Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-03-20 / 12. szám
4 EVANGÉLIKUS ÉLET 1938. március 20 bí>xon/tj olt zovala. n Hit bízott ránk Isten ? A megadott címben három fontos di I got látunk: és pedig, ho^y van megbízó, megbízott és „valami“ ami a megbízás tárgyát képezi. A megbízó Isten, Aki teremtette ezt az egész világmindenséget, csillagmiriárdjaival, napjaival, holdjaival, Aki azokat fenntartja és kormányozza, Akinek hatalma van mindenkor mindenek felett. A megbízott az ember, aki teremtmény. aki elenyésző porszem a világmindenség nagysága mellett, de még inkább az Isten hatalmához képest. Csodálatos dolog! A hatalmas Isten arra móltóztatja a porszem embert, hogy megbízza valamivel. Valamivel, ami elesettsógóből fölemeli, méltóságot ad neki! Azzal, hogy ebben a világban mindenkor és minden körülmények között az Ö akaratát képviselje! Minden embernek, s?e génynek vagy gazdagnak, boldognak vagy nyomorultnak, fórfiuek vagy nőnek, neked és nekem, és mindannyiunknak ezt az egyetlen megbízást adta. Ezt, kívánja, ezt akarja és ezt követeli, nemcsak mint megbízó a megbízottól, mint teremtő a teremtménytől, ur a szolgától, hanem, mint atya a gyermekétől, — szeretettel és végtelen türelemmel. Tehát mindannyian egy megbízást kaptunk, egy a feladatunk: Isten akaratát képviselni, az Ő izenetének hordozója, megtestesítője lenni ebben a világban, nem csak néha, nem ^sak jótetszésünk szerint, hanem mindenkor és minden körülmények között 1 Ezt a megbízatást születésünk pillanatában kapjuk és nem oldatunk fel alóla Megbízónkhoz való visszatérésünk pillanatáig, amikor majd beszámolunk megbízatásunk teljesítéséről. Közös megbízatásunknak, anélkül, hogy a lényeget megváltoztatnák, kölönböző szint a különböző egyéniségek, nemek, körülmények adnak. Máskép teljesíti a megbízatást a magabizó, hiú, gőgös, mint a szeretőszivü, alázatos — máskép a férfi és máskép a nő, vagy a gyermek, máskép a szegény és máskép a gazdag. Sok - nőtestvérünk úgy képzeli el a megbízatását teljesíteni akaró asszonyt, mint aki állandóan a mellét veri, sir a bűnei miatt „megsavanyodik a nagy szentségtől,“ (ahogy nemrég valaki megjegyezte), reggeltől estig imádkozik! Milyen óriási tévedés! Az igaz, hogy minden dolgát Isten elé viszi — sokat imádkozik — mindig Isten akaratát tartja szem előtt, az is igaz, hogy meglátja, megbánja és megsiratja bűneit, de az is igaz, hogy nincs ná’a öröm- teljesebb, boldogabb teremtés a világon. Nem csak a bűneinek sokaságát, hanem Isten mindazokat megbocsátó kegyelmét is látja. Nem csak a saját tehetetlenségét ismeri férje betegágyánál, gyermeke nevelésénél, anyagi összeomlásnál, hanem ismeri annak az Istennek a hatalmát, Aki nemcsak betegeket gyógyít, hanem halottakat támaszt fel, Aki nemcsak a bűnös vámszedőből, de az ő gyermekéből is tiszta, drága lelket teremt, Akinek „sok kis vere- becskénél drágábbak“ vagyunk, Akinek a tudta nélkül „egy hajszál sem eshetik le a fejünkről! „Tudja, hogy van egy félelmetes Úristen, aki mindeneket megítél, Akinek mindenek fölött hatalma van és Akihez ő úgy fordulhat, olyan szeretettel és bizalommal mint a gyermek az édesapjához! Hát hogyne volna boldog, hogyne örülne, hogyne volna békessége, mikor legdrágább kincseit, férjét, gyermekeit, szüleit, saját élatót mind mint a legjobb helyre vitte. Arra bízta, Aki egyedül képes megtartani, megóvni azokat! Hát nem a legegyszerűbb és legtermészetesebb dolog a világon arra bízni mindenünket, Aki egyedül hatalmas annak megőrzésére? Nem természetes-e, hogy az ilyen asszonynak csak szánakozó szeretet és nem gyűlölet és irigység él a szivében mindenki iránt. Az ilyen asszonynak nincs ideje pletykákat sugdosni a másik fülébe, hanem inkább azt „jer, menjünk együtt, én már látom a keskeny utat!