Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1939-12-03 / 24. szám

2.

EVANQÉLIKUS ÉLET

1939 december 3.

Számok, amelyek életről tesznek bizonyságot.

Az Evangélikus Étet még az esztendő elején jelentette be azt az elhatározását, hogy a gyülekezeteinkben folyó élet megismertetése céljából mindegyik számában egy-egy gyülekezetünknek rövid beszámolóját fogja közölni. Erre felkérés is ment minden egyes magyar evangélikus lelkészi hivatalhoz. Több egyházközségünknek beszámolója már meg is jelent. Elhatározásunkban egyben az a cél is lebegett szemünk előtt, hogy ezzel is előbbre segítsük az egymással való megismerkedést s hogy aztán olvasóink igy megismerkedve az egyes gyülekezetekkel annál nagyobb érdeklődéssel kisérhessék minden egyes magyar evangélikus gyülekezet sorsát és életét.

Ugyanilyen szándék által vezéreltetve igyekeztünk megvalósítani egy másik tervet is, hogy t. i. az 1940 esztendőre szóló naptárunkban valamennyi magyar evangélikus gyülekezet templomának és iskolájának, valamint kuiturházainak képét közöljük.

Az alábbiakban nehány adatot közlök az apácai gyülekezet életéről. Az apácai gyülekezet vezetői u. i. beszámoló helyett ezen számadatokat bocsájtották rendelkezésimre azzal a kéréssel, hogy ezek alapján ismertessem az Evangélikus Életben gyülekezetüket. Bizonyos, hogy nehéz dolog a munkásnak számot adni az általa végzett munka sikeréről, mert állandóan kisért az a gondolat, hogy szavaiban az öndicséretet keresik vagy az a szintén épannyira nagy veszedelem, hogy emberi gyarlóságból egyoldalúan állítja be a dolgokat olyformán, hogy azok számára előnyösebb képet nyerjenek. Ugyancsak nehéz a távollevőnek ezt megírni, ki nem figyelhette állandóan az ott folyó életet s ugyancsak könnyen esik bele abba a hibába, hogy egyes általa ismert tények és események alapján helytelen képet ad. Ezeknek ellenére mégis megírom ezt a beszámolót.

Ha nem is ismerem teljesen az apácai gyülekezetét egy néhányszor mégis volt alkalmam megfigyelni életét, amikor kedves meghívásra vallásosestéken és teaestélyeken ott szo'gálhattam közöttük. Ezek az alkalmak pedig arról győztek meg, hogy ennek a gyülekezetnek hívei érdeklődnek Isten igéje iránt és hogy egyesületei valóban lelkes munkát végeznek. Ha az elmúlt esztendőben nem is végezhettek olyan munkát mint eddig, ennek akadálya nem bennük volt.

Az apácai egyházközség 1530 körül keletkezett. 1794-ben tűzvész hamvasztotta el a községet, templomot és parochiát is. Ekkor elvesztek összes régi adatai és anyakönyvei is. Lélekszáma 1805. Lakossága, mely Hontérusz reformátori működésének hatása alatt evangélikussá lett, magyar anyanyelvű és evangélikus. Az 1938-ik évi népmozgalmi adatai a következők: Lélekszáma a ba- róti szóivánnyal együtt 1835. Iskolaköteles gyermek volt 246. Keresztelés 62, esketés 23, temetés 29, úrvacsorát vett 318, Konfirmált 32. Évi bevétele 115 118 lej, kiadása 105.677 lej. Egyesületei: Ifjúsági egylet, Nőegylet, Egyházi dalárda. Rendesen tartottak bibliaórát és ádvent és böjtben esti istentiszteleteket. Eredményes munkát végez a jótékonyság terén is. Az egyházközség 3 szegényt állandó segélyben részesített. Több vallásos estét rendezett. Egyletei a múlt esztendőben nem fejthettek ki programszerű és szélesebbkörű tevékenységet.

A gyülekezet lelkésze Bohus Pál tb. főesperes, s. lelkésze Rapp Károly, felügyelője Bor- csa István községi jegyző, egyházsegédkezője Horváth Gyula, gondnoka Biió Imre, lelkes egyházi emberek, akik komoly és őszinte lelkesedéssel dolgoznak egyházuk szellemi és a- nyagi előmenetelén.

Isten segítse további munkájukat1 ________________________GILLICH FÜLÖP.

Ol

vassa és terjessze az „EVANGÉLIKUS É L E T“ - e t.

Az a rossz Miklós gyerek...

Irta: Móra Ferenc.

Igen, nagyon rossz gyerek volt ez a Miklós, de azért, mikor ezt leirom róla olyan, mintha a falon a csücsörített szájú angyalka megcsóválná a fejét:

— Ó, ó, hát vannak rossz gyerekek is a világon ?

