Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-05-12 / 9. szám
l940. május 12. EVANGÉLIKUS ÉLET 3. ,,Ma, ha az Ö szavát halljátok.“ Egy királyról jegyezték fel, hogy egyszer nagy vigalmat rendezett és már előre örült a vidám együttlétnek. Közvetlen az estély kezdete előtt gyors futár pecsétes levelet ho zott. A király egy pillanatig tétovázott, hogy felbontsa e a levelet vagy ne. Hátha rossz hir van benne, mely meg találná zavarni vidám hangulatát. Ezért nem is habozott sokáig, hanem méltóság- teljes mozdulattal palástja redői közé rejtette felbontatlanul a pecsétes levelet. De mi történik hirtelen? Javában folyt a mulatság, amikor a mulatozók tömegéből hirtelen csak előlép valaki, egyenesen a mitsem sejtő király felé tart s még mielőtt bárki megakadályozhatta volna, tőrével halálos sebet üt a király szivébe. Elviszik a halott királyt. Közben megtalálják ruhájában a pecsétes levelet. Felbontják. Ez áll benne: „Ne menj el az estélyre mert gyilkosok leselkednek ott rád.“ íme, az intő levél idejében megérkezett, még sem ért semmit, mert nem olvasta el a király. Pedig ha elolvassa, megmenti életét. Talán megbotránkozunk a könnyelmű királyon, de nem tesznek e igy nagyon sokan ? Isten a kegyelmi üzenet drága pecsétes levelét Jézus Krisztusban elküldte mindenki számára. Hányán hagyják figyelmen kívül a Szentirás isteni üzeneteit azzal a megokolással: ráérek még elolvasni. Nem akarom, hogy megzavarjon az élet örömeinek a kiélvezésében. Majd, ha beteg leszek, feleli az önerejében bizakodó egészséges: majd, ha több időm lesz, hajtogatja a munkába merülő: majd, ha öreg leszek, tehetetlen, mondja nem egy ifjú és leány, addig élni akarok és élvezni stb. stb. Isten igéje, mint pecsétes levél, figyelmeztető szavával keres, hogy visszarántson a pusztulás örvényének széléről. Élénkbe állítja Isten szeretetét s e- lénkbe a minket fenyegető pusztulás sötét arcát. Vigyázz hát testvérem, hogy az Urnák idejében hozzádküldött üdvüzenete elkésett ne legyen számodra is oktalan és könnyelmű halogatásod miatt! Engedj Isten figyelmeztetésének amig nem késő: „Ma, ha az ö szavát halljátoJc, meg ne keményítsétek a ti sziveteket!“ A finn-orosz háború az ismert módon befejeződött. A hősi védekezés ellenére a kicsiny Finnország, miután tényleges segítséget sehonnan sem kapott, kénytelen volt elfogadni a Szovjetorosz- ország békediktátumát. A hivő finn nép ennek ellenére sem veszítette el hitét és reménységét. Ennek igazolására álljon itt az alábbi nehány sor a Kotimaa című finn újságból: „A finn nép megveretett. Az ország megcsonkittatott. De nem pusztultunk el és nem vagyunk reménytelenek. Mi hiszünk Isten kegyelmes segítségében. Az országot újjá kell építeni. Ehhez az újjáépítéshez szükségünk van minden erőnkre éppen úgy, mint szükség volt az ellenség támadásaink visszaveréséhez. Az egyháznak is kötelessége, lehetősége, de vágya is, hogy ebből az újjáépítő munkából kivegye a részét. Hogyan? Egy pár irányelvet szeretnék lefektetni. Elsősorban és mindenekelőtt az egyháznak Isten igéjét kell használni. A nép lelke szenvedéstől megtört és azt semmi más nem tudja megvigasztalni, mint Isten igéje. Az az Ige, mely a mennyei Atya szere- tetéről beszél, Jézus megváltói haláláról, bűnből való szabadulásáról, halál és minden gonosz hatalomból való menekülésről és a Szentlélek ujjáteremtő erejéről. Az igehirdetésben és a szentségek kiszolgáltatásában az egyháznak most van a legnagyobb feladata. Az apostolok idejétől kezdve az igehirdetéshez kapcsolódott egy házunkban a szeretetszolgálat is. Voltak idők, mikor erről megfeledkezett az egyház. A múlt században megelevenedett azonban ez a szeretetszolgálat, Egyházunk szeretetmunkája figyelemreméltó volt, különösen a diakonissza munka. A megkötött béke ebbe a munkába is mély sebet vágott. Két diakonisszaintézetet és a finn belmissziói szövetség intézeteit vesztettük