Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-03-17 / 5. szám
március 17. E V A N G ÉfLfl K U S ÉLET 3. Kiért halt megKrisztus? Hebich Sámuel, kit Isten arra választott ki, hogy hitének meggyőző erejével szolgáljon az emberek között, rendszerint minden kínálkozó alkalmat felhasznált arra, hogy bizonyságot tehessen Krisztusról, az Ő szeretetéről és a benne való élet szépségéről Egyik este nagy társasággal volt együtt. Mikor a beszélgetésben némi szünet állott be, Hebich rögtön felhasználta ezt arra, hogy' feltegye a jelenlevők számára a kérdést: „Krisztus leiért hált meg?“ A kérdésre különböző feleletek hangzottak el: „A bűnösökért* „Minden emberért.“ stb. A terem egyik sarkából pedig egyszer csak egy félénk, szelíd hang hallatszott: „Értem halt megV Ez a felelet úgy megérintette Hebich lelkét, hogy elővéve zsebkendőjéf szemét törölgette és zokogva mondotta: „Igen, értem, szegény bűnösért halt meg\“ Csodálatos, fenséges és egyben lenyűgöző igazság ez testvéreim amelyre gyakran kellene gondolnunk. Krisztus nem az emberiségért, nem a bűnösökért halt meg, hanem értem az én bűneimért. Kereszttel a vállán engem látott, az én bűneimet s ez késztette őt arra, hogy félúton meg ne álljon, hogy vissza ne forduljon. Engem látott s tudta, hogy halála nélkül el fogok kárhozni, sátán rabja leszek és maradok földi életemben s majd azután az örökéletben is. S mert ezt nem akarta, azért halt meg. Mennyi alázatra s mennyi hálára kötelez engemet ez a felismerés. Ha az emberekért halt meg, a bűnösökért — ez oly általános, annyira tág fogalom, hogy nem érzem személyi vonatkozását. Elfogadom, de súlyát másokra vetem. Nem én, mások élete tette kérlelhetetlen szükségessé halálát — énnekem csak parányian kicsiny részem lehet abban. Ennek megfelelően aztán egészen kicsinyre szabom alázatomat és hálámat is Mikor ellenben az igazság szerint megértem, hogy nem igy van, hanem igenis értem halt — akkor érzem, hogy a magam bűne is egészen elegendő volt ahhoz, hogy neki ha szeret enqem, ha meg akar vál'ani a keresztet el kellet vállalnia. S tudom, hogy ezt meg is tette volna. Milyen nagy tehát az én bűnöm! Milyen nagy az Ő szeretete! S mekkora hála kell hozzákössön engemet! GILLICH FÜLÖP. A finn-orosz háború, a szovjet szándékolt előretörése s az e mögött rejlő veszedelmek, de nem utolsó sorban a rokonszenv egy a szabadságáért hősiesen küzdő kis keresztyén nép iránt, megmozgatták az egész világot. A keresztyénség minden felekezete érzi, hogy itt a számára milyen jelentős dologról van szó. Ez pedig reáirányitotta a figyelmet erre a hősi népre s alkalmul szolgált arra, hogy minden népek megismerjék, miszerint ennek a népnek igazi ereje evangéliumi keresztyénségben gyökerezik. Érdekes tünete ennek, hogy ma már a katólikus egyházi sajtó is a legnagyobb elismerés hangján — bár szavában a sajnálkozással — ismeri ezt el Érdekes az a cikk, amelyik az egyik magyarországi katólikus egyházi lapban látott napvilágot. A Biblia és a tej címmel. „Már második hónapja — Írja ez a lap, — hogy az egész világ szeme a finneken van, akik a maroknyi népüket lehengerelni akaró orosz gőzhengert útjában föltartoztatták. Mi magyarok meg egészen különös örömmel gondolunk a teslvérnépre, akiknek személyes bátorsága úgy hat ránk, mintha saját nemzeti dicsőségünk volna. Kérdezzük meg, — kell is megkérdeznünk, — honnan a finneknek az ereje, mi képesíti őket úgyszólván 10 éves koruktól arra, hogy már mint gyermek is, — tevőlegesen vegyenek részt nemzeti önállóságukat védő harcaikban? Honnan a finnek nemzet alkotó és nemzet-fönntartó ereje? Az Úristen után a Bibliából és a tejből. A kb. négymilliónyi finn nemzet protestáns. Bár távol vannak az igaz hit világosságától, az Úristennek a jósága a természeti törvényeket hűen megtartó finn népet oltalmazza. Erős erkölcsiségük a védőbástyájuk, mely olyan jellemerőre neveli őket, hogy most a nagy vizsgán kitűen állják a helyüket. Hatvanháromszoros túlerővel szemben mindenki életre halálra állja a helyet ahová beosztották Az alkoholt semmiféle vonatkozásban nem ismerik. Finnországban nincsen kocsma. De van annál több tejcsarnok. Főélelmük a tej és tejkészitmények. , Nagyszerű könyvtáraik vannak, zenekultúrájuk klasszikus, színházaik és moziadóik nemzetnevelőek..“ a török veszedelmek miatt Mátyás személyesen látogat el Brassóba. 