Hiszen ha mink is angyalok volnánk, bizonyosan mink is ezt tartanánk, de ez a róssz Miklós bizonyosan maga se vállalta volna a jóságot. Annyiszor hallotta, hogy ő rossz gyerek, hogy utoljára maga is belerögződött ebbe a hitbe, mint hernyó a gu- bóba. Csak hogy a gubóból utoljára aranyszárnyú pille bújik ki, rossz Miklós azonban nem hitegette ilyesmivel a világot.

írni, olvasni ugyan megtanult, de a cigány hideg lelte mind a két mesterségtől. Ugyan minek is találták ezt ki ? A cinegék meg az ürgék milyen vigan elugrándoznak, pedig még a kis betűket sem ismerik az ábécéből.

— Nem szégyelled, hogy téged mindig hajtani kell az iskolába ? — pörölt rá az apja, a szigorúszemű orvos, mikor a gyerek reggel vonakodva rakosgatta a táskába könyveit. — Nem tudsz példát venni Sándorká- ról?

Sándorka egy esztendővel fiatalabb volt Miklósnál, de egy osztályba jártak, mert Miklóska kétszer járta az elsőt. Ő volt az utolsó padban az utolsó, Sándorka az első padban az első. Szemfénye az iskolának, irigysége minden szülőnek az uccában.

Hogy az apjának mije volt, azt ki se lehet mondani. Azt látni kellett, hogy ragyogott a doktor szeme, mikor kézenfogva vezette haza az iskolából a jó gyereket. A kutyafejes botja kopogása, a cipője csikorgása, a kalap emelése, ahogy az emberek köszönését fogadta, mind azzal kérkedett:

— Ide nézzetek, emberek! Az én fiam ez a szép gyerek, jó gyerek, okos gyerek.

Miklóska hol előttük kullogott, hol utánuk ugrándozott, de soha se látszott rajta semmi megillelődés. Egészen rendén valónak találta hogy mindenki az öccsét becézi. Hiszen ő kereste kedvét legjobban. Ha almát talált a polcon, ha mazsolát, mandolát csent a konyhán, mindennek Sándorkáé lett a pirosabbja, anagyobbja, édesebbje. A kutyákkal mindig ő hadakozott érte, igaz, hogy a maga örömére is; a nagy kamasz vargainasoktól ő löketle magát a folyókába s zegernye időben beletakargatta a maga kabátjába is.

— Legalább a szive jó ennek a szegény fiúnak, — mosolygott ilyenkor bánatosan az édesanyjuk. Kevésbeszédű, halkszavú, gyönge teremtés, sápadt, mint a kertben felejtett kései őszirózsa.

— Hagyja el, — intett roszkedvűen a doktor — egyáltalán nincs szive Ha volna, nem keserítené örökkön a maga életét is.

S azzal utána kiáltott az összeölelkezett rét gyereknek:________________________

SCHERG Y. ^ t-sai R. t."

Brassói posztó- és divatárugyár

Női és férfi szövetek

versenynélküli kivitelben.

B R A $ O V

— Vigyázz, Sándorka, rád ne ragadjon az a nagy jószívűség I

A két gyerek közül egyiknek megrándult a válla. Melyiké? A nevetéstől-e, vagy a keserűségtől? Szemre egyforma volt a két gyerek, látatlanban még a szavukról se lehetett különbséget tenni köztük.

De akármilyen sebesen taposták egymás sarkát az évek, a fiúk természete nem változott. Az egyik elsőnek maradt, a másik utolsónak.

Sándor jutalmakat kapott az iskolában, Miklóst ő érte meg az apjáért csúsztatták át egyik osztályból a másikba. Már negyedikesek voltak. Sándor orvost játszott, Miklós nem is akart lenni semmise.

— O, fiam, fiam, neked mindig valami csapdaságon jár az eszed, — panaszkodott az anyjuk, aki egyre többet sirdogált. Az apa egyre komorabb lett. Már akkor se csillogott úgy a szeme mind azelőtt, ha jó fiára nézett.

Egy este asztalbontás után azzal fordult Sándorkához:

— Fiacskám, én reggel anyáddal fölmegyek Pestre. Valami leli a szemem, rosszul látok. Már a te arcod is elmosódik előttem.

Fulladni kezdett a hangja, de csak erőt vett magán.

— Anyád csak fölkisér, de egy két nap múlva visszajön. Addig a kulcsok nálad lesznek, te vigyázz mindenre. Én, úgy lehet, soká fönn maradok. Mig a szemem világát helyre nem hozzák.

Reggel a két gyerek a tornácon várta a szülőket. Sándorka sápadt volt és szótlan. Miklós füzfasipot csinált s riogatta vele a fahegyben a sárgarigót.