Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-07-17 / 26. szám
1938 julius 17. EVANGÉLIKUS ÉLET 3 I EVflHG É L I U 1W ÉS ÉLET j Két hónapi vakáció — a virágos kertben. Jancsi és Juliska boldogan búcsúzkodtak — fűtől és fától. De ezt úgy tessék érteni: ahogy, leírtuk: fűtől és fától. Mert a ház előtt a kis kert az övék volt. Ők palántálták és öntözték; ők gyom- lálgattak és nyesegettek. S ők gondoskodtak arról is, hogy tavasztól őszig a virágváza mindig tele legyen a kertből szedett virággal. Jancsi és Juliska most a kert virágaitól búcsúzkodtak. A vizsga ugyanis jól sikerült s a két gyerek most a falura megy, ott fogja eltölteni a nagy vakációt a drága nagymamánál. A virágok kecsesen bólogattak búcsúzkodás közben: Isten áldjon meg benneteket, drága jó gyermekek — suttogták a távozók után. A jó tündérek vigyázzanak reátok, akár-merre jártok! Jancsi és Juliska könnyű szívvel, boldogan indultak a hosszú útra, nem is sejtették, hogy mi lesz. Este elmaradt a locsolás. A virágok nem kaptak inni, be kellett érniök azzal a harmattal, amit a tündérek szórtak le nekik a csillagokból... és másnap senki sem vette észre, hogy a virág ágyások kellős közepén hívatlan vendégek jelentek meg, szemérmetlen piros levélkékkel; és azt se látta meg senki, hogy a rózsafa szárán, jóval a. virágsátor alatt egy-egy rügyecske pattant ki jobbról is balról is, az orgona-bokor tövében pedig apróhajtások jelentek meg, s igyekeztek előre törni, fel a magasba, az ég felé. Másnap, harmadnap, s a következő napokon aztán még sok minden történt a virágos kertben. A viola tövét valami gonosz féreg összerágta. A rózsabokor feslő bimbóit apró bogárkák serese lepte el, a friss hajtásokat pedig valami falánk hernyó támadta meg. A krisztus-szivét vakondokturás egészen kiforgatta a földjéből, s nem volt senki, aki segítsen szegény virágoknak. Mire Jancsi és Juliska augusztus végén hazajött, a kert egészen elvadult, ellepte a dudva és a gaz. Bizony, ez így van. Ti azt nagyon jól tudjátok, hogy a virágos kertnek szerető gondozásra van szüksége nap-nap után kora tavasztól késő őszig. De azt talán nem tudjátok, hogy a lelketek is ilyen virágos kert ? azt is gondozni keil kicsi gyermekkorunktól késő őszig. Ha csak egyetlen nap is elmarad öntözgetés, gyom- lálgatás, nyesegetés, tisztogatás nélkül: megérzi és megsínyli azt lelkünk virágos kertje. S ha hosszabb ideig nem gondolunk vele: egészen felveri a dudva s elhatalmasodnak benne a vadhajtások 1 Jancsikák, Juliskák a nagy vakációban — és azon túl is vigyázzatok a lelketekre I Mert micsoda váltságot adhatnátok a ti lelketekért ? 1 Nlkodemusz Károly. ^EVANGÉLIKUS ÖNTUDAT «S Van azért Ilyen is ... Lapunknak e rovatában sokszor kellett már ostoroznunk az evangélikus öntudat hiányát. Kedemtsen lepett meg tehát, amikor a következő esetet hallottam. Egyik egyházközségünkben történt. Bukarestben lakó leány jelentkezett konfirmációra. Anyja ebből a gyülekezetből származott el a fővárosba. Magyar evangélikus nő. Apja ortodox vailásu. A leány azonban anyja vallását követve evangélikusnak jegyeztetett be az anyakönyvi hivatalnál s evangélikus egyházban keresztelték. Iskolába Bukarestben járt, állami iskolába. A magyar nyelvet igy törve is alig beszélte. Környezetének hatása volt ez, amelyen az egész napot munkában töltő édesanya semmit sem tudott változtatni. Tőle telhetőén elknben jó evangélikusnak nevelte leányát. Ez évben elérte a leány azt az életkort, amikor nálunk konfirmálni szoktak. Anyának és leányjának az volt a forró kívánsága, hogy édesanyja szülőfalujában, templomában konfirmáljon. Neki feküdt s egy esztendőn ál minden szabadidejét arra szentelte, hogy magyarul tanult. S boldogan állt ott virágvasárnapján a konfirmáló leányok között. Kimondhatatlan örvendezés volt ez neki is és a szülőföldtől elszakadt édesanyjának is. Egyik hálaadással számolt be az Urnák konfirmációi fogadalomtételének megtartásáról. A másik most tette fogadalmát. S velük együtt örvendeztek családjuknak közeli rokonai és ismerősei. Áldjuk Istent, hogy vannak közöttünk ilyenek is! Akik megőrzik hitüket. Édesanyák, kik nem felejtik el legszentebb kötelességüket. Mennyire megszégyenítő ez viszont azokra, akik itt születtek, itt nevelkedtek, itt konfirmáltak s inn n indultak el az élet útjára — s ma haragos indulattal utasítják vissza, ha valaki figyelmezteti őket evangélikus hitükre, népi hovátartozandóságunkra! Gyermekleány, ki felnőtteket szégyenit meg! Ginich Fülöp. — Azután beiratkoztam az egyetemre. Pesten, a József műegyetemre. Mérnök akartam lenni, kul'urmérnök! — de a sors . . . ugylátszik, máskép akarta... Már a harmadik évet lehallgattam, amikor kitört a háború. Nekem is is mennem