Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1919-1925

1925

változtatta, de méginkább azon elhatározásával, mellyel a nyugdíjas lelkészek, lelkész özvegyek, és árvák nyugdiját a múlt év őszén rendezte. Bár nézetem szerint az államhatalom ezen intézkedésével, régi fájó mulasztást pótolt, mégis ezért nemcsak az érdekeltek háláját, de a mi köszönetünket is kiérdemelte.

A felsorolt körülményeket mérlegelve, a kormánynak velünk szemben anyagi téren folytatott eljárásában nem a megértés hiányát, vagy a nem teljesítés álláspontjára való helyezkedést, hanem azt látom, hogy az újraépítés folytán mindenünnen jelentkező kívánalmakkal és igényekkel szemben a mi töivényben biztosított jogos követeléseinknek kielégítését, az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül teljesíteni ma még nem tudja.

Midőn ezt megállapítom és ezáltal beigazolom, hogy saját ügyünkben is elfogulatlanul kívánok ítélni, ép ebből nyerem támaszomat ahhoz, hogy jogos, ki nem elégített kívánságainkat nem csak fenntartsam, hanem azok fokozatos teljesítését a pénzügyi helyzet javulásával kívánjam és szorgalmazzam.

Mindazon hiányokat, melyek azáltal jelentkeztek, hogy az állam nem vállalta a békebeli járulékok átértékelését, híveink áldozatkészségének kellett pótolni.

Pó'olták is úgy, hogy a súlyos viszonyokat, nagy adóka*, rossz termést figyelembe véve, a legteljesebb elismerés, sőt hála hangján kell megemlékeznem úgy az egyes gyülekezetekről, mint minden egyes hívünkről, akik bámulatra méltó áldozatkészséggel befizették járulékaikat, hogy fenntartsák apáik egyházát és az azok által alapított iskolákat és kultúrintézményeket.

Őszinte köszönet i leti a lelkészi és felügyelői karunkat is, akiknek buzgó munkálkodása, felvilágosító szava és pé daadása volt szükséges ahhoz, hogy ma a pénzügyi bizottság által előterjesztendő szép eredményre rámutathatok.

Úgy a híveket, mint a vezetőket arra kérem, hogy munkásságukban ne lankadjanak, sőt egyházunk fenmaradásáért tanúsított buzgó áldozatkészségüket a jövőben is megtartsák.

A világháború elvesztése és hazánk feldarabolása következtében egyébb téren is súlyosan aggasztó oly tünetek mutatkoznak, melyekre rámutatni és azokkal foglalkozni kötelességemnek tartom.

Egyike ezen tüneteknek a fe'ekezet közötti viszony szemmel látható megromlása.

Tudjuk, hogy az a jó viszony, mely a keresztyén felekezetek között Németországban és minálunk a háboiu előtt fennállott, a békekötések után mindinkább elhidegült.

A elhidegülés alapoka nézetem szerint a Vatikán politikájának a középeurópai államokkal szemben való megváltozása.

Róma nem tartja szükségesnek, hogy a levert Németország túlnyomóan protestáns vallásu lakosságával ugyanazon politikát folytassa, melyet azzal a német birodalommal szemben, célszerűnek vélt, mely hatalmának teljességében evangélikus császári ház vezetése alatt állott. Nálunk viszont az apostoli királyt megillető jogok szünetelésével, átmenetileg nincs meg az a hatalom, mely a maga minden kétségen felül álló egyházhüsége mellett felszólalhatott és az