Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932
1927
kicsi gyülekezetek is hasonló meglepetésekkel kedveskedtek. Magam előtt látom a jó sváb népet biztos anyagi jólétében, kis palotának is beillő lakóházaival. Jellemére következtetek, mikor arra gondolok, hogy a bevonuláskor miként futnak százszoknyás asszonyai és leányai a téglaburkolatu gyaloguton és szaladás közben szorgalmasan csattogtatják kötőtűiket. Látom a leventecsapatok sorai közt a „pacsker“-ben vonuló levente-ifjakat, amint fegyelmezetten vonulnak. Győrmegye Hanságéban pedig boldogan élveztem az ingoványos földről szilárd talajra helyezkedő községek anyagi megerősödését, mely elhatározó jellemvonásokat von az egész nép arcára és lelkűidére. Kiszáradtak a nyomorúság iszapjai. Kalásztengert lenget a szél a zsombékos nádasok fölött. Elhódította a szívós akaraterő a veszendőségtől az élet mezőságeit. A nélkülözés, Ínség, nyomorúság helyébe jólét, biztos alapú életberendezkedés helyezkodik. De a két világot a küzdelem, munka és józanság útja köti össze. A gyülekezetekben is biztos fundálású rendezettség és belső konszolidáció uralkodnak. Ezekben a kicsi győrmegyei gyülekezetekben külön is örültem annak a lelkipásztori gondosságnak, mellyel megkeresik a kicsi gyülekezetekben lakó mélyebb és szélesebb munkaköröket. Egyik-másik gyülekezetben különös örömmel szemléltem a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodást és azt, hogy a lelkész munkája nem zsugorodik össze a lélekszám arányában, hanem felszabaduló munkaerő szabad lendületével új munkamezők fölé emelkedik. A vezetők és gyülekezetek viszonyát mindenütt megfelelőnek találtam. Ez a megfelelőség azonban^mégis nagyon" különböző tartalmat rejt magában. Néhol a lelkész a szemével vezeti a népet, máshol két keze is alig elég a vezetéshez. Arra is találtam esetet, hogy a nép bizalmatlan pásztorához, valószínűleg azért, mert pantallót visel. Tehát bizalmatlan minden felsőbbségével szemben, mert azok is pantallót viselnek. Körutamon sok meleg szeretet vett kőiül és kisérte távozó lépteimet. Hálás voltam ezért a szeretetért, de különösen jól esett annak tapasztalása, hogy az egyházlátogatás befejeztekor nem láttam ezt a szeretetet kisebbnek, mint érkezésemkor, pedig nem mondhattam a gyülekezeteknek mindig hízelgő kedvességet. A gyülekezetekben végzett egyházlátogatás többé-kevésbbé az egyházmegye esperese munkájának ellenőrzése is volt. Örömmel, hálával és elismeréssel gondolok az esperesek igazán odaadó céltudatos és szeretetteljes, de egyszersmind erélyes munkájára, mellyel az egyházi alkotmány és egyházi rendelkezéseknek érvényt szereznek. Utamon ^elkísértek az egyházmegyék esperesei, az egyházmegyék felügyelői és jegyzői, továbbá a püspöki titkár. A világi hatóság részéről mindenütt elkísértek a járások főszolgabirái. Mikor Győrmegye területére léptem, a vármegye köszöntését.dr. Németh Károly főispán és dr. Némethy Ödön alispán tolmácsolták lekötelező, megtisztelő kedvességgel. De ezt a szeretetet a polgári hatóság részéről minden községben élvezhettem a községi vezetők és elöljáróság ré-29