Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

le[sáv?4géune28. IV.' ÉVFOLYAM. * 2 lej. 1939. január 1. Autorizat de" Ministerul de Interne sub. No. l4,BgotAmjl 1886 1. szám. Administratis Szerkesztőség és kiadóhivatal: Qillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Jár ősi Andor teológiai m. tanár. elnök Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési dij 55 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Baciu, jud. Bra$ov. Riss Béla. Kiss Béláné. B,. Oyerkó Anna. Raduch György. Külföldön 3 Pengő Mm it Isten akar. Egymás kezét fogva ... A napi politika nem az ő gondja. Számon- tartja, hogy mi történik benne és művelőit felelőssé teszi, sőt eljön az ideje, hogy felelősségre is vonja őket azért, amit tettek . . Még a nemzetközi helyzet sem nyugtalanítja öt. Ura ugyan minden uralkodónak és minden állam­férfinak. Őket is az élő Isten kéri majd számon, azért, „amit testben cselekedtetek, jót, avagy go­noszt . . . . Sőt még a felekezeti harcok sem az ő ügvei. Ismeri s számontartja, hogy hol szolgálják öt és kik azok, akik „az igazságot hamissággal feltartoz­tatják.“ De az Ur nem gyönyörködik az ő szol­gáiban, akik a szószékről dorongokkal támadnak egymásra. Mi hát az Isten legnagyobb gondja? Az, hogy hol töltőd az örökkévalóságot! Hogy te aki olvasod e sorokat, hol töltőd te az örök életet! S Isten nemcsak törődik ezzel a kérdéssel, hanem határozott programja van hozzá. Azt akarja, hogy „minden ember üdvözüljön.u De nemcsak akarja ezt. Mert amit Ö akar, azért dolgozik is. Amióta a világ világ, Isten tulajdonképen azért munkálkodik Mit tett érte ? Megbizonyitotta, hogy egyedül Ö az erős és igaz Isten, hogy higyjünk végre benne és bízzuk rá életünket. Aki nem vak, vagy süket, az megláthatja és megértheti. Ezer és ezer évvel ezelőtt adott egynéhány hihetetlen Ígéretet. Meg­ígérte azt, hogy Messiás születik. Bejelentette a próféta által, hogy ez a Messiás szenvedni fog és meghal a mi bűneinkért. De tudtul adta a?t is, hogy ez a Megváltó megdicsöittetik az Istentől. És mi történt? Jézus Krisztus „fogantatott Szentlélektöl és született Szűz Máriától.“ „Kinzatott Poncius Pilátus alatt, megfeszittetett és meghalt.“ Végül pedig megdicsőittetett: „felment a mennyekbe, ott ül Istennek a mindenható Atyának jobbján, ahonnan eljö Ítélni élőket és holtakat.“ Azért történt ez, hogy lásd meg: Isten az isten és higyj benne. Igaz, hogy ezt megláthatja és megértheti min­denki : a filozófus is, meg a tudós is, meg a tanu­latlan is. De honnan vegyük a hitet hozza? Isten adja ezt is, mert azt akarja, hogy minden ember „eljusson az igazság megismerésére.„ De mi az igaz­ság? Az, hogy Isten előtt csak az igaz ember állhat meg. Ö ingyen adott nekünk igazságot. Krisz­tus fizetett értünk, hogy nekünk üdvösséget adhas­son. Ezt akarja az Isten ! m. s. Elenyészően kicsiny szám vagyunk mi romániai magyar evangélikusok a keresztyénségnek 730 milliós nagy létszámában. Nem jelentünk nagy számot ennek az or hágnak keresztyén népei között sem. Sőt az itteni magyar kisebb­ség is alig-atig vesz tudomást létezésünkről. Szórvány egyház . .. széthullt kis nép .. . Ezt a ,is szórvány népet szolgálja immár negyedik esztendeje kis egy* házi lapunk, az Evangélikus Élet. Az elhivatottság lelkesedésével, éber fele­lősségtudat* a lelkiismeretnek sokszor égető, ostorozó szavával és hevével, megalkuvás nem ismerő lángoló szeretettel szolgál, s végzi munkáját azzal «••raagTf n.era h»s®>fljalfi.n az. nem kilátástalan er§ pocsékolás. mert szethulíoítságában, szórvány voltában is meg van a hivatása a mi kis magyar evangélikus egyházunknak felekezeti és magyar vonatkozásban egya­ránt. Mert drága kincset bízott reá az Isten: az evangélium tiszta üzenetét és a keresztyén életnek azt a boldog örömét, üdvbizonyosságát, amiként az egyhá­zunk nagy reformátorának, Luther Mártonnak lelkén keresztül nyilatkozott meg. Az emberiségnek s elsősorban magyar népünknek pedig soha nem volt annyira szüksége az Isten szeretetén alapuló éietigenlésre s annak vigaszára, mint van mostani vergődésében. Lapunk a múltban ebben látta s a jövőre nézve is ebben ismeri fel hivatását: felébreszteni, ébren tartani egyházunk híveinek lelkében ezt a hiva­tásostudatot. Evangélikus Élet — nekünk cselekvést jelent. Öntudatos, cse­lekvő keresztyén életet akarunk! Ezért harcoltunk a múltban s ezért fogunk harcolni a most induló uj esztendőben. Harcolni megalkuvás, meghátrálás nélkül, vállalva ennek a harcnak minden következményeit, kritikát, támadá­sokat... úgy, ahogyan eddig is vállaltuk. Nem voltunk és nem leszünk em­beri hiúságok, tördetések szekértolói. Nem vállaljuk ezt akkor sem ha, miként a múltban a sérelmezők emiatt szembe fordulnak velünk s harcot indítanak ellenünk. Örömmel kell leszegeznünk: népünk nagyrésze megérezte és mél­tányolta igaz törekvésünket s vállalta programunkat. Lapunk baráti köre, olvasó tábora túlnőtt sz eddigi kereteken s tényként állápithatjuk meg: ma az Evangélikus Elet a romániai magyar evangélikusság egyetemességének leg­átfogóbb szerve és képviselője. Talán egyedül ő az! Hiszen baráti táborában nemcsak magyar egyházkerületünk hivei vannak, de barátai közé számlálhatja az országos egyház keretébe tartozó magyar evangélikus gyülekezetek híveit, valamint az egész magyar szórvány evangélikust ágot. Emellett határokon túl is szép olvasó táborral rendelkezik s az egyházi sajtó előtt — határon innen és túl — helyzetünknek egyetlen üzenetvivője. Szerény lehetőségeink között megbecsülendő munkájának eddigi ered­ménye. 1800-ra szaporodott előfizetőinek száma. Ez pedig nagyobbára ugyan­ennyi családot jelent. 1800 család, kb. 7000 magyar evangélikus lélek pré­dikátora az Evangélikus Élet. Van-e ennyi hallgatója az igehirdetésnek vasár­naponként templomainkban ? Mit akarunk az uj esztendőben? Folytatni, fokozni, kiszélesíteni eddigi munkánkat, nagyobbitani baráti körünket és olvasó táborunkat! Összefogó munkával lehet ezt elérni... A nagy terhet vivő munkások megfogják egymás kezét s vezényszóra ütemesen dolgoznak. Erő van ebben a kézfogásban. De­lejként áramlik az erő kézről-kézre. — Fogjuk meg hát egymás kezét és ke­ressen mindenki még egy kezet s kapcsolja bele a dolgozók láncába. Q, F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom