Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1947

5

nyébe s éltető szellemként érvényesüljenek államéletben, politikai, kultúrális, gazdasági, szociális életterületén és az emberek mindennapi életformájában is. Végzetes tévedésnek látjuk azt a felfogást, hogy a mai demokráciával szemben gyakorolt bírálat, ellenvetés, kifogás, aggodalom és kívánalom már magában véve reakció. Egyházunk nem reakciós, ha politikai pártok által megállapított és bírálhatatlan bálvánnyá tett demokráciával szemben kifejezésre juttatja a maga véleményét. Nem demokráciaellenes a mi egyházunk, ha véleménye van állami életünkben a jog- és igazság érvényesítéséről, a bíráskodásról, az emberekkel szemben való vizsgálati eljárásokról, az ítélkezésekről, ha a gondolat és vélemény-szabadság elnyomásának tartjuk a sajtó ellenőrzésére kiadott kormányrendeletet, ha magunkat számtalanszor ismételve védelmére kelünk a jogtalanul és igazságtalanul kitelepítésre ítélt magyarhű németeknek, ha merünk tiltakozni a minisztérium által kiadott és jutalomkönyvnek ajánlgatott Ligeti Magda féle pornografikus könyv ellen és nem lelkesedünk az általános iskola VII. osztálya számára kiadott „Az ember élete“ című tankönyvért, mely tagadva Istennek az ember lényegét és életét elhatározó teremtő munkáját és mind azt, ami ebből következik, Darwinnak a majomtól származás elméletével gazdagítja az ifjúságot. Mindez nem egyházunk reakciós voltának jele, hanem annak bizonysága, hogy egyházunk a magyar demokráciában is küzd egyházi szolgálatáért.

Egyházunk tartózkodik a napi politikától. Egyházi munkásait is igyekszik ezen meggyőződésben megerősíteni. Lelkiismereti kötelességének tartja azonban, hogy az egyházat és nemzetet érintő nagy kérdésekben a felelős kormány elé terjessze véleményét. Ezt kötelességének ismeri és erre kényszerül is, mert törvényhozási képviselete megszűnt és csak ilymódon juttathatja kifejezésre véleményét. Nemzetünk egészét érintő kérdésekben jogunk és kötelességünk felemelni szavunkat, nehogy olyan megítélés alá kerüljünk, mint történelmünk egyik válságos idején az akkor élő egyházfejedelmek egyrésze, akikről a korszak krónikása azt mondotta,, hogy „néma kutyák“ voltak, mikor szólniok kellett volna.

Nemzetünk letűnt gyászos időszakában is ezen meggyőződésben éltünk. A zsidók szégyenletes üldöztetése és deportálása idején is bennünk megszólalt a nemzet, lelkiismerete és Isten tilalmas szava. Ennek ellenére vádlottak padjára ültették egyházunkat is, mintha „néma kutyák“ lettünk volna Isten törvényének gyalázatos megtagadása idején. Tanuinunk kellett ezen esetből s ezért szükségesnek tartjuk tájékoztatást adni állami és nemzeti életünk nagy kérdéseiben történő állásfoglalásunkról.

Helyesnek látom közölni történelmi dokumentumként azon iratunkat, melyet a békeszerződés ratifikálása alkalmával intéztek a püspöki kar tagjai egyházkerületükhöz :

„Nemzetünk történetében szeptember 15.-ike pirosbetűs ünnep. A nagyhatalmak ezen a napon letétbe helyezték Magyarország békeszerződésének ratifikációs okmányait. Megszűnt a Szövetséges Ellenőrző Bizottság működése s ezután másfél éven át csupán úgynevezett „Tanácsadó Bizottság“ áll kormányunk mellett.

Ezen a napon minden harang megkondult az országban. Isten elé szólították az ország vezetőit és népét, hogy együtt gyászoljunk mindazért, amit a békeszerződés tőlünk elvett és hálaadó örömmel együtt örvendez-