1467-ben, az István moldovai vajdától kapott sebe következtében gyaloghintón hozatja magát a városba és a kivonuló tanácsot igen megdicséri hűséges magatartásáért. Egy Veress Benedek nevű ellenfele ugyanis lázadást szított ellene, de a szászok hűek maradtak a királyhoz, mert érezték a lázadás hiábavalóságát. A király igen sok adománnyal és kiváltsággal látja el Brassó városát, melyet koronája gyöngyének nevez s ekkor szerez tudomást Hétfaluról. Abból, hogy mennyire szerette és ragaszkodott hozzá, sejthetjük, hogy személyesen is megtisztelte látogatásával és megjegyezhette magának különös szépségét és értékét. Érdeklődött a törcsvári vár felől, amely az ország legfontosabb kapujává lépett elő, mi vei a törcsvári út lett a közlekedés főútvonala az ország és a Balkán között. Nemsokára Budára távozott, de a szászok elérkezettnek látták az időt a hőn óhaj tott kísérlet megtételéhez. Mátyás annyira kedvelte a szászokat, hogy miden kérésüket teljesítette és bíztak benne, hogy ez is sikerül Az első dolog volt egy jó közvetítő kerítése. Ez hamar sikerült is. Báthori István fejedelem többet törődött a saját, — mint országa sorsával. Jó ajándékokkal hamar le lehetett kenyereim. Eképen a legfőbb közbenjáró biztosítva volt. 1485-ben megy a brassói kiküldött, Medvés Péter uram, magyarból szásszá lett városi tanácsos és mit végeznek a királynál, mit nem, február 27-én nagy örömmel közli a fejedelem a brassóiakkal, hogy Törcs vára iránt (t. i. Hétfalu Törcsvárához tartozott, de a szászoknak nem a vár kellett, mert arra csak ráfizetni lehetett, hanem a hozzá csatolt 13 gazdag csángó község!) Őfelségével beszéltünk s ő ránk bizta az ügyet s igy tudhatjátok, hogy rövid időn belül megkapjátok azon várat, amiképen circumspectus Medvés Péter világosabban megfogja ez ügyet beszélni.“ Úgy, látszik, hogy Mátyás a rengeteg külső és belső zavar miatt nem ért rá aprólékos ügyekkel is törődni és igy a dolgott elintézendő s a szászoknak is kedvet adandó rábízta a vajdára az egész ügyet, hogy cselekedjen belátása szerint! így a vajda nagy örömmel meg is Ígérhette Brassónak hogy nemsokára teljesedik hő vágya s a csángó községeket megkaphatja azok birto kaival együtt. Volt öröm Brassóban Érdemes volt hűnek maradni Mátyáshoz. Busásan kárpótolja most minden vereségért, A csángó községek valóságos éléskamrát jelentenek neki, erre pedig nagy szükség lenne, mert a fejedelemségek megharagudtak rájuk, a román vajdáktól nem kaphat mást, mint ágyúgolyót — felülről, — a székelyközségek a grófjuk parancsára hallgattak s nem a szász urakra, — ellenben a csángó községekben van vad, hal, minden, lenne adó, fa, mész bőven.. Előre várták már azt a napot, amikor érkezik a várva várt adománylevél a nagylelkű adománnyal, amely boldoggá teheti őket, de a várva várt levél nem akart érkezni s nem is érkezett meg. Hogy mi történt, mi nem, azt nem tudhatjuk. Az oklevelekhez nem lehet hozzáférni, ha ugyan megvannak, igy csak elképzelhetjük, hogy Mátyás már azon a ponton állt, hogy teljesiti a brassóiak és vajdája kérését is, de amikor talán már aláírásra került a sor, a nagy király letette a tollat és gondolkozni kezdett. Gondolkozott azon, hogy a derék szászok kétségkívül megérdemelnék a jutalmat, a hűségükért. Sokat szenvednek veszedelmes posztjukon és mél tók a jutalomra. A várat is megérdemelnék, sőt egyenesen nekik kellene adni, mert nagyszerűen értenek a várak kezeléséhez és védéséhez, csakhogy ... és ekkor az igazságos király maga előtt láthatta a remegő ezer veszedelem közt is hűségesen szolgáló csángókat. Útja alkalmából talán láthatott ilyen egyszerű, félénk embereket, akik a nagy urak előtt szájukat sem merték kinyitani, de tekintetükben ott remegett a szabadság elvesztése miatti minden aggódalmuk, látta őket, amint századok óta egyedül tartják föl mellükkel az ósánci, tömösi szoroson betörő ellenség rohamait, látja őket, amint hűségükért az ő adománya következtében most idegen nép alá, a szászok jobbágyságába kerülnek s vége a szabadságuknak. Ez lenne az a jutalom, amely méltó fizetség lenne az az évszázados hűséges őrködéséért a havasok lábainál? 0, az igazságos király nem teheti meg! A szászokat is szereti, de elnyomott népét még jobban szereti, hogyan a- jándékozhatná el könnyelműen azokat, akik nem átallották vérüket és létüket ezerszer kockára tenni érette és akik olyan kitörő lelkesedéssel ünnepelték őt ottléte alkalmával. És igazságos Mátyás leteszi a tollat, összetépi a kész okmányt és a várakozót egy kéz- legyintéssel elbocsátja! KISS BÉLA.
