Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1943

helyettes-lelkész vezetésével. A megnyitó istentisztetelet Menyhár István tartotta meg a keszthelyi templomban. A 15 jelentkező közül 10-en vettek részt a tanfolyamon, amely szám azonban az utolsó 3 hétben a levente­­népfőiskolái tanfolyamra jelentkezettekkel bővült. Kevés ez a szám, mely azonban a háborús bevonulásokkal együttjáró nehéz munkaviszonyok közt mégis kielégítőnek mondható. A 'tanfolyam zavartalanul folyt 1943 március 21-ig, amikor annak ünnepélyes záróvizsgáján záró beszédet, istentiszteletén igehirdetést tar­tottam. A népfőiskola előadóiul a tantárgyaknak megfelelően keszthelyi és vidéki szakembereket kértem fel, akik 4 hónapon át sorozatos előadásokban lelkesen és teljesen önzetlenül tanították és vezették ifjainkat. A szak­előadók a következők voltak: Menyhár István lelkész: Egyházunk múltja és jelene; Sághy Jenő missziói h. lelkés'z: Keresztyén hit- és élet; Kolbai Károly gazdasági akadémiai tanár: Földművelés; dr. Manninger Adolf keszthelyi akadémiai tanár: Növény egészségügy; Zalay László gyenes­­diási körjegyző: Közügyekben való jártasság; Jobs Viktor dr. keszthelyi orvos: Egészséges élet; Berke Péter keszthelyi gazdasági akadémiai tanár: Állattenyésztés; Hajós Gyula keszthelyi gazd. akadémiai tanár, kertészeti főfelügyelő: Kertészet, szőlészet; dr. Jánky István sümegi gimn. tanár, Majtényi Kálmán sümegi gimn. tanár és Káldy Zoltán pécsi s. lelkész: Magyar irodalom; Sándor Endre m. kir. zászlós: Természet világa (fizika). Fáradhatatlan előadóinknak ezúton is hálás köszönetét mondok oda­adó munkásságukért. 25. Püspöki egyházlátogatás. Az elmúlt közigazgatási évben kétszer indultam egyházlátogató körútra. Meglátogattam a vasi közép egyház­megye gyülekezeteinek egy részét, azután az egyházkerület szervezés alatt álló missziói gyülekezeteinek helyzetét igyekeztem megismerni. A vasi közép egyházmegyében 1943 május 11—16. napjain megvizsgál­tam a sárvári, uraiujfalui, répcelaki és nemeskoltai anyagyülekezeteket és a hozzájuk tartozó rábabogyoszlói, hegyfalui, terestyénjákfai, vaseger­­szegi, zsédenyi, csánigi és püspöktamási leánygyülekezeteket. Előzetesen bekért részletes jelentések és a helyszínen végzett szemé­lyes vizsgálatok alapján megismertem gyülekezeteink lelki és anyagi hely­zetét, lelkészeink és tanítóink munkáját, a presbitérium tevékenységét s a gyülekezet népének egyházhűségét és vallásosságát. Tapasztalataim egészbenvéve kedvezőek.. Mindenütt rendet és hű mun­kát találtam. Az igehirdetés bibliai és hitvallási alapon történik. Az iskolai munkát a háborús viszonyok között is elvégzik. Egyik gyülekezetben a lelkipásztor felesége háziasszonyi és anyai munkáján kívül végezte a tanító helyettesítő munkáját. Gyülekezeteink nem nélkülözik a felügyelők és világi vezetők támogatását. Kívánatos lenne azonban ennek általánossá tétele és mélyítése a gyülekezet vallásos életében való részvétellel. A gyü­lekezeteknek a közigazgatási hatósághoz és más egyházakhoz való viszo­

Next

/
Oldalképek
Tartalom