Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-04-28 / 8. szám
4. E V A N.G Él IKÜ.S É LET Szabó Sári néni. Szábó Sári néni, Istennek ez a drága eszköze, egy egyszerű kolaasz- szony Kolozsvárt. Épen úgy áru út, a piacoü, mint a társai. Da nőig a többieket csak a vevők keresik fel, tddig Sára néninek különös látogatói varnak a piacon. Gyermekek, akik a Sára néni vasárnapi iskolájába nem tudnak elmenni szüleik hitetlensége miatt, felnőttek, akik valaha Sára nénihez jártak a négy eperfa alá, vasárnapi iskolába, s öregasszonyok, »kiknek a gondját, Sári néni vette fel. Én is voltam egyszer Sári néninél, nem a piacon, h me n otthon a Csákány utcai tornácos házbarr. Vasárnapiiskola volt épen a nagy eperfa alatt. Jól eset nézni a fok, maszatból, piszokból kimosdatott gyermeket, akik lelkesen énekeltek és nagy figyelemmel hallgatták Sári néni evangéliumhirdetését, amelyhez az alapot a délelőtt, templomban halott tex’us és prédikáció szolgáltatta. Ezeket a gyermekeket Sári néni nem egyszer étellel volt, amikor 35- nek főztek a nagyobb leánykák ruházattal ellátta. Hogyan tudta mirdezt az egyszem falusi leányból lett még egyszerűbb kofaasszony véghezvinni? Isten, legnagyobb ajándékát, a hitet adta Sára néninek és igy dolgozik rajta, mint engedelmes eszközön keresztül. Idézem Mózes András: „Szabó Sári ném“ c. könyvéből az alább következőket, hogy meglássuk és mi is aképen cselekedjünk, hogyan szolgál Sári néni lelki-testi eledellel: ♦ * * * Az üdvösség és a Icárhozat útja. Ezt a két útat minden gyermeknek meg kell járnia, aki csak egyszer is belép a Sári néniva- zárnapi iskolájába. Ez utakat egy e célra készült képen teszik meg a gyermekek. Chisholm Róbert, a kolozsvári zsidómisszió skót lelkipásztora ajándékozta ezt Sári néninek, mikor egyszer vasárnapi iskoláját meglátogatta. A kép eredetije használat folytán rég tönk rement, 200 Leit érő tojásért Sári néni, mint nélkülözhetetlen eszközt, egy festővel újra festette. A kép nagysága 80X50 cm. és Mt. 7:18—14. alapján a tágas és szoros kaput, illetve a széles és keskeny utat ábrázolja megkapó elevenséggel. Sanyi fiammal, aki akkor hat éves volt, látogatást tettünk Sári néninél. Az imaház falán fügött ez a kép s ahogy beléptünk, azonnal nézegetni kezdte azt. — Szereti Sanyika ezt a képet? mit lát rajta? — kérdezte Sári néni. — Szinházat, mozit, vendéglőket, az emberek isszák a sört né, ott hogy táncolnak, mennyi autó, négylovas kocsi. Na ott jól mulatnak az emberek, mint Kotozsvárt. — Hát itt mit lát legalul Sanyika? — a másik felére mutatva Sári néni érdeklődéssel figyelte a gyermek arcát, beszédét, — Egy ütcaajtót látok, mellette van egy pad, mint Sárom- berkén. A pádon ül egy szegény koldus, Jujjuj mennyi lépcső!Ott a Krisztus a kereszten, — na mig azok a rongyos emberek felmásznak azon a sok lépcsőn, este lesz. — ügye apú, hogy Budapesten, a királyi várhoz is vezet ilyen sok lépcső? De nini, mennyi tornya van annak a templomnak ott fenn! — Hol szeretne inkább lenni Sanyika: ott ahol táncolnak, fotballoznak, vagy a lépcsőn szeretne felmenni magasra? — Én inkább ott, ahol fotballoznak. Hajtanám én még szívesen azt a négy lovat isi — Na látja Sanyika, mindenik gyermek ezt szeretné. Ezt a széles utat. De látja ennek a végén milyen nagy tűz van, nézze csak, oda táncolnak belé a kisasszonyok és úrfik. Az az örök tűz. Sokan járnak a széles úton, de az a veszedelemre visz, azt mondja a Biblia. — Hát a másik út, a lépcsők hova vezetnek? — Az a szoros kapu, keskeny út, kevesen választják és nehezen, pakkokat, kereszteket emelve alig vánszorognak az emberek felfelé, de ha elérik azt a szép templomot, az örök városba, a mennyei Jeruzsálembe érkeznek, aki oda belép, mindene van és soha sem fáj semmije és meg nem hal. Na most, most mondja meg, melyiket választaná? — Hát akkor a lépcsőket választanók, úgy-e apú?! A hadikórház lelkésze. A Kotimaa finn egyházi lapbói. A téli sötét és hideg estéből a hadikórház fehér és meleg folyósójára értem. A szükségnek megfelelő, de ugyanakkor kellemes és otthonos itt minden. Ajtóról ajtóra járok és bejelentem, hogy az esti áhitat hamarosan kezdődik. Halkan és gyorsan végzem feladatom. — A fehér ruhába öltözött vöröskeresztes testvérek már elvégezték a szükséges napi teendőiket. Szolgálatkészen és lelkesedéssel vállalták a munkát, gondozzák a határainkon megsebesült katonáinkat. Egy fiatal orvos abban a boldog tudatban tért vissza a betegei között tett esti látogatásáról, hogy a fiuk gyorsan gyógyulnak — a kórház használatára ajándékozott rádió a nap fontosabb eseményeit s a haditudósitásokat közli, a jelenlévők örömujjongással fogadják finn testvéreik utólérhetetlen és el- vitathatlan győzelmeiről szóló híreket. Akik már járni tudnak, a nagy teremben gyűlnek össze áhítatra. A háború kitöréséig az iskola díszterme volt ez s jelenleg közel hatvan ágy van benne. — A helybeliek támogatásával az uj énekeskönyv válogatott énekeiből egy kis énekeskönyvet nyomtattak a katonák részére s ezeknek egy részét a hadikórháznak ajándékozták az esti áhítatokon való használatra. „Urunk jelentsd meg a Te erődet és hatalmadat s küld hozzánk a Te országodat. Vezesd a mi népünket kegyelmed megérzésére s szent félelmed megismerésére. Add nekünk szent Lelkedet, óh kérünk igy áldj meg minket“. — Az élénk énekek hallgatóinak a reménysége valóban az égig emelkedik. Komolyan és áhítattal hallgatják az Ur Jézus Krisztusról szóló Igét, aki egyszer testté lett s aki a mi küzdelmünkben is hatalmasan tesz bizonyságot Róla, aki az ég és föld Ura. Itt nem szégyenük a férfiak a fejüket imára hajtani és a kezüket összekulcsolni. Szivükből meggyőződéssel száll az ének: „A Sión falait nem lehet megdönteni, mert Jézus annak az alapköve. Összetöretek a pokol csapatai, mert erős Isten, hatalmas segítség az Ur. Urunk erősítsd a harcoso- sokat, hogy a győzelem a Te nyájadé legyen".-----------Egy ifjú által ajándékozott néhány Újszövetséget hoztam magammal, a frontra hamarosan ismét visszatérő katonák között való szétosztás céljából. Sok kéz nyúlt felém az ágyakról, amikor megkérdeztem, hogy kik óhajtanak kapni ezekből a kicsinek látszó, de legerősebb harci fegyverekből. — Mindenkinek egy a gondolata: Vissza oda, ahonnan idekerültek, ahol a fegyverek dörögnek, visz- sza oda, ahol sokan elnyerték az Istenbe vetett gyermeki hitet. — A hozott könyvek — sajnos — elfogytak, mielőtt még mindenkit kielégíthettem volna. * * * „Hallott e valamit tisztelendő úr szeretteink felől?“ — Egyre ilyen kérdések hangzanak el a körülöttem lévők ajkáról. A legtöb" ben karjalaiak, arról a vidékről valók, ahonnan biztonságosabb tartományokba menekült a lakoság. Sokak kérdését nem tudom kielégíteni, mások megkapják a kívánt tudnivalót. Mindannyiuk arcán látszik, hogy gondolataikban folytonosan szeretteikkel foglalkoznak. Bátran viselik a határvidék küzdelmeit és szenvedéseit és kitartóan várják, napról, napra, hogy mikor kapnak végre híreket övéik holléte felől és mikor találkozhatnak ismét velük“. „Hát hogy vannak a karjalai csapatba került északiak ?“ — kérdeztem az egyik csoporttól. „Köszönjük kérdését, jól,“ — Kapom a feleletet egy a lábán megsebesült fiatal harcostól, akinek az arca a legmegelégedettebbnek látszott ma este. (Folytatjuk). MEZEI ISTVÁN. Értesítem igen tisztelt vevőimet, hogy paplan- és vászonnemű üzletemet a Kapu-uccából áthelyeztem Hirscher ucca 7 sz. alá. Kérem továbbra is szives pártfogásukat Tóth András.
