Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940
1940
5 Ezen alkalommal : 1. A közgyűlést megelőzően a templomban Németh Károly egyházkerületi főjegyző buzgó imában ajánlotta Isten áldó 'kegyelmébe az egyházkerületi közgyűlés megkezdendő munkáját s igét olvasott (Máté 25, 14—29.). Az istentisztelet után a közgyűlés tagjai átvonulván a gyülekezet tanácstermébe, dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő, a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Főtisztelendő és Nagyméltóságú Püspök Úr! Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! Ez év tavaszán ünnepelte az egész nemzet nagybányai vitéz Horthy Miklós Öfőméltósága húsz éves országlását. Ünnepelte nem fényes külsőségek között, de a szív mélyéből fakadó tisztelettel, bensőséges hódolattal és hálaadással az isteni gondviselés iránt. Kerületünknek ma van alkalma hódolatát leróni az iránt a férfiú iránt aki huszonegy év előtt a széttépett, ezer sebből vérző csonka ország reménycsillagaként egy őszi borús napon, kicsi de elszánt csapata élén bevonult Budapestre. Őbenne látta a nemzet azt a férfiút, akit a gondviselés a nemzet megpróbáltatása idején küldött. Az ő katonai vitézsége, kiforrott világnézete, bölcsesége és fajának szeretete, de emellett egyéniségének szeretetreméltó közvetlensége, úri magyar gondolkodása jelölte ki a nemzet vezérévé. Alakja az elmúlt két évtized alatt egyre nagyobbra nőtt, vele és általa emelkedett nemzetünk tekintélye. Az ő kiváló országkormányzó tehetsége eredményeként fokozódott a baráti nemzetek megbecsülése nemzetünk iránt. Hálatelt szívvel köszönjük a lankadatlan munkát, annak eredményeit és kérjük a Mindenható áldását életére. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Az a feszültség, mellyel a világháborút oly oktalanul befejező békeparancsok az egész világon, de különösen Európában kiváltottak és amelyet az elmúlt két évtized keserves küzdelme, a béke harca enyhíteni nem, csak a forrpontig fokozni tudott, szétvetette a hazug békék kereteit és kirobbantotta a világ legádázabb, legpuszíóbb háborúját. Kiderült, hogy a nyugati hatalmak a két év előtti müncheni megállapodásnak, melyet a békéért sóvárgó jóhiszemű népek oly nagy örömmel fogadtak és üdvözöltek, csak a biztosító szelep szerepét szánták és így az csak átmenetileg enyhítette a feszültséget azért, mert hiányzott az őszinte békevágy. München nem a békeparancsokat jóvátenni akaró szellem diadala, de a felkészültség hiányának eredménye volt. Egy év óta tart a harc, amely a világháború után kisemmizett és az
