Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932
1926
35 67. Olvastatott a somogyi egyházmegye f. évi közgyűlése jkvnek XIV. pontja, amely szerint az egyházmegyei közgyűlés Margitpusztának Apátszállástól való elválási szándékát bejelentő kérvényét s önnálló leányegyházközséggé alakulását, — amennyiben Antalszálláson az ev. iskola fennmaradása biztosíttatik, — tudomásul veszi és Margitpuszta kérését örömmel üdvözli. Az egyházkerületi közgyűlés — tekintettel arra, hogy Antalszállás nem nyilatkozik az iránt, hogy Margitpuszta nélkül, amely eddig 50% erejéig járult hozzája tanító fizetéséhez, — képes lesz-e fenntartani a tanítói állást, —tekintettel továbbá arra, hogy Terecsény pusztának Apátszálláshoz való csatlakozása 16 mindennapi és 12 ismétlő iskolaköteles gyermekkel még bizonytalan és így kétséges, hogy Antalszállás 20 mindennapi és öt ismétlő iskolás gyermek után megkaphatja-e továbbra is az államsegélyt, tekintettel arra is, hogy Margilpuszta nem igazolja, hogy rendelkezik-e az iskola és tanítólakás építéséhez szükséges anyagi erővel és arról sem nyilatkozik, hogy 19 mindennapi és 12 ismétlő iskolás mellett — mivel az állam csak 30 mindennapi iskolás gyermek beiratkozásával adja meg az államsegélyt — meg nyerheti-e az államsegélyt tanítójának? mindezek alapján az iratokat visszaadja a somogyi egyházmegye elnökségének azzal, hogy Antalszállás nyilatkozzék a szétválás tekintetében, mutassa ki, hogy a maga erejéből fenn tudja tartani iskoláját és hogy részére az államsegélyek folyósítása továbbra is biztosítva marad, valamint Margitpuszta is igazolja, hogy saját erejéből képes fentartani iskoláját, ezen célra épületet szerzett avagy elegendő anyagi erővel rendelkezik iskola és tanítólakás építésére és hogy az államsegélyt tanítója részére meg tudja^szerezni. Mindezeknek igazolása esetére az egyházkerületi közgyűlés fölhatalmazza az egyházkerületi elnökséget a szétválásnak jóváhagyására és Margitpuszta önálló leányegyházközséggé alakulásának engedélyezésére. 68. Olvastatott a somogyi egyházmegye f. évi közgyűlése jkvének XIV. b. pontja, mely szerint az egyházmegyei közgyűlés^ Nagyatádnak 1926. évi junius hó 3-án hozott ama határozatát, hogy a missziói segédlelkészi állást megszervezi s amennyiben a nyerendő államsegéllyel, kerületi támogatással (Baldácsy- és adóalapi segély) s a nagyatádiak által már eddig felajánlott buzajárandósággal és felajánlandó'segélyekkel’és lakással a segédlelkész megélhetését biztosítva látják s a nagyatádiak tervbe vették]egy imaháznak sürgős építését; örömmel üdvözölve a nagyatádiak ^tervét, 'Jalmaga részéről is támogatását Ígéri. Az egyházkerületi közgyűlés, miután Nagyatádon a missiói segédlelkész megélhetése 542.0J0 korona havi államsegéllyel, továbbá a Baldácsy segéllyel, nem különben Somogyszob és Barcs hozzájárulásával, nem különben a nagyatádiak áltál felajánlott lakos és buzajárandósággal biztosítva van, a missziói segédlelkészi állásnak szervezését Nagyatádon engedélyezi, figyelmébe ajánlván lelkészlakás építését az imaház építésével kapcsolatban.