Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-08-27 / 17-18. szám
4. EVANGÉLIKUS ÉLET 1939 augusztus 27. :E Asszonyok rouata n A mi istentiszteletünk. Az, hogy ki miért megy istentiszteletre meglátszik egész templomi magatartásán. Aki csak szokásból vagy kényszeredetten, vagy mert úgy „illik“, megy templomba. És nem számol azzal, hogy mit cselekszik. Nem gondol arra, hogy tulajdonképpen a készítmény megy az alkotójához, a porszem megy a világmindenség hatalmas Urához életéért dicséretet mondani, az elitéit megy az ítélő bíróhoz kegyelemért... Ugy-e nem jut ilyesmi eszünkbe, amikor valami haszontalan ok miatt megkésve érkezünk a hatalmas Isten színe elé s bizony arra is kevesen gondolunk, hogy ilyenkor mások áhítatát ne zavarjuk. Ne zavarjuk mások áhítatát haszontalan kérdésekkel sem. Legyen egy órai türelmünk egészen Isten számára. Egész héten keresztül úgyis keveset törődünk Isten akaratával, bár ebben az órában hallgassuk meg az Izenetet, vegyük át az Ur napiparancsát. Figyeljünk a prédikációra, mert az igazi prédikáció sohasem emberi bölcselkedés, hanem amint tudjuk, Isten beszéde. Igaz, hogy néha töredezett emberi szavakon szól, néha meg nagyon elrejtőzik fényes körmondatok mögé, de mégis csak jelen van és keresi az utat a lelkünk felé. Épen ezért hallgassuk alázattal és könyörögjünk azért, hogy törjön meg mibennünk a közönyösség átka és gyűljön fel bennünk a Szentlélek tüze; rázzon fel és égessen ki belőlünk minden álmosságot, szép szavakon való andalgást vagy ellenséges érzéseket. Könyörögjünk úgy, mint akinek az egész élete fordul meg azon, hogy a kérése meghallgatást találjon. Könyörögjünk nem csak azért mert tudjuk, hogy az Ur nem fordul el az Őt keresőktől, sőt Ő biztat: Zörgessetek és megnyittatik néktek — hanem mert a közös imádságban óriási erő van, mely szükséges a mi megtartásunkra. (folytatjuk.) „Üzenet Leányainkhoz.“ — AJTAI BÉLÁNÉ három előadása viseli ezt a közös címet. Ez a három előadás három külön kis füzetecskében jelent meg: 1. A keresztyén leány és a házasság, II Ha férjhez meqyek és ha nem megyek férjhez, 111. A Szerelem, mint hitem iűzpróbája alcímekkel ! Ezt a három előadást olyan valaki irta nagy hozzáértéssel, akinek a lelkét nem csak leányaink iránti forró szeretet égeti, hanem Isten előtti felelős égtudat is. Amint a címek is mutatják, a Ieányélel legfontosabb sorsdöntő kérdéseit igyekszik megvilágítani. Az első füzet, A keresztyén leány és a házasság Ravasz László egy gondolatához kapcsolódik: „A házasság Istentől szerzett út arra, hogy az emberi szívből kitermelődjék mindaz a jóság, szépség és erő, amire képessé tette Isten, amikor képére teremtette őt.“ A háza ság intézményének rövid történeti áttekintése után, tárgyalja az asszonyi élet hármas hivatását: családanya, háziasszony, de mindenek előtt és fölött élettárs Rámutat továbbá arra az igazságra, amely a mai ember tudatából szinte egészen kiesett, hogy a házasság nem öncél, hanem út, amely valami magasabb cél felé vezet. A második füzet két főkérdése: „Ha férjhez megyek, milyen legyen a férfi, akit megálmodtam magamnak, hogy fogom meghódítani, megtartani mit kívánok tőle és mit adok neki,... s ha nem megyek férjhez..,, hogy töltöm meg ezt az űrt, hogy életem mégis szép legyen ? A harmadik füzet jellemzésére pedig álljon itt a következő rövid idézet: „Uram köszönöm Neked, hogy ezt a szép érzést a szivemben kivirágoztattad, hogy gyönyörködhetem egy másik lélek kedvességében s érezhetem, hogy én is öröm vagyok valaki számára. De én Uram ne hagyj magamra ebben az örömben .... légy velem és mutasd meg nekem, hogy mi az ebben, ami a Te akaratod szerint való. aminek bátran és boldogan örülhettek s mi az, amit Te nem helyeselsz . . .