Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940

1939

nem voltak eléggé vörösök. A hivatalos vezetőknek a Volksfront irányzattal kacérkodása taktikai kérdés csupán, nem pedig meggyőződés-változtatás. Ha sokszor megfejthetetlennek látszik is a behúnyt-szemű orosz óriás, egészen bizonyosan halálos ellenségünk. Politikai alkalmazkodásból változtathat taktikáján, ez azonban csak taktikázás a taktikával. Moszkva demokratikus ruhát öltött magára, mondja egy éles ítéletű megfigyelő, de ez csak elleplezése való lényének és önmagához hű törekvésének. A Szovjet újból eljátssza a farkas meséjét, magára veszi a nagymama ruháját, hogy eloszlassa a gyermekek félelmét.

A Szovjet törekvéseit bizonyítja idegen államokban folytatott állandó propagandája. Spanyolország polgárháborúját ő táplálta s Kína bolsevizálását állandóan fenntartja. 1937-ben New-Yorkban 6000 kommunista felemelt ököllel megfogadta, hogy megalapítják a Szovjet-Amerikát. Meg vannak győződve arról, hogy az Egyesült Államokban minden előfeltétele meg van a kommunista társadalmi rendnek, csupán az államhatalom megszerzésére van szükség. Kidolgozták tervüket. Mindenek előtt megszüntetik a magánvagyont. Ezt természetesen csak hatalommal és erőszakkal lehet keresztülvinni. Leszámolnak a kapitalistákkal. A hatalom birtokában azután a bolsevista állam irgalmatlan lesz. Uralmát nem teszi minden polgár számára egyformán kedvessé. A nemzetközi kommunista programra szerint a forradalom előtti Volksfront taktikája is arra szolgál, hogy a kapitalizmus elleni küzdelmet helyes irányban vezesse. Ebben az irányban hatalmas propagandamunka folyik, úgyhogy az Egyesült Államokban mindenütt tért hódít a kommunizmus. Kanada, Mexikó, Chile, Argentinja, Brazília és Cuba a népfront-mozgalom színe alatt előkészítő melegágya a kommunizmusnak.

Nem várhatunk irányváltozást az orosz szovjetnél azért sem, mert Stalin eleven megszemélyesítője a bolsevizmusnak. Múltja és egyénisége lehetetlenné teszik számára elveinek megtagadását. Már pedig Stalin ma is a bolsevizmus istenné tett embere. Félelemtől reszketve, áhítatosan imádkozva, reménykedve sok millió rajongó arc tekint a Kreml felé s az istenné tett embert „a mi atyánknak“, „mi tanítómesterünknek“, „a mi napunknak“ nevezik. Mindig erős az a politikai és világnézeti irányzat, mely a félistenek személyi kultuszával és vallásos árnyalatú emberimádással kapcsolódik egybe.

Az első aggodalmunk tehát az, hogy az orosz bolsevizmusnál nem számíthatunk lényegváltozásra, avagy irányváltozásra, az változatlanul marad a régi.

A másik aggodalmunk a német nemzeti szocializmus egyház- és valláspolitikája miatt támad. Mélységes aggodalommal szemléljük, hogy a forradalmi korszakok szokásos átmeneti idejét messze túlhaladóan, nemcsak változatlan marad a keresztyén egyházak elnyomottsági helyzete, hanem az határozott rendszerezettségben állandóvá válik. A totális államban az egyházak ma is csak tized értéket jelentenek. Az állam szinte elbírhatatlan sú-