Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901-1907

1905

7 veteménymagvakat ingyen utalványozta ki, s másrészről a soproni nagyérdemű városi tanácsnak, mely a kerítéshez szükséges duezokat díjmentesen ado­mányozta. !ÍO. Mind három intézetben úgy az igazgató, mint a tanár urak hiven betöltötték e tanévben is tisztük igazságát. Tiszteletre méltó a tanári karok­ban mindenkor tapasztalt egyetértés, testvéri érzület, mely a közös feladaton, az ifjúság nevelésén munkálkodás hatását is tagadhatlanul emeli. A tanulók haladása s magaviseleté is általában megnyugtató volt. II. Az egyházkerületí lelkész-egylet jegyzőkönyve, a kivándorlás, a népoktatási törvényjavaslat. Tisztelettel bemutatom az egyházkerületi közgyűlésnek egyházkerü­letünk lelkész-egyletének 1904 julius 19-én Pápán tartott gyűléséről szóló jegyzőkönyvét. Mint e jegyzőkönyv kimutatja: az egyházmegyei lelkész-egyletek a lefolyt évben is élénk tevékenységet fejtettek ki. Gyűléseiken felolvasásokat tartottak : a soproni felső egyházmegyében Payr Sándor „A magyar prot. autonómia történetéről, fejlődéséről és jelentőségéről“, Bancsó Antal ,,A biblia jelentőségé­ről" ; a vasi felső egyházmegyében Steltner Gyula „A liturgiáról“, Király Mátyás „A Kiss János-féle ágendáról“, Fábry Pál „A házi istenitiszteletről“ ; a vasi közép egyházmegyében Porkoláb Gyula „A protestáns szellem hanyat­lásáról" ; a győri egyházmegyében Pálmai Lajos „A liturgiáról“, Bertha Dávid és Hörényi Lajos ezen kérdésről: „Helyeselhető-e a templomnak istenitiszte­leten kívül más czélokra, p. u. gyűlésekre, évzáró vizsgák tartására felhasz­nálása?“; a veszprémi egyházmegyében Mohácsy Lajos „A liturgiáról“, Zsakó János „A templomnak istenitiszteleten kívül más czélokra felhasználásáról“, Kapi Béla „A kultusz és a művészet viszonyáról“, Balogh István „A liturgiá­ról“, Nagy Kálmán „A házi istenitiszteletről“, Kiss Lajos „A biblia jelentő­ségéről“ ; a zalai egyházmegyében Fenyves Ede Sinkiewitz Ottó „Quo vadis“ czimii munkáját ismertette; a somogyi egyházmegyében Németh Pál „A bib­liáról“, továbbá „A templomnak istenitiszteleten kívül más czélokra felhaszná­lásáról", Mesterházy Sándor „A liturgia egyöntetűségéről“, Madár Rezső „A reformácziónak hazánkban való elterjedését elősegítő körülményekről“. A liturgia fontos kérdésére nézve az egyházkerületí lelkész-egylet szüksé­gesnek tartja még a további beható tanulmányozást. A konfirmácziói ünnepély hatásának a növendékeknél s a családoknál maradandóbbá tétele czéljából az egyházkerületi lelkész-egylet elhatározta egy megfelelő, Ízléses kiállítású, magyar szöveggel ellátott konfirmácziói emléklap­nak 5000 példányban kinyomatását. Elhatározta továbbá egy a házasságköté­seknél az uj házaspárnak adandó „Családi emlékkönyv“ kiadatását. Ezen intézkedéseivel is az egylet az evangéliomi vallásos érzület élesz­tősét, az egyházhoz ragaszkodását czélozza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom