Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-08-28 / 29. szám
2$ EVANGÉLIKUS ÉLET 1938. aug FÖLDET, FÜVET, VIZET... kért és vásárolt a legenda szerint a honszerző magyar fejedelem a Duna-Tisza vidékén lakó szláv népek fejedelmétől. Képletes cselekedete pedig azt jelentette, hogy birtokába kívánja venni ezeket: földet, füvet, vizet és elgondolása szerint ezzel akarta biztosítani népének életét, megmaradását. Földhöz ragaszkodó, földhöz tapadó néppé akarta tenni népét. A történelem arra tanit minket, hogy megmaradásuk csak azoknak a népeknek volt, akik összenőttek a földdel, amelyen laktak. Azok ellenben, akik hódítókként igáztak le népeket, de kiknek nem kellett föld, fű és viz, hanem csupán az általuk le- igázott népekre kirótt sarcot akarták — azok rövidéltű harci dicsőség után nyomtalanul tűntek el a történelem színpadáról. Sok ilyen nép vonult végig Európa földjén a nagy népvándorlás idején. S eltűntek, soknak hírmondója sem maradt. A magyar néppel rokon nagy hűn nép is eltűnt nagy királyának, Attilának, az Isten ostorának, váratlanul bekövetkezett halála után Nem volt földhöz tapadó nép s ezért könnyen hagyta oda testvérharcok színterévé változott hazáját s indult új világok s remélt új dicsőségek felé — s veszett el nyomtalan. Honszerző Árpád fejedelem történeti nagysága abban van, hogy földet keresett s szerzett, vagyis igaz értelemben véve ténylegesen hazát szerzett az ő eddig nagyob- bára nomad életet folytató vándornépének. Odakötötte a földhöz, hogy többet el ne szakadhasson tőle, hogy többet vándorútra ne térjen s hogy bár dicsőséges harcok által fel ne őrlődjön népe. Terve sikerült. Ha nem sikerült volna, úgy a magyar nép is bizonyára épugy letűnt és elpusztult voln„, uhui rokona és elődje a hűn nép. Csupán harci dicsőségének félelmetes, emlékét őrizte volna meg a történelem s a kultur népek legendái. Sikerült, bár tudjuk, hogy nem volt könnyű dolog, földhöz kötött néppé tenni az eddig csak harchoz és szabadsághoz szoko t népet. Sikerének köszönhető, hogy ma több mind ezer év után is van még magyar nép,, magyar nyelv, magyar kultúra, magyar művészet. Hogy pedig nem sikerült tökéletesen, illetve, hogy nyugatról jövő hatás alapján föld, fű és viz csak keveseknek, nemességnek lett tulajdona, mig nagy tömegei a magyar népnek csupán rabszolgája lett a földnek, igavonó, állatja a keveseknek — abban van a magyar élet, a magyar múlt és jelen összes szomorú tragédiáinak magyarázata s oka. A nyugati feudális birtokrendszer átplántálása folytán állott elő az a helyzet, hogy néhány ezeré volt minden föld, fű és viz s a millióknak semmi, csupán a teher, a nyomor, a szenvedés jutott. E nicstelenek, földnélkülijá- nosok igy viszont, hogyan is ismerhettek volna magasztos nagy célokat, melyekért érdemes élni és életet áldozni ? Miként tudtak volna lelkesedni kultúráért és művészetért ? A magyar népnek, országának határain belül s kívül, ma is legfontosabb, legsorsdöntőbb kérdése : a föld kérdés. Földhöz tapadó, főidet szerető nép kell legyen, hogy tán- torithatatlanul megtartsa ma elfoglalt helyét s helyzetét a népek között. Ha saját hazájában nem tudja megoldani ezt a kétségtelen ma legfontosabb problémáját, s ha továbbra is földnélküli s földtől menekülők lesznek nagy tömegei — csak újabb tragédiák várnak reá, mig elöbb-utóbb teljes pusztulás szakadhat reá. (llillclt Fiilöp. Ha üldöz a sor sunk... Ha üldöz a sorsunlt; ha gyötör a bánat, Ha mindenki elhagy; és ellenünk támad, Sohase csüggedjünk; semmitől se féljünk, Csak Istenben higyjünk ; Ö legyen [védelmünk l Ha üldöz a sorsunk, ha sújt Isten keze, Ha csapások érnek, s szemünk könnyel tele, Mégse zúgolódjunk, azt némán hordozzuk, Önmagunkba szállva, buzgón imádkozzunk! Kérjük a nagy Istent, segitsen a harcban, Védjen, oltalmazzon, - a vészben - viharban! Erősítse hitünk, hogy mi el ne essünk, Ellenségünk felett, győzedelmeskedjünk! Hogy igy könnyebb legyen, elviselni — [sorsunk... Mélyebben