Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-01 / 1. szám
4. E V AIN G É L I K U S~É LET 1939. január 1. Szótlan hallgat az Isten ... Ezzel a talán vád, talán fenyegetést kifejező címmel irt érdekes könyvet az oroszországi komunista állapotokról, Dwinger Edvin volt német komunista. Dwinger annak idején, amikor Németországban a nemzetiszociálisták kerültek uralomra, kimenekült Szovjetoroszországba, mert a komunizmusnak rajongó hive volt. Oroszország sem volt ismeretlen előtte. A világháború idején néhány esztendőt töltött ott hadifogságban. Könyvében leírja, hogy gyorsvonaton indult el Szovjetoroszországba, hol elvei diadalának birodalmát vélte megtalálni. A gyorsvonaton egy vele szemközt ülő idősebb ember vonta magára figyelmét, aki épen azt magyarázta utitársainak, hogy annak idején a vörösök ellen harcolt s az ellenforradalmi seregben volt tiszt. Azóta külföldön él. Most a honvágy kényszere alatt tér vissza hazájába. Megkérdeztem — írja Dwinger — nem fél-e a vörösök bosszújától ? Csak vállát rázta s azt felelte, hogy tudatában van annak, hogy igen könnyen halál vár reá, de nem bánja, ha meghal legalább hazája földjében fog pihenni. Feszült várakozás közben értük el a határt. Vonatunk lassan futott be a vörös zászlókkal díszített állomásra. Német- komunista társaim diadalorditásban törtek ki, mikor meglátták a kalapács-sarlós vörös lobogót s mámoros lelkesedéssel integettek a marcona katonák felé, kik azonban a legnagyobb csodálkozásunkra nem is hederitettek reánk. Kocsinkba tatárképű GPU titkosügynök vezetésével nehány katona lépett be, akik iratainkat vizsgálták. Amikor az ügynök a mellettem ülő volt fehér tiszt iratait átnézte, egyet intett a katonáknak, kik azonnal megragadták a szerencsétlent, ki szó nélkül, de könnyes szemmel követte őket. Ez volt az első élményem Szovjetoroszországban. Hansonlót aztán nap-nap után láttam eleget... Alig értünk át a határon — Írja más helyen — orromat az a különleges szag csapta meg, amelyet hadifogságom idején már megismertem s amely annyira jellemző Oroszországra, hogy nélküle el sem tudom magamnak képzelni Oroszországot. Kenyérkovászhoz hasonló szag ez, mely az emberek ruhájából árad ki s sokszor az ócska dohányillathoz hasonlít. E téren 20 év alatt sem változott semmi. Nem változott meg ez sem, akár az a végtelen róna, amelyet vonatom ablakából most újra megcsodálok.' Megérkeztünk Moszkvába. Ami legelőször szemembe ötlött az az üres pályaudvar volt, ahol alig lézengett egy-két ember. Moszkvában első dolgunk volt meglátogatni azt a népbiztost, kihez ajánlólevelünk szólott. Az első pillanatban megismertem benne Juda fiát. Zsidó volt. Nagy gesztusokkal fogadott s azonnal ajánlkozón, hogy elvezet kijelölt lakóhelyünkre, amely egy elegánsan berendezett hotelben volt. Itt találkoztunk azokkal a német ko- munistákkal, akik már régebben vándoroltak ki a szovjet paradicsomba. A várt öröm és lelkesedés helyett hűvös, unott, életnélküli embereket találtunk. Amikor megkérdeztem őket viselkedésük oka felől, az egyik azt mondta, hogy majd rövid idő múlva magam is csak olyan leszek azokkal az esztelenekkel szemben, akik ide jóéletet jönnek keresni. Elmeséli, hogy évek óta azzal menti magát az éhenhalástól, hogy propaganda körutakra jár az orosz pionirekkel 8 ifjú komunistákkal, ahol képeken mutatja meg a szegény tanulatlan parasztoknak, hogy Németországban faekékkel szántanak mig itt Oroszországban — hála a mindenható komünnek — a repülőgépekről vetik be a jól megmunkált szántóföldeket. A fejem is szédül szégyenletemben, mikor elmondom ezeket a hazugságokat, vagy amikor azt mutatom be, hogy Németországban a gyári munkások a szemétgödrök mélyén kenyérhulladékokat keresnek. Tudom szörnyű dolog ez, mire adtam magamat, de muszáj, mert parancsolják s mert ha nem teszem, éhen kell elpusztulnom. Pedig látom, a parasztok sem hiszik el. Sokan közülük háború előtt, vagy a háborn alatt, mint hadifoglyok jártak már Németországban, de még többen ismerték a Volga-menti németeket, akik elsőrangú földmivelők s már régen vasekékkel szántottak s tudják, hogy azok éppen Németországból kerültek. Sajnos meg kell tennem a Iegszörnyübbet — a kenyérért 1 Sajnáltam az elveiből kiábrándult embert, aki boldogtalan, mert nem lát maga előtt lehetőséget a visszatérésre abba a társadalomba, amely ellen eddig harcolt, de elvesztette hitét az iránt az új iránt is, amelynek kedvéért ezt cselkedte. Jó magam alig hittem el neki, amit mondott. Kiábrándultságának és honvágyának rovására írtam. {Folytatjuk). Molnár Rezső. Lutheránus Világkonvent. Olvasóinknak nagyobb része bizonyára csak egy-egy rövid hir keretében ha hallottak valamit róla, az evangélikus egyházaknak eme összefogó szervéről. Részleteiben, céljaiban bizonyára kevesen ismerik. Iskola fenntartó egyházaink valamikor sokat beszéltek egy általa élvezett segélyről, az úgynevezett Amerikai-Segélyről, amely a legválságosabb időben érkezett s egyidőre átsegítette volt felekezeti iskoláinkat a legnehezebb anyagi próbatételen. De akkor is talán csak kevesen tudták, hogy ezt a segélyt a Lutheránus Világkonvent jóvoltából kaptuk, Amerikában élő evangélikusok adományából. 1938 szeptember hó 6-án volt 20 esztendeje, hogy megalakult Amerikában a Lutheránus Világkonvent. Mint annyi sok más értékes intézmény a Lutheránus Világkonvent is magán kezdeményezésből született. Megalapítója, első vezetője és lelke dr. More- head amerikai tanár volt. Megalakításakor az a cél lebegett előtte, hogy szervezetten siessen a világháború szenvedései közt vergődő európai evangélikus testvéreknek segítségére. Csak ennek elvégzése után s miután itt bebizonyitolta életrevalóságát, gondolt a másik fontos célra: a világ evangélikus egyházainak tervszerű szellemi összefogására. Első világgyülését 1923-ban tartotta Eisenachban. Itt mondották ki, hogy a megalakuláskor még távolnak látszó célt, a világ evangélikus egyházai közti munkaközösséget ezután előtérbe kell helyezni. Az ok ennek a célnak elsöbbrendűsége volt s az a tény, hogy a segítés munkája nagyjából el volt végezve. A második konventi gyűlés 1929-ben volt Kopenhágában. Ezen a gyűlésen még inkább kihangsúlyozták a világ evangélikus egyházainak egységes összefogását. E gyűlésen tisztázták azt a tényt is, hogy az egyéb egységesítő világmozgalmak, nem teszik feleslegessé ezt az összefogást. A lutheri reform alapján álló s a tiszta evangéliumi keresztyénséget hirdető egyházaknak össze kell fogniok, hogy odaadással végezhessék el a reájuk bízott hivatást, mellyel Isten rendelése szerint adósai a világnak. Az összefogásnak erkölcsi és anyagi előnyei nyilvánvalók. Egymás éleiét megismerve termékenyi.ően halnak egymásnak életére. Teljesen ez nyilvánul meg a teológiai tudományok terén is. A kölcsönhatás jótékonyan ébresztő. Anyagilag is előnyök származnak az összefogásból, ami különösen a missziói szolgálat terén mutatkozik. Könnyebb ugyanis ily módon megteremteni anyagi lehetőségét annak, hogy a világ evangélikus egyházai támogatásban részesíthessék a pogánymisszióban folyó munkát, úgyszintén a szórványokat, vagy mint újabban Ukrajnában a meginduló evangélikus életet, a most induló reformációt. Rövid működése alatt is jelentős eredményeket könyvelhet el e téren a Lutheránus Világkonvent. így pl. segítsége nélkül lehetetlen volna hathatós támogatásban részesíteni azt a figyelemre méltó evangélizációs munkát, amelynek ma Ukrajna a szintere, ahol az utóbbi időben a görög keleti hitű nép körében óriási érdeklődés nyilvánult meg az evangélium irányában. Egész falvak lesznek az evangélikus egyház tagjává, magukra vállalva üldözést, szegénységet és óriási áldozatokat. Erőfeszítésük és anyagi áldozatok vállalása ellenére sem tudna ez a szegény nép gondoskodni templomépitésről, lelkészek fizetéséről és iskolák fenntartásáról. Azonban megtudja tenni mindezt a világ evangélikusainak öntudatos, tervszerű segítsége. Egyházunk szintén tagja a Lutheránus Világkonventnek. Ez a tény viszont kötelességet jelent magyar evangélikus egyházunk minden tagja számára Mindnyájunknak szent kötelességünk támogatni munkájában a Lutheránus Világkonventet. Támogatni imádságunkkal és támogatni anyagi áldozatokkal. Fel kell építeni a világ evangélikusainak nagy lelki egyházát — ezt imádsággal kell megépíteni I S szórvány templomokat kell építeni, mindenütt valahol e világon evangélikusok vannak s valahol a lelkekben felébred az érdeklődés az evangéliumnak tiszta tanítása után. Ezt is imádsággal és anyagi áldozatokkal kell elvégezni! Tegyük meg kötelességünket 1 Qllllch FUlöp, ■ ■; ■ — ....-=C ma ^ix etxmijéf/Ul'U» iáitadalmi éív fvuliwzátib fietita-p Szerkesztőség és kiadóhivatal; BACIU JUD. BRASOV. Megrendelhető, előfizetés eszközölhető : Minden lelkészi hivatalunk utján. Külföldi előfizetések cime. Rollk Lajos, Eoer, Szent János ucca 12 F- ■ A lap elfogadása előfizetést jelent I
