Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914-1918

1916

52 És ezzel szemben nincs más kérésünk, mint az, hogy főpapi gondjai közül ne vesse ki a mi szerény gyülekezetünk gondját sem, hanem segítsen nekünk azt bölcseségével, tekintélyével felvirágoztatni, az egyházkerület első gyülekezetei közé emelni, minket, nyáját pedig táplálja az Isten igéjével, őrködjék felettünk éber figyelemmel, ne hogy csak egy is közülünk meg­­tévelyedjen, hanem inkább megtérjen és éljen ! Isten vezérelje Méltóságod lépteit! Méltóságos és Főtisztelendő Kapi Béla püspök úr válasza. Nagyságos Felügyelő Úr! Mélyen tisztelt Küldöttség! Fogadják hálás köszönetemet figyelmükért, hogy a mai napon jókívánságaikról s velem érzésükről biztosítani szíveskedtek. Annál jobban esik bizalomnyilvánításuk, mert ebben előfeltételét látom sikeres munkálkodásomnak. Legyenek meg­győződve arról, hogy a szeretetet szeretettel, a bizalmat bizalommal meg­hálálni igyekezem. Azt szokták mondani, hogy amelyik gyülekezet püspököt nyer, elveszíti lelkészét. Ezzel szemben azt az Ígéretet teszem, hogy dacára püspöki hivatáskörömnek, mindenkor igaz lelkipásztoruk kívánok lenni, ki egész szívvel és lélekkel, teljes odaadással munkálkodik gyülekezetében. Éhez a munkához kérem mindnyájuk támogatását. Köszönöm a gyülekezet s a nőegyesület megtisztelő üdvözletét s magamat szíves jóindulatukba ajánlom ! 25. Egyházkerületi felügyelő úr jelenti a közgyűlésnek, hogy Főtiszt, püspök úrhoz beiktatása alkalmából a következő előkelő egyéniségektől és testületektől érkeztek üdvözlő táviratok és levelek: Távirati üdvözlést küldtek a következők! Mélt. és Főtiszt. Gyurátz Ferenc úr, a dunántúli ev. egyházkerület le­mondott püspöke. Nagymélt. Jankovich Béla m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Úr. Nagymélt. Zsilinszky Mihály úr, a bányai egyházkerület volt felügyelője. Földváry Elemér úr. Batthyányi László herceg és hercegné. Mélt. és Főtiszt. Tüdős István püspök és Mélt. Dókus Ernő főgondnok urak, a tiszáninneni ref. egyházkerület nevében. Nagymélt. Darányi Ignác ref. fögondnok úr. Mélt. Dr. Zsigmondy Jenő úr, a bányai egyházkerület felügyelője. Mélt. és Főtiszt. Geduly Henrik úr, a tiszai egyházkerület püspöke. Mélt. Szentiványi Árpád úr, a tiszai egyházkerület felügyelője. Mélt. Rákosi Jenő úr, a Dunántúli Közművelődési Egyesület nevében. Bernáth István úr, a Kálvin-szövetség elnöke. A bonyhádi ev. főgymnasiuin tanári testületé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom