Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-02-04 / 2. szám
1940. február 4. Evangélikus Élet Gyermekvilág-a 3. Legutóbb kedves gyermekek az ige módjairól emlékeztünk meg. Már akkor felhívtam a figyelmeteket, hogy a parancsoló módban egy fontos helyesírási- szabályra kell majd ügyelnetek. Emlékezteké még arra, hogy mi a parancsoló módnak a ragja? Ugy-e a „j.“ pl. Írjak, kérjek, varrják, tanuljak stb Igen ám csakhogy néha „j“ ■nélkül is halljuk az igét a parancsoló módban ;pl. mossak, lássak, nézzek, érezzék, halásszak, vadásszak stb. Ezek az igék is a parancsoló módban vannak és még sincs „j“ jelük. Éppen ezek azok az igék, amelyekre a figyelmeteket fel akarom hívni. Ezek az igék a jelentő-módban igy hangzanak: mos, lát, néz, érez, halász, vadász stb. Tehát: s, t, z, sz hangokban végződnek. Az ilyen végződésű igéknél a „j“ hang hasonul, "vagyis lesz belőle s, sz, z. így ezeket a hangokat az illető szóban mindig kettőzve írjuk le, mivel az egyik betűnek, a j-t kell helyettesítenie ^t végződésű igéknél a j mindig s-re változik.) Ragozzátok a parancsoló módban az alábbi igéket : szánt, vet, készít, szeret, süt, üt, néz, űz, vajaz. őriz, ás, mos, keres, eprész, heverész, kotorász stb. édes bátyánk, hát mit szolgáltál?“ — „Hm, mit szolgáltam? Menjetek el, ti is, megtudjátok!“ No jól van, elmegyen a közbenső is szolgálatot keresni, hát ahhoz a gazdához szegődik be, ő is úgy jár, mint a bátyja s üres kézzel tér vissza. Kérdi az öccse: „Nó, hát édes bátyám, kend mit szolgált ?“ — „Hm, mit szolgáltam ? Menj el te is, megtudod!“ No, jól van, elmegyen ő is szerencsét próbálni. Amint megy, mendegél, ő is éppen azzal az öreggel találkozik, beszegődik hozzá egy esztendőre a bárányok mellé, s az öreg meg mondja neki is, hogy csak mindig utánuk menjen, sehol tőlük eine maradjon. Reggel az öreg kiereszti a bárányokat az akol- ból, megindulnak, a fiú, meg nyomról-nyomra megyen utánuk. Legalább is elérnek egy szép zöld síkságra, keresztül mennek rajta szép lassan legelészve. Elérnek aztán egy sebes folyóvízhez, keresztülmennek azon is a báránykák. utánuk a legényke is belemegyen. De mihelyt belép a sebes vízbe, az a sebes viz egyszerre úgy lesorvasztja róla a gúnyát, a húst, mindent, hogy mikor kiér a túlsó parta, csupa csont és bőr volt. A- hogy kiér a túlsó partra, hát a báránykák visszafordulnak, ráfujnak a fiúra, s egyszeribe külömb teste lesz, mint amilyen volt. (folytatjuk). Az Uraknak Ura. Irta: Ady Endre. Már-már lelkem csúf bűnök veszték S jöttek békés esték: Rákacagott a háborúra Az Uraknak Ura. Lemenő, szép Nap volt az arca. S könyörület rajta. Az élet be sok újat hozott S Isten nem változott. Falusi, nádas iskolában Már ilyennek láttam, Ki rossz helyett jó és új szivet Adhat mindenkinek. Hajunknak egy ősz, hulló szála Följegyzett bú nála. S ha bűnös lény tőle elköszön, // O vár, mig visszajön. Nem rój ja meg vétkeinket, Mert O szeret minket S poklok felé visz bár az útunk, O int s visszafutunk. Bennünk él s be jó hinni benne, Ez ős szerelembe, Ő még a temetőn is virít, // O a gyermeki hit. Fölemelt és vérem lemosta, Szivem visszahozta, Sebeimre áldóan szedett Balzsamos füveket. Édes ernyedten várok várva Most már a halálra. Szemem: Övé volt, kezem: keze, Mindent ő végeze. Háborúra el ő bocsájtott S bűnökből kihántott. Rákacagott a háborúra Az Uraknak Ura.