érezzük, keresztyén’ mivoltunk, Hogy igy reménységgel teljen meg szivünk, 0 benne sohase rendüljön meg hitünk! Ha Istenben erős, szilárd a mi hitünk, Nem győzhet le minket, a gonosz szellemünk, De lenne a sorsunk, bármilyen mostoha, Mi Ót... s hitünket... nehagyjuk el soha! Sípos János ny. tanító. Szétvert falvak. Részlet Kovács Imrének „A néma forradalom“ cimű könyvéből. Kocsira ülünk, egy darabig még a Tisza partján megyünk, majd nekifoidulurk Sövényházának. Amsrre ellátunk minden az őigrófé: a földek, az emberek, a templomok, és — a szétvert falvak is. A romokban heverő falvak valamikor népes községok voltak. A Palla- viciniek verették szét őket az elmúlt évtizedek alatt. Itt örökös küzdelem folyik és a harc nyomai ezek a düledező, vagy már alig látható romok. Valamikor — a török háborúk megszűnte és a birtokviszonyok rendezése után — az alföldi négy birtokok krónikus munkáshiányban szenvedtek. Mivel csnk nyáron tudtak állandó foglalkozást nyújtani az ideiglenesen alkalmazott munkásoknak, azok nem szívesen jöttek messzebbfskvŐ helyekről, mart a keresetük ráment 'az utazásra. A földesurak úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy mezőgazdasági munkásokat telepitettek birtokaikra.1 Adtak nekik egy kis belsőséget, ahol házat építhettek maguknak és kaptak külsőséget — néhány hold főidet — haszonbérbe. így létesültek az Alföldön az úgynevezett telepes-, zsellér- vagy kertész-községek. Ezeknek a területe a földesuré volt, a házak pedig a bérlőké. Idővel a telepesek kiemel kedtek a munkássorsból és bérlők lettek. Sok helyen ez már az első telepeseknek sikerült, de nagyobbrészt csak a dohány kertészeknek. A legtöbb telepes-község a múlt század folyamán próbálkozott a bérleti rendszer megvalósításával, több kevesebb sikerrel. A Pallaviciniek hatvanezerholdas hitbizományi birtokán sok ilyen telepes-község keletkezett: Anyás, Dóc, Dilitor. Bales, Pün- leösdkut, Kutyabond, Szentgyörgy, Sövényháza Ezekben a községekben a lakosság hamarosan berendezkedett; iskolák, temp’omok épültek. Megszervezték a közigazgatást és valamennyien rendes faluéletet éltek. Palugyay Imre „Magyarország leírása* cimű munkájában, amely 1855 ben jelent meg, meg is emlékezik róluk. írásaiból kitűnik, hogy a-telepesek gyarapodtak lélekszámban, anyagiakban egyaránt. Anyásról például azt írja, hogy Pusztaszerrel határos, s úgy közigazgatásilag, mint adósorozaiilag Sövényházáyal egy „adó- aozaeget“ képez. Népessége 1827-ben 741, 1839 ben 883, 1850 ben 1016 lélek. 1850-ben 140 családot említ, tehát nagy, népes családok voltak. A lakósok kettő kivételével mind katolikusok. Van temploma, iskolája, községháza és 135 parasztháza a falunak. Részletesen felsorolja az állatállományt: 70 csikó, 255 ló, 105 ökör, 327 tehén, 400 juh. A telepeseknek volt lovuk, tehenük: jól álltak I Az anyakönyvet 1787 óta vezették. 1807 töl önálló egyházuk van. Iskolájuk egy vallásbéli, összevontosztáiyu; 1850-ben 45 tanulóval. Anyás a múlt század közepén erős, komoly, jövőjében bízó községe, ma — romokban hever a Tisza partján! De ilyen a többi is. Sövényházának, 364, SzentgyÖrgynek 148, Dóénak 458, Baksnak 604 iakósa volt 1850-ben. És ezek is mmd romokban hevernek. A Pallaviciniek verették szét őket. Megvolt rá az okuk. A jobbágy- felzabaditás és birtokmegváitás után a telepes községekkel sok baj volt. Ugyanis a telekkönyv bevezetésével nagyon viszás helyzetet teremtett az, hogy a ház a telepesé, a házhely pedig a földbirtokosé. Állandó a súrlódás és a telepesek saját tulajdonuknak akarják nyilvánítani a bérletet. Pallavicini dohány- kertészei már 1850-ben követelőznek. Azzal érvelnek, hogy az őrgrófot — aki a szabadságharc alatt Bócsben volt és a magyarok „in effigie“ felkötötték, nem illeti meg többé a birtoklás joga. Ahitbizomány felosztását kö- vételik, de az őrgróf még igen nagy hatalom. Tisztartója a főkolomposokat elkergeti, házaikat szőtvereti. Egy éjszaka azonban lovas- csapat veszi körül lakását és agyonlövik,
