhoz? Vagy nem bizol benne? Jaj az olyan lelkipásztornak, aki nem bírja hívei bizalmát, vagy visz- szaélne vele. Menj hozzá, mondj el neki őszintén mindent. Isten szolgája és küldötte Ö a te vigasztalásodra. Családi nyomorúságaidat, terheidet, gondjaidat mondd el neki. Ö könyörög veled a Megváltónak és meglátod, hogy megkönnyebbedik szived. Kevesebb válás, családi perpatvar, könny és öngyilkosság lenne, ha gyónni tudnánk. Kimondhatatlan erőforrás az ! Kiss Béla. gényen, de vidáman, és már csak arra vágyott, hogy egyszer a saját szemével láthassa a magyar pusztát meg a Dunát és énekelhessen a hősi magyar népnek. A Gondviselés bearanyozta ezzel az örömmel életének utolsó évét. Hálás és mosolygós szívvel mesélte, hogy most már nyugodtan indul a másvilágra, „Tuonalle“, ahova évszázadok látnokai és dalnokai várják... Azért van valami édes-bús, fájdalmas melankólia, amely a karjalai nép gondtalan vidámságán is átszüremlik: a nehéz sorsú, de sorsukat hősies szívvel vállaló lelkek megadó mosolya, az a valami, ami a keleti karjalaiak kedves hangszere, a fűrése muzsikájában úgy megtudja szorítani a szivünket. . . Talán ebben is rokon a magyarral, a magyar sirva-vigadással. Tauszig Mária. * Abból az alkalomból közöljük ezt az ismertetést, hogy Karjala, ee az ősi finn föld újból szabaddá let, a vörösek elől elmenekült lakói ismét vissza térhetnek ősi szülőföldjükre. * * A legnagyobb kincs a szív békessége. Ez a kincs örök boldogság és élet, elrejtve a mennyben. Ehhez viszonyítva a világ minden országa és gazdagsága csak szemét. Luther. * Isten könyörületességének az átélése kimeríthetetlen türelmet terem embertársaink iránt, ugyannyira, hogy ha egy igazi keresztyén embert egy napon kétszer gyilkolnának meg és kétszer elevenednék életre, bizony megbocsátana ellenségeinek, tekintettel az Istennek iránta való könyörületességére. Amd János. * Isten azt gondolta: Hiába, az emberi értelem nem tud engem felfogni. Túlságosan nagy és fenséges vagyok. Megki- csinyitem magam, hogy felfoghassanak, megérthessenek, odaadom az én Fiamat, hogy Ő magára vegye a bűnt, a testet és a halált. Ez igazi megalázkodás ! Csak valóban hinnének is benne 1 Luther. * Ha Krisztussal új életre keltetek, az odafenn valókat keressétek, ahol Krisztus van, az Isten jobbján ülve. Kot. 3,1. Beiratkoztunk... Megnyíltak az iskolák és tanintézetek kapui s kezdetét vette az iskolai munka új esztendeje. Beírattuk gyermekeinket. Sok gond, nehéz tépelődések után választotta ki sok szülő azt az iskolát hová gyermekét küldje. Hiszen tudatában vagyunk mi mindnyájan annak, hogy egész életre szóló alapvetés az, mit gyermekeinknek az iskolai nevelés révén kell kapniok. „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk“ — szegezte le az igazságot a régi közmondás. Tehát nem lényegtelen, hanem életre szólóan fontos az, hogy milyen iskolába járatom, kiknek kezére bízom gyermekem lelkének kiformálását. Az államnak is, az egyháznak is legsúlyosabb kérdései közé tartozik az iskolai nevelés problémája. Kiválasztottuk az iskolát, amelyik bizalmunkat bírja s most bátorsággal reábiztuk gyermekeinket tanítóikra, nevelőikre. Iskoláink és tanítóink ismételten fényes bizonyságát szolgáltatták annak, hogy teljes joggal bírják a szülőknek bizalmát. Tehát nem is akarok erre több szót vesztegetni, hanem más dologra szeretném most felhívni, evangélikus testvéreim, a figyelmeteket. S ez az, hogy ne gondoljátok azt, hogy az iskola helyes kiválasztásával már is meg van oldva minden s megszűnik számotokra minden gond és minden felelősség! Érezzük a dolgot úgy, hogy nemcsak gyermekeinket írattuk be uj osztályba, hanem új munkára iratkoztunk fel ezzel mi magunk is. A legjobb iskolai nevelés is csődbe kerül, ha nem halad azzal párhuzamosan az otthon nevelő munkája. Keserű és megérdemelt csalódás éri azt a szülőt, ki tökéletesen az iskolára akarja bízni gyermekének nevelését. Mint lelkipásztornak gyakran van alkalmam beszélni szülőkkel. Fiatal szülőkkel, kiknek gyermeke most jár iskolába és öreg szülőkkel, kik tehetetlenségükben reá vannak utalva felnőtt gyermekeik támogatására. A panaszoknak egész áradata zuhog ilyenkor felém. Milyen sok panaszt hallunk, különösen az öreg szülők ajkáról a gyermekek hálátlanságáról, durvaságáról és nemtörődömségéről. Milyen gyakran szemlélhetjük gyakorlatban a közmondás igazát: „Egy édesanya fel tud nevelni tiz gyermeket, de tiz gyermek sem elegendő akkor, mikor az öreg szülőkről kell gondoskodni!“ Haldokló szülők betegágyát mint a prédára leső farkasok állják körül gyermekeik, készen szétmarcangolni egymást az öröklendő vagyonért. Tudjátok-e testvéreim, hogy miért van ez igy? Azért, mert rossz a nevelésünk. Megfeledkezünk Istenről, meg az igazságról, meg a szeretetről és arra állítottuk be a magunk életét és arra neveljük gyermekeinket is, hogy ne legyen szemükben másnak becse, csak egyedül az anyagi javaknak, pénznek, földnek, háznak. Mikor aztán később ezekért kínoznak gyermekeink, akkor elcsodálkozunk s panaszkodunk pedig hát nem is történt itt más, mint csupán csak az, hogy gyermekeink nagyszerűen megtanulták a tőlünk vett leckét s most azoknak a földi kincseknek birtoklásáért készek lennének szüleiket is a házból kidobni. Mert valljuk csak be testvéreim : hány szülőnek van ma gondja gyermekeinek leikével 7 A nyári vakáció ideje alatt alig látni gyermeket a templomban. A szülők nem törődnek vele, hogy jár-e gyermekük istentiszteletre, ők maguk sem járnak. Hány gyermek imádkozik otthon 7 De hány szülő figyelmezteti reá gyermekét, hogy ne feledkezzen meg az imádságról. Vagy hány gyermek hallja Isten nevének tiszteletét szüleinek ajkáról? S mennyivel többször hallja azt káromló szavak kíséretében. Testvéreim, felelősségünk érzetével kezdjük hát meg gyermekeink nevelésének ezt az uj munkaesztendejét. Iskola és otthon, egészítse ki egymást ez a kettő, mert csak igy végezhetünk jó munkát. Érezzétek szülők, hogy ti is beiratkoztatok s ha ember nem is, de Isten bizonyítványt állít ki az év végén nektek is. Gyermekeink a mi legdrágább kincseink. Nincs a világnak az a vagyona, amiért odaadnánk őket. Ne sajnáljuk akkor az időt, hogy velük foglalkozzunk, hogy rendre, fegyelemre szoktassuk őket. Főként pedig ne felejtsük el azt, hogy őrködjünk gyermekeink lelke felett. Uj élet születik körülöttünk, Élet, amely megadja az embernek emberi jogát, de amely minden egyes embertől megköveteli, hogy tehetsége és tudása javát adja az emberiség közös boldogulásának munkájához. Az uj rendszerben népünk aszerint fog boldodulni, hogy mennyire tud értékes embereket nevelni. Egyéni és népi jövendőnk alakítását tartjátok szülők a kezetekben. Éljetek vele helyesen. Giltich Fülöp.
