Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1919-1925

1924

3

jóakarata nagyobb, semmint jogos kívánságaink teljesítésének mértéke mutatja. A minisztériumnak sok terve, törekvése, szándéka hajótörést szenved Ez azonban nem változtat a helyzeten. Csupán annyit, bogy most már nemcsak a kultuszminisztériummal, hanem az egész kormánnyal szemben kell felvetnünk a határozott kérdést: állja-e és vállalja-e a kormány a protestáns egyházakkal szemben fennálló kötelességeket? Ezt a kérdést ma már nem a kultuszminisztériumban, hanem a kormány fejénél és a minisztertanácson kell eldönteni. Egyházunk törvényes jogait az egész kormányzattal kell elismertetnünk. Mert mérhetetlen veszélyeket rejt magában az a jelenlegi helyzet, hogy egyházunk jogigényeit az utolsó helyre ' szorítják s pénzügyi avagy politikai körülményektől teszik függővé azok teljesítését.

A rom. kath. egyházhoz való viszonyunk maradt a régi. Ismét hangzott el néhány ünnepi kijelentés és közös kulturális és szociális munkára vonatkozó testvéri nyilatkozat.

De ezen felfogás mellett a viharfelhő zugó fergetegében mérgezett nyilakat pendítenek reánk és kemény támadásokat intéznek egyházunk ellen.

Érdemes beletekinteni a támadás mentalitásába. Féltékenység táplálja a gyűlölet lángját. Azt mondják : sok protestáns van vezető pozícióban. Nagy hatalom egyesül kezükben. Szolidaritás biztosítja érvényesülésüket. Mosolyoghatnánk is ezen a sírni való állásponton, mikor saját szemünkkel látjuk, hogy szinté minden téren fokozatosan leszorulunk és a protestáns tehetségek érvényesülése mindig nehezebbé válik. Különben is a protestáns etikával ellenkezik a hivatalos állás hatalmának egyházi szempontból való kiaknázása.

De nem is ez a lényeg ! Az ellenünk vezetett támadás nagyrészt elvi alapra helyezkedik. Támadják a protestáns egyházat, mert a protestestantizmusbaH a destrukció szülőjét látják. A protestantizmus bontotta meg a hitbeli egységet s ,,elsőnek kezdette ki a tekintélyt, a kinyilatkoztatás zárt, minden oldalról körülbástyázott fellegvárát.“

Kétségbevonják történelmi hivatásunkat, nemzetépitő munkánkat és nemzetépitő képességeinket. „A protestantizmus nem tudta, soha is fogja tudni átjárni, főleg pedig sohse fogja tudni talpraállítani a nemzetet, a magyar hazát. Akinek gerince eltört, nem tud járni, a szárnya szegett madár nem tud repülni. Már pedig ilyen a protestantizmus.“ — olvassuk a Magyar Kultúrában.

A protestantizmus látszólagos történelmi jelentősége nem egyéb, mint közönséges történethamisitás. „A protestáns történetírás — mondja a Magyar Kultúra cikkírója — meghamisította a