Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-06-04 / 12. szám
1939 Junius 4. EVANGÉLIKUS ÉLET 3.. TURiÓCZY ZOLTÁN. Május hő 16.-án iktatták be a tiszai magyar evangélikus egyház- kerület új püspökét, Turóczy Zoltán nyíregyházai lelkészt. A beiktatást megelőzően a Magyar Értesítő a magyarors ági protestáns egyházak hivatalos közlönye, munkatervére vonatkozó sajtónyilatkozatot kért a belmissziói szolgálatban nagy névnek örvendő uj püspöktől. Az értékes nyilatkozatból kiragadjuk a következő részeket: Nem mi jutunk közelebb Krisztushoz, hanem Krisztus jön hozzánk. A hivő tudja és hiszi, hogy Ö irgalomból lehajol és közeledik... Nekünk, magyaroknak éppen a legutóbbi eseményekben erre csakugyan szemléltető példát adott Krisztus és aki ezt nem látja, annak egyszerűen nincs szeme a látásra. Látnunk kell s éreznünk ezt a „megváltó közelséget“ éppen most, amikor emberek és közösségek naponként csödbe- jutnak. Minden nap ilyen „meglátogatási idő“ és minden nap megoldási lehetőség Világosan érzem, hogy nagy lelki ébredések kapujában állunk... Az egyház maradjon egyház, az állam maradjon állam! Az egyház ne akarja járszalagjára fűzni az államot, az állam pedig ne akarja politikai szekér- tolójává alacsonyitani az egyházat... az állam és az egyház nem élhetnek meg egymás nélkül. Az államnak szüksége van arra az alapvető szolgálatra, amit csak az egyház végezhet el... az egyháznak pedig amelyeket megint csak az állam nyújthat neki .. Azt kell vállalnom, amit Isten parancsol, a püspöki szolgálat nem kényelmes uralkodás, hanem front vonalban való szolgálat és harc. — Célom, hogy az egyházi ébredést teljes odaadással vigyem előbbre... — Magam is sajtómunkás vagyok, ennek a kérdésnek teljes súlyát átérzem tehát... Az egyházi sajtóban örvendetes fejlődést látok, a lapjaink iránti szomjúság nöttön-nö, mint ahogy a -lapok színvonala is állandóan emelkedik. ... én ennek teljes kidolgozásába minden erőmmel belefekszem... Negyedik esztendeje teljesiti fontos szolgálatát azfEvangélilus Élet. Fáradsággal, áldozatokkal járó, idegőrlő és időírebló rrunka ez. Hitünk és meggyőződésünk szerint, hasznos és fontos magyar evangélikus szolgálat is egyben. Eddigi tapasztalataink szerint nem egyszer találkoztunk ellenséges indulattal s nem egy helyen legyőzhetetlen nemtörődömség bénította meg törekvéseinket. Hiszen onnan is, ahonnan legtöbb joggal várhattunk volna útmutatást, megértést és támogatást, csak érthetetlen ellenszenvet és bírálatot kaptunk. Bátorítóan és biztatóan lelkesített ellenben az a megértés, mellyel lapunk hűséges olvasói karolták fel ügyünket. Sokan fáradoznak fáradhatatlan és nemes ügybuzgósággal és szeretettel a romániai magyar evangélikusság érdekeit szolgáló ügyünkért. Újabb és újabb előfizetőket szereznek, újabb és újabb adományok érkeznek be ügyünk támogatására. S hogy válóban az ügy iránti lelkesedés irányítja ebbeli tevékenységüket, mutatja az a szeretetből fakadó leleményesség, amellyel ezt a munkát vállalják és végzik. Így az utóbbi időben is több jelentékenyebb adományt könyvelhettünk el. A napokban egy bukaresti előfizetőnk, Kerimné Orbán Anna, 550 lejes adományt küldött be a következő levél kíséretében: „Régóta gondolkodom afelett, hogy miként nyujthatuánk segítséget az Evangélikus Élet-nek, ennek a mindannyiunk részére nagyon kedves és értékes lapnak. A jó szándék itt volt, de gyenge az erő. Gondolom azonban, hogy az a kevés is valami s hátha viszhangra talál s amellett a nagy munka mellett, amit önök szerkesztők végeznek talán a mi megértésünk is előbbre fogja vinni e kis fáklyát népünk között. Tiszteletes urunkkal való előzetes megbeszélés alapján küldöm az Evangélikus Élet munkájának támogatására Nőszövetségünk általam rendezett teadélutánjának jövedelmét, 550 lejt. Fogadják szeretettel...“ Örömmel fogadtuk. A pénznél is nagyobb örömöt jelentett nekünk az a szorgoskodás, amellyel a bukaresti gyülekezet Nőegylete szivén viseli egyházi sajtónk ügyét. Fogadják hálás kö- szönelünket. G1LL1CH FÜLÖP. figyelmét elkerülte ez a hegyek tövén épült kicsiny telep. Az 1377 év szomorúm nevezetes Hétfalu történetében. Az országkapuja a szorosok közül akkoriban a törcsvári volt és a királyok igen a szivü ön viselték a törcsvári szoros gondját. Ezért gondoskodtak a törcsvári vár felépítéséről és azt megerősítendő egy törcsvári uradalom létesítését határozták el, a- meiyhez a területet néhány szász község és Hétfalu gazdag vidéke adta. Hétfalu elvesztette hát önnáLóságát, gazdag uradalom alkatrészévé vált, de ennek nem volt miért Örülnie, mert ezzel előrevetette árnyékát a félszred éves fogság árnyéka. Anyagilag kezdetben jelenlek némi előnyt az átcsatolás, mert a vári zsoldosok egy jó része a