Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-02-27 / 9. szám
Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, jud. Bra$ov. Oillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Nikodemusz Károly elnök Kiss Béla. E'iduch György. Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési dij 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Külföldön 3 Pengő. SZÜLŐK KITÜNTETÉSE, KÖTELESSÉGE. Zsolt. 91,11—12. Valahányszor ezeket a zsoltárverseket olvasom: „Mert az ö angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a köbe, egy kedves, ismeretes kép jelenik meg szemeim előtt. Széditő mély szakadék; alól éles sziklák között sebesen rohanó hegyi patak; a szakadék fölött korlátnélküli keskeny palló, amelyre éppen most teszi ••4 lábacskáját egy tlíóveul kis gyéréit.' Mögötte, hogy le ne zuhanjon, kiterjesztett karokkal lépked egy hófehér szárnyú, légies finomságú áldott lény — az angyal. Így képzelte a festő az őrzö- angyalt — bizonyára a zsoltárosok nyomán s egy igen nagy igazságot akar kifejezésre juttatni, és pedig azt, hogy Isten minden gyermek megőrzésére rendelt drága lényeket, minden gyermek lépteinek követésére küldött angyalokat, követeket, hogy őrizzék, kézen hordozzák az élet legdrágább kincsét: a gyermeket. Ezeket a drága lényeket, ezeket az őriző Istenköveteket, angyalokat a gyermekek igy hívják: édesanyám, vagy azt mondják: édesapám. Igen, minden szülő a legnagyobb kitüntetésben részesül: Istennek angyala, követe lehet. — Kell lennie! Érted ezt, szülő? Angyal vagy: lelkek bízattak reád, akikről neked kell gondoskodnod! Angyal vagy, akire gyermekek bízattak nemcsak azért, hogy gyönge lábaik első lépésénél jelen légy, hanem azért, hogy lelkűk lassan fejlődő, későre erősödő járásában vezesd. Neked, édesanya, azért adott Isién oly érzékeny szivet, hogy a rádbizott fájdalmát is megérezd s a rájövő veszedelmet előre megrejtsd. Neked, édesapa, Isten azért tette erőssé karjaidat, hogy fáradhatatlan légy a tieidért folytatott életküzdelemben. Angyal vagy te szülő, aki felelősséggel tartozol a rádbizott lélekért. Vigyázz, hogy igaz angyala, őrzője, vigyázőja légy neki. Milyen nagy, szép, kitüntető az, hogy Isten őrizetünkre lelkeket biz, ennek a kitüntetésnek meg is kell felelni! Sok gyerek-lélek pusztul el, sikkad el amiatt, hogy a szülök nem teljesítették Istentől nyert hivalásukat s nemes életre vezérlő angyal helyett, bűnbe sodró ördögei lettek gyermekeiknek, életük példaadása által. Angyalnak lenni magasztos hivatás — de igen nehéz feladat. Hogy mégis az lehess, aminek Isten küldött — eljött Ö, hogy megvédjen, s védő karja, mint angyal szárny — mögötted s rábizottad mögött, a kereszten örökre kitárva van. Raduoh György. Az alma meg a fája. Sok sok szülői panasztól hangos ma az élet. Hálátlan, gonosz a ma gyermek — roondják. Nem olyan, mint volt régen. S sok vita hangzik el e kérdés felett, hogy vájjon mi ennek az oka, hol keresendő a hiba — szülőknél vagy gyermekeknél!? Egyik ezt, másik amazt okolja. Én pedig úgy gondolom, hogyh egyszer elkezdenénk nemcsak beszólni, de tudatosan gondolkodni és tépeiődni e kérdés felett, hamarosan reádöbbenér k arra, hogy a régi közmondás „zz alma nem esik messze a fájá'ói“ nemcsak igazság, de szigorú ítélet is felett ink. GuermecLjnk nem tesznek mA-A . rs^pá-i. -haUd&aür -élvre <**«« ^ inon. meiyen mi elii fűtöttük őket, mire mi példát adunk nekik, melyen mi magunk is járunk. Csak jobban megborzadnnk mikor gyermekeinkben látjuk meg azt a hibát mi bő éggel meg van bennünk is, környezetünkben is. Jobban belevág a szivünkbe. Azért meglep s úgy hat reánk, mint valami nem látott szomorú jelenség. Pedig csak a magunk életének gyümölcse, mely igy érik szemünk láttára, szivünk fájdalmára. Változtatni annak ellenére sem változtatunk semmit élelünkön. Csak csodálkozunk, csak átkozódunk ahelyett, hogy önmagunkban, felnőttekben keresnénk meg a hibát. Piacos napon mentem végig egyik községünkön. Korcsmáiból hangos lárma zaja hallatszott ki. Egy helyen akkor tárult fel hirtelen a korcsma ajtó és a borgőzös, füstös korcsmából háromszoros cigánykereket hányva repült ki a hóba egy fiatal férfi. Holt részeg volt. A jelenetet néhány suhanc gyermek nézte végig, hangosan kacagva, röhögve s kacagásuk csak fokozódott, mikor az önmagáról megfeledkezett ember feltápászkodási kísérleteivel csak még jobban beletemetkezett a mély hóba. Elgondoltam — igy megcsúfolni önmagát csak az ember képes. Az állat nem. Elgondoltam — holnap talán ez az ember hangosan fog panaszkodni azon, hogy a mai gyermek nem tiszteli a felnőtt ember tekintélyét. Arra persze egyáltalában nem is fog gondolni, hogy miért nem. Visszatérve utamról újból e korcsma előtt kellett elmennem. A lárma hangosabb volt, nyitott ajtón keresztül füst, rossz levegő s borízű hangok vad lármája csapott ki. Az ajtó előtt egy 7—8 éves fiúcska hangosan hívogatta az apját, ki nem a legszelídebb formában küldte édesanyjához. Láttam a gyermek szemét könnybeborulni. Könnyezve nézte a korcsma ajtaját. Bizonyára szerette apját s szive mélyéig sebezte és bántotta, mit most látott. Elgondoltam — mi megy végbe most o gyermek lelkében. Bánat és fájdalom most még az, miből majd később megvetés, undor és utálat lesz. Keserű csalódást érez, melyet egy-kétszer talán még elfelejt, de aztán... lassan elfordul szüleitől s mert soha idegenekké nem lehetnek számára, ellenségénél jobban fogja őket gyűlölni. S elkeseredése egyszer még kegyetlen keserű bosszút is áll azokon, kik a legfájóbb csalódást okozták neki. Lelkét törték össze, legnemesebb érzelmeit tették nevetségessé. Ember e földön nem adhat nekünk többet, mint szüléink s ember e földön nem vétkezhetik nagyobbat velünk szemben, mint szüléink. Testvérem, szülő, ki elolvastad e sorokat, ne tépd össze az ártatlan papirt s ne birálgasd azt, ki e sorokat leírta, de gondolkodj e dolgok felett s Hfogod ismerni, a mai rossz gyermekekért mi szülök vagyunk hibásak, mi felnőttek. Csak a magunk példájának gyümölcse érik oly kegyetlenül, mert „Isten az apák vétkét bünteti a fiákban.“ Qlillch FUlöp. február 27. 9. szám.
