Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901-1907

1904

40. §. A tanóráié, a tanórák közti szünet. A rendes tanórák naponkint d. e. 8—11, d. u. 2—5-ig tartatnak. A tanítás kezdete csengetés által jeleztetik, intésül arra, hogy a növen­dékek helyüket az osztályban elfoglalják. A nem kötelezett tantárgyak a rendes tanórákon kívül taníttatnak és gyakoroltatnak. A tanórák közötti szünet 10 perez, mely alatt a testi mozgás vagy játszás meg van engedve. A tanóra közben a tanteremből a tanár engedélye nélkül távozni nem szabad. 41. §. Szünnapok évközben. A heti szünet szerdán és szombaton van délután. Szünetnapok még: a vasárnap, a nemzeti s prot. ünnepek, karácsony­kor 12 nap, husvétkor 14 nap, pünkösdkor 4 nap, az első félév végén 3 nap, az igazgató által évenkint adható 3 igazgatói szabadnap. A más vallása tanulók a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kijelelt • ünnepnapjaikon nem kötelezhetők az iskola látogatására. III. A növendékek előmenetelének ellenőrzése. 42. §. Értesítők, bizonyítványok. A szülék vagy helyetteseik a félév végén a szükséghez képest évközben többször is értesítő által (31. §.) és a tanév végén bizonyítvány által tudósit­­tatnak a növendékek magaviseletéről, szorgalmáról és az egyes tantárgyakban tanúsított előmeneteléről. (20. §. x.) Az osztályozásnál ugyanazon fokozatok használtatnak, melyek az állami hasonló intézetekben használatban vannak. Az értesítők a bejáró növendékeknek azzal adatnak át, hogy azokat atyjoknak vagy helyettesének láttamozásával ellátva 8 nap alatt visszahozzak az igazgatóhoz. A benlakók értesítői láttamozás végett postán küldetnek meg a növendékek szüleinek. A bizonyítványok a záró-ünnepélyen osztatnak ki. (39. §.) Az értesítők és bizonyítványok díjmentesen, másodlataik az igazgatónak járó két korona díjért állíttatnak ki. 43. §. A vizsgálatokról. a) A tanév végén minden egyes osztálylyal külön minden tantárgyból nyilvános vizsgák tartatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom