Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-05-15 / 8. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET 1941 májú* 15 „...a ti ettmfyetek, au öedöf, hmU otdilá otosuSm suede iát,..." Péter apostol első levele ötödik fejezetében igy ir: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.“ A magyar szellem egyik legnagyobb alkotásában, Madáchnak Az ember tragédiája című világhirű munkájában Lucifer részt követel magának a teremtett mindenségből. Isten ezt mondja: Legyen, amint kívánod. Tekints a földre, Éden fái közt E két sudár fát a kellő közepén Megátkozom, aztán tiéd legyen. Mire Lucifer igy válaszol: Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveli, Világodat meg fogja dönteni, íme igy beszél a sátán, aki valóban azóta szüntelen folytatja harcát az emberiség megrontására. Megdühődött ordító oroszlánként jár szerte, hogy mindeneket elnyeljen. Sőt, ennél is gonoszabbul cselekszik, mert ha mindig megismernénk talán jobban is óvakodnak tőle. Az ördögnek ellenben az a tulajdonsága, hogy nem riad vissza semmiféle eszköztől, amely céljában előre segíti. Sőt, lényének megfelelően legszívesebben éppen a hazugság fegyveréhez folyamodik. Kedves arcot mutat annak, kit meg akar rontani. Hizeleg, simogat, csábit és igér s jaj annak, ki hitelt ad neki, mert elveszti. Nincsen ennek a világnak jobb színésze a sátánnál. Kellőképen tud alkalmazkodni mindenkihez és minden körülmények között. Hiszen semmi nem akadályozza abban, hogy már a következő pillanatban egyenesen ellenkezőjét állítsa annak, amivel előbb csábított. Ha egyszer alaposan végiggondolunk mindent mi ezen a földön szomorú és gonosz, akkor fel kell ismernünk, hogy minden nyomorúságunknak, minden békétlenségnek, gyűlöletnek, háborúnak és gazságnak egyetlen okozója van: a minket bűnre csábitó sátán. Ő nem adja fel a küzdelmet. Talpalatnyi föld elég neki hol lábát megvesse és pusztítást áraszt maga körül. Megromlott emberi természetünk pedig megkönnyíti munkáját. Legalább félúton már elébe sietünk. Segítünk neki, hogy megronthasson. A népi közmondás azt tartja „hogy könnyű Katát táncba vinni, amikor maga is akarja. . .“ Nos igy van velünk a sátán is. Könnyedén engedünk csábitó ígéreteinek, mert tetszetősek és mert mi magunkban is van valami a tagadás szelleméből. Ne feledjük ellenben testvéreim, hogy a sátán útja a kárhozat. Jaj annak, aki hallgat reá. Vakká tesz, mámorba ringat és nem enged felébredni belőle. Majd csak akkor fog gúnyosan szemünk közé kacagni, mikor végleg elérte célját s kárhozatra taszított. Akkor fogjuk megismerni igazi arcát. S ennek majd minden vonása csúf gyűlölködés lesz. Józanok legyetek tehát és vigyázzatok ; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár......... G1LLICH FÜLÖP. Csonttorku ember. Irta: Gárdonyi Géza. I. A tisztelendő, amint megreggelizett, fogja a botját, megyen az aratók után. A nap tüzesen süt. A tisztelendő lekerül az árnyék kedvéért a kocsma felé. Hát amint odaér, hallja ám, hogy lármáznak odabenn. Ahogy a részegek lármáznak, mikor az egyik sem hallgat a másikra. Az egyik dalolt is. A krinolinban járó fekete bárányt harsogta és vagy a botjával vagy az üveggel kopogtatta ki a nóta lépéseit. — Ez Baczonyi — mondotta a pap. S összevonta szemöldökét. Mert Baczonyi hangját ki lehet ismerni ezer közül is. Olyan hang az, mintha csontkürtből jönne. Mikor ő rákezdi a zsoltárt a kóruson, ha százezer ember áll is odalenn, mind tisztán megérti, s kihallat- szik a hangja valamennyi közül. A pap belökte a kocsma ajtaját s megállóit. Szétnézett, mint a haragos ítélet a devernyázó társaságon. A falunak öt legmódosabb embere dülöngélt az asztal körül. Balogh, a pocakos Fodor, Disznós- Kovács Pál, Réti János, meg Baczonyi. Az asztalon boros, meg pálinkás üvegek, szivarok, pipák. A pap azt is látta, hogy Baczonyi lehuzódolt a nagy x-lábu asztal alá. A pap megjelenése úgy hatott rájuk, mint a hideg szél. Elcsöndesedtek, kijózanodtak. Mert fene ember volt az öreg pap! Ő nevelte a falunk felét. Jó szóval, kemény beszéddel, mikor melyik kellett. A legvastagabb bajszu ember is úgy állott előtte, mint a gyerek. — Hát ti, — dördült rájok a pap, — igy csúfítjátok ezt a szép napot I Az egész falu künn a munkában verejtékezik; ap- raja-nagyja ott gyűjti az Isten áldását a földeken. Nektek legtöbb jutott ugye ? Megérdemlitek-e az Istentől ? Feleljen meg rá kinek-kinek a lelke! De legalább ebben a munkaidőben, mikor a szegénység izzadva fárad minden falat kenyérért, ne okozzatok botránkozást! Takarodjatok innen ! A négy ember fogta a botját, kalapját, és tántorogva, de szótlanul távozott. Baczonyi kuksolt az asztal alatt. — A pap megvárta, amig amazok kívül kerülnek. Akkor aztán leszólt a rejte- zőhöz. — Baczonyi gyere elő! Baczonyi kimászik nagypirosan az asztal alól. Fekete szőrös feje szinte izzóit a szégyentől. Nem merte felemelni a szemét, csak állott alázatosan, mint a telten kapott gyerek, aki várja a büntetést. — Gyere utánam! A pap megindult vissza hazafelé. Baczonyi a kalapját a kezében lógatva kullogott utána csendesen. Mikor a kapuhoz értek, a pap hátra se pillantott, csak átlépett a küszöbön és bevonta maga után az utcaajtót. Baczonyi megállt. Kint rekedt. Hogy a pap becsukta az ajtót, nem merte kinyitni. Csak állt ott bután és aggodalmasan. És várakozott. A nap a fejére sütött, de ő nem érezte. — Te korhely, — motyogta magában, — te ilyen-olyan I... Jó feleséged ! . . . tízéves szép kis leányod I. . . a fiad is maholnap legény !. . . házat is adott az Isten, te korhely gazember! . . . te-te-te semmirevaló. így motyogott, morgott magában a fekete hajú, csonttorku ember. Elmondta előre a reá váró prédikációt a kapu előtt, csak akkor szünetelt benne, mikor a papházban valamelyik ajtó megnyílott s lépések zaja hallatszott a folyosón. Azonban a pap ki nem szólott, se ki nem izent S Baczonyi talán még most is ott állana, ha meg nem pillantja egyszer a papot a deszkahasadékon át, amint az a kerten által megindul s rátér a dombra kanyarodó gyalogúba, amely a szomszéd faluba viszen. Baczonyi fellélekzett. Fejére igazította a kalapját és csendesen hazakullogott. II. Az egyik télen Szanyi Péter becsületes özvegyember házastársul szemelte ki magának Kónya Nagy Juliannát, becsületes hajadont, ezidőszerint cselédi állapotban szolgáló leányzót a főtisztelendő plébános ur házánál. Farkas Bálint volt pedig az egyik kérő, a másik Baczonyi. A pap már tudta, hogy jönnek. Borral