kellett... az orosz frontra kerültem. Ott voltam a visszavonulásoknál, a Kárpátok felszabadításánál, Görbéénél, Görbéétől n'm messze fogságba es tem, akkor már főhadnagy voltam... — Nehéz, nehéz volt... de valahogy mégis megszöktem, egyik közkatonámmal szöktem meg, egy kozákot megöltem, pedig jó volt hozzám, de muszáj volt, nem akartam Szibériába menni... ValaholJeroslautól nem messze, Lipíne határában szöktem meg, a lengyelek segítettek, rejtegettek. Finnország felé mentünk. A Ladoga tó mellett, Ssichno- voban beteg lett a társam, ott hagytam, hogy mi lett vele nem tudom, oroszul jól tudtam nagyanyám orosz nő volt, sikerült... Finn országon keresztül gyalogoltam, a finnek jók voltak hozzám, közben néha dolgoztam is Útközben pálinka volt a fő táplálékom ... — Végre két esztendei hányódás után Svédországon és Dánián keresztül Németországba jutottam. Hamburgban jelentkeztem, elfogtak... Nem volt igazolvány nálam semmi. Ott maradt az oroszoknál. Mikor megjött itthonról az értesítés, elhoztak de nem haza, az ezredünk akkor az olasz frontnál, Pia- vénél állomásozott, Oda vittek ... Elhallgatott... Reám nézett. Lehajtott fejjel hallgattam. Nem lett volna erőm reá nézni. Hosszas szünet után folytatta: — Pedig haza akartam jönni. Haza Édesanyámhoz... nem engedtek... Míg Oroszországban bujdostam, lefokoztak, Már csak közlegény voltam, azt mondották, az én hibám volt, hogy az egész csapatom fogságba esett, örüljek, hogy ezért csak ennyi a büntetésem... azt mondották, hogy ren delet ellenére vezettem ki a lövészárokból katonáimat... — Lehet... Nem tudom. Kaptunk egy rendelkezést, nyomuljunk előre. Felkészültünk, éppen kiugrástunk a lövészárokból, mikor megérkezett a rondslet, hogy maradjunk helyben... akkor már két hónapja egy he lyen voltunk, egy silányan megépített árokban. Az ellenség egyenesen a hasunkba lőtt, tetvesek voltunk, az emberek előre akartak menni... már nem bírtuk tovább. Egyik elkiáltotta magát: „Mán itt nem maradunk!“ a többi utána ment. Székely fiuk voltak... én sem maradtam el.. . — Körülfogtak, sokan nagyon sokan elestek, minket elfogtak. Nem lehetek róla... és nem jöhettem haza az anyámhoz, olasz front... Piars... Tízezrével estek el ez emberek, mi csak temettünk... utálatos volt... Miért kellett nekem megmaradni?.., Gyűlölöm a háborút ! ... — Egy hónapig voltam az olasz fronton. Megszöktem. Haza akartam jönni. Itthonról semmi hir... Pesten elfogtak... haditörvényszék ... halálra Ítéltek... — Másnap reggel vártam a kivezetést... El voltam készülve rá. Nyílt a börtönajtó... sokan jöttek be... azt mond ák, szabad vagyok... be kellett lépni a vörös hadseregbe, forradalom... öldöklés .. rendetlen háború a románokkal, fehérekkel, csehekkel, mindenkivel ... mindenkivel... — Hazajöttem Kolozsvárig gyalog. Kolozsvártól féken. . . itthon voltam ... Anyám meghalt . . . — Nem volt más, csak bátyám. Ő is akkor jött haza a háborúból. A gazdaság teljesen elhanyagolva... a házunk kirabolva... A föld nagy részét elfoglalták a parasztok... Ami megmaradt, a silányabbja. Bátyámmal megosztottuk... — Egy leányt szedettem... úgy volt, hogy mikor elvégzem az egyetemet, megesküszünk. Meneküléskor Pestre került, állítólag egy tiszt erőszakoskodott vele,.. háború volt... Öngyilkos lett... meghalt... — Felejteni 1... Felejteni 1... — Megszoktam a szeszt. Kellett. Ittam, elment a birtok, elment minden ... semmi ... semmi... Kishivatal, kidobtak, igaz is, mindig ittam ... De kellett felejteni... Óh Istenem 1... — Ide jutottam. Egy vén cigánynó magához vett, jó volt hozzám, jó nekem igy is. Sírni kezdett. Nekem is valami fojtogatta a torkomat. Nem mertem reá nézni. * * * így ültünk mindketten gondolatainkba merülve egy jó félóráig. Én felálltam, ő ott maradt. Fürdővizet készítettem neki. Elég jó ruhámat adtam reá. Kissé bő volt ugyan, de másképpen elég jól állott rajta. Raktárnokomnak akartam őt alkalmazni. Mikor megmondtam neki és azt ígértem, hogy fizetés fejében a napi pálinka adagját is adom, egészen felvidult. Négy napig volt nálam. Ezalatt a négy nap alatt egészen rendesen viselkedett. Az ötödik nap reggelén eltűnt. Jó két hét múlva tudtam meg, hogy újra összekerült az asszonnyal, aki szidalmazta íz úri as ruhájáért, amelyet aztán eladott két deci pálinkáért. * * >1« Öt év leteltével láttam még egyszer, a múlt ősszel. Szovátán volt dolgom s mikor visszajöttem, az egyik nyárádmenti falu állomásán láttam, kőregetett. — Én is adtam neki. Mikor felnézett, hogy megköszönje, rámosolyogtam. Hosszasan rám nézett, a szeme megtelt könnyel, lehajolt és sírva fakadt. Vonatom indult, mennem kellett. * * * A múlt héten egy lapban olvastam, hogy egy útszéli árokban holtan találták meg. Beyer Tivadar.
