Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932
1932
lő és egyházi szempontból egyformán aggasztó. A jelentések szerint több gyülekezetben a vallásos életet kedvezőtlenül befolyásolja az egyháztagok gazdasági nyomora, mely zavarólag hat az anyagyülekezethez való viszonyban is. Az ifjúságnak az istenitiszteleten való részvétele a legtöbb gyülekezetben biztosítva van. Annál feltűnőbb, hogy néhány helyen a levente-ifjúság éppen az istenitisztelet idején tartja gyakorlatozását s ezen a lehetetlen állapoton a lelkész többszöri tiltakozása dacára, a vezetőség nem változtatott. A házi istenitiszteleteket a hívek szórványosan gyakorolják. Az Úrvacsora szentségével élők száma ez évben hanyatlást mutat. Míg ugyanis az 1930/31. közigazgatási évben 73.131-en járultak az Urasztalához, mely az előző évvel szemben 1541 emelkedést mutatott, addig ez évben 70.396-an járultak az Urasztalához. A csökkenés tehát 2.735. Az Urvacsorázó férfiak száma 1287-el, a nőké 1448-al csökkent. Vallásos életünk mélységét biinbánatunk őszintesége s megtérésünk komolysága dönti el. Kövessünk el mindent, hogy bűntudatot, biinbánatot ébresszünk híveink lelkében s Krisztus keresztjéhez vezessük őket. Az 1931/32. közigazgatási évben keresztségben részesültek 3271-en (3646). Csökkenés 375. Törvénytelen szülött volt 150 (162). Csökkenés 12. Konfirmálásban részesült 2219 (1535), emelkedés 684. Házasságot kötött 1019 tiszta pár (904), emelkedés 115, és 458 vegyes pár (458), összesen 1477 (1362) pár. Emelkedés 115. A halálozási statisztika is emelkedést mutat. Egyházi temetésben részesültek 2.795-en (2496), emelkedés 299. Áttértek egyházunkba 133-an (155), csökkenés 22. Kitértek egyházunkból 110-en (126), csökkenés 16. Reverzálist adott egyházunk javára 180 egyén (178), emelkedés 2, egyházunk kárára 97 (84), emelkedés 13. Sajnálatosnak tartom, hogy az egyházi szertartást több gyülekezetben, részint helytelen szokás, részint a szekták szellemének befolyása következtében mellőzik. Feltűnő, hogy nagy városi gyülekezetek közelében falusi gyülekezetek is elejtik az egyházkezelés szép szokását. Arra is találunk példát, hogy a felekezeti türelmetlenség az egyházi szertartás mellőzését vonja maga után. Evang. és róm. kath. házasulandók olyképpen oldották meg a megoldhatatlannak látszó kérdést, hogy egyik egyházzal sem áldatták meg házassági szövetségüket. 9. Belmissziói munka. Dunántúli Luther Szövetségünk a múlt évben is kiadta Belmissziói Munkaprogrammját, melyet egyházkerületünk lelkészei, sőt nagyobb leánygyülekezetek tanítói és levita-tanítói is lelkiismeretes buzgósággal keresztülvittek. Arcképek és jellemrajzok az ős-keresztyén egyház történetéből cím alatt a népiskolai ifjúság részére adtunk munkaanyagot s megállapítottuk az ifjúsági Egyesületek és középiskolai Diákszövetségek munkaprogrammját is. Ezekhez ez évben is tematikus biblia-tanulmányi anyagot és történeti-emlékeztetőt adtunk. A reformáció hetében Melanchton Fiilöp, a négy választófejedelem,