Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940
1933
5 Mely alkalommal: 1. A közgyűlést megelőzőleg istentisztelet tartatott, melyen Németh Károly főjegyző buzgó imát mondott és szentigét (Ef. 4, 1—6.) olvasott. Az istentisztelet befejeztével Dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő űr a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Fötisztelendö és Méltóságos Püspök Úr! Tekintetes Egyházkerületi Közgyűlés! Ez év november 10.-én lesz 450 éve, hogy Eislebenben napvilágot látott a történelem egyik legnagyobbik alakja: Luther Márton. Ő az emberiség azon kiválói közé tartozik, akiknek alakja évszázadok múltával mind nagyobbra nő, egyénisége, munkássága jelentőségében és hatásában emelkedik és akiben a Teremtő akaratának egyik kiválasztott végrehajtóját kell tisztelnünk. Az ő kifejezésteljes, határozott és mégis szelíd arcába tekintve, nem tudom megmondani, miben volt nagyobb? Szeretetben, vagy hűségben? Szelídségben, vagy akaraterőben? Szentírás magyarázatában, vagy annak követésében? Istenfélő alázatosságban, vagy a semmitől vissza nem rettenő bátorságban? Akkor-e, mikor a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte a 95 pontot, vagy amikor elégette a wittenbergi vár előtt a pápai bullát? Akkor-e, mikor elhagyta Wartburgot, vagy mikor megállóit a hatalmas császár és a birodalom nagyjai előtt? Kétségtelen, hogy mélységes hite, Istenben vetett rendíthetetlen bizalma volt az iránytű, mely vezette. Ezen épül fel hatalmas egyénisége, ez az a gránitszikla, amelyen állva, a reformáció nagy müvét diadalra vitte. Adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy Szent Igéjének igaz tolmácsolójával, Luther Mártonnal megajándékozott bennünket és fogadjuk meg, hogy a lutheri reformációban kinyilvánított igazságokhoz hívek maradunk. Mélyen tisztelt Közgyűlés! A világ helyzetében az elmúlt év nem hozta meg a várva-várt változást. Sem a politikai feszültség, sem a gazdasági és a vele összefüggő lelki válság nem enyhült. A megoldásra váró kérdések száma újabb problémák felszínre kerülésével sokasodott. Államférfiak, tudósok, gazdasági vezető egyének folyton tanácskoznak, de az eredmény a heteken át folytatott tanácskozások után vagy teljés eredménytelenség, vagy a legjobb esetben egy-két keservesen megalkotott vérszegény határozat, melyek azonban csak arra jók, hogy feledésbe menjenek és azokat senki be ne tartsa. Ha néhol felcsillan a javulás egy halvány reménysugara, kioltja azt a más téren bekövetkező hanyatlás. Ezen eredménytelenség és tehetetlenség láttán mind nagyobb bizalmatlansággal tekint a világ a sorsát igazgató államférfiakra és a bajokat orvosolni nem tudó Nemzetek Szövetségére.