“ E három kis füzet a Református Jövő iratterjesztésében jelent meg. Az „Evangélikus Élet“ szerkesztői a „Református Jövő“ szerkesztőivel megállapodást kötöttek, amely számunkra megköny- nyiti az iratterjesztést, amit az őszi hónapok beálltával indítunk meg a lehető legméltányosabb árban. KISS BÉLÁNÉ. — Adjon Isten jó estét! Aztán meg ne szúrja valamelyiket odafönt. Az erdőplsztor egy hosszú vaspálcával szurkál a szekér derekába. Tilalmas fát keres. De még a nyomtatórudat is megnézi. No mert igy nyáron át a szénával sok tilos fa jön haza az erdőről. Sirkóaé is leszállóit a szekérről. Ő a hegyen keresztül siet haza, hogy valamit készítsen, mire ezek megérkeznek. — Isten áldja meg! — köszön el Sirkó, mikor látja, hogy a következő szekeret veszi vizsgálat alá az erdőpásztor. Egy darabig az ökrök mellett mendegél, aztán felül az ágasra. Jánoska a sapkát a fejére húsza s hányát fekszik a szénán. Körülhordozza tekintetét az égboltozat végtelenségén. Két sast Iát átrepülni a vö'gy felett s azokat nézi, míg el nem nyeli a messzeség. A szekér ringatja, rengeti. A zörgés, a zökögés, az ökrök láb- dobbanása mindinkább elhalkul. Csak a széna illatát érzi még, végre az is megszűnik. Pillái leragadnak: alszik és álmodik .. . * * * Otthon van a kapu előtt. Kukella István jön a kutyájukkal. Együtt mennek a kicsi MeHesshaimer J.L.&Ä. Fűszer-, Gyarmat-, és Festékáru nagykereskedés Pamutfonalak-, Veteménymagvak, Kávé- nagypörkölde B R A § O V -BRASSÓ zőcskére. Négykézláb másznak ki a martra: versenyeznek a kutyával, hogy melyik ér ki hamarabb. A mert tetejéről meg behenga- rednek. Csuda jó játék, csak arra kell vigyázni, hogy hengsredéskor az ember oda ne vágja a fejét. A kutya velük játsz'k, velük ugrándozik. Hát egyszer csak látják, hogy a Ssticze felől ereszkedik befelé négy vadász. Már a Felnyuiókban vannak, a Szépasszonyok kútját is elhagyták. Mindenik vadásznak a kezében puska: egyenesen feléjük tartanak. Az a bolond kutya meg szalad a vadászokhoz, aztán vissza: fiszkol, ugrál, lehasal a földre, felszökik .... Elhül a vérük, mikor az egyik vadász a kutyát célba veszi. — Jaj, édes bácsika, ne lőj je meg a kutyát! kiált fel kétségbeesetten Jánoska. Két kezével átöleli a kutya nyakát s még a fejét is odaszoritja a kutya fejéhez. Egybefolyó két láng csap ki a puska csövéből, két durranás hasítja a fülét s utána metsző fájdalmat érez a fejében .. . * * * — Jajajaj! — kiált fel szivbemarkolóan Jánoska és hirtelen felül a szekér tetejen. Szeméből az álom elrepült. Az ijjedtségtől és a fájdalomtól megdermedve, — apját látja maga előtt: kezében az ostor, újra ütésre készen. A hang elakad torkán, kezét védőleg emeli maga elé. Anyja kiszalad a sütőből a jajgatásra s úgy szidja az urát: — 0, hogy az áldott Isten szakassza el a kezét 1 Hát nem tud elférni attól a szegény gyermektől?! Mit vétett az feóedneV, hogy olyan pogányul veri ? ! Sirkó már jön lefelé a lajtorján s úgy mentegeti magát: Könyvet, írószert, papirt, iskolai könyveket ELEKES-nél vásároljon! B R A $ O V, Str. Voev. Mihai 52. — Eleget kiabáltam neki: János te! Kelj fel te 1 Itthon vagyunk te 1 Gyere kösd bő az ökröket te! .. . Ds csak nem akar mozdulni. Odatámasztottam a rajtoját, avval vertem meg a nyomtatórudat: arra sem mozdul. Felmentem a rajtoján, rávágtam vagy kétszer: Nem törött el a csontja. De Jánoska csak sir, sir keservesen és tapogatja az ütés helyét; mert az ostor nemcsak a sapkát érte, hanem a cupasz arcán is ujjnyi vörös vonalat vágott. Egy helyen még a vér is kiserkedt. Anyó kézen fogja Jánost s úgy viszi az asztalhoz, ahol már párolog a puliszka s a lábasban a hagymás rántotta. Előbb még letörüli a pirosló vér- cseppeket s a nagy kés lspját kétszer-há- romszor odanyomja az ütés helyére, hogy ne dagadjon meg. Édes, vigasztaló hangon mondja: — Egyél fiam, ne sírj 1 Hadd el, mert azt a hóhért is megveri az Isten. A hóhér hallgat. Szó nélkül nyeli a falatokat. PÁL ANDRÁS. Nekünk nem az a célunk, hogy politikát, vagy elméletet, vagy szociálizmust csináljunk, hanem az, hogy az egyesek éljék at a ke- resztyénséget, mint létünk igazságát, akaratuk erejét, jellemük szilárdságát, b»nső világuk nemességét. RAVASZ LÁSZLÓ.
