Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900

1900

73 fillér gyűlt össze. Fogadják az esperes és lelkész urak, nemkülönben a gyülekezetek is őszinte köszönetem nyilvánítását az áldozatkészségért. A ltül­­missió ügyét pedig továbbra is az egyházkerület pártoló figyelmébe ajánlom. Méltó, hogy egyházkerületünk is elfoglalja e téren az őt megillető helyet. Ez évtől kezdve már kerületünk is jogosultsággal bir a lipcsei missiói nagy­gyűlésekre egy-egy szavazatjoggal felruházott képviselőnek kiküldésére. 41. Ugyancsak köriratban fordultam az egyházkerület gyülekezeteihez, felhiva őket a m. évi kér. gyűlés alkalmával a kőszegi felsőbb leányiskolánál létesített „Erzsébet királyné alap“ gyűjtésére. Ez alapnak kamatai szegény lelkész- és tanitó-leányok segélyezésére lesznek fordítandók. A kőszegi leány­iskolái és az egyházkerületi pénztáros urak kimutatása szerint ez alapra f. évi julius 12-ig a következő adományok érkeztek be: A) Erzsébet királynő alap javára a dunántúli ág. hitv. evang. egyház­kerületi leány nevelő-intézet pénztárába közvetlenül befolyt: Serleggyüjtés Szarva­son 46 kor. 14 fill., a mosonyi egyházm. adománya 11 kor. 50 fill., gyűjtés a vasi felső ev. egyházm. papi értekezlete alkalmával 8 kor. 14 fill., Kirn­­bauer Sándorné (Vágod) adománya G kor. A bobai egyházit, gyűjtése : özv. László Sámuelné 20 fill., László Francziska 40 fill., N. N. 60 fill., László Lajosné 20 fill. Mód Lénárd vas-simonyi lelkész gyűjtése : Mód Lénárd 2 kor., Ludván János 60 fill., Tóth Lajos 20 fill., Hajas József 1 kor., Z. Zs. 60 fill., Németh Sándor 20 fill., Hajas Sándor 10 fill. A nemes-dömölki élik. adománya 6 kor. Bojtos János magosi lelkész gyűjtése : A ns.- és pór-magosi egyházit. 10 kor., Tompa Sándor felügyelő 2 kor., Bojtos János lelkész 2 kor. A gérczei egyházit, gyűjtése : Bakó Sámuel 1 kor., Prépost Józsefné 20 fill., Nagy Pálné 1 kor., Szabó Géza 20 fill., Szabó Béláné 50 fill., Varga Józsefné 20 fill., Németh Jánosné 20 fill., Kurais Sándorné 20 fill., Tóth Im­­réné 30 fill., Barát Sámuelné 20 fill., Berki Zsófia 8 fill., Bolla Gyuláné 20 fill., Csoknyai Györgyné 20 fill., Máié Zsófia 20 fill., Mór István 20 fill., ifj. Máthé Jánosné 20 fill., Balós Istvánná 40 fill,, Jánosa István 20 fill., Göcze János 20 fill., Szabó Istvánné 30 fill., a gérczei ev. nőegylet 2 kor., Tóth Sándorné 40 till., Boros Józsefné 50 fill., gyűjtés Miskén 2 kor. 8 fill. (A gyűjtés összegéből 19 fill, postadij levonatott.) A vönöczki egyházit, gyűj­tése : Varga Gyula 2 kor., Papp Jánosné 1 kor., Lágló Antalné 30 till., Somogyi József 20 fill., Hőbe Károly 30 fill., Riczinger János 60 fill., Ko­vácsion Mihály 20 fill., Bóla István 30 fill., N. N. 40 fill., Tompos József 40 fill., Nagy Jánosné 20 fill., Ballassa Gáborné 10 fill., Somonyi Mihály 20 fill., Jankó Lajos 20 fill., Nagyné 40 fill., Somogyi Pál 20 fill., Hőbe Ignácz 20 fül., Szótó Lajosné 40 fill., Kiss Gyuláné 40 fill., Szu Józsefné 20 fill., Boda József 20 fill., takarékpénztár 4 kor. Gyűjtés Kis-Czellben és pedig: Gayer Gyula 2 kor., Remete Dénes 4 kor., Illés István 2 kor., id. Hubert Sámuel 1 kor., ifj. Hubert Sámuel 1 kor., Várallyai Pál 2 korona. A somlói egyházközség gyűjtése: Maróthy László 10 kor., Takács Ferencz 2 kor., Noszlopy Sándor 2 kor., Takács Antal 2 kor., özv. Nagy Károlyné 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom