Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901-1907

1907

61 Az iskola tanári testületében ez iskolai évben változás nem történt. A tantárgyak a szaktanerők közt rendesen fel voltak osztva, csak a II. és III. osztály rajztanitását, mint azt már a tavalyi jelentésemben voltam bátor meg­jegyezni, nem szakképzett tanerő, hanem két nyelvszaki tanerő vezeti. Igen kívánatos volna, ha az iskola rajzoktatása egy rajzra képesített tanerő kezébe volna. A tanítás az előirt miniszteri tanterv • szerint akadálytalanul egészen január hó 22.-ig folyt, amikor teljes rekedtség következtében kénytelen voltam magamat egy gége-operácziónak alávetni s ez után az orvostanár és az intézeti orvos határozott tanácsára szabadságot kérni. Főtisztendő püspök urunk a helyi iskolai kisbizottsággal egyetértve nyolcz heti szabadságot adott. Ezen idő alatt az intézeti ügyek vezetésével őmélt. és a helyi isk. bizottság Stráner Vilmos lelkész urat s Bakó Ilona rendes bentlakó tanítónőt bízta meg. Az igazgatónő tanóráinak helyettesítését Grünberg, Bakos, Miklós és Pálmai r. tanítónők vállalták el. A lelkiismeretes és odaadó helyettesítésért hálás köszönetét mondok. Hat heti távoliét után, a Mindenható kegyelméből felépülve, ismét visszatérhettem szeretett intézetünkbe, működésem szinterére, s azonnal átvettem az összes ügyek vezetését. Távollétem alatt Pálmai Margit rendes tanítónő is súlyosan meg­betegedett s betegsége alatt őt Bakos, Grünberg, Krafka, Miklós és Nagy tanítónők tanóraiban és felügyeletben helyettesítették. Pálmai kisasszony is szerencsésen felgyógyult. Ezen időtől fogva a tanítás megszakítás nélkül az iskolai év végéig folyt. Nevezetes esemény volt iskolánk rendes tanerőire nézve, hogy a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi miniszter ur az 1906. évi 81060. szánni rendeletével a felekezeli felsőbb leányiskoláknál alkalmazott tanítónők fizetését államsegéllyel kiegészítette. Ezen kiegészítés a főisztelendő és méltóságos püspök urunk és nagyságos Berecz Antal miniszteri biztos ur felterjesztésére nálunk is bekövetkezett, és pedig az 1907. évi márcz. hó 13-ról keltezett 12987—12994. számú rendelettel: Bakó I., Miklós Berta, Pálmai M. és Krafka B. rendes tanítónők fizetését 400 koronával, Bakos I. és Grünberg M. fizetését 600 koronával és az igazgatónő fizetését 1800 koronával egészítette ki. A fizetéskiegészités (1906. évi julius hó 1-től fogva) nyugdijunk­hoz van számítva. Ezen reánk nézve oly előnyös intézkedésért a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák, a pártoló felterjesztésért főtiszt, és méltóságos püspök urnák és nagyságos Berecz Antal miniszteri biztos urnák hálás köszönettel tartozunk. f Április hó 12-én Krafka Borbála rendes tanítónő, a helybeli iskolai bizottság jelenlétében letette a hivatalos esküt és pedig püspök ur Öméltósága megbízásából Stráner Vilmos lelkész ur, bizottsági elnök kezébe. Örömmel kell még jelentenem, hogy két derék zenetanitónőnk : Freyler Emma és Hanély Flóra, kik Bécsben nyerték kitűnő okleveleiket, folyó évi május hóban a budapesti m. kir. zeneakadémián szerezték újból magyar zenei okleveleiket, szintén a legjobb sikerrel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom