Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1941

22 Q. Felvétetik a kerületi közgyűlésre a tanítóság képviseletében kiküldött négy tanító megválasztásáról szóló jegyzőkönyv, mely szerint egy évi időtartamra kerületi képviselőkül megválasztattak Bánó Ádám, Caran János, Polster Rezső ig. tanítók és Buti Sándor tanító. Tudomásul szolgál. A közgyűlés megállapítja, hogy a követ­kező évben a zalai, veszprémi, somogyi és kemenesaljai egyház­megyékből küldendő ki négy tanító az egyházkerületi közgyűlésre. ÍO. Az egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére kiküldettek: Ziermann Lajos esperes, Hanzmann Károly.! Rozsondai Károly, Prickler János és Garan János. 11. Olvastatott az egyetemes egyház elnökségének a folyó évi november 7-én Budapesten tartandó egyetemes közgyűlésre szóló meg­hívója. Az egyházkerület képviseletében, a közgyűlés által kiküldettek: I. Megbízólevéllel: a) Az egyháziak közül: Németh Károly, Bojtos László, Hanzmann Károly, Jónás Lajos. Takács Elek, Molitórisz János, Horváth Lajos, Fábián Imre. b) A világiak közül: Dr. Ajkay István, szentmártoni Radó Lajos, Mihály Sándor, dr. Ittzés Zsigmond, koltai Vidos Dániel, Szalay István, dr. Brunner Emil, Koritsánszky Ottó. c) A tanári karból: Dr. Ruhmann Jenő és Arató István. d) A tanítói karból: Ludván Sándor. II. Jegyzőkönyvi kivonattal: a) Az egyháziak közül: Dr. Deák János, dr Jánossy Lajos, dr. Karner Károly, dr. Sólyom Jenő, dr. Kiss Jenő, D. Dr. Prőhle Károly, dr. báró Podmaniczky Pál, dr, Wiczián Dezső hittudománykari tanárok, Ziermann L.ajos, Budaker Oszkár, Danielisz Róbert, Beyer Pál, Prőhle Károly, vitéz Magassy Sándor, Németh Sámuel, Scholtz Ödön, Kutas Kálmán, Darvas Aladár, Luthár Ádám, Rónai B. Gyula, Weisz Vilmos, Hering János, Bácsi Sándor, Szepesi István, Zsemberovszky János, Novák Rezső, dr. Bányai Béla, Komjáthy Lajos, Bödecs Károly, Kóts Lajos, Garam Zoltán, Nagy István, Mesterházy Sándor, Kovács István, Kiss Gyula, Szabó István, Dörmer Frigyes, dr. Schlitt Gyula, Schmidt János, Rusznyák Ferenc, Cséry Lajos, Takó István, Schrauf Endre, Sparas Elek, Gyarmathy Ferenc, Németh Gyula, Hoffmann Ernő, Büki Jenő, Vértesi Zoltán, Fuchs János, Stráner Vilmos, dr. Győrffy Béla, Szabó József, Szalay Mihály, Baráth József, Gerencsér Zsigmond, Kiss Samu, Lukácsy Dezső, Túrmezei János, Nagy Miklós, vitéz Balogh Ernő, Gyarmathy Dénes, Gyalog István, Menyhárt István, Novák Elek, Németh Sándor, Veöreös Imre, Lukács István, Spiegel- Schmidt Frigyes, Kiss Jenő lelkészek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom