Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908-1910

1908. augusztus

Nincs még félszázada, hogy juttat evang. nevelési és oktatási czélokra, amit pedig most egyházi életünk fellendülésére és nyugdijakra igér, az sem a viszonosságnak, sem az egyenlőségnek meg nem felel, sem szükségletünket ki nem elégíti.

Ha egy roskadozó templomot kell romjaiból kiemelni, vagy elhagyatott híveinknek uj templomot kell építeni, hiába nyújtjuk karunkat az állam felé, csak arra vagyunk kényszerítve, amit a zsoltáriró mond: „Tégy jót a te jó akaratodból a Sionnal és építsd meg Jeruzsálem kőfalait“. (Zsolt. 51. V. 20.)

Ha kényszerkivetés volna, kétségkívül sokkal több jót tehetnénk, de tudjuk, mily gyakran átok súlya ül ezen. A mi vallásunk a szeretet vallása, s csak azzal rendelkezünk, amit a szeretet nyújt s ezt mi is szeretettel adjuk.

Sajnos, hogy ezen adományok nagyon megfogyatkoztak. Mert ki ád most ebben az elanyagiasult korban a vallásra? Az a kevés hivő, aki a világ hiúságait megvetve, a vallás kebelén talál megnyugvást, az a kevés szenvedő, kit lelki csapás sújtott s az adakozásban leli meg bajának enyhülését, az a kevés bölcselkedő, ki meggyőződik a próféta szavainak igazságairól: „Ha az éhezőnek a te lelkedet kiadandod és a megéhezett embert megelégitended, feltámad a setétségben a te világosságod és a te homályosságod olyan lészen, mint a dél és az Ur lészen neked mindenkor vezéred.“ (Ezsaias LVIII. 10. 11.)

Az Urnák lelke, ki mindezideig segítségünkre volt, ihlesse meg híveink szivét és világosítsa fel elméjét, hogy tisztán láthassák a szent czélt, hol adakozásunkból boldogság árad szét.

Ezen óhajjal nyitom meg, megjelent híveinket szívből üdvözölve, munkánkra áldást kérve, jelen évi közgyűlésünket.

Egyházi elnök ur indítványozza, hogy az elnöki megnyitó egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe felvétessék.

Határozatiig kimondatik.

2. Egyházi elnök felolvassa következő évi jelentését:

Mélyen tisztelt Gyámintézeti Közgyűlés!

A múlt vasárnapra rendelt evangéliumi szent leczkében ezeket olvastuk : „Én is mondom nektek, szerezzetek magatoknak jóakaró barátságos embereket, a hamis gazdagságból hogy mikor megfogyatkoztok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.“ Mindjárt e szavak utánjnég a következők állanak : „Aki hiv a kevesen, a sokon is hiv az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.“ (Lukács XVI. 9. 10.) Mintha hozzánk, a gyámintézet munkásaihoz volnának intézve e szavak ! Hiszen hol van egyházi életünk terén szebb alkalmunk arra, hogy a hamis gazdagságból jóakaró, barátságos embereket szerezzünk, mint a gyámintézet áldott munkájában? És hol van kedvezőbb alkalom a hűség gyakorlására? Ó bár mindnyájan híveknek találtatnánk a kevesen is!

Munkánk múlt évi eredménye azzal a reménynyel kecsegtet, hogy talán nem nagyon sok idő múlva, a sokon való hűséget is gyakorolhatjuk. Ha