hőtfal- vrakból került ki, ők kapták meg a gondozás jogát és a csángók fá', kavicsot, homokot fuvaroztak a várnak, ők tartották jó karban s mindezért elég szép fizetést kaptak. Később azonban, amikor a törcsvári uradalom is elvesztette önnádóságát, egyre több lett a kötelesség és egyre több a jog. Ebben az időben jelent meg Európa színpadán egy, az egész kontinenst évszázadokon át rettegésben tartó keleti nép: a török. Már 1380 körül felüti a fejét Erdélyben is, hogy aztán egyre gyakrabban jelentkezzék és pokollá tegye a csárgók életét is. Mert a török harci kedvének mindig a csángók voltak legelső áldozatai. Az első súlyos csapás A- murát szultán betörése volt 1421 ben, amikor a bodzái szoroson betörve Brassót megtámadta, felégette Hétfaluval együtt és több mint ezer embert íűzött rabláncra. A szegény csángók az erdőkbe menekültek, de még onnan is kihurcolta őket a török, minden vagyonából kifosztotta és Havasalföldig kellett a török zsákmányt fuvarozniok. De az itt maradók ismét felépítették falvaikat én még virágzóbbá tették. Kiss Béla. (Folytatjuk). A hótfalusi csángó nép tehát sem nem kun, sem nem besssnyő, mint hitték, hanem székely. Kezdetben aligha állhatott több, mint pár főből, de ennyi ember is elég volt arra, hogy szemmel tartsa a szorosokat és ha a kunt közeledni látta, a lömösi szorosban fa döntéssel, vizeltöméssel járhatatlanná tegye az utat, miközben egy mánk rész lármafákat gyuj‘ott meg a hegy ?k n s mire az ellenség átkecmergett az akadá!yokon, meg a rengeteg bozóton, mocsáron, — hisz a bercasági síkság egy lápos, zsombékos tenger volt abban az időben, — addig a székely nép már rég fegyverben várta. Idők múlva azonban a maroknyi őrség nem bizonyult elég erős védelemnek. A kun helyett egy veszedelmesebb, tanultabb, jól fegyverzett náció kezdett mozgolódni s Erdély földje felé is kacsintgatni: a görög A göröggel szemben az eddigi taktika nem bizonyult elég erősnek s a királyoknak legtöbb gondjuk volt egy megfelelő szervezettségű őrségről gondoskodni. II. Endre király kapva kapott az alkalmon azért, amikor a fiandriai német lovagrend betelepedési ajánlatot tett neki és Aranybullájában a Barcaságot neki adományozza. A lovagrend meg is felelt a várakozásnak. Birtokba vette Brassót, a várakat, hozzáfogott a mocsáré ^ápoláshoz, erdőirtásboz, hogy a lakhatatlan talajon hajlékot építsen. Az akkor már letelepedett „csángók* (elidegenedettek) akik vadászattal, halászattal foglalkoztak, nagy szemeket mereszthettek a különös jövevényekre, akik mindenféle ördögi mesterkedéssel elvezették a vizet, kivágták a fákat, kiszedték a gyökereket, eltávolították a sziklákat, sőt hatalmas faépítményeket, várakat emeltek. A szász pedig addig nyúlt, ameddig tehette, nemcsoda, ha egészen a hétfalviak területéig ért el a kezük. Ezért van több birtoka a szásznak, mint a magyarnak. Mivel a fő őrködési szerep a szásznak jutott, a csángók letelepedéshez láttak, noha őrködési szerepük nem szűnt meg: a tötnö.i, ó sánci szoros rájuk lett bízva. Kiválasztották a legalkalmasabb h jlyef s mivel nagyobb részük eserná'eni származású vo t, elnevezték Gsernátfalunak. Da nemsokára rohamosan szaporodott a lakosság. A hegyak felől nyájaikat őrző románok telepedtek le s bár az 1241 évben bekövetkezett tatárdulás elsöpörte a kőzségecskét (a bácsfalusi „tatárhányást“ a monda szerint ekkor emelték), nemsokára ismét fejlődésnek iádul a kis telep. Büféié Hosszufalva, jobbföló Tutkfalva (Türkös) és Bácsfalva alakul ki, utóbbi helyen alkalmasint bácsok (pásztorok) laktak. (Bácsfalu régi román neve: Son: esztena). Az 1366 évben kiadott okmány már mindenik községet megnevezi s Stanislaus ispán átveszi az uralmat felettük, de 1383-bao, amikor Brassóban ó piilni kezd a Fekőtetempiom, rengeteg román, székely, dunántúli magyar, német, bolgár és más náció özönlik Brassóba s ezek télvíz i- dsjón Hétfaluban húzzák meg magukat. Innen a csángók nagy összekeveredése. Még ma is mutatják a nevsk a különböző származást. A túlnyomóan székely nevek mellett igen sok szász nevet (Andir, Rsul, Forsner, Tomos, Cirmesz, Lénárt (kibalt), Gubás (kihalt), Taizs, Osvald (kihalt), de románt is Budin (kihalt), Koszta, Vernika, Turbüiy (kihalt), sőt görögöt is (a kihalt Kajtár név!) találunk. Ebben az időben az egyházi élet nagyon gyenge színvonalon áll még. Erdélyben a királyi föld, mint amilyen a Barcaság is volt, vándor szerzetesekre volt bízva s ezek közül a Domokos rendiek kapták meg Hétfalu lelkigondozási jogát. A szerzetesek azonban inkább Brassóban tartózkodtak, mint a falvakon s valószínűleg a csernát falusi kicsiny kápol- nácskában csak ritkán misézett szerzetes. A milkovi püspökség, amelyhez Hétfalu tartozott, annyi belső bajjal volt elfoglalva, hogy