“ És mindenek előtt nem az a legtermészetesebb, hogy az ilyen asszony — háládatos a Hatalmas iránt ? Hogyne tenné mindezt szívesen, mikor tudja, hogy ezzel egyúttal a megbízásnak tett eleget — hiszen Isten akarata az, hogy „mindig örüljünk“, „egymást szeressük“ és „egyedül Öt féljük és tisztelőjük“! Hogy mindez nagyon egyszerű és amilyen egyszerű ép olyan nagyon nehéz? Igaz! De Isten dolgaiban ép az a csodálatos, hogy Ö az Aki elindít ö az aki az útra erőt ad. Kiss Bólánó Olvasni szerető ifjúságot. Olvastam valamikor, egy verset, mely arról szól, hogy a villamosra reggel felszáll egy leány, hogy munkájába siessen. Ahogy helyet kap, leül, könyvet vesz elé s olvasni kezd. Annyira belemerül a könyvbe, hogy mindenről elfeledkezik. Nem hallja a villamos élesen hasitó csengetését, nem hallja szomszédainak hangos beszélgetését, elfelejtkezik a robotos munkáról, mely reá vár, elfelejtkezik a nyomoráról, mely nap nap után emészti, eltűnik előle minden-minden ebből a szomorú csúnya fájdalmas és szenvedés- teljes életből: A könyv által uj világba kerül, uj életbe. Áttüzese- sedik az arca, ragyogó lesz a szeme, a szája öntudatlanul mosolyog. mosolyog... látszik rajta, hogy most, amig olvas, boldog: megszépült az élete. És ezt egy könyv, egyszerű, rojtosszéiű könyv tette. Ilyen csodálatos varázshatalma van a könyvnek. Átvisz ebből a bűnnel, szennyel, csúfsággal teljes világból egy szebb, egy ideálisabb világba és életbe. Megkiváníatja az igazibb életet és annak keresésére, megvalósítására késztet. A könyv azonban nem csak megszépíti életünknek egy-ogy óráját (bár már ezért is érdemes olvasni), hanem kihatással van egész életünkre azáltal, hogy buzdít, nemesit, erőt kölcsönöz, felfegyverez az élet küzdelmeihez. Manapság teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki fegyver nélkül induljon ütközetre. Sokat lehet olvasni és hallani mostanában arról, hogy egyik ős a másik ország is a felfegyverkezés kérdésével foglalkozik és tetemes összegeket milliárdokat áldoz a felfegyverkezésre. Mindenki fegyverkezik, mert biztosítani akarja magát Mert tudja, hogy támadás és harc esetén csak úgy állja meg a helyét és csak úgy kerül ki győztesen, ha kellőleg felfegyverkezett és előkészült a harcra. Harc előtt áll minden ifjú is. Ezért természetesen föl kell fegyverkeznie, ha győzni akar. A csatatér s maga az ellenfél is, amellyel szembe kerül s amelyet meg kell hódítania, az maga az élet. A cél az, hogy az életben rejlő ellenségeket, kísértéseket, bűnöket legyőzzük és igaz, nemes, derék emberekké legyünk. Hogy igaz emberré lehessünk az Isten teremtő kegyelmén kívül jó fegyver, jó segítség minden nemes, komoly könyv, mely emberi érzéseket tud fakasztani, emberi gondolatokat tud ébreszteni bennünk és emberi tettekre tud késztetni. A könyvek erős segítő társaink abban, hogy ember váljon halőlünk. Természetesen az igazi embert formáló, emberré lenni segítő könyv a Biblia, mely által Isten maga akarja kifaragni belőlünk az igazi embert, a krisztusi embert az ő képére és hasonlatosságára. Ezért nélkülözhetetlenek az ifjúnak az emberré levésért folytatott küzdelmében a jó könyvek és elsősorban maga a Biblia, ebből a szempontból is. A könyvek a mi mestereink: bot, kemény szavak és harag nélkül tanítanak. — „A könyvtár mesterséges édenkert, szellemi paradicsom, amiből nem űzhetnek ki bennünket.* — Írják azok, akik ismerik a könyv jelentőségét, áldásthozó erejét. A tudás hatalom, sokszor hallhatjuk mai napsag ezt a megállapítást, sőt tapasztalhatjuk ennek igazságát. A tanulatlanok, akik nem tudnak együtt haladni a gyorsan fejlődő élettel, azok lemaradnak és haszontalan lesz az életük. Azok nemcsak népi közösségük és az egész emberiség számára lesznek értéktelenek, hanem tudatlanságuk, kellőleg fel nem készült voltuk miatt a saját egyéni életük is sok-sok kárt szenved. (Hiába van valakinek pl. sok földje, szegény, elmaradott ember marad, ha a mai követelmények szerint nem tudja megművelni azt). Egy ember, de egy egó3z ország is annál hatalmasabb, m:nél nagyobb tudással rendelkeznek tagjai. A tudásnak, mint hatalmi erőnek jórészét a könyvek által szerezhetjük meg. Óh mennyi áldása van a könyveknek! Természetesen csak azoknak a könyveknek, amelyek igaz emberré lenni segítenek s nem azoknak, amelyek nemtelen érzéseket fakasztanak bennünk vagy gyűlölködésre, ellenségeskedésre tüzelnek. Épen azért, amikor arra buzdítunk minden ifjút, hogy tanuljon, hozzátesszük, hogy csak jó könyveket olvasson, ezért ezt kérjük még a költővel .együtt „csak a tollat ne fogja átok! “ Raduch György,
