Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-04-10 / 15. szám
VFOLYAM 1938. április 10. 15. szám. ^ 'Betmis.iiéi, iw*áodaf?ni,Iu£luráíis fovitág^údi ^el.Eojv. Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, jud. Bra$ov. Oillich Fülöp. főszerkesztf. >Szerkesztőbizottság: Nilcodemusz Károly elnök Kiss Béla. Iiaduch György. Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési dij 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Külföldön 3 Pengő. DIADALMENETBEN. VIHARBAN NŐTT FÁK. „A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra terité; mások pedig a fákról galyakat vagdal- dalnak és hintenek az útra. Az előtte és utána menő sokasság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának ! Áldott, a ki jő az Urnák nevében ! Hozsánna a magasságban!* Máté 21, 8—9. Diadalmenet: öröm, hangulat, mámor, lelkesedés. így várják a királyokat, népvezéreket, kiknek hálásak valamiért, kiktől várnak valamit. Ha azokban a napokban, amikor az egész német nép öröm mámorban volt két testvér népe egyesülésének történelmi pillanatában, az ember a nap és éjnek bármely percében bekapcsolta rádióját valamelyik német leadőnak hullámhosszába — mindenünnen mámoros, önfeledt lelkesedés hangáradata zuhogott feléje. Százezrek kiáltása volt ez, kik vezérüket várták, fogadták, ünnepelték, amikor eljött, hogy megpecsételje a két német nép egymás- ratalálásának örök sorsát. A százezrek diadal kiáltásából az önfeledt örömöt és egybeolvadást éreztük kicsendülni. Ha ott lettünk volna s léleklátó erővel szemébe nézhettünk volna minden egyesnek, mégis fel kellett volna ismernünk, hogy nem mindenki lelkesedése egyforma. A lelkesedök között találtunk volna embereket, kik együtt kiáltanak a többiekkel, de lelkűkben kétkedés és aggály van. Embereket, kiket a félelem késztet együtt kiáltani a többiekkel. S olyanokat is nem kis számban, kik pár nappal előbb ugyanilyen hangosan, lármásan kiáltottak éljent az ellenfélnek s kik holnap épugy tudnának másnak kiáltani vagy halált követelni. Minden tömeghangulatban titkon ott van a gyávaság, az irigység. Diadalmenetből nagyon köny- nyen válik gyászmenet. Virágvasárnap diadalmenetét is gyorsan követte lábon nagypéntek. A hozsánnát kiáltók és a feszítsd meg öt követelők nagyobbára ugyanazok voltak. S ilyenek vagyunk mi is ! Virágvasárnapi lelkesedésünket milyen gyakran váltotta már fel a Krisztus halálát követelő gyűlölet 1 Egyszer ott voltunk mi is a Krisztus diadalmenetében. Talán akkor, amikor konfirmáltunk. Talán azóta is egy néhányszor. Lelkesedtünk érte, hűséget fogadtunk neki. S bűneink azóta is hányszor követelték halálát. Vagy hányszor tagadtuk meg gyáván s kiáltottuk hangosan: feszítsd meg őt! Testvérem, ma is elvonul előtted a Krisztus. Hogyan veszel részt a Krisztus diadalmenetében ? Glllich Fülöp, A csúcsokon ritkán van szélcsend. Ott legtöbbször erős idő járja. Ide- lent talán fűszál se, levél se mozdul, de ott fönt szélhajtogatja a fákat. És amikor aztán vihar indul valahol. Micsoda ítéletidő jár annak a nyomában. Szinte a hegyek is megrendülnek dühe alatt s mintha a kősziklák is lejebb hajtanák dacos fejüket. Mint kis gyermek, de sokszor hallgattam ijedt szívveréssel, elfogódott lélekkel, amint ott fent, messze a fejünk felett tombolt, harsogva vitázott a hegyekkel és az erdőkkel a vihar. Hogy bömbölt, mennydörgőit, zúgott a hegy, mint egyetlen halálorditás. S milyen kétségbeesetten hajladoztak a szegény fák. Mintha egymás felé nyújtogatták volna karjaikat, hogy egymásba megfogózzanak. Vibssfeí’ji .nőtt fa a mi ifjúságunk is. A védett ölből kiszorultunk a viharos csúcsokra. Ott foggantak kicsi csemetéink és ott kell nőjjenek. Ott állnak szabadon, védtelenül. Mikor társaik odalent még boldogan álmodnak a csendes napsütésben, nekik már érezniök kell a fergeteges idők minden mostohaságát. Mindenért meg kell szenvedni, mindenér keményen meg kell verekedni. Minden baj őket éri legelőször. Az erős időnek ők kell az igazi dühét elviseljék. Rajtuk tombolja ki mérgét. Ami a békés völgyek boldog lakóihoz, mint enyhe szellő érkezett, rajtuk tombolo viharként száguldott végig. Emitt alig a leveleket rezditette meg, de őket a földig hajtogatta. Jaj ennek a mi ifjúságunknak, ha nem tudott elég erősen megkapaszkodni az életadó földbe. Viharban nőtt fák állandó veszedelemben vannak. Itt is, ott is megtörténik, hogy a vihar ereje kifordítja őket a földből. De csak azt, amelyiknek sekély volt a gyökérzete, melyik csak a föld színén kapaszkodott meg. Nincs afelett ereje, amelyik a mélybe eresztette be gyökerét, amelyik a maga fanatikus élniakarásával még a közbeeső sziklákat is msgához ölelte s kemény gyökereivel elhasogatta. Mi is csak igy tudunk megmaradni és boldogulni. Nem panaszkodni, nem jajgatni és nem csodákat várni. A csúcsokon is lehet élni, akiben élniakarás és erő van. Ott is el lehet jutni az életadó földhöz, csak többet kell fáradni érte, jobban kell megdolgozni, mélyebbre kell ereszteni a gyökeret. Vagyis jobbnak, alaposabbnak, lelkiismeretesebbnek, szorgalmasabbnak, kitartóbbnak, jobban felkészültnek kell lenni. Mindé it jobban kell tudni, mindenhez jobban kell érteni és mindent meg kell fogni. Viharban nőtt fának kell lenni. Erősnek, szívósnak, lebirhatat- lannak, kemény akaratának, mindennel dacolőnak. És ilyenekké bizony nem úgy leszünk, hogy nagy lelkesülten ezt megfogadjuk. A hit tesz minket erős emberekké. Az egyházunk az a tartó föld, mely életet ad. Ebbe kell minél jobban mngfogózunk. Hívőbb, buzgóbb, vallásosabb, istenfélőbb, kegyesebb emberek, szorgalmasabb templomjárók, Istenben jobban bizók, neki engedelmesebb szolgák kell legyünk, mint voltak apáink. Csak ez támasz a viharban. Csak ebben lehet megfogózni. Másoknak lehet játék az Isten, de nekünk élet és erő. Viharban nőtt fák, magyar ifjúság, fogózzatok bele a lelketek minden hajszálgyökerével s aztán hagyjátok, hadd tomboljon a vihar. Ha minden elpusztul is, ti akkor is megmaradtok, mert Isten ereje véd és őriz benneteket. Ez volna a mi magyar megnyugvásunk, ha igy látnánk titeket. Ez volna a mi megnyugvásunk, ha ilyen felkészültséggel bocsáthatnánk el az Ur oltára elől a most megkonfirmált ifjúságot is. Akkor nem féltenök fajtánk sorsát semmiféle vihartól. Szülők, hozzátartozók, őrködjetek felettük! Ne felejtsétek el, hogy viharban nőtt fák. Argay György
