Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911-1913

1911. augusztus

Gondoskodnunk kell arról, hogy úgy az elemi, mint a középiskolákban is a hitoktatás minél mélyebben vethesse meg a vallásoságnak alapját. A hitoktatók törekedjenek vallásos jellemeket nevelni, amelyek nem szégyenük a Krisztus evangéliumát, s a hittel keblükbe oltott ideálizmus, mikor a munkatérre jutnak is győztesen állhassa ki a csak az érzékiségnek élő anyagelvüség ostromát. — Mint már más alkalommal is felhívtam reá a figyelmet, fontos tényező a hitélet ápolásánál az ev. vallásos iratok terjesztése, különösen a templomtól távolesö szórványokban.

Szükséges, hogy mindnyájan egyértclemmel, egyakarattal munkáljunk közre az ev., lu'thüségnek uj erőre keltésén. Más egyházakban már világosan látható a hitélet fellendülése. Mindenütt tömörülnek az erők nemcsak a védelemre, hanem a terjeszkedésre is. Ezzel szemben a mi egyházunknál a lankadás jelei mutatkoznak, az állhatatosság az egyház érdekének védelmében gyengül. Vegyes házasságok kötésénél a reverzálisok adásával a mi egyházunk vészit aránylag legtöbbet. Veszítünk a kitérések révén is. Több és több helyen kisért — s ott, hol nem elég éber az őrködés — hódit a nazarénizmus, baptizmus. E szomorú jelenségek első sorban Sión falainak őreihez kiáltanak: „Örállók vigyázzatok!“

f>. Végül nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a veszélyt, amelylyel a szocziálizmus szélső iránya fenyeget. Ez a létező társadalmi rend felforgatására törekszik, és miután ennek egyik elsőrangú támaszát a vallásban látja: azért minden lépten-nyomon kíméletlenül támadja, gúnyolja. Hadat izén az egyháznak, amely az ő állítása szerint az ideálizmus ápolásával hamis világításban állítja a létező valóságot a gondolkodó ember elé és midőn a lelket a sirontúli dicsőbb világ reményével kecsegteti, akkor czéljától eltériti s az igazi — csakis a földön várható — boldogsághoz vezető útját vágja be. A vallás, az ezzel együtt járó ideálizmusnak ápolása helyett a szélső szocziálizmus az érzékiség kultuszát hirdeti, az eszményi világnak: Isten országának keresése helyett az anyag imádására késztet. Elszakitni akarja az embert az égtől, hogy teljesen a föld rabjává tegye. Elveti az egyházzal együtt a hazát, kárhoztatja a tulajdonjogot, elitéli a családi köteléket. Csak a rombolásra mutat képességet ; uj, az emberiség boldogulását, haladását, a szabadságot biztositó intézmények alkotására ereje nincs. Győzelme a társadalomnak csak a demagógia zsarnok jármába s a legsötétebb babonába visszahullását jelentené. Azért, akik hisznek az igazság diadalában, akik nélkülözhetetlennek tartják az emberiség életében az erkölcsi törvények uralmát: mindazok hivatva vannak egyesült erővel védeni a vallást, ebben az ideálizmus közvetítőjét, mely az ember érzelmét, akaratát, egész lelkét az örök szeretet, jóság eszméjére irányozza, s a teremtő és gondviselő Istenhez mint mennyei Atyához emeli és igy az erkölcsi felelősség ébrentartója, a vigasztalásnak kiapadhatlan kútfeje. — Igen óhajtandó, hogy a különböző egyházak egymás iránt testvéri érzülettel álljanak szemben a közös ellenséggel. Ne egymás ellen éleszszék a türelmetlen-