Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932

1928

7

súlyúknál fogva megilleti. Ellenben mi protestánsok kiváltságos helyzetet élvezünk. Hangoztatják, hogy mi támadjuk a r. kath. egyházat, a békével és türelmükkel visszaélünk.

Mi ez, ha nem közismert tényeknek elferdítve való beállítása, mi más ez. mint hangulatkeltés a prof. egyházak és híveik ellen azok körében, akik nem ismerik a viszonyokat és nincsen meg a módjuk arra, hogy azokról meggyőződést szerezzenek. Nem más ez mélyen tisztelt közgyűlés, mint konkoly hintés, melynek lassan-lassan az lesz az eredménye, hogy gyűlölettel telnek meg a tömegek azok iránt a magyar testvéreik iránt, akik más templomban imádják az örökké való Istent.

Mély szomorúság fogja el a lelkemet ezen tünetek láttán.

Nemcsak azért, mert oda jutottunk, hogy az ellenkező oldalon levő túlzó elemek meggyőződésünket, hitünket nem tisztelik, nem becsülik, hanem azért, mert szerencsétlen, szétdarabolt hazánkra végveszedelmet látok abban, ha a felekezeti harc nemzetbomlasztó mérgét beviszik életébe azok, akik elég könnyelműek ahhoz, hogy a kultur harc égő fáklyájával játszanak az amúgy is pattanásig feszült emberi idegek puskaporos hordója körül.

Senkisem tudja megmondani, hogyha ez az irányzat — amitől Isten óvjon, — diadalra jut, minő végzetes eredményeket fog felidézni.

De egy bizonyos, hogy a felekezeti harcokban meggyengült és meghasonlott magyarság a társadalmi rend ellen küzdő, Istent, vallást nem ismerő rétegek rendszeres támadásának ellentállni nem tudna és nemzeti feltámadásunk szent ügyét szolgálni erőtlen és képtelen lenne.

Ép azért minden hazáját, egyházát szerető hazafinak, tartozzék bármely felekezethez, szent kötelessége a felekezetekközti viszony elmérgesedését megakadályozni és elkövetni mindent, hogy a gyűlölet helyett megértés költözzön a lelkekbe.

Hinni akarom, hogy a r. kath. testvéreink nagy többsége ugyanígy gondolkodik, hinni szeretném, hogy nem azonosítják magukat a túlzó irányzat felfogásával, hanem a felekezeti békét és annak áldásait komolyan akaró és hirdető vezéreikkel együtt azon lesznek, hogy túlzó irányzatú hittestvéreik nagy energiája ne a más felekezetiiek elleni harcban, hanem saját felekezetűk beléletében való munkálkodásban keressen és találjon érvényesülést.

Feltétlenül szükséges, hogy a mi részünkről is megtörténjen mindaz, ami súlyos helyzetünk javítására szükséges és célravezetőnek látszik.

Az államhatalomnak kötelessége és fontos érdeke a különböző felekezetek harmonikus együttmunkálkodását biztosítani.

Ép ezért és mert a bevett felekezetek egyenlőségét és viszonosságát törvény biztosítja, méltán elvárhatjuk a kormány hatalomtól, hogy ezen viszonosságot sértő magatartást bárhonnan jöjjön is az, a rendelkezésre álló eszközökkel meggátolja.

Amennyiben a kormányhatalom, illetve annak képviselői nem vennének tudomást ily természetű ügyekről, gondoskodnunk kell arról, hogy az egyenlőség és viszonosság törvénybiztosította jogainkba ütköző cselekmények meg-