el. Végül említsünk meg egy olyan dolgot, mely nem újkeletű gondolat, de most éppen nagy jelentősége van. A finn egyháznak van földje. Ebből annak idején felhasználtak az ország céljaira különösen telepítésre. Mostan lehetne juttatni a menekültek számára egy-egy darabot ahol megépülhetne az trj Finnország... — Hallgass és add vissza a könyvet I — kiáltja a biró. De az nem engedelmeskedik, mind&két kezével belekapaszkodik a könyvbe. — Nem szabad, hogy letegye az esküt — kiáltja féktelen hevességgel. — Olyan nagyon fontos neked, hogy megnyerd a pört? — kérdi a biró egyre élesebb hangon. — Visszavonom a panaszt! — kiált fel a leány hangosan, metsző hangon. — Nem akarom arra kényszeríteni, hogy megesküdjék! — Mit kiabálsz? — kérdezi a biró. — Elment az eszed? A leány hevesen kapkod lélegzet után és iparkodik lecsöndesülni. Maga is hallja, mennyire kiabál. A biró azt hiszi, hogy megbolondult, mert nem tudja nyugodt szavakkal megmondani, amit akar. Még egyszer küzd magával, hogy erőt vehessen ahsngján és sikerül is. Lassan, komolyan, hangosan mondja, egyenesen a biró szemébe nézve: Visszavonom a panaszt. A gyermeknek ő az apja. De még most is szeretem. Nem akarom, hogy hamisan esküdjék! Egyenesen elszántan áll a törvény asztala előtt és egyenesen a biró szigorú arcába néz Mindkét kezét az asztalra támasztva ül ott a biró és soká, soká nem veszi le róla a szemét. Es mig a leányra néz, nagy vál tozás történik benne. A petyhüdség, a bo- 8zus kifejezés mind eltűnik a vonásairól s a nagy, durva arcot szinte megszépíti a meg indulás. Lám. lám, gondolja a b ró, ilyen az én népem. Nincs panaszom rá, mikor még a legaljában is ennyi szeretet és istenfélelem akad. Hanem egyszerre csak észreveszi a biró hogy a szeme könnyel telik meg, szinte megszégyenülve rezzen össze és gyors pillantást vet maga köré. Es látja, hogy az írnokok és a szolgák és az ülnökök egész hosszú sora mind előre hajol, hogy azt a leányt nézze, aki a bibliát szivére szorítva áll a bírói asztal előtt. És valami ragyogást vesz észre az arcukon, mintha valami nagyon szépet láttak volna, ami lelkűk mélyéig megörvendeztette őket. Aztán végignéz a biró az összegyűlt népen is és úgy rémlik neki, mintha ezek az emberek mind némán, lélegzetüket visszafojtva ülnének ott, mintha éppen most hallották volna azt, amire legjobban vágytak. Legutoljára a vádlottra néz a bíró. Most ő az, aki lesütött fejjel áll ott és a földre néz. A biró újra a szegény leányhoz fordul. — Legyen úgy, — ahogy akarod — mondja. — A panasz visszavonatik — diktálja a jegyzőnek. A vádlott olyan mozdulatot tesz, mintha valami ellenvetése volna. — No, mi a2? Mi az? — kiált rá a biró. — Van talán valami kifogásod? A jó könyv melegszívű jóbarát. Olvassuk tehát az: EVANGÉLIKUS ÉLET-et! Támogassuk az Evangélikus Élet iralterjesztését! Szerezzünk új barátokat mindkettőnek A vádlott még mélyebbre csüggeszti a fejét s aztán alig hallhatóan mondja: Nincs, nincs igy a legjobb! A biró mozdulatlanul ül még egy pillanatig, aztán hátratolja a súlyos széket, feláll és az aszfalt megkerülve, odalép a panaszoshoz. — Köszönöm — mondja és a kezét nyújtja neki. A leány most letette a biblát, áll, sir és törli a könnyeit az összegöngyölgetett zsebkendővel. — Köszönöm — mondja még egyszer a biró és olyan gyöngéden, olyan óvatosan fogja meg a kezét, mint valami törékeny, drága jószágot. Anyám kinéz az ablakon. irta : Tompa László. Anyám reggelenként Ablakán kinéz .... . Fiam, künn hideg van, Ügyelj, ha klmész. Máskor szól: nó lám, hogy Begyújtott a nyár — Nehogy fölhevülj és M,elegen Igyál I Mindig így figyel rám, Törődik velem. Most ne legyek lassú, Most ne hirtelen. S teszi ezt, mióta Megszüllettem én. És folytatja most Is, Hogy már rég nem él. Mert lelkemben ő Velem van ma is. Anyagondja rajtam Varázsing, palzs. Ezért lehet sorsom Gonosz és balog, Nem verhet le, érzem — Megvéd egy